Vasuti és Közlekedési Közlöny, 14. évf. (1883)
1883-11-21 / 136. szám
Budapest, 1883. November 21. Tizennegyedik évfolyam. Vasúti és közlekedési közlöny. Meejjelenik hetenként háromszor, minden vasárnap, szerdán és pénteken. TARTALOM. A bécsi nemzetközi villlamos kiállítás. (Folytatás.) Rácz Sándor. — A közmunka és közlekedésügyi minisztérium 1884 évi költségvetésének tárgyalása a képviselőház pénzügyi bizottságában. — Különfélék. — Igazgatási és forgalmi hivatalos értesítések. — Hirdetések. Szerkesztői Iroda , VI., sugárut 4. .sz. a.. Harkányi-féle ház II. em. Slöffzatén dr). Helyben és vidéken postai küldéssel egész évre 12 frt. Kiadó hivatal: félévre 1. » sn£árut 4. sz. a., Harkányi-féle ház II. em. A bécsi nemzetközi villamos kiállítás.* (Folytatás.) XII. A déli vasut kiállítási osztályában igen érdekes egy, telegraf czélokra szolgáló kis készülék, amely új és egy jelfogóhoz hasonlít. Tulajdonképen elsősorban e czélra is való, de azzal még sok mást is lehet végeztetni. Ez az Amerikából származó — úgy nevezett — »s o u n d e r« (kopogó), mely egy visszhangzó szekrényben áll és a Morse-jeleket a vonalról az írógépre viszi át, de a mellett olyan erős hangja van, hogy a telegráf-hivatalnokok, akik legtöbbnyire tudnak hallás után venni, képesek ezen készüléket a Morse-féle írógép helyett akkor használni, ha állandó jelek vagy nem szükségesek, vagy nem lehetségesek. A 44. és 45. ábrából látható ezen készülék és annak kapcsolási rajza. A szorító csavarok összeköttetései folytán (46. ábra) a »sounder«-t ébresztőnek is lehet használni. Ezen összeköttetés és lassú játék mellett a kevésbé gyakorlott hivatalnok is kényelmesen vehet hallás után és igy ezen készüléknek használata különösen két esetben igen ajánlható , tudniillik 1. akkor, midőn valamely állomásba több vezeték megy be s a szolgálatot mégis csak egy hivatalnoknak kell ellátni. Azon esetben, ha ily készülékek vannak bekapcsolva, a hivatalnok figyelme nincs annyira igénybe véve, mint a most általánosan használatban levő, gyenge ketyegésű, jelfogók használata mellett; 2. de a zsebben igen könnyen hordozható »sounder«, melynek igen csekély hely kell, vonalak vizsgálásánál és olyan esetekben, midőn a szakaszról az állomásokba kívánatos és szükséges bebeszélni, igen jó szolgálatokat tesz s az illető vonalfelügyelőnek, építésznek vagy vonalőrnek hasznos segédeszköze lehet. Ez egyéb jó oldala mellett még olcsó is. De tűzjelző automatáknál, vízállásmutatóknál, egyes jelző vezetékeknél stb., szóval ott mindenütt, ahol egy teljes Morsekészlet vagy a költségek vagy térhiány és más nehézség miatt nem használható, a »sounder« használata ajánlatos. Volt itt a déli vasút osztályában különféle szerkezetű villámhárító, melyek megérdemlik a figyelmet; továbbá átvivő (translator) állomásokhoz való új váltó, mely a 47. és 48. ábrából látható. Ezen átvivő váltó azon biztonságot és kényelmet nyújtja, hogy csupán csak helyes szorító csavar-összeköttetés eszközölhető és minden felcserélés vagy kezelési hiba már a szerkezet által ki van zárva, lehetetlenné téve; továbbá ezen váltó mellett biztos és jó contact lehetséges, mi különösen a meglehetős általánosan használt dugaszos váltóknál nem mindig áll. Volt itt egy igen csinos szerkezetű vízállásmutató, melyet az Auresina-vízvezetékhez készítettek (Trieszt mellett). Ez 5 cm-nyire pontosan mutatja a vízállást és megérdemelte a nagyobb figyelmet. Látható volt e kiállításban egy órával ellátott készülék, mely azoknak a figyelmét, akik forgó gépekkel foglalkoznak, nagy mértékben lekötötte, bár a kiállítás felette sok érdekes tárgya között mindenütt szeretett volna lenni az ember s mindent meg szeretett volna nézni alaposan. Azon tudat, hogy a kiállítás roppant halmazát úgyis teljesen lehetetlen egészen felölelni, sok embert visszatartott attól, hogy a déli vasútnál kiállított automat forgás-számlálót (Kohn rendszere) behatóan tanulmányozhassa. A fordulat-számok ismerése gőzgépek és dynamo-gépek üzeménél igen fontos tényező a kívánt nyert munka megítélhetésére és a most használatban levő fordulat-számlálók használatánál mindig két személyre volt szükség; az egyik a készüléket kezelte, a másik az órára ügyelt. A dynamo-gépek üzeme, ahol a fordulatszámok változására főleg ügyelni kell, szükségessé tette oly készülékkel rendelkezni, amely minden időben nehézkes kezelés nélkül a fegyverzetgyűrű fordulatszámát önműködőleg mutassa. Egy ilyet mutatott be a déli vasút. Ez a fordulatszámoló a tulajdonképeni számoló készülékből áll, ez előtt egy mutató lap van, amelyen egy mutató mozog. Ezen készüléktől egy emeltyű a forgó tengely alá nyúlik, mely a szükséghez képest az utóbbira illeszthető. Egy erre tett excenter ezen emeltyűt mindenfordulatnál nyomja, mi mellett a számító készülék az ezzel összeköttetésben levő órát működ- 44-ik ábra. 45-ik ábra. CZ] 46-ik ábra. 47-ik ábra. PFSpMJTffi ULLE 48-iklábra. *) Lásd lapunk 108., 120., 122., 123., 124., 125., 127., 128., 130., 133. és 134. számait.