Napló, 1973. április (Veszprém, 29. évfolyam, 77-100. szám)

1973-04-07 / 81. szám

Könczöl Imre: 4. Negyedik útja, Keszthelyen-Sümegen át Három hónap eljártával, 1841 szeptemberében ismét átvezetett az útja Veszprém megyén. Amint írja: „ ... Három, napig színész­­kedtem, társaságunk tönkre jutott, s én annyi balszeren­cse közt, oly sok viszály után, megfogyva bár, de tör­ve nem elbúcsúztam a színé­szettől Mohácson (de ha is­ten segít, nem örökre) , per varios casus et tot discrimi­­na rerum Mohácsról Pécs, Szigetvár, Kaposvár, Keszt­hely, Sümeg és Szombathe­lyen keresztül Sopronba ér­tem . . .”10 Négy évvel később az „Úti jegyzetek”-ben is megemlé­kezik erről az útjáról és az utazás mód­j­áról: „ ... Egy szabóinas kapasz­kodott kocsim saraglyájába. Eszembe jutott: — mikor én gyalogoltam így Mohácstól Pozsonyig — s még hosszabb utat is — mily jól esett, ha fölvett mellettem elhaladó szekér, vagyis mily jól esett volna, ha fölvett volna ... s fölültettem a gyereket.. .”11 Tehát gyalog ment. Keszt­helyre minden bizonnyal Fe­nékpuszta felől érkezett. A város széléhez közeledve va­jon szemébe­ tűnt-e a major, s a majorban az ispánlakás? Akik látták elnyűtt öltözé­kében, görcsös botjával, po­rosan, fáradtan gyalogolni, bizony nem gondolhattak ar­ra, hogy valamikor azért ke­rül majd emléktábla az is­pánlakás falára, mert a ház szülötte, Szendrey ispán Jú­lia lánya ennek a sovány vándornak a „feleségek fe­lesége’’ lesz. A műhelyek ab­lakán kitekintő és a bolt aj­tókban álldogáló polgárok is jobban szemügyre vették vol­na, ha megsejtik, hogy uno­káik azért helyeznek majd emléktáblát az egyik ház fa­lára mert a garabonciás ki­nézetű furcsa vándor Kuko­rica Jancsiról szóló meséjé­nek a színpadi változatához hat évtizeddel később Ka­­csóh Pongrác tanár úr abban a házban komponálja a fül­bemászó dallamokat... Annak semmi írásos nyo­ma nem maradt, hogy gya­loglása közben megpihent-e Keszthelyen? Valószínűnek tartjuk azonban, hogy azo­kon a helyeken, amelyeket név szerint említ levelében, időzött is valameddig. Lehet­séges tehát, hogy Keszthe­lyen is eltöltött legalább egy éjszakát, esetleg egy-két na­pot is. Keszthelyről Sümeg felé távozott, feltehetően a leg­rövidebb úton: Zalaszántó, Bazsin keresztül. Sümegi tartózkodásáról Darnay Kálmán írt színes történetet egyik könyvében s ezzel elérkeztünk az első olyan ponthoz, ahol elkerül­hetetlen a kérdés: legenda vagy valóság? Vegyük sorra írásából a jellemzőbb részeket. , ,Most, deresedő fejjel, má­sodszor élem végig diákévei­met. Megelevenednek újra Kisfaludy Sándor könyvtá­rában végzett egykorú bú­várkodásom emlékei. Mint­ha most is kezemben tarta­nám — ha jól emlékszem — 1836-iki kiadású, vászonha­tású, zöldesszürke papírtáb­lás Fogarasi-szótárát. Pedig ugyancsak nagy örömet vál­tott ki belőlem, amikor fel­fedeztem kisdiák koromban. A szótár belső, merített lap­ján, iskolás-fiús írással Pe­tőfi Sándor latin verse ékes­kedett. A latin verset az idő­ben nem tudtam lefordítani, de szövege valahogy a diák megoldásából mégis emlé­kemben maradt: Hie liber est meus Testisest Deus Hoc nőmén érit: Alexander natus Petrovics vonatus ... Felfedezésemmel futottam is nyomben nagyapámhoz. A karosszékben rejtőző öreg úr, ahogy kezébe fogta a köte­tet, nagy hahotára fakadt. Megvillant agyában a Petőfi könyvével kapcsolatos tréfa, melyen egy hétig kacagtak az utcán kaszinózó táblabí­­rák.” Utána négy bekezdésen át nagyapja meséje alapján Pe­tőfi katonáskodásáról, Ozo­­rától Mohácsig tartó színészi életéről ír, majd így folytat­ja: „Petőfi vállára akasztotta batyuját, kampós botjával kezében, nyakjába vette a Dunántúlt. A színészkedéssel is torkig lakva, Pápára igye­kezett. Diáknak készült újra, hogy elvégezze a hetedik osztályt. Útja Sümegen vitt keresztül... Sümeg főutcáján bandu­kolva befordult Mojzer György uram vendéglőjébe, akkor találkozott szembe Fe­kete Miskával, egykori isko­latársával, aki kellékes mi­nőségben, Komlóssy Ferenc színidirektor uramnál műkö­dött. Nagyon megörültek egy­másnak, együtt aludtak a színpad mögötti lépcső kóru­son ... Nagy díszelőadásra készült éppen a társaság ... Elő fog adatni azon érzé­keny dráma, melyben hat lázadó hős feje hóhérpallos alatt hullik le, és a törzstől elválasztott fejek a nagyér­demű közönség előtt szemlé­re tetetnek... Miska Petőfit is be akarja juttatni a szereplők közé, hogy kereshessen egy kis út­­ravalót, az igazgató azonban elutasítja. Bosszúból egy tré­fát eszelnek ki, és az utazás­hoz némi kis pénzre is szert akarnak tenni. „Utolsó menedékképpen azt határozták, hogy pénzzé te­szik a Sándor batyujában gubbasztó öreg bibliát, meg a Fogarasi-szótárt. De kitől lehetne kivasalni egy-két hú­szast ilyen áji-báji könyvek­ért? ... Kisfaludy táblabíró úr portáján próbáltak sze­rencsét. Az őszfejű költőt jó­kedvében találták. Takarékos természete dacára is meg­esett a szíve a sápadtképű ifjún és odavetett neki pár húszast a könyvtárból hiány­zó kötetekért...” Ismerteti a díszelőadás kö­zönségét, még Deák Feren­cet is odaülteti a nézőtérre, majd az előadás lefolyását, amely a végén kacagtató ku­darccal végződött, mert „ ... A levágott fejek, a fehérre mázolt arcok, hirte­len vonaglani kezdenek, majd felváltva beletüsszögnek a nagy zokogásba. Az elérzéke­­nyült nézőközönség hirtelen kacagásba tör ki. Zúgott a terem a fülsiketítő zajtól. A bábeli zűrzavarban megsemmisülten ült Kom­lóssy uram trónusán. A füg­gönyt gyorsan leeresztették. A director úr bársonytalár­jában meg-megbotolva, ököl­re fogott kormánypálcájával rohant a színfalak mögé. A csínytevő Miska kellékest kereste, mert Petőfi ötletéből ő hintett tubákot a deszka­gyűrűbe szorított színészfe­jek alá! De hol volt már akkor Fe­kete Miska? Régen a deve­­cseri postautat rótta Sándor barátjával!”12 Eddig a történet, amelyből a tüsszentőporos tréfát Hu­­nyady József is átvette „A viharmadár’’ c. életrajzi re­gényébe.13 Más azonban a regény és más az irodalom­­történet. Ha irodalomtörté­neti hűség szempontjából próbáljuk vizsgálni Darnay színes történetét, első olva­sásra megállapíthatjuk, hogy abban összefonódnak a va­lóság és az írói fantázia szá­lai. Nem fogadhatjuk el a maga egészében történeti va­lóságként, de nem is vethet­jük el azzal, hogy mindez mese, írói kitalálás. Mint Darnay egyéb írásaiban, eb­ben is megtalálható a való­ság magja, amely köré a ma­ga színes történetét szőtte. Valóság Petőfi Sümegen való átutazása. Valóság az is, amit az Ozorától Mohá­csig terjedő színes korszak­ról ír, sőt annyira hiteles, annyira egyezik a Petőfi élet­rajzok jórészt k­ésőbbi idő­ből származó leírásával, hogy ezt gyermekkorában a nagy­apjától ilyen formában még nem is nagyon hallhatta. A többi esemény egy része így, vagy ilyen formában is történhetett, másik részéről tudjuk, hogy bizonyosan nem így történt. Lehetséges, hogy Petőfi így érkezett meg Sü­megre. Az is lehet, hogy a Mojzer vendéglőbe ment, ahol színészekkel találkozótt és velük töltötte az éjszakát. A Petőfinek tulajdonított tüsszentőporos csínytevés azonban már nem egyéb egy régi világjáró anekdota Sü­megre helyezésénél és Petőfi személyéhez kapcsolásával, s ez a színészekkel való ta­lálkozás lehetőségét is kétsé­gessé teszi. Az pedig bizo­nyos, hogy Sümegről távoz­va nem is sejtette még, hogy Pápán köt majd ki, hanem Szombathelyre tartva a já­­nosházi úton indult tovább. Ezek azonban nem lényeges kérdések, a valóság ilyen mérvű változtatása, kiszíne­zése a szépirodalmi alkotá­sokban eléggé megszokott. Van azonban Darnay írá­sának olyan része is, amely­nek a hitelessége irodalom­­történeti szempontból is fi­gyelmet érdemel: gyermek­kori emléke a Fogarasi-féle szótár felfedezéséről és nagy­apja ehhez fűzött elbeszélé­se Petőfi és Kisfaludy talál­kozásáról. Ha igazolható, vagy akár csak valószínűsít­hető lenne emlékezésének a hitelessége, döntő bizonyíté­kává válhatna Kisfaludy és Petőfi akár jelképesnek is tekinthető sümegi találkozá­sának. Néhány momentum azonban kétségessé teszi az emlékezés hitelességét. Egyrészt: honnan tudták a sümegi táblabírák és Dar­nay nagyapja, hogy a köz­ségen átgyalogló vándor Pe­tőfi volt, hogyan és miért őrizték meg emlékezetükben még azt is, amiről négyszem­közt beszélt a barátjával? Másrészt: közismert, hogy a legritkább esetben sikerül teljesen hibátlanul leírni még a legismertebb verset is. Darnay viszont több mint öt évtized eljártával minden hiba nélkül idézi azt a gyer­mekkorában olvasott latin verset, amelynek az értelmét — saját bevallása szerint — akkor nem is értette. Ha fi­gyelembe vesszük, hogy Dar­nay írása 1939-ben jelent meg és jó három évtizeddel korábban, az 1898-ban ki­adott Petőfi-album már kö­zölte a Fogarasi szótár Pe­tőfi kézírását tartalmazó lap­jának a fényképét, nem meg­alapozatlan az a gyanú, hogy Darnay nem emlékezetből idézte a verset, hanem a Pe­­tőfi-albumból másolta ki és írói fantáziája szülte hozzá a gyermekkori emlék histó­riáját. Minden kételyt eloszlat­hatna a Petőfi kézírását és Kisfaludy kézjegyét egyaránt tartalmazó szótár, ennek a hollétéről azonban senki nem tud, se Sümegen se másutt nem található. Darnay írá­sának a Sümegen látott Fo­garasi-féle szótárra, Petőfi és Kisfaludy találkozására vonatkozó részét fenntartá­sokkal kell tehát fogadnunk, és igazat kell adnunk Hat­vany Lajosnak, aki szerint „Kisfaludy és Petőfi találko­zása mindaddig fölöttébb hi­potetikus, amíg a Petőfi be­jegyzésével ellátott Fogarasi­­féle szótár elő nem kerül.” Hogyan értékeljük ezek után a megyei Petőfi hagyo­mányok sorában Darnay írá­sát? Nem tekinthetjük több­nek a valóság magjából ki­nőtt kétes hitelű szépirodal­mi alkotásnál és annak egész szellemére érvényesnek fo­gadhatjuk el Hatvany véle­ményét: „...Ha Petőfi tényleg járt Kisfaludynál, akkor az a magyar irodalom rendi és népi korszakának oly jelké­pes találkozása volt, hogy azt ilyen hahotás, kaszinózó hangon csakis afféle úriem­ber adhatja elő, akinek épp­oly kevés érzéke volt annak történelmi jelentősége, mint szegény Petőfinek proletári, viszontagságos életsorsa iránt.”14 Következik: Ötödik útja A PÁPAI „ARANYIDŐ” — NAPLÓ — 1973. április 7. szombat 6 !!l!l!l!llll!ll!llllllllllll!lllll!llllllllllllllllllllllllll!!!!lllllllllllllll!l A dolog nagyon jól indult. A „Kákán is csomót kereső Hivatal” igazgatója, Keserű Márton a legjobb csomókere­sőket hívta meg, hogy töltsék nála a szilvesztert Köztük volt Tóbiás Vince­­is. — Természetesen, ha vala­ki máshol akar szilveszte­rezni — mondta az igazga­tó — én nem sértődöm meg. De gondolom nem árt egy kis összeruccanás hivatali időn túl is, hiszen jóformán alig ismerjük egymást. Természetesen senki sem akart máshol szilveszterezni mindenki örömmel vette a meghívást Tóbiás Vince már elképzelte azt a pillana­tot, amikor éjfélkor odalép az igazgatóhoz és a további sikerekre koccint vele. Éjfél utánra más tervei voltak. Ugyanis már régóta töpren­gett azon, hogy a káka tö­vén költő ruhákat, amik na­gyon megnehezítik a csomó­­keresést, hogyan lehetne el­hessegetni. Ennek érdekében kidolgozott egy újítási javas­latot, és úgy gondolta, ez­zel előhozakodni egy intim hangulatú szilveszter este lesz a legalkalmasabb. Tervezgetései közben szólí­totta meg Beke Gerzson. — Te, Vince, — mondta — szeretnék veled beszélni. Lementek a büfébe, kértek két Colát és akkor azt sut­togta Beke Gerzson: — Öregem, tudod, hogy a dilinél meztelen buli lesz? — Micsoda? — Tóbiás Vince keze fennakadt a le­vegőben. — Meg vagy őrül­ve? Beke Gerzson megvonta a vállát. — Csak szóltam, öregem, hogy tudd, mire számíthatsz. — Dehát honnan veszed ezt? — Lényegtelen. Éjfélkor mindenki levetkőzik, és mez­telenül köszöntjük az új évet. — Ez nem lehet igaz! — szörnyülködött Tóbiás Vince. — Végre is a hivatali repu­táció!. .. — Persze nem azért mond­tam — nézett rá szigorúan Beke Gerzson —, hogy min­denkinek el­­ikózd! Főleg azoknak, akiket nem hívott Tóth-Máthé Miklós, meg az öreg. Rossz rágondol­ni, mi történne... — Nyugodt lehetsz — tö­rölte meg izzadó homlokát Tóbiás Vince. — Dehát.. ezt... ezt.. egyszerűen nem tudom felfogni! Beke Gerzson sajnálkozva nézte. — Meglep, hogy így cso­dálkozol. Azt hittem, tisztá­ban vagy az öreg furcsasá­gaival. Persze, te nemrégen dolgozol nálunk, így nem tudhatod, hogy az igazgató fiatal korában Svédország­ban volt ösztöndíjas. Ott ha­barodott bele annyira a nu­dizmusba. —­ Hihetetlen! — Otthon is meztelenül tartózkodik. Egyszer valami hivatalos ügyben kerestem fel és úgy nyitott ajtót. Csak egy kockás sál volt a nya­kában. Ehhez mit szólsz? — Nem tudok magamhoz térni... —, pedig jó lenne — óvta Beke Gerzson, még jobban lehalkítva a hangját. — Szerintem azért csinálja ezt a bulit, hogy meggyőződjön, mennyire érzünk vele együtt. Nyilván nem lesz kötelező levetkőzni, de ajánlatos... Ha mindenki pucér lesz, mi ketten sem feszíthetünk ru­hában, azt hiszem, ez ke­gyetlenül szemet szúrna! Ar­ra pedig ne számíts, hogy a dagadt Kerényi, vagy a sündörgő Réz Miska nem fognak levetkőzni. Ennyire azért nem lehetsz naiv! — No igen — dünnyögte Tóbiás. — azok levetkőz­nek. .. De kérlek, öregem, én a feleségemmel leszek ott! — Mit gondolsz, én kivel? Velem is ott lesz az asz­­szony. — Dehát mit mondjak ne­ki? — esett kétségbe Tóbiás. — Az én feleségem még az apácáknál tanult. — Az enyém is nehéz eset — legyintett Beke. — Dehát szem előtt kell tartaniuk férjük érdekeit!... Node majd csak lesz valahogy, még van egy hetünk. Tóbiás Vince nagyon rossz­kedvűen ment haza. Most mit csináljon? Egész életé­ben szemérmes ember volt, otthon is csak sötétben vet­kőzött, most meg akár a színpadon! Az asszony pe­dig. .. Mit fog szólni az asszony? Otthon mindenesetre el­mondta a meghívást. Az asszony örült a közlésnek, bár eredetileg más terveik voltak, de belátta, hogy így helyesebb. — Szivecském — kezdte később Tóbiás Vince —, hallottál te valamit a nu­distákról? — Az valami szekta... vagy ilyesmi, nem? — Olyasmi — kapott a szón Tóbiás, aztán megakadt, mert most kellett volna ki­fejtenie a szekta lényegét. Még ráérek, gondolta, és gyorsan másra terelte a szót, nehogy az asszony gyanút fogjon. PETŐFI SÁNDOR: Beszél a fákkal a bús őszi szél... Beszél a fákkal a bús őszi szél, Halkan beszélget, nem hallhatni meg. Vajon mit mond nekik? beszédb­e A fák merengve rázzák fejeket. Dél­i est között van az idő, nyújtózom A pamlagon végig kényelmesen... Keblemre hajtva fejecskéjét, alszik Kis feleségem mélyen, csendesen. Egyik kezemben édes szendergőm Szelídeden hullámzó kebele, Másik kezemben imakönyvem: a Szabadságháborúk története! Minden betűje üstököscsillagként Nyargal keresztül magas telkemen... Keblemre hajtva fejecskéjét, alszik Kis feleségem mélyen, csendesen. Arany csal s ostor kerget tégedet A zsarnokért megvívni, szolganép, És a szabadság? egyet mosolyog, S mind, a ki hive, a harctérre lép, S érette, mint a szép lyánytól virágot, Lebet, halált oly jó kedvvel vészén... Keblemre hajtva fejecskéjét, alszik Kis feleségem mélyen, csendesen. Hány drága élet hullt már érted el, Oh szent szabadság! és mi haszna van? De lesz, ha nincs, tiéd a diadal Majd a csatáknak utasaiban, S halottaidért bosszút is fogsz állni, S a bosszúállás rettentő leszen!... Keblemre hajtva fejecskéjét, alszik Kis feleségem mélyen, csendesen. Vérpanoráma leng előttem el, A jövendő kor jelenései, Saját vérök tavába fúlnak bé A szabadságnak ellenségei!... Egy kis mennydörgés szívem dobogása, S villámok futnak által fejemen, S keblemre hajtva fejecskéjét, alszik Kis feleségem mélyen, csendesen. PETŐFI SÁNDOR: Szabadság, szerelem! Szabadság, szerelem! E kettő kell nekem. Szerelmemért föláldozom Az életet, Szabadságért föláldozom Szerelmemet. Pest, 1847. január 1

Next