Napló, 1969. december (Veszprém, 25. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-02 / 279. szám

2 - Megnyílt a Közös Piac csúcsértekezlete A Life foto-sorozata a tömesegyilkosságról A bécsi értekezlet deklarációja Az elmúlt órákban szokat­lanul sok protokolláris köte­lessége akadt Julianna hol­land királynőnek és férjének, Bernhard hercegnek: egymás után kellett üdvözölniök a nyugateurópai Közös Piac tagállamainak kormányfőit, akik a szervezet hágai csúcs­­értekezletére érkeztek a hol­land fővárosba. A parlament lovagtermében meg is kezdő­dött a konferencia. Pieter de Jong holland miniszterelnök házigazda­ megnyitó­ beszéde az ilyenkor kötelező általá­nosságok tetszetős gyűjtemé­nye volt. Egyetlen szó sem esett benne a hágai konfe­rencia legizgalmasabb témá­járól — arról, annyi vissza­utasítás után felveszik-e vég­re hetedik tagnak Angliát. Ennek fényében természe­tes, hogy a legnagyobb ér­deklődéssel Georges Pompi­dou francia köztársasági el­nök beszédét várják a hol­land fővárosban összesereg­­lett újságírók. Londonban né­mi aggodalmat keltett, hogy a hágai csúcs előtt ült össze a gaulleista párt, az UDR fon­tos értekezlete és ezen hitet tettek a De Gaulle-féle politi­ka „kontinuitása”, vagyis fo­lyamatossága mellett. Már­pedig közismert, hogy a Kö­zös Piacba való brit belépés minden esetben a francia ex­­elnök sziklaszilárd álláspont­ján futott zátonyra. Még a legpesszimistább megfigyelők se azt tartják valószínűnek, hogy De Gaulle utódja, Pom­pidou is „végleges” nemet mond az angol felvételi kére­lemre. Az azonban könnyen elképzelhető, hogy Párizs úgy érzi: nem kell elsietni a brit belépést, előtte még nem ár­tana némi előnyöket kihar­colni, mindenekelőtt a fran­cia mezőgazdaság számára. A hágai csúcsot kommen­táló moszkvai megfigyelők naivnak nevezik azt a néhány nyugateurópai országban di­vatos álláspontot, amely sze­rint a brit oroszlán beenge­dése segít elsimítani a Közös Piacon belüli ellentéteket. Ezek az ellentétek — mutat­nak rá a szovjet fővárosban — csak súlyosbodhatnak az­zal, hogy zöld utat biztosíta­nak az amerikai politika ele­meit magával hozó London­nak. Az amerikai vezetésnek egyébként mind kellemetle­nebb órákat szerez az a nö­vekvő felháborodás, amely a dél-vietnami vérengzések nyil­vánosságra kerülése óta zú­dul végig öt kontinensen. Ez alól nem kivétel az észak­amerikai földrész, sőt maga az Egyesült Államok sem. A Life, a világ egyik legna­gyobb példányszámú maga­zinja a legfrissebb jelentések szerint drámai képsorozatban számol be a Som­my-i tömeg­gyilkosságról. A nemzetközi közhangulat­ra jellemző, hogy még a dél­vietnami rezsim parlamentjé­ben is csoport alakult, amely Thieu elnök tiltakozása elle­nére hivatalosan bejelentette: megvizsgálja a mészárlás kö­rülményeit, konkrét tettekkel mozdítsák elő kontinensünk biztonsági és együttműködési problé­máinak megoldását — emeli ki a deklaráció — a többi kö­zött hangsúlyozza —, hogy e felhívást 26 európai ország, valamint 31 európai és nem­zetközi szervezet, továbbá kü­lönböző politikai pártok és különböző világnézetű egye­sületek, egyházak, tudomá­nyos testületek és szakszerve­zetek 300 Bécsben összegyűlt képviselője intézi európai kortársaihoz. Miután Európa eddig két világháború tűzfészke volt, most már a tartós béke kon­tinense is lehet, és ezzé is kell válnia — hangzik a deklará­ció. Binh­ asszony Budapesten Nguyen Thi Binh asszony, a Dél-vietnami Köztársaság ideig­lenes kormányának külügymi­nisztere Péter János külügymi­niszter meghívására hétfőn ba­ráti látogatásra Budapestre ér­kezett. A külügyminiszterasszony és a kíséretében lévő személyisé­gek fogadására a Ferihegyi re­pülőtéren megjelent Péter János külügyminiszter és a Külügymi­nisztérium több vezető beosztá­sú munkatársa. Ott volt Le Huu Van, a Dél-vietnami Köztársa­ság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője és Hoang­ Luong, a Vietnami Demokrati­kus Köztársaság budapesti nagy­követe is. Brandt javaslata Willy Brandt nyugatnémet kancellár a csúcsértekezlet megnyitó ülésén javasolta, hogy 1970 tavaszán kezdődje­nek tárgyalások Anglia, Nor­végia, Írország és Dánia kö­zös Piaci belépési kérelmé­ről. A kancellár sürgette a kö­zösség tagországait, közölték Nagy-Britanniával és a többi belépésre pályázó állammal, lehetőség van arra, hogy 1970 tavaszán megkezdődjenek a tárgyalások. „Nagy-Britannia és a belépni szándékozó töb­bi ország nélkül Európa nem válhat azzá, amivé válhatna, s amivé válhat’’ — mondotta Brandt. Ezt követően, Pompidou francia elnökhöz intézve sza­vait kijelentette: „Ha Fran­ciaország a közösség teljessé tételére és fejlesztésére irá­nyuló félreérthetetlen óha­junkra a közösség kibővíté­séhez szükséges bizalommal válaszol ez okot adhat arra, hogy elgedettek legyünk, s méltányoljuk e lépést” Pompidou válasza „A közösség nevében és szellemében kell kezelni Ang­lia és a többi belépni szán­dékozó ország kérelmét” — mondotta Pompidou, a fran­cia elnök a hágai csúcstalál­kozó hétfő délutáni megnyi­­tó ülésén. Mielőtt azonban bármiféle tárgyalást kezdenének a be­­ténet­ kérdéséről, előbb a kö­zösség hat tagországának egyetértésre kell jutnia egy­­más között, s közös álláspon­tot kell kidolgoznia — tette hozzá Pompidou. — Különö­sen politikai, gazdasági és pénzügyi vonatkozásban szo­rul még fejlesztésre az euró­pai közösség — hangoztatta a francia elnök. Tito nyilatkozata A közelkeleti helyzet to­vábbi rosszabbodásával kap­csolatban Joszip Broz Tito jugoszláv köztársasági elnök nyilatkozott a Tanjug igaz­gatójának. Az izraeli kormány agresz­­sziós és expanzív politikája a közelkeleti helyzet súlyos ki­éleződéséhez vezetett A fele­lős izraeli vezetők csökönyö­sen és mind hangosabban hirdetik a megszállt arab te­rületekre vonatkozó igényei­ket és annexiós szándékaikat. Az izraeli hatóságok provo­káció célú fegyveres támadá­sokat hajtanak végre a szom­szédos arab országok terüle­te ellen. Az ilyen fejlemények na­gyobb arányú fegyveres ösz­­szetűzésekkel és a közelkeleti háború felújításával fenye­getnek, ez pedig beláthatat­lan következményekkel jár­na a világ békéjére és biz­tonságára nézve. A közelkeleti válság meg­oldására irányuló erőfeszíté­sek keretében Jugoszlávia tá­mogatja azokat a törekvése­ket is, amelyek a hat európai szocialista ország november 27-i nyilatkozatában jutottak kifejezésre — jelentette ki a jugoszláv köztársasági elnök. Russel nyílt levele Bertrand Russel, a világ­hírű brit filozófus hétfőn Londonban nyilvánosságra hozott nyílt levélben felkérte U Thant ENSZ-főtitkárt: támogassa egy nemzetközi bizottság megalakításának a gondolatát, amelynek az len­ne a feladata, hogy vizsgála­tot folytasson az amerikaiak által Dél-Vietnamban elkö­vetett kínzásokról és népir­tásról. Russel helyteleníti, hogy a Pentagon létesítsen bi­zottságot ezeknek a bűntet­teknek a kivizsgálására, mert ennek a vizsgálatnak előre elhatározott eredménye lenne. Lord Russel kezdeménye­zésére 1967 tavaszán létre­jött Svédországban egy nem­hivatalos törvényszék a há­borús bűntettek elítélésére, amely megállapította hogy bebizonyosodtak az Egyesült Államok Vietnamban elkö­vetett háborús bűntettei. A bécsi deklaráció A Bécsben hétfőn végetért európai biztonsági és együtt­működési értekezlet plenáris ülése után a munkabizottsá­gok és az elnökség jelentése alapján megvitatta és elfo­gadta a konferenciának az európai népekhez és kormá­ny­okhoz intézett deklaráció­ját. A bécsi deklaráció csatla­kozik a budapesti felhíváshoz és támogatja a szocialista or­szágok külügyminisztereinek prágai nyilatkozatát. Egyetért azzal a javaslattal, hogy Hel­sinkiben már 1970-ben össze­üljön az európai biztonsági konferencia. „Az európai né­pek megkövetelhetik, az euró­paiaknak meg kell követelni­ük parlamentjeiktől és kor­mányaiktól, hogy ébredjenek súlyos felelősségük tudatára. NAPLÓ ESEMÉNYEK sorokban HANOI A dél-vietnami felszabadu­lás hírügynökség az ameri­kai katonaság újabb tömeg­gyilkosságairól számol be. Az amerikai katonaság és a dél-vietnami bábcsapatok a Cau Mau és Rach Gia tarto­mányokra kiterjedő U Minh erdőségben végrehajtott úgynevezett gyorsított paci­­fikációs kampány során több mint 300 polgári sze­mélyt öltek és sebesítettek meg a november 20-ával zá­ruló két hónap alatt. ★ A Dél-Vietnami Köztársa­ság ideiglenes forradalmi kormánya és az Iraki Köz­társaság kormánya határo­zatának értelmében a két or­szág között nagyköveti szin­ten diplomáciai kapcsolatot létesítenek. HAVANNA Szombaton több tucat diák érkezett az Egyesült Álla­mokból a kubai fővárosba, hogy a kubai forradalommal vállalt szolidaritása jeléül részt vegyen a cukornád ter­més betakarításában. Előre­láthatóan összesen 300 ifjú amerikai vesz részt a szoli­daritási akcióban. TOKIÓ Hétfőn Tokióban Hirohito császár jelenlétében megnyi­tották a japán parlament 62. rendkívüli ülésszakát. Az ülésen Szato miniszterelnök elmondotta, hogy a közte és Nixon között lefolytatott megbeszélések eredménye­ként 1972-ben Okinawa visz­­szatér az anyaországhoz. MOSZKVA Cyrus Eaton, az ismert ame­rikai közéleti személyiség és békeharcos, aki úton Hanoi felé Moszkvában tartózko­dik, nyilatkozatot adott a TASZSZ tudósítójának. Eaton kijelentette, hogy ha­ladéktalanul vé­­et kell vet­ni a vietnami háborúnak. Cyrus Eaton hangot adott annak a véleményének, hogy a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási F­ront tízpon­tos javaslata választ ad arra a kérdésre, hol kell keresni a kivezető utat a háborúból. Jónapot Mongólia VI. Kenyér a hegyek szellemének Gyanús nekem ez a fű. Zentai Gyula, az itteni műszaki tol­mács, a „mindent tudó” mongo­­lógus nevet: — Nem is fű ez. Búza. — Búza itt és ennyi és ilyen? — koccan oda-oda a fejem a ko­csi ablakához, ahogy bámulom a „kenyeret”, amely eddigi tu­dásom szerint Mongóliában nem terem meg. Sem az éghajlat, sem a talaj nem alkalmas arra, hogy búzát, általában gabonát termeljenek. Mondom én, de amit én „fűnek” néztem, ez mást mond. Már vagy negyed­órája „mondja” a cáfolatot. Olyan búzatábla mellett hala­dunk, amely lehet vagy 10 ki­lométer hosszú és aligha keske­nyebb. — Miért, nálunk nem lehet búza? — méltatlankodik Bauzg­­racs, a mongol sofőr és rálép a fékre, nézzem csak meg, igenis búza ez, csak hát még nem na­gyon hányja a kalászát. Augusz­tus végén vagyunk és a búza, a kétségtelen búza, itt még úgy néz ki, mint nálunk május vé­gén. De búza! Ring a szélben, mint a hazai tájakon és, ha még messze kevesebb is a termése, mint az alföldi magyar búzának, de már terem. Több tízezer hek­táron, állami gazdaság földjén, géppel vetve, géppel betakarít­va, évről évre többet tanulva és tudva a búza kedvéről és kísér­letezve, hogy ez a „kedv” mind­inkább megelégedett legyen az itteni klímával. Néhány órával ezelőtt még a tipikus mongol pillanatot fény­képeztem. Egy lótenyésztő gaz­daságban éppen a kancákat fej­ték, hogy tejükből a nélkülözhe­tetlen folyadékot és a vitamint tartalmazó kumiszt, őseink haj­dani, a mongolok mai italát ké­szítsék el. Meghallgattam a fia­tal mongol lótenyésztő és a kan­cát fejő asszony magyarázatát, hogyan is kell becsapni egy csi­kó segítségével a kancát, hogy leadja a tejét, hogyan kell er­jeszteni a tejet, hogy kumisz le­gyen belőle és me­st a környé­ket jól ismerő Bauzgrács a tel­jesen gépesített búzaterméssel henceg. Meg azzal, hogy rögtön Dzsargalandba érkezünk ... — ... azám az igazi. Az már aztán a gazdaság — ad újból gázt, hogy mielőbb az ország egyik legtöbb termést adó álla­mi gazdaságába érkezzünk. A nagy majorságnak tűnő gaz­daság, amelynek igazgatója, Arc­­ja egyébként éppen a gazdaság eredményei miatt lett a Szocia­lista Munka Hőse, voltaképpen Alan Bator ellátását van hivat­va biztosítani. Viszonylag régi gazdaság ez, de a „régibb” alatt ne hosszú évtizedeket gondol­junk, s jó egy évtizeddel ezelőtt itt is a végtelenbe nyúló szteppe volt az úr. Most a „majorság”, amely járási székhely, tíz év­folyamos iskolával büszkélked­het, ahová vagy 800 mongol gyerek jár a messzi környékről is tanulni, több mint harminc kút, posta és telefonközpont, kis szálloda, étterem szolgálja itt az igényeket. Az elsősorban föld­művelő gazdaság 44 ezer hek­tárt mondhat magáénak, ebből 31 ezer hektár áll művelés alatt — a többi legelő — és összesen 27 ezer(!) hektáron termelnek búzát. Emellett zöldséget öntöz­nek, a magyar öntözőberende­zésekkel, burgonyát termelnek, sőt itt már sikerrel próbálkoz­nak sertés­hizlalással és baromfi­­tenyésztéssel is. Kétszáz traktor és 120 kombájn! Ez is olyan két szám, ami sokat elmond. Egyébként, — mint mondottam­­— ez nem állattenyésztő gazda­ság, de azért akadt itt vagy 30 ezer juh, másfélezer szarvasmar­ha és vagy ezer ló is ... És a búza átlagtermése már eléri a hektáronkénti 12—13 má­zsát. Hogy ez kevés? Minden bizonnyal. De nem árt talán visszagondolni arra, hogy abban az országban, amely az „acélos” búzájáról volt híres, ahol a talaj és az ég egyaránt a búzára termett,­­ nem is em­beröltővel ezelőtt ugyanennyi volt az átlagtermés. Az első földművelő állami gazdaságok ugyan már a har­mincas évek elején megalakul­tak, de hatásuk a gazdálkodás szerkezetére nézve lényegében elhanyagolható volt. Még 1957- ben is csak 53 kiló gabona ju­tott egy-egy mongolra, de 1963- ban már exportálni is képes volt az ország, a megtermelt ga­bona mennyisége egy főre vetít­ve meghaladta a 300 kilót. A gabonatermelés egyúttal szimbólum is: jelképe a mono­kultúrás gazdálkodás felett ara­tott mind nagyobb győzelem­nek. És a gabonatermelés, a szi­bériai gabonafajták mongóliai meghonosítása, általában a me­zőgazdasági „termelés” fokról­­fokra változtatja meg az ará­tok, a mongol parasztok, de az egész mongol lakosság ét- és életrendjét. Egész sor mezőgaz­dasági terménynek, közismert gyümölcsfajtáknak még csak mongol nevük sem volt — any­­nyira ismeretlenek voltak a vég­telen sztyeppéken vándorló no­mádok számára. A legmagasabb hegygerince­ken még ma is ott állnak a kő­rakások, áldozati helyek a he­gyek szellemének. Ma, — in­kább csak megszokásból —, ha átkel a hegygerincen az utas és eléri a hegyek szellemének emelt kőhalmot, valami kis aján­­dékot helyez oda hálából. Hogy sikerült idáig eljutnia, hogy se­gítsen a szellem a további uta­­kon. Egy cigaretta, egy ajak (mongol csésze), néha valami kopott szerszám, lókoponya, ap­ró érték, vagy értéktelenség az áldozás tárgya és eszköze. Én már láttam egy szelet kenyeret is a hegyek szellemének kőoltá­­rán... Következik: MAGYAROK A TÁVOLI ÉS­­MÉGIS KÖZELI VILÁGBAN Gyurkó Géza Víz nélkül nincs mezőgazdaság. Magyar kútfúrók a Góbi sivatag szélén Redd, 19S9. december t. A Brandt-kabinet politikája Mastíz­ hónapja hogy az NSZK-ban a második világ­háború befejezése óta első ízben megtört a klasszikus politikai jobboldal malma és a szociáldemokraták vezetésével új „kiskoalí­­ció” került uralomra. Kezdettől fogva világos volt, hogy a döntő kérdés az új kormány külpolitikájának alakulása lesz, s ezért mindenekelőtt Brandt szociáldemokrata kormányfő, valamint a kicsiny „szabad demokrata párthoz” tartozó Scheel külügymi­niszter tevékenysége állott a figyelem középpontjában. Egy hó­nappal ezelőtt a szovjet politika a legmagasabb szinten juttatta kifejezésre, hogy kész pozitívan fogadni az új nyugatnémet kor­mány esetleges józan, realista kezdeményezéseit. Az az óvatos optimizmus, amellyel a Szovjetunió és a szo­cialista országok az új kormány hivatalba lépését fogadták,­­ ma is indokolt. Ezen belül indokolt természetesen az óvatosság. Az új nyu­gatnémet kormány magatartásából nem hiányoznak a disszonáns hangok. Ilyen akciónak volt tekinthető Brandt, majd Scheel láto­gatása Nyugat-Berlinben és Schütz nyugat-berlini kormányzó polgármesternek az a nyilatkozata, hogy az új bonni kormány­program Nyugat-Berlinre is vonatkozik. Ezzel kapcsolatban az NDK vezető lapja, a Neues Deutschland joggal állapította meg: az ilyen akciók és kijelentések összeegyeztethetetlenek azzal, hogy Nyugat-Berlin önálló politikai egység, nem a Szövetségi Köztársaság tartománya. Ezt az önálló státuszt sértő minden ak­ció az európai biztonságot is veszélyezteti. A mérleg negatív oldalához tartozik az a törekvés is, hogy elkerüljék az állásfoglalást, vagy legalább is elködösítsék az új kormány magatartását a Német Demokratikus Köztársaság elis­merése ügyében. Ezt az irányvonalat Hermann Matern, a Német Szocialista Egységpárt egyik vezetője méltán jellemezte úgy, hogy „a teljes igazsággal” Bonn még mindig nem hajlandó szembenézni. A s­randi-kormány tevékenységének másik jel­lemző vonása az, hogy a negatívumokkal egyidőben más kérdések­ben tapasztalható bizonyos pozitív irányú mozgás. Érthető módon Brandt olyan problémákat választott az első lépések megtételére, amelyeknél némi hátvéddel rendelkezik és támogatásra számíthat az Egyesült Államok és Nagy-Britannia részéről is. Ilyen problé­mának tekinthető az­ atomsorompó egyezmény. Ezért vállalta ép­pen az atomsorompó ügyében a Brandt-kormány az első nagy­szabású külpolitikai vitát a konzerv­atív ellenzékkel. Mint ismere­tes, az egyezményt aláírták a CDU— CSU nyomása ellenére. Az eddigi viták során az is kiderült, hogy a Brandt-kormány az atomsorompó egyezmény ügyében történt győzelem légkörét minden bizonnyal felhasználja más lépések megtételére is. Scheel külügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy az új kormány előbb a Szovjetunióval szeretne egyezményt kötni az erőszakról és az erő­szakkal való fenyegetésről történő lemondásról, majd ezután ja­vaslatokat kíván tenni lengyel—nyugat-német megbeszélésekre is. Magától értetődik, hogy ezeknek a javaslatoknak az értékét csak konkrét tartalmak ismeretében lehet majd megítélni. Az új Brandt-kormány akcióinak megítélésénél természetesen figyelembe kell venni, hogy ez a kormány rendkívül erős belpoli­tikai nyomás alatt áll. A CDU—CSU már ellenzéki tevékenységé­nek első hónapjában megmutatta, hogy realitás­érzéke és felelős­ségérzete az ellenzék szerepében épp oly hiányos, mint kormány­zása idején . CDU-CSU ellenzéki tevékenysége ebben a hónap­ban a legreakciósabb soviniszta érzelmek és­ a szovjetelle­nes hisztéria felkorbácsolását szolgálta. A szociáldemokraták veze­tése alatt álló új kormány értékének és életképességének éppen az a legnagyobb próbája, hogy meghajlik-e CDU—CSU demagó­­­giája előtt, vagy szembeszáll vele. A Brandt-kormány eddigi tevé­kenysége után világos, hogy az új kormány csakis akkor szilárdít­hatja meg belső és nemz­etközi tekintélyét, ha belpolitikailag is tá­madásba megy át és nem menekül elvtelen kompromisszumokba a CDU—CSU ellenzék nyomása elől. —ie—

Next