Napló, 1973. április (Veszprém, 29. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-07 / 81. szám
Könczöl Imre: 4. Negyedik útja, Keszthelyen-Sümegen át Három hónap eljártával, 1841 szeptemberében ismét átvezetett az útja Veszprém megyén. Amint írja: „ ... Három, napig színészkedtem, társaságunk tönkre jutott, s én annyi balszerencse közt, oly sok viszály után, megfogyva bár, de törve nem elbúcsúztam a színészettől Mohácson (de ha isten segít, nem örökre) , per varios casus et tot discrimina rerum Mohácsról Pécs, Szigetvár, Kaposvár, Keszthely, Sümeg és Szombathelyen keresztül Sopronba értem . . .”10 Négy évvel később az „Úti jegyzetek”-ben is megemlékezik erről az útjáról és az utazás módjáról: „ ... Egy szabóinas kapaszkodott kocsim saraglyájába. Eszembe jutott: — mikor én gyalogoltam így Mohácstól Pozsonyig — s még hosszabb utat is — mily jól esett, ha fölvett mellettem elhaladó szekér, vagyis mily jól esett volna, ha fölvett volna ... s fölültettem a gyereket.. .”11 Tehát gyalog ment. Keszthelyre minden bizonnyal Fenékpuszta felől érkezett. A város széléhez közeledve vajon szemébe tűnt-e a major, s a majorban az ispánlakás? Akik látták elnyűtt öltözékében, görcsös botjával, porosan, fáradtan gyalogolni, bizony nem gondolhattak arra, hogy valamikor azért kerül majd emléktábla az ispánlakás falára, mert a ház szülötte, Szendrey ispán Júlia lánya ennek a sovány vándornak a „feleségek felesége’’ lesz. A műhelyek ablakán kitekintő és a bolt ajtókban álldogáló polgárok is jobban szemügyre vették volna, ha megsejtik, hogy unokáik azért helyeznek majd emléktáblát az egyik ház falára mert a garabonciás kinézetű furcsa vándor Kukorica Jancsiról szóló meséjének a színpadi változatához hat évtizeddel később Kacsóh Pongrác tanár úr abban a házban komponálja a fülbemászó dallamokat... Annak semmi írásos nyoma nem maradt, hogy gyaloglása közben megpihent-e Keszthelyen? Valószínűnek tartjuk azonban, hogy azokon a helyeken, amelyeket név szerint említ levelében, időzött is valameddig. Lehetséges tehát, hogy Keszthelyen is eltöltött legalább egy éjszakát, esetleg egy-két napot is. Keszthelyről Sümeg felé távozott, feltehetően a legrövidebb úton: Zalaszántó, Bazsin keresztül. Sümegi tartózkodásáról Darnay Kálmán írt színes történetet egyik könyvében s ezzel elérkeztünk az első olyan ponthoz, ahol elkerülhetetlen a kérdés: legenda vagy valóság? Vegyük sorra írásából a jellemzőbb részeket. , ,Most, deresedő fejjel, másodszor élem végig diákéveimet. Megelevenednek újra Kisfaludy Sándor könyvtárában végzett egykorú búvárkodásom emlékei. Mintha most is kezemben tartanám — ha jól emlékszem — 1836-iki kiadású, vászonhatású, zöldesszürke papírtáblás Fogarasi-szótárát. Pedig ugyancsak nagy örömet váltott ki belőlem, amikor felfedeztem kisdiák koromban. A szótár belső, merített lapján, iskolás-fiús írással Petőfi Sándor latin verse ékeskedett. A latin verset az időben nem tudtam lefordítani, de szövege valahogy a diák megoldásából mégis emlékemben maradt: Hie liber est meus Testisest Deus Hoc nőmén érit: Alexander natus Petrovics vonatus ... Felfedezésemmel futottam is nyomben nagyapámhoz. A karosszékben rejtőző öreg úr, ahogy kezébe fogta a kötetet, nagy hahotára fakadt. Megvillant agyában a Petőfi könyvével kapcsolatos tréfa, melyen egy hétig kacagtak az utcán kaszinózó táblabírák.” Utána négy bekezdésen át nagyapja meséje alapján Petőfi katonáskodásáról, Ozorától Mohácsig tartó színészi életéről ír, majd így folytatja: „Petőfi vállára akasztotta batyuját, kampós botjával kezében, nyakjába vette a Dunántúlt. A színészkedéssel is torkig lakva, Pápára igyekezett. Diáknak készült újra, hogy elvégezze a hetedik osztályt. Útja Sümegen vitt keresztül... Sümeg főutcáján bandukolva befordult Mojzer György uram vendéglőjébe, akkor találkozott szembe Fekete Miskával, egykori iskolatársával, aki kellékes minőségben, Komlóssy Ferenc színidirektor uramnál működött. Nagyon megörültek egymásnak, együtt aludtak a színpad mögötti lépcső kóruson ... Nagy díszelőadásra készült éppen a társaság ... Elő fog adatni azon érzékeny dráma, melyben hat lázadó hős feje hóhérpallos alatt hullik le, és a törzstől elválasztott fejek a nagyérdemű közönség előtt szemlére tetetnek... Miska Petőfit is be akarja juttatni a szereplők közé, hogy kereshessen egy kis útravalót, az igazgató azonban elutasítja. Bosszúból egy tréfát eszelnek ki, és az utazáshoz némi kis pénzre is szert akarnak tenni. „Utolsó menedékképpen azt határozták, hogy pénzzé teszik a Sándor batyujában gubbasztó öreg bibliát, meg a Fogarasi-szótárt. De kitől lehetne kivasalni egy-két húszast ilyen áji-báji könyvekért? ... Kisfaludy táblabíró úr portáján próbáltak szerencsét. Az őszfejű költőt jókedvében találták. Takarékos természete dacára is megesett a szíve a sápadtképű ifjún és odavetett neki pár húszast a könyvtárból hiányzó kötetekért...” Ismerteti a díszelőadás közönségét, még Deák Ferencet is odaülteti a nézőtérre, majd az előadás lefolyását, amely a végén kacagtató kudarccal végződött, mert „ ... A levágott fejek, a fehérre mázolt arcok, hirtelen vonaglani kezdenek, majd felváltva beletüsszögnek a nagy zokogásba. Az elérzékenyült nézőközönség hirtelen kacagásba tör ki. Zúgott a terem a fülsiketítő zajtól. A bábeli zűrzavarban megsemmisülten ült Komlóssy uram trónusán. A függönyt gyorsan leeresztették. A director úr bársonytalárjában meg-megbotolva, ökölre fogott kormánypálcájával rohant a színfalak mögé. A csínytevő Miska kellékest kereste, mert Petőfi ötletéből ő hintett tubákot a deszkagyűrűbe szorított színészfejek alá! De hol volt már akkor Fekete Miska? Régen a devecseri postautat rótta Sándor barátjával!”12 Eddig a történet, amelyből a tüsszentőporos tréfát Hunyady József is átvette „A viharmadár’’ c. életrajzi regényébe.13 Más azonban a regény és más az irodalomtörténet. Ha irodalomtörténeti hűség szempontjából próbáljuk vizsgálni Darnay színes történetét, első olvasásra megállapíthatjuk, hogy abban összefonódnak a valóság és az írói fantázia szálai. Nem fogadhatjuk el a maga egészében történeti valóságként, de nem is vethetjük el azzal, hogy mindez mese, írói kitalálás. Mint Darnay egyéb írásaiban, ebben is megtalálható a valóság magja, amely köré a maga színes történetét szőtte. Valóság Petőfi Sümegen való átutazása. Valóság az is, amit az Ozorától Mohácsig terjedő színes korszakról ír, sőt annyira hiteles, annyira egyezik a Petőfi életrajzok jórészt későbbi időből származó leírásával, hogy ezt gyermekkorában a nagyapjától ilyen formában még nem is nagyon hallhatta. A többi esemény egy része így, vagy ilyen formában is történhetett, másik részéről tudjuk, hogy bizonyosan nem így történt. Lehetséges, hogy Petőfi így érkezett meg Sümegre. Az is lehet, hogy a Mojzer vendéglőbe ment, ahol színészekkel találkozótt és velük töltötte az éjszakát. A Petőfinek tulajdonított tüsszentőporos csínytevés azonban már nem egyéb egy régi világjáró anekdota Sümegre helyezésénél és Petőfi személyéhez kapcsolásával, s ez a színészekkel való találkozás lehetőségét is kétségessé teszi. Az pedig bizonyos, hogy Sümegről távozva nem is sejtette még, hogy Pápán köt majd ki, hanem Szombathelyre tartva a jánosházi úton indult tovább. Ezek azonban nem lényeges kérdések, a valóság ilyen mérvű változtatása, kiszínezése a szépirodalmi alkotásokban eléggé megszokott. Van azonban Darnay írásának olyan része is, amelynek a hitelessége irodalomtörténeti szempontból is figyelmet érdemel: gyermekkori emléke a Fogarasi-féle szótár felfedezéséről és nagyapja ehhez fűzött elbeszélése Petőfi és Kisfaludy találkozásáról. Ha igazolható, vagy akár csak valószínűsíthető lenne emlékezésének a hitelessége, döntő bizonyítékává válhatna Kisfaludy és Petőfi akár jelképesnek is tekinthető sümegi találkozásának. Néhány momentum azonban kétségessé teszi az emlékezés hitelességét. Egyrészt: honnan tudták a sümegi táblabírák és Darnay nagyapja, hogy a községen átgyalogló vándor Petőfi volt, hogyan és miért őrizték meg emlékezetükben még azt is, amiről négyszemközt beszélt a barátjával? Másrészt: közismert, hogy a legritkább esetben sikerül teljesen hibátlanul leírni még a legismertebb verset is. Darnay viszont több mint öt évtized eljártával minden hiba nélkül idézi azt a gyermekkorában olvasott latin verset, amelynek az értelmét — saját bevallása szerint — akkor nem is értette. Ha figyelembe vesszük, hogy Darnay írása 1939-ben jelent meg és jó három évtizeddel korábban, az 1898-ban kiadott Petőfi-album már közölte a Fogarasi szótár Petőfi kézírását tartalmazó lapjának a fényképét, nem megalapozatlan az a gyanú, hogy Darnay nem emlékezetből idézte a verset, hanem a Petőfi-albumból másolta ki és írói fantáziája szülte hozzá a gyermekkori emlék históriáját. Minden kételyt eloszlathatna a Petőfi kézírását és Kisfaludy kézjegyét egyaránt tartalmazó szótár, ennek a hollétéről azonban senki nem tud, se Sümegen se másutt nem található. Darnay írásának a Sümegen látott Fogarasi-féle szótárra, Petőfi és Kisfaludy találkozására vonatkozó részét fenntartásokkal kell tehát fogadnunk, és igazat kell adnunk Hatvany Lajosnak, aki szerint „Kisfaludy és Petőfi találkozása mindaddig fölöttébb hipotetikus, amíg a Petőfi bejegyzésével ellátott Fogarasiféle szótár elő nem kerül.” Hogyan értékeljük ezek után a megyei Petőfi hagyományok sorában Darnay írását? Nem tekinthetjük többnek a valóság magjából kinőtt kétes hitelű szépirodalmi alkotásnál és annak egész szellemére érvényesnek fogadhatjuk el Hatvany véleményét: „...Ha Petőfi tényleg járt Kisfaludynál, akkor az a magyar irodalom rendi és népi korszakának oly jelképes találkozása volt, hogy azt ilyen hahotás, kaszinózó hangon csakis afféle úriember adhatja elő, akinek éppoly kevés érzéke volt annak történelmi jelentősége, mint szegény Petőfinek proletári, viszontagságos életsorsa iránt.”14 Következik: Ötödik útja A PÁPAI „ARANYIDŐ” — NAPLÓ — 1973. április 7. szombat 6 !!l!l!l!llll!ll!llllllllllll!lllll!llllllllllllllllllllllllll!!!!lllllllllllllll!l A dolog nagyon jól indult. A „Kákán is csomót kereső Hivatal” igazgatója, Keserű Márton a legjobb csomókeresőket hívta meg, hogy töltsék nála a szilvesztert Köztük volt Tóbiás Vinceis. — Természetesen, ha valaki máshol akar szilveszterezni — mondta az igazgató — én nem sértődöm meg. De gondolom nem árt egy kis összeruccanás hivatali időn túl is, hiszen jóformán alig ismerjük egymást. Természetesen senki sem akart máshol szilveszterezni mindenki örömmel vette a meghívást Tóbiás Vince már elképzelte azt a pillanatot, amikor éjfélkor odalép az igazgatóhoz és a további sikerekre koccint vele. Éjfél utánra más tervei voltak. Ugyanis már régóta töprengett azon, hogy a káka tövén költő ruhákat, amik nagyon megnehezítik a csomókeresést, hogyan lehetne elhessegetni. Ennek érdekében kidolgozott egy újítási javaslatot, és úgy gondolta, ezzel előhozakodni egy intim hangulatú szilveszter este lesz a legalkalmasabb. Tervezgetései közben szólította meg Beke Gerzson. — Te, Vince, — mondta — szeretnék veled beszélni. Lementek a büfébe, kértek két Colát és akkor azt suttogta Beke Gerzson: — Öregem, tudod, hogy a dilinél meztelen buli lesz? — Micsoda? — Tóbiás Vince keze fennakadt a levegőben. — Meg vagy őrülve? Beke Gerzson megvonta a vállát. — Csak szóltam, öregem, hogy tudd, mire számíthatsz. — Dehát honnan veszed ezt? — Lényegtelen. Éjfélkor mindenki levetkőzik, és meztelenül köszöntjük az új évet. — Ez nem lehet igaz! — szörnyülködött Tóbiás Vince. — Végre is a hivatali reputáció!. .. — Persze nem azért mondtam — nézett rá szigorúan Beke Gerzson —, hogy mindenkinek elikózd! Főleg azoknak, akiket nem hívott Tóth-Máthé Miklós, meg az öreg. Rossz rágondolni, mi történne... — Nyugodt lehetsz — törölte meg izzadó homlokát Tóbiás Vince. — Dehát.. ezt... ezt.. egyszerűen nem tudom felfogni! Beke Gerzson sajnálkozva nézte. — Meglep, hogy így csodálkozol. Azt hittem, tisztában vagy az öreg furcsaságaival. Persze, te nemrégen dolgozol nálunk, így nem tudhatod, hogy az igazgató fiatal korában Svédországban volt ösztöndíjas. Ott habarodott bele annyira a nudizmusba. — Hihetetlen! — Otthon is meztelenül tartózkodik. Egyszer valami hivatalos ügyben kerestem fel és úgy nyitott ajtót. Csak egy kockás sál volt a nyakában. Ehhez mit szólsz? — Nem tudok magamhoz térni... —, pedig jó lenne — óvta Beke Gerzson, még jobban lehalkítva a hangját. — Szerintem azért csinálja ezt a bulit, hogy meggyőződjön, mennyire érzünk vele együtt. Nyilván nem lesz kötelező levetkőzni, de ajánlatos... Ha mindenki pucér lesz, mi ketten sem feszíthetünk ruhában, azt hiszem, ez kegyetlenül szemet szúrna! Arra pedig ne számíts, hogy a dagadt Kerényi, vagy a sündörgő Réz Miska nem fognak levetkőzni. Ennyire azért nem lehetsz naiv! — No igen — dünnyögte Tóbiás. — azok levetkőznek. .. De kérlek, öregem, én a feleségemmel leszek ott! — Mit gondolsz, én kivel? Velem is ott lesz az aszszony. — Dehát mit mondjak neki? — esett kétségbe Tóbiás. — Az én feleségem még az apácáknál tanult. — Az enyém is nehéz eset — legyintett Beke. — Dehát szem előtt kell tartaniuk férjük érdekeit!... Node majd csak lesz valahogy, még van egy hetünk. Tóbiás Vince nagyon rosszkedvűen ment haza. Most mit csináljon? Egész életében szemérmes ember volt, otthon is csak sötétben vetkőzött, most meg akár a színpadon! Az asszony pedig. .. Mit fog szólni az asszony? Otthon mindenesetre elmondta a meghívást. Az asszony örült a közlésnek, bár eredetileg más terveik voltak, de belátta, hogy így helyesebb. — Szivecském — kezdte később Tóbiás Vince —, hallottál te valamit a nudistákról? — Az valami szekta... vagy ilyesmi, nem? — Olyasmi — kapott a szón Tóbiás, aztán megakadt, mert most kellett volna kifejtenie a szekta lényegét. Még ráérek, gondolta, és gyorsan másra terelte a szót, nehogy az asszony gyanút fogjon. PETŐFI SÁNDOR: Beszél a fákkal a bús őszi szél... Beszél a fákkal a bús őszi szél, Halkan beszélget, nem hallhatni meg. Vajon mit mond nekik? beszédbe A fák merengve rázzák fejeket. Déli est között van az idő, nyújtózom A pamlagon végig kényelmesen... Keblemre hajtva fejecskéjét, alszik Kis feleségem mélyen, csendesen. Egyik kezemben édes szendergőm Szelídeden hullámzó kebele, Másik kezemben imakönyvem: a Szabadságháborúk története! Minden betűje üstököscsillagként Nyargal keresztül magas telkemen... Keblemre hajtva fejecskéjét, alszik Kis feleségem mélyen, csendesen. Arany csal s ostor kerget tégedet A zsarnokért megvívni, szolganép, És a szabadság? egyet mosolyog, S mind, a ki hive, a harctérre lép, S érette, mint a szép lyánytól virágot, Lebet, halált oly jó kedvvel vészén... Keblemre hajtva fejecskéjét, alszik Kis feleségem mélyen, csendesen. Hány drága élet hullt már érted el, Oh szent szabadság! és mi haszna van? De lesz, ha nincs, tiéd a diadal Majd a csatáknak utasaiban, S halottaidért bosszút is fogsz állni, S a bosszúállás rettentő leszen!... Keblemre hajtva fejecskéjét, alszik Kis feleségem mélyen, csendesen. Vérpanoráma leng előttem el, A jövendő kor jelenései, Saját vérök tavába fúlnak bé A szabadságnak ellenségei!... Egy kis mennydörgés szívem dobogása, S villámok futnak által fejemen, S keblemre hajtva fejecskéjét, alszik Kis feleségem mélyen, csendesen. PETŐFI SÁNDOR: Szabadság, szerelem! Szabadság, szerelem! E kettő kell nekem. Szerelmemért föláldozom Az életet, Szabadságért föláldozom Szerelmemet. Pest, 1847. január 1