Vesevilág, 1989 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1989-04-01 / 1. szám

retnénk hozzájárulni. Ezért gyűjtést indítottunk a megye gazdálkodó egységeinél, amelynek eredménye­képpen az év végéig 268 ezer forint gyűlt össze. Jótékonysági előadást rendeztünk Pécsi Ildikó színművész­­nő fellépésével, a tatabányai FŐGÉP KISZ-tagjainak közreműködésével, amelynek bevétele több mint 11 ezer forint volt. Minden hónapban klu­bösszejövetelt tartottunk. A II. szá­mú belgyógyászat orvosaival előa­dássorozat kezdődött el a vesebetegségekről, ami az idén is folytatódik. Dietetikust kértünk fel a vesebetegek diétájának ismertetésé­re. Ez nagy érdeklődést váltott ki, így elkészítettük a Vesebetegek dié­tája című tájékoztatót, amit decem­berben klubtagjaink át is vehettek. A klubokkal való közvetlenebb kapcso­lat kialakítása érdekében vendégünk volt Baksa József, a kaposvári vese­klub elnöke és Horváth Gyula, a ka­posvári ILCO-klub vezetője. • Az egyesület életéből TÉRÍTÉSMENTES GYÓGYSZEREK A térítésmentes gyógyszerellátás érdekében járt a VÓRE elnöksége dr. Matejka Zsuzsannánál, a Társa­dalombiztosítási Főigazgatóságon. Az ügy folyamatban van. Amíg nem sikerül elintézni, hogy alanyi jogon, ingyen juthassunk hozzá a számunk­ra nélkülözhetetlen gyógyszerekhez, mindenki, akinek az egy főre jutó családi jövedelme havi 3340 forint­nál alacsonyabb, közgyógyellátásra szerezhet jogosultságot az illetékes tanácsoknál. ERYTROPOIETIN Debrecenben és a Margit Kórház­ban - kipróbálás alatt van, tízen kapják összesen. További lehetősége­ket igyekszünk felkutatni. SALGÓTARJÁNI MŰVESEÁLLOMÁS A salgótarjáni műveseállomás megépítése érdekében a VOKE elnö­ke és főtitkára Salgótarjánban tár­gyalt a megye vezetőivel, és felhívást tettek közzé társadalmi összefogás érdekében. Azóta a megyei lapban meg is jelent a felhívás alapítvány létesítésére. GAZDÁLKODÁS A Kiss Ferenc által összeállított gazdálkodási utasítás előkészítését végeztük, amelynek az anyaga már­cius 21-én ment el a csoportokhoz. NYARALÁS Felvettük a kapcsolatot a SZOT Üdülési Főigazgatóságával. Azt kér­tük, biztosítsanak a dializált betegek és családjuk számára nyaralási lehe­tőséget. Olyan helységekbe kérnénk beutalót, amelyekben műveseállo­más van, így kezelésünk megszervez­hető. (A szervezést a VOKE vállal­ná.) A főigazgatóság két lehetséges megoldást ajánlott. Vagy kapunk egy meghatározott üdülőben egy-két szobát, amivel magunk gazdálkodha­tunk, vagy különféle helyekre ka­punk beutalókat. A két megoldás kö­zött attól függően lehet választani, hogy 1. mi felel meg jobban a VOKE tagjainak; 2. kapunk-e segítséget a SZEM-től, ami nélkül az első megol­dás elképzelhetetlen, hiszen a több­letmunkát vállaló állomáson meg kell teremteni ehhez a feltételeket; 3. de attól is függ, mekkora az érdeklő­dés, tehát évente hány beutalóra vol­na szükség. Kérjük tehát a csoportokat, írják meg, melyik megoldást találnák jobbnak, és hányan kérnének beuta­lót. Elsősorban a következő években kerülhet sor ilyen üdülésre, de az idén is megpróbáljuk. Ezért kérjük mielőbb a csoportok válaszát. ÚJSÁGTERJESZTÉS A Gyógyszerellátó Központ kéré­sünkre vállalta, hogy a Vesevilágot a patikákban is terjeszti. PÁLYÁZAT Az Országos Egészségvédelmi Ta­nács pályázatot hirdetett. Erről érte­sítettük a műveseállomásokat. MUNKA Szeretnénk több vállalatnál is kezdeményezni, hogy adjanak mun­kát a vesebetegeknek. Ezért kérjük a csoportokat, írják meg, hányan és milyen jellegű munkát végeznének szívesen. KÜLFÖLDI CSEREDIALÍZIS Több lehetőség is felmerült kül­földi cseredialízisre. Mind Bécsben, mind Franciaországban, Lyon köze­lében szívesen fogadnának a műve­­seállomások magyar betegeket cse­rébe. Mielőtt érdemi tárgyalásokat kezdenénk, szeretnénk tudni, van-e egyáltalán igény ilyen megállapodás­ra. Ezért kérjük a csoportokat, írják meg erről véleményüket. NÉPSZAVAZÁS A Magyar Hírlap közölte a nép­szavazásról és a népképviseletről szóló törvényjavaslatot, felhívta a társadalmi szervezetek figyelmét, hogy rendezzenek társadalmi vitát a témáról. Felkértük a csoportokat, ők is írják meg véleményüket. ELŐADÁS A VESEÁTÜLTETÉSRŐL Április 26-án, szerdán a SOTE Sebészeti Klinikáján nagy sikerű el­őadást tartott a veseátültetésről dr. Pemner Ferenc egyetemi tanár. Az előadáson betegek, orvosok, diákok vettek részt. Nemcsak a fővárosi kórházakból voltak ott érdeklődők, de többen vidékről is felutaztak - például Kecskemétről, Debrecenből, Egerből, Tatabányáról­­, hogy meg­hallgassák Pemer tanár urat. ÉRDEKLŐDÉS A BETEGEK IRÁNT Többen kifogásolták, hogy nincs megfelelő tájékoztatás a transzplan­­tált betegtársakról. Kérésünkre dr. Pemner Ferenc egyetemi tanár fel­ajánlotta, hogy minden nap 14.30 és 15.30 között lehet érdeklődni a 334- 143 telefonon. Kéri viszont, hogy le­hetőleg itt a közeli családtagok ér­deklődjenek, hogy ne legyen zsúfolt a telefonvonal, s minél többen tudja­nak beszélni. • 3

Next