Vas Népe, 1970. október (15. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-25 / 251. szám
Allendet választották Chile köztársasági elnökévé Santiago Salvador Allendet választották a következő hatéves ciklusra Chile köztársasági elnökévé. Szombaton délután együttes ülést tartott a chilei parlament két háza. Az egyetlen napirendi pont a köztársasági elnök megválasztása volt. A kommunistákat, szocialistákat, valamint más baloldali csoportokat tömörítő Népi Egységfront jelöltje Salvador Allende 153 szavazatot kapott. Ellenfele, Jorge Allassandri, a jobboldal jelöltje mindössze 35-öt. Hét képviselő tartózkodott a szavazástól, öten nem jelentek meg. A magát marxistának valló Salvador Allende november 3-án lép a jelenlegi kereszténydemokrata elnök, Eduardo Frei örökébe. Allende 1908-ban született egy Valparaiso polgárcsalád gyermekeként. Orvosi diplomát szerzett. Egyetemi évei alatt kezdte meg politikai tevékenységét, csaksztrájkokat szervezett Ibanez tábornok népellenes rendszere ellen. 1937-ben a Radikális Párt jelöltjeként képviselői mandátumot szerzett, s 1939-ben a chilei népfront kormányában közegészségügyi miniszter lett. Egyik alapítója volt a Chilei Szocialista Pártnak, amely 1943 ban főtitkárrá választotta. 1945-től szenátor, 1966-tól elnökké választásáig a szenátus alelnöke. 1951-ben a kommunisták, a radikálisok és a népi szocialista baloldal létrehozták a népfrontot, s az 1952 es, 1958-as és 1964-es elnökválasztásokon egyedüli jelöltként Allendet indították. Az 1970. szeptember 4-én tartott elnökválasztáson győzelmet aratott, 39 000 szavazattal előzve meg a jobboldali Alessandrit. (AP, AFP) Péter János külügyminiszter szombaton délelőtt hivatalában fogadta a hivatalos baráti látogatásra hazáinkba érkezett Xuan Thuy-t, a Vietnami Dolgozók Pártja KB titkárát, államminisztert, a VDK Párizsban tárgyaló küldöttségének vezetőjét. (A Vas Népe képtávíróján érkezett). 21 *""r" Apró Antal nyilatkozata (Folytatás az 1. oldalról) E koordináció keretei kö zött Magyarország irányítja olyan — a többi KGST- országgal egyeztetett — tudományos és műszaki kutatási témák kidolgozását, amelyekhez kutatóintézményekkel és szakemberekkel rendelkezik. — Az új tudományos eredmények eléréséhez nagy segítséget nyújtanak azok az új szervezési formák, amelyeknek , célja a szocialista országok kutató erőinek koncentrálása. Nemzetközi intézményekről és kutató intézetekről, tudós-kollektívákról van szó, amelyeket meghatározott témák kidolgozására hoznak létre, vagy pedig koordinált kutatóközpontokról. Az együttműködés ilyen formái lehetővé teszik majd a tudományos haladás meggyorsítását számos területen. Az alapvető és alkalmazott kutatásokat illetően a koordinációs központok meghatározhatják azokat a szocialista országok távlati népgazdasági tervei szempontjából legfontosabb területeket, amelyeken a tudományos-műszaki együttműködésnek meg kell nyilvánulnia. Van már szerződés- a kollektív együttműködésre vonatkozólag az igazgatás, a szervezés és a kibernetika területével kapcsolatos kutatásokat illetően. Mi azonban együttes tervezőirodák létrehozását is lehetségesnek tartjuk korszerű termékfajták kidolgozására és egységesítésére. Magyarország számára nagy jelentőségű egy nemzetközi tudományos és műszaki tájékoztató központ megteremtése is. Magyarország számára változatlanul fontos a Szovjetunióval való tudományos és műszaki együttműködés további erősítése. Együttes magyar—szovjet kutatások révén sikerült gyorsabb kutató és termelési eredményekhez jutni népgazdaságunk konkrét ágazataiban. A magyar népgazdaság számára továbbra is fontos az együttműködésnek minden olyan formája, amely lehetőséget biztosít a gazdasági, tudományos és műszaki együttműködésre a világ bármely országával. A magyar tudósok és szakemberek munkái mindig tekintélyes helyet foglaltak el a világ technikai haladásának bizonyos területein. A szocialista országokkal való együttműködés folyamán a magyar tudósok előtt még nagyobb lehetőségek nyíltak meg az elért eredmények gyors és hatékony realizálására. (MTI) Elfogták a Santa Cruz-i ötös gyilkossággal gyanúsított John Stalley Frazier-t. Képünkön a gyilkossággal gyanúsított Frazier, az őt elfogó sheriff-helyettesek között a Santa Cruz-i megyei börtön épületében. (A Vas Népe képtávíróján érkezett) Fegyverszállítás Izraelnek Róma Tanassi, szociáldemokrata olasz hadügyminiszter egy kommunista képviselő parlamenti interpellációjára válaszolva kijelentette, hogy Olaszország fegyvert és hadianyagot szállít Izraelnek. Az utolsó három évet véve alapul, az Izraelnek juttatott fegyverszállítások ,,szintje alatta marad az arab országok olasz piacon történt fegyvervásárlásainak”. Az MTI római tudósítója ezzel kapcsolatban megjegyzi, mivel az arab országok között olyanok is vannak, amelyek nem közvetlenül érdekeltek a közelkeleti konfliktusban, így Tanassi kijelentése nyilvánvaló elismerése annak, hogy Olfeszország fegyverszállításaival mindenekelőtt Izraelt támogatja. Összeült a JKSZ elnökség Belgrád Belgrádban szombaton öszszeült a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége elnökségének újabb — októberben immár harmadik — ülése. Az ülés napirendjére azoknak az időszerű politikai helyzetről szóló határozati javaslatoknak a tervezete került, amelyeket a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége október 29—30-án megtartandó első országos konferenciája elé terjesztenek. A JKSZ konferenciája a tavaly megtartott X. kongresszuson elfogadott szervezeti szabályzat értelmében évenként legalább egyszer összeül. VAS NÉPE Steirich Antal 1925-1970 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Steirich Antal elvtárs, a kőszegi városi pártbizottság volt titkára hosszantartó betegség után október 24-én elhunyt. Küzdelmes, tartalmas életet élt a peresznyeii uradalom cselédjének fia, aki bognársegédként kezdte pályafutását. Húsz évig volt a párt tagja, és 1952. óta különböző fontos beosztásokat töltött be a Vas megyei pártmozgalomban. Stedrich Antal évtársat harcos életútja delén érte a halál, amikor élettapasztalata, tudása legjavával szolgálta a párt, és a dolgozó nép ügyét. A mindig csendes, szerény emberben örökké izzott a tenni akarás, a dolgozók ügye iránti felelősség lángja. Kommunista meggyőződését, példás akaraterejét mindig a közügyek szolgálatába állította. Kőszeg város lakói szerették, tisztelték a meleg szívű kommunista vezetőt Elhunyt elvtársunk emlékét örökké megőrizzük szívünkben. Temetéséről később történik intézkedés. MSZMP VAS MEGYEI BIZOTTSÁGA Majorok és puszták kutatója volt Emlékezés dr. Bencze Józsefre Legutóbb mint főorvos a múmiára alkalmasság elbírálója volt a Megyei Rendelőintézetben. Régen túl a nyugállomány határán, még fáradhatatlanul, szellemi frissességben dolgozott. Falusi és városi kisemberek jártak hozzá parkra néző magánrendelőjébe, „meggyógyította” őket közvetlen, meleg szavaival. Nekünk, akik Józsi bácsinak tisztelhettük, élmény volt minden vele való találkozás. Halálának híre megdöbbentett mindannyiunkat, pedig tudtuk, hogy súlyos beteg. A hetvenhét évesen kiváló orvos, megyénk első kandidátusa Uraiújfaluban született és nőtt fel Tanulmányait a pápai kollégiumban folytatta, s itt jegyezte el magát a néprajzi gyűjtéssel. Kicsivel később, 1923 ban Dunántúli népgyógyítás gyűjtemény címmel írta meg első jelentősebb tanulmányát, amelylyel 50 aranyat nyert egy pályázaton. A falvak szegény népe, a majorok és puszták lakóinak élete, szokásai vonzották, ezeket kutatta. Gyakran megfordult zsellérek, sommások között. Az első világháború idején megjárta Galíciát, Oroszországot, Észak-Olaszországot, de e helyeken is a szegény népek közt végzett kutatómunkát. Falusi orvos korában — a menti nyeléseken túl — jutott ideje arra, is, hogy tárovi emlékeket gyűjt. Söre: Jelentős szánmi vérigyomirtási eszközt kéziratot, könyvet gyűjtött. Ez utóbbiak közt az egyik legrégibb, a XVI. század végén kelt, jól olvasható, magyarul írott gyógyító könyv. Élete munkásságát összefoglaló, tudományos eredményeit tartalmazó műve: A magyar népgyógyítás története című könyv. Kandidátusi disszertációjának címe: A majorok és puszták mint a népi empirikus orvoslás és a babonás hiedelmek megőrzői. A kandidátusi címet 1959. március 15- én ezért a munkájáért kapta. Ezeken kívül, mintegy 150 különböző terjedelmű művet írt, amelyek többsége önállóan is megjelent. Egyik legnagyobb érdeme: a Markusovszky kutatás. Az ő kezdeményezésére emeltek emlékművet vasegerszegi sírjára, nevezték el róla a megyei kórházat, amelynek kertjében szobrot is kapott a névadó. A megye tudományos életének is egyik jelese volt. Többszáz tudományos előadást szervezett, neves professzorokkal, tudósokkal állt állandó levelezésben, kapcsolatban. Felbecsülhetetlen értékű gyűjteményét még életében felajánlotta Vas megyének, rendezzenek belőle állandó kiállítást a Markusovszky kórházban. Dr. Bencze Józsefet — kívánságának megfelelően — Szombathelyen helyezik örök nyúlvitamra a családi sírboltban. Tisztelői ismerősei, mindazok, ak szerették őt itt róhatják majd le kegyeletüket e nagyszerű ember előtt . (résfül) Kínai vezetők köszönő távirata Csou Em- laj, a Kúnhi Népköztársaság Álam tanácsának elnöke Fock Jenőnek, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnökének, Csáao Kuiam-hua, a Kínai Népköztársaság külügyminiszterhelyettese Péter Tanna írtt ügym. dtk. ■ távirban mondott köszönetet a Kínai Népköztársaság nemzeti ünnepe alkalmából küldött jókívánságaikért. 10. október 25. Vasárnap