Napló, 1982. december (Veszprém, 38. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-11 / 291. szám
„ Zenéből zenébe Vallomások Kodály Zoltánról Valamikor harcoltam a népies ellen: egy túlélt és epigon népiesség volt az, a Szabolcskáké és Pósáké. Ma fiatalköltők mintha friss forrásokat nyitottak volna ugyanabból a régi, népi talajból... Különös ritmusa a magyar lélek életének, hogy ez összeesik Kodályék gyönyörű fölfedezéseivel. (...) Hiszek egy kultúrában, amely mélyebb és régibb az irodalminál, mely élni, nőni és halmozódni tud írás nélkül is, mely előbb volt az irodalomnál, s ma is él még, noha bújkálva, s kiveszőben. Mély hála a nagyszerű gyűjtőknek, akik — mint Kodály Zoltán — átmentik az irodalom többé-kevésbé biztos éléstárába egy süllyedő világ halhatatlan gyümölcseit. Babits Mihály (1933) Nem azért becsülöm Kodályt, mint a legjobb magyar zenészt, mert barátom, hanem azért lett egyetlen barátommá, mertnagyszerű emberi kvalitásaitól eltekintve) a legjobb magyar zenész. Hogy e barátság hasznának legjavát én láttaim, és nem Kodály, ez újból csak az ő nagyszerű képességeit és félreálló önzetlenségét bizonyítja. Küzdelmeket nem éppen nélkülöző pályámon mindenkor bátran és nyíltan mellém állott, soha fáradságot nem kímélt, ha érvényesülésemről volt szó. Bámulatos biztos és gyors ítélőképességének köszönhetem akárhány művemnek végleges, az eredetinél sokkal tökéletesebb kialakulását. . Bartók Béla Mily óriási örökséget hagyott ránk. Páratlan szépségű kórusműveket, a Psalmus Hungaricust, színpadi alkotásokat, amelyek ma is állandóan műsoron szerepelnek. Számomra azonban talán gyermekkorainak gyűjteménye a legkedvesebb. Mindnyájan tanulhatunk belőle, hangzásuk szépségéből, friss elevenségükből. Eredetiek, gazdagok, nemesen egyszerűek. A hallgató önkéntelenül is Kodály szavaira gondol: Senki se túlságosan nagy arra, hogy kicsinyeknek írjon - sőt, igyekeznie kell, hogy elég nagy legyen hozzá. Benjamin Britten Kodály több a nemzetművelőnél, a honalapító emberi rangja illeti meg. A két világháború között Kodály a nemzeti egység egyik alapvető feltételét kezdte megteremteni: az éneklő Magyarországot. A XVI. század félelmetes válságában egyszerre énekelni kezdett az ország, még a végvárak éhező, rongyos vitézei is énekmondókat tartottak, Tinódi csupán kiemelkedő példa volt a sokból. Ez az ének tartotta össze a csaknem széthulló társadalmat. (. . .) Kodály ezt az éneklő Magyarországot akarta feltámasztani a telkekre rakódott por és hamu alól: honalapító hevülete sohasem apadt (. . .) Kodály nem halt meg. Más történt vele: zenéből zenébe tért. Féja Géza (1975) A korszakos szenzáció, hogy századunk zenéjében egy kis ország semmiből termett énekkari kultúrája valóságos reneszánsz ígéretéthozta, s végül, hogy a magyar zenei nevelés módszereit, eredményeit világszerte példaként emlegetik, mind-mind Kodály kezdeményének, áldozatos munkájának köszönhető. Egymaga végezte el, amit századok és nemzedékek mulasztottak. Zenei anyanyelvet adva népének, gondja volt rá, hogy e megtalált nyelven a kisiskolások, még az óvodások is beszélni tudjanak. Fodor András Én az ő nagyságát, távoliról nézve, abban láttam, hogy milyen munkát vállalt egy ugyancsak nehéz helyzetbe került nemzet életében. Az, hogy ő Bartókkal együtt lenyúlt a népzenéhez, nemcsak azt eredményezte, amit Európában Stravinsky és a többiek csináltak, vagyis hogy az ősforrásból merítettek értéket. Sokkal többet adott ő: egy nép lelkületét hozta felszínre; ez abban az időben már, azt lehet mondani, a zenében volt konzerválva. Kodály munkája ezért óriási öntudatra ébresztett egy nemzetet, megmutatva, hogy őneki is van sajátos értéke, hogy büszke lehet arra, amit az ősei véghezvittek. S megtanítva ezt a nemzetet arra is, hogy még tágabb értelemben foglalkozzék saját magával. Az a nevelő munka, amit ő itt helyben tán még Bartóknál is szívósabban végzett, nemcsak énekelni tanította meg százezerszámra a gyermekeket. Százezreket ébresztett közösségi öntudatra, arra, hogy hívek legyenek a közösséghez, amelyben születtek. Illyés Gyula .... érzem szikrázó hiányát ennek a szikár és nagyszerű embernek, mint a tiszta télnek, csupa-pára és csupa-vegetáció életünkben, érezzük dermesztő hiányát ennek a tűzszárnyú küldöttnek, létünk deres magányában, mert szerénytelenségünkben és könyyelműségünkben oly természetesnek, egyszerűnek és törvényszerűnek vettük, hogy van, hogy él, hogy a miénk, hogy magyar, szinte azt hittük, fizikailag nő át a halhatatlanságba, testében is megbonthatatlan, mint a legendabeli királyok és szentek, hogy ő maga a testileg is létező halhatatlanság, mint hitte magáról Goethe, élete ősz tornyán, isteneket virágzó szerelmében, mámoros kései pillanataiban. És nem véletlenül mondom Goethét: műve is goethei méretű, nemcsak arányaiban, jelentéseiben is monumentális. Az a felbecsülhetetlen tisztaságú, tisztessége és szeretete program, amit nagybozontszakállú, kristály-rózsaként világító szemű ifjúságukban fogalmaztak meg, s kezdtek megvalósítani a zseniális Bartók Bélával, s amit gyötrelmes, küzdelmes és magányos életükkel meg is valósítottak, csak Petőfi Sándor és Arany János gyönyörű szellemi programjához hasonlítható történelmünkben. (...) Ő nemcsak a maga forradalmát, de a nép forradalmát is megvívta hatalmas és modern zenéjében, nem hagyta magára a népet, sorsára bízva és bánatára, de a népet fölemelve maga emelkedett föl aranylegyező-szárnyvitorlákkal a nép tiszta énekéig. Juhász Ferenc Kodály Zoltán (. . .) öntudatod lehelt ebbe a népbe. Nemzeti öntudatot, a népek önbizalmát, a nép múltjának értékét, fényt, nemzeti egyéniséget teremtő művész volt. Kétezer év sivatagjain összegyűjtötte egy népnek vándorlása nyomán elszórt kincseit és ezekből rekonstruált egy rendkívüli, önálló, a nép teremtette szellemi világot és a művi kultúrával egyenrangú kultúrát. (. . .) Kodály fél évszázados munkássága a Volga és az Amazonas energiájával és mindent magába gyűjtő sodrával mosta ki az idegen kultúrák, a szegénység és a múlt rétegei alól, és gyűjtötte öszsze a magyar nép sajátos szellemi birodalmának nyomait, dokumentumait. (.. .) Azt a harcot, amelyet függetlenségi háborúink nem vitték diadalra, azt az álmot, mit múlt forradalmaink nem valósítottak meg, nem vívtak ki, Kodály - Bartókkal együtt - megvívta, az országot felfedezte, meghódította és megvédte. (.. .) Kodályéhoz hasonló életművek nélkül (. . .) nem lennének a szocializmusnak konkrét, nemzeti, népi és osztályérvei, érzelmi elemei. Ilyen értelemben Kodály életműve forradalmi tett, és felmérhetetlen társadalmi hatású. Váci Mihály (1967) Kő Pál szobra. Kodály-kiállítás a Bartók-emlékházban Bartók vendégül látja Kodályt - úgy, ahogy az életben is oly sokszor találkoztak, mint ahogy barátok, szellemi társak voltak. A Kodály-centenárium alkalmából bensőséges kiállítást rendeztek az alig egy éve megnyílt Bartók-emlékházban, Budán, a II. kerületben. „Vonzzák egymást, mint a kiegészítő ellentétek” - írta a két zeneszerző-óriásról Molnár Aurél. S a kiállításon is Bartók és Kodály barátsága, hasonló és ellentétes nézeteik kapnak hangot. Dokumentumok, fényképek iratok, levelek sorakoznak a falakon és a tárlókban. A mostani kiállításon Kodály személye, tevékenysége a központ. De oly gyakran találkozik fellépése, megnyilatkozása Bartókéval. Itt a Psalmus kéziratos kottája. Fotók a fiatal Kodályról. Együtt Bartókkal. Népdalfeldolgozások, eltérő és hasonló módszerek. De nézetük igen egyezik a népdal szerepéről, helyéről az új magyar zenében. Leveleik egymáshoz. Véleményük egymás munkásságáról. Hangversenyplakátok. A Háry színlapja 1926- ból, az október 16-i ősbemutatóról - Nagy Izabella és Körmendi János vendégfellépésével. Lemezborítók. Felvételek Kodályról és Kodály fényképei népdalgyűjtő útjáról. A Székelyfonó milánói bemutatója a Scalában, Failoni vezényletével. A Budavári Te Deum megszületésének körülményei. A mű kottája, szövegrészlete, bemutatója. Kodály vezényel hangversenyen és lemezfelvételen. Kodály zeneelméleti munkásságának dokumentumai. Könyvei, tanumányai. A magyar népdal strófaszerkezetéről írott könyvének kiadása. Közéleti szereplései. Tevékenysége az új alapokon történő ének-, zeneoktatás megteremtéséért. A zeneszerzőről elnevezett debreceni iskola felavatásán, 1957-ben. Tanítványaival, gyerekek között. Díjak, kitüntetések: 1948-as Kossuth-díja. 1960: az oxfordi egyetem díszdoktorává avatja, 1965: a Herder-díjjal tüntetik ki. S 80 éves, amikor az Elnöki Tanács a Magyar Népköztársaság érdemrendjét adományozza neki. Fotók - Kodály barátokkal, a családja körében, Pablo Casalsszal, kortárs világnagyságokkal, zenészekkel, karmesterekkel, feleségével. Néhány személyes tárgy, emlék, levelei, s a hozzá írott levelek. Kodály Zoltánnak még nincs önálló múzeuma. Ez a kiállítás, s a Budapesti Történeti Múzeumban rendezett bemutató anyaga, a számos családi dokumentum jó alapja lehetne egy Kodály-emlékház gyűjteményének, K. M. Kodály felesége társaságában. Mátyás Ferenc: KODÁLY* Meghalhat-e, kit a zene szelleme szült, meghalhat-e ajkunkon anyánk éneke, jövőnk remény-lehelete, s elapadhat-e nyelvünk édes teje? Mint páva szállsz házfödelünk fölé, el sose földelünk, csak veled szálljuk be az űrt, magunkból kiűzve a bűnt, a teremtő zene, létünk gyógyító teje. Fájdalmad lelkünkbe szorult, sírod lezárta koszorúd, csak a tested az, mely kimúlt, porhüvelyedből lángra gyúlsz, emberségünk eleje, szívünk éltető teje. Félrevert harang vagy, ha baj fenyeget, mennydörgés, robaj, csap szét az ajkadról, s biztató, ha te lehetsz a mennnyitó, a nyugtató zene, lelkünk édes teje. * December 16-án lesz száz éve, hogy Kodály Zoltán, a halhatatlan nagy zenész megszületett. Kodály emléke Galántán Galánta nevét Kodály Zoltán tette világhíressé. A Csallóköz határán, a Vág és a Kis-Duna szögében meghúzódó városka neve a Galántai táncok révén öt földrész valamenynyi sarkába eljutott, ahol muzsikát szerető emberek élnek. Vajon mit tesznek viszonzásul az itt élő emberek, hogyan él közöttük a nagy magyar zeneköltő emléke. A mintegy tízezer lakosú kisváros kilencven évvel ezelőtt is jelentős település volt. Vasúti csomópont. Az állomásépület emeleti lakásába 1885-ben költözött be a Kodály-család. A későbbi zeneszerző itt kezdett iskolába járni, itt töltötte gyermekkora felejthetetlen ,,hét boldog esztendejét" mezítlábas pajtásaival. Köztük a közeli cigánysor eleven és rendkívül muzikális purdéival, akik gyakran kijöttek hegedűjükkel az állomásra, s akiket szülei ,,Zoltán malacbandája"-ként emlegettek. Tanítás után iskolatársaival együtt játszottak, csatangoltak. Zoltán lebilincselve hallgatta, dúdolta dalaikat, mondókáikat. S itt, Galántán hallhatta a világot járt híres-neves Mihók prímás bandájának verbunkosait is, amelyeknek a motívumai közül nem egy fölcsillan számos művében. Tehát itt érték az első népzenei hatások; nem véletlen, hogy első szlovákiai népdalgyűjtő útját is ezen a tájon kezdte el Kodály Zoltán. Ma már csak az egykori pajtások leszármazottai élnek. Szívesen, készséggel szólnak, örömmel emlékeznek mindarra, ami Kodály Zoltán nevével kapcsolatos. Kodály emlékének őrzésében nem elsősorban a külsőségek, a készülő emlékmű, a tervezett háromnapos centenáriumi ünnepség, inkább az évente tömegeket mozgató dalostalálkozók dominálnak. A Tavaszi szél vizet áraszt (a szlovákiai magyarság évente megrendezett népdaléneklő versenye), a háromévenkénti Kodály-napok (a szlovákiai magyar kórusok találkozója és versenye Galántán) és a szlovákiai magyar folklóregyüttesek Országos Népművészeti Fesztiválja minden év nyarán, a Garam menti Zselizben — voltaképp mind egy tőről, a kodályi gondolatból fakadnak. Galántán 1956-ban alakult újjá a Kodály Zoltán Daloskör. Nevének viseléséhez még a Mester adta személyes hozzájárulását, szigorúan meghagyva: „nehogy a daloskör munkája minden estéli borozgatássá váljék!..." A figyelmeztetést megszívlelték. Ez az énekkar a házigazdája a háromévenkénti Kodály-napok dalosünnepének és a kórusversenynek, amelyeket a CSEMADOK, a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetségének járási titkársága, illetve pozsonyi központja szervez. Néhány éve a galántai kórus nyerte a III. díjat. Ez azért jelentős, mivel az utóbbi időszakban nem a tömeges részvétel, hanem a minőség a döntő. A galántai magyar oktatási nyelvű gimnáziumban ez év tavaszán alakult meg egy női kórus. A Mester nevét viseli, s jobbára Kodály-műveket és magyar népdalfeldolgozásokat énekel. A Tavaszi szél... ugyancsak országos vonzáskörű népdaléneklő versenyét immár nyolcadszor hirdette meg a CSEMADOK. Ebben a Szlovák Szocialista Köztársaság területén működő magyar folklórcsoportok, énekkarok, hangszeres szólisták, népdalénekesek és hagyományőrző együttesek vehetnek részt. Ha figyelembe vesszük, hogy ez a mozgalom évente ezreket állít a pódiumra népdalokat dalolni, s hogy például csak a galántai járásból legutóbb 32 énekes és 10 muzsikus, 12 énekkar és két néptáncegyüttes vett részt, akkor bizony rá kell jönnünk, mennyire megkopott, elszürkült ehhez képest a mi valaha tömegeket mozgósító pávamozgalmunk! A galántai járás területén az idei évben 22 magyar ajkú énekkar, 5 citerazenekar és két hagyományőrző falusi együttes működik. Az egyik kórust, a diószegi Vox Humana Énekkart meglátogattam a próbán. Gondjaik hasonlóak a mieinkéhez: nincs utánpótlás. „Temetjük egymást...” — mondta szomorúan az együttes idős pedagógus karnagya. A harmadik az Országos Népművészeti Fesztivál a Garam menti Zseliz városkában (előzsűrizés után) meghívott 10-10 együttes fesztiválja minden év júniusában. Az idén Diószeg, Somorja, Komárom, Fülekpüspöki, Szína, Nagyida, Nagykapocs, Királyhelmec, Dunaszerdahely és a galántai magyar gimnázium néptánccsoportjai és kórusai vettek részt. A galántai járás hagyományőrző csoportjai, népi énekesei és hangszeresei Csak tiszta forrásból címmel eredeti folklórműsort tolmácsoltak. Az idősebb korosztályból sokan meghatottan emlékeznek Kodály Zoltán legutolsó látogatására Galántán, amikor ezrek gyűltek össze tiszteletére az Eszterházy-kastély parkjában, 1943 májusában, hogy hallhassák szavát. A programban a galántai járás 15 népiskolájának kórusai adtak műsort, az összkar pedig - 1000 gyerek! - az egykori „mezítlábas pajtások" unokái külön népdalcsokrot énekeltek. Ekkor mondta ünnepi beszédében Kodály: „... Rozi, Ágnes! És ti, többiek: vágai, vízkeleti, taksonyi derék, dalos kedvű lányok, apámék tovatűnt drága cselédei, első igazi, felejthetetlen zenetanáraim!... Titőletek tanulhattam meg magyarul dalolni.. . Lehettem volna zeneszerző klasszikus mesterektől tanulva is, s talán európai hírű akkor is, ha sohasem találkoztam volna Galántával. De magyar zeneszerző, magyar zeneszerzője nem lehettem volna soha a házunkban megforduló, s élő szolgálólányok nélkül, akiknek danája először döbbentett rá: amit ők dalolnak, az a mi ismeretlen, történelmünk során tőlünk elidegenedett, de más újra megtalált saját zenei anyanyelvünk, az igazi klasszikus magyar zene világa . . ." Erre emlékeznek talán a legszívesebben ma is Galántán. Wallinger Endre