Vas Népe, 1971. március (16. évfolyam, 51-76. szám)

1971-03-02 / 51. szám

Megkezdődtek ez­ed­ai váasztások Kilenc államban és a köz­ponti kormány igazgatása alatt lévő néhány területen kezdődött meg hétfőn Indiá­ban a választás. Az ország nagy területén a választók nagy száma — mintegy 280 millió szavazásra jogosult személy járulhat az urnák­hoz — és más nehézségek miatt a szavazás 10 napon át tart, s a végeredménye­­ket csak március 11-én te­szik közzé. A szavazás több államban két, illetve három napon át tart. A szavazatok számlálását azonban csak március 10-én­ kezdik meg amikor a sorrendben utolsó állam, Nyugat-Bengália la­kosai is az urnák elé járul­nak. Ez az utolsó szavazás egyébként még a választás napján is bizonytalan volt: az államban kialakult rend­kívüli feszültség, szélsőséges izgatás és sok esetben a fegyveres összecsapásig ter­jedő erőszakosságok miatt egyesek javasolták a bengá­­liai választás elhalasztását. Ehhez azonban a központi választási bizottság egyelőre nem járult hozzá.­­A szavazás kezdetekor az indiai főváros sajtóköreiben úgy látják, hogy Indira Ghandi miniszterelnöknő pártjának, a Kongresszusnak van esélye a parlamenti többség megszerzésére az 522 tagú képviselőházban, a Lok-Szabhá­ban. Az Indiai Kommunista Párt, amely Kerala állam­ban és néhány más körzet­ben együttműködik Indira Ghandi Kongresszus pártjá­val, hangsúlyozza, hogy a választásokon demokratikus, baloldali többségű parlamen­tet kell létrehozni. A párt 87 körzetben állított jelöltet Bomba, robbant hétfőn a washingtoni Capitoliumban, az amerikai törvényhozási épületnek azon a szárnyán, ahol a szenátus tartja üléseit. Az anyagi kár súlyos, sebesülés nem történt. A vizsgálat és a nyomozás folyik. 2 ­ ,­­ Indira Ghandi megszerezheti a parlamenti többséget Indiában Izrael tovább odázza a megegyezést Egy nap a kü­lpolitikában Gium­ar Jarring ENSZ-m­egbízottnak adott izraeli vá­lasz egyiptomi hivatalos vélemény szerint elzárja az utat a békés rendezés elől, bár Jordánia uralkodója hajlandó bizonyos engedményekre a b­ékekötés érdekébe. A Palesz­tinai szervezetek értekezletén Arafat a felszabadító egysé­gek közti együttműködés magasabb szintre emelését, a pa­rancsnokság egységesítését javasolta. Káoszban súlyos veszteségek után visszavonultak a dél-vietnami ejtőernyősök a 31-es magaslatról. Az in­vázi­ós csapatok mindenütt vereségeket szenvednek, jelentik a hír­ügynökségek. Indiában tegnap megkez­dődtek a választások. Indira Ghandi miniszterelnök asszo­ny Kongresszus pártja — az előzetes becslések szerint — megszerezheti az abszolút több­séget a március 10 ig tartó választásokon. Angliában egynapos politikai sztráj­d­al tiltakoztak a vasas szakszervezetek a Heath-kormány munkásellenes tör­vényjavaslatai elén. Laos­ban visszavonulnak az ej­tenyésen A saigoni katonai parancs­nokság hétfőn elismerte, hogy négynapos heves har­cok után a dél-vietnami ej­tőernyősök feladták a 31-es magaslatot Laosz déli részé­ben. „A kimerült ejtőernyő­sök vasárnap hátrább fekvő állásba vonultak­, ez azon­ban nem jelent vereséget, mivel a­ magaslat többé nem volt megvédésre érdemes” — hangzik a hírhez fű­zött hivatalos saigoni ma­gyarázat. A négynapos har­cok során saigoni jelentések szerint 320 dél-vietnami ka­tona esett el, 1002 megsebe­sült és 99 eltűnt. A saigoni amerikai pa­rancsnokság hétfőn közölte hogy az elmúlt héten a Dél- Vietnamban állomásozó ame­rikai haderők létszámát 4400 fővel csökkentették és a múlt hét csütörtökén ösz­­szesen 326 200 amerikai kato­na állomásozott Dél-Viet­­namban. Frederick Wey­and tábor­nok, a Dél-Vietnamban ál­lomásozó amerikai csapatok helyettes főparancsnoka a Khe Sanh-i támaszponton háromórás megbeszélést foly­tatott Hoang Xuan Lám ve­zérőrnaggyal, a Laoszban harcoló dél-vietnami haderők parancsnokával. A találkozó után az amerikai tábornok kijelentette, hogy a mostani laoszi harcok az egész in­dokínai háború eddigi leg­súlyosabb ütközetei és a né­pi erők állandó támadásainak vannak kitév­e a Laoszba be­ hatolt saigoni kormánycsa­patok. A tábornok, aki a dél-vietnami szabadságharco­sok 1968-as holdújévi offen­­zívájának idején a Saigon körzetében állomásozó ame­rikai haderők parancsnoka volt, hangoztatta, hogy a mostani laoszi hadművele­tek „rosszabbak, mint a holdújévi ellenséges offenzí­­va volt.. A dél-vietnami szabadság­­harcosok sajtóügynöksége egyik kommentárjában hatá­rozottan elítélte az amerikai —saigoni haderők laoszi ag­resszióját és a VDK elleni amerikai hadműveletek fo­kozását A kommentár meg­állapította, hogy az ameri­kai légierők, köztük B-52-es stratégiai bombázók, szünte­len bombatámadásokat haj­tanak végre és lövik Észak- Vietnam lakott területeit. Amerikai tüzérség és hadi­hajók is közreműködnek a VDK területe elleni provo­kációs cselekményekben. A laoszi központi kor­mány szóvivője hétfőn kö­zölte, hogy a népi erők vál­tozatlanul fenyegetik Luang Prabang királyi székhelyet, valamint Long Cheng és Sam Thong észak-laoszi vá­rosokat. „A helyzet tovább­ra is aggasztó” — jelentette ki a szóvivő. A Patet Lao hírügynöksé­ge hétfőn azt jelentette, hogy a népi erők a dél-lao­szi Savannakhet tartomány­ban vasárnap négy ellensé­ges helikoptert lőttek le Ban Dong-tól északra. Husszen béke: Rá ne Izraellel Az izraeli kabinet vasár­nap megtartotta szo­­m­os he­ti minisztertanácsi ülését. A Reuter-iroda értesülése sze­rint Golda Meir asszony, mi­niszterelnök, és Abba E’van külügyminiszter tett jelenté­t Nixon kongresszusi üzeneté­rek­ a kö­zel keleti helyzettel kapcsolatos részeiről. Izrael — mint a nyugati hírügynök­ségek megállapítják — kri­tikusan fogadja Nixonnak azt a kitételét, hogy egy közel­­keleti megállapodás kereté­ben Izrael és szomszédai kö­zött csak lényegtelen határ­­kiigazítások képzelhetők el. Korábban Izrael tudvalevő­­leg „biztonságos és védhető határokat”­­ követelt, ami hangzásra mindenképpen több kisebb határkiigazításnál, bár Tel Aviv még most sem vi­lágította meg elképzeléseit. Vasárnap fogolycserét haj­tottak végre az izraeli ható­ságok és a Libanonban mű­ködő arab gerillák. Izrael szabadom bocsátotta Mahmud Hedzsarit, az El Fatah szer­vezet Izraelben 1965-ben le­tartóztatott tagját, az arab gerillák pedig egy izraeli mi­­licistát bocsátottak szabadon: Smuel Rosen­wassert, aki 14 hónappal ezelőtt esett fogsá­gukba. A Gunnar Jarr'nghoz el­juttatott izraeli­ dokumen­tum „becsapta az ajtót a kö­zel keleti válság békés meg­oldására irányuló összes kí­sérlet előtt” — jelentette ki kormánya véleményét tolmá­csolva­­vasárnap este Munir Ha­fez, az EAE hivatalos szó­vivője. Hafez rámutatott: az ejsip­tomi kormány úgy tekinti Izrael válaszát, mint „a meg­szállt területek kiürítésére vonatkozó Jarting-javaslat kategór­ikus elutasítását". — „Izrael ezzel a­­havatalos do­kumentummal leleplezte ma­gát az Egyesült Nemzetek Szervezete előtt. Elutasítja a Biztonsági Tanács 1967 no­vember 22 i határozatát és ragaszkodik a terjeszkedés­hez, a megszállt területek megtartásához". * . Husszein Jordánia­ király nyilatkozatot adott a londo­ni Observer tudósítójának. A hetilap legújabb számában megjelent interjú szerint Husszein hajlandó lenne bé­keszerződést aláírni Izraellel, azzal a feltétellel, hogy az izraeli csapatokat kivonják minden megszállt arab terü­letről. Interjújában a Jordániai uralkodó megerősítette, hogy elfogadná —, ha a palesztí­­naiak ilyen megoldást óhaj­tanának —, egy teljesen füg­­getlen palesstínai állam meg­­alapítását is a Jordán bal partján, amelyet a gázai öve­zettel korridor kötne össze. Végezetül kijelentette, hogy kölcsönösségi alapon bizo­nyos kisebb határkiigazításo­­kat is elso­rd­nt Jordánia és Izrael között ikaként, a társadalomért „Ha valaki becsületesen dolgozik, nem vét a társa­dalom ellen, de nem is tesz érte semmit, a munkáján kí­vül, általában rendes ember­nek tartjuk. Aki viszont, azon kívül, hogy tisztességgel helytáll a munkájában, még a társadalomért is munkál­kodik szabad idejének felál­dozásával, azt többre értékel­jük, jobban becsüljük. Ilyen az önkéntes rendőr is.” Dr. Vincze Béla rendőr ezredes, a megyei főkapitányság ve­zetője mondotta ezeket va­sárnap délelőtt a járási és városi önkéntes rendőri cso­portparancsnokok értekezle­tén Szombathelyen a Fegy­veres Szervek Klubjában. A nagytermet megtöltő hallgatóság előtt Csállig La­jos rendőr alezredes, a Szombathelyi Járási és Városi Kapitányság veze­tője a X. kongresszus határozatainak figyelembe­vételével összeállított beszá­molóban ismertette az­ előző év munkáját Átfogó képet adott a járás és város köz­­biztonsági helyzetéről, ame­lyet országos viszonylatban is jónak értékelt. Hosszan, elemzően foglalkozott a fia­­talkorú bűnözés visszaszorí­tásával és az ifjúságvéde­lemmel.­­ A BM és a több­ bűnüldöző szerv a lakosság segítségével a jövőben na­gyobb figyelmet fordítson az ifjúság védelmére, még eré­lyesebben lépjen fel a ga­rázda, huligán csoportokkal, személyekkel szemben — idézte a KB határozatát Az önkéntes rendőrök mun­kájáról szólva megállapítot­ta, hogy az elmúlt esztendő­ben tovább javult fokozó­dott a lakosság bizalma, és erősödött az együttműködés a munkásőrséggel és a ha­tárőrséggel. Kiemelte, a po­litikai fejlődés épp oly nél­külözhetetlen, mint a „szak­mai”, tehát az oktatás szín­vonalának emelésével, ön­képzéssel tovább kell csiszol­ni az önkéntes rendőrök in­tézkedési biztosságát, kul­túráját. Külön felhívta a fi­gyelmet a törvényesség messzemenő betartására. Az értekezleten, melyen megjelentek a járás, a város párt és tanácsi vezetői, a KISZ, a társ fegyveres szer­vek küldöttei, üzemek veze­tői, számos felszólalás hang­zott el. A felszólalók kivétel nélkül a szolgálat jobb ellá­tásának érdekében emeltek szót, beszéltek igen fontos gyakorlati dolgokról és tet­­tek javaslatokat. Az értekezlet befejező ak­tusaként a­ megyei és a járá­si-városi kapitányság, vala­­mint üzemek­énzjutalmat adtak át kilencvenkét, mun­kában kitűnt önkéntes rend­őrnek és csoportvezetőnek. (várhelyi) Drácz Jenő, a sorkifaludi téesz gépkocsivezetője — kilenc éve önkéntes rendőr — átveszi a jutalmat. VAS NÉPE Egynapos politikai sztrájk Angliában Hétfőn körülbelül három­millió angol dolgozó vett részt a legnagyobb vasas­szakszervezet, a REU, vala­mint a kazánkovácsok és a fémlemezipari dolgozók szak­­szervezete által meghirde­tett egynapos általános sztrájkban, tiltakozásul a Heath-kormány szakszerve­zetellenes törvényjavaslata ellen. A sztrájk az említett szakszervezetek tagságánál jóval több munkásra terjed­t ki. Így például nem lehe­tett beindítani a lapnyom­dák gépeit és Anglia újsá­gok nélkül maradt. Egyetlen központi napilap sem jelent meg. Megállt a munka sok au­tógyárban, gépipari üzem­ben, repülőgép- és hajógyár­­ban is, sőt néhány villamos­­erőmű turbinái sem működ­nek. A sztrájk elsősorban a közép-angliai iparvidéken érezteti hatását, hol­ az Austin, Morris, Triump Ja­guar Rover, Chrysler autó­gyárakban, a gépipari üze­mek tucatjaiban szünetel a munka. A vasas szakszerve­zet március közepén megis­métli az egynapos sztrájkot. Bumned­en milatkozata Bumnedien algériai elnök nyilatkozott a Le Monde-nak Algéria és Franciaország kapcsolatairól. Mindenekelőtt rámutatott arra, hogy Fran­ciaországgal már tavaly nyár óta tárgyaltak az olajkérdés­ről, ám a francia magatartás a múlt év végén hirtelen megmerevedett, s ugyanak­kor a francia sajtóban heves kampány kezdődött Algéria ellen. Mint később kiderült, ennek oka az volt, hogy már megkezdődött az „olajkartel­­lek szent szövetségének” elő­készítése. Ezeknek az előz­ményeknek a fényében kell értékelni az algériai kor­mány legutóbbi dönt­ését. (E döntés értelmében — mint ismeretes — az algériai kor­mány 51 százalék­ig államosí­totta a francia olajtársasá­gok algériai tulajdonát, kár­talanítás ellenében). Rumedien elnök ezután hangsúlyozta: most az a leg­sürgősebb, hogy újra folytas­sák a tárgyalásokat és azo­kon rendezhetik a kártalaní­tás kérdését is. Az elnök ki­jelentette: Algéria nem fél megtorló a rendszabályoktól, de ha Franciaország ilyen in­tézkedésekhez folyamodna, azok minden esetre nagyon súlyosan megrontanák a két ország viszonyát. Felgyógyult sebesüléséből Ivan Cserbak szovjet kato­na, aki ellen Nyugat-Berlin­­ben a múlt év november 7- én fegyveres merényletetet követett el egy Ekkerhard Weil nevű fasiszta fiatalem­ber. Képünkön Cserbak Weil nyugat-berlini törvény­­széki tárgyalására indul Megbeszélések Berlinben A nyugat-berlini szenátus szóvivőjének bejelentése sze­rint Günter Struve, Klaus Schütz kormányzó polgár­­mester személyi tikárságá­­nak vezetője, hétfőn egyórás beszélgetést folytatott Ber­linben az NDK képviselőivel. A megbeszélés során Willi Stoph miniszterelnök és Klaus Schütz kormányzó polgármester múlt heti levél­váltásával kapcsolatban fel­vetődött kérdésekről tárgyal­tak. A pu­eaux-i Incidens Puteaux-ban, Párizs egyik elővárosában vasárnap több mint kétezren gyűltek össze néma tüntetésre, hogy tilta­kozzanak a választási kam­pány légkörét megzavaró sú­lyos incidens miatt. 1971. március 2. Kedd

Next