Világ, 1842. január-december (1-105. szám)

1842-11-19 / 93. szám

PESTEK, 134%. Megjelenik e politikai, tudományos és rouve­ firfifi Lap minden héten kétszer: Szerdán és Szombaton. Hivatalos tudósításokon kívül, Hirlője közöl min­den hirdetményt, egy ötös­­ szelet sorától három krajczárért pengő pénzben. Nem­ rendee levelezők keretnek az Intézethez, bérmentesen küldeni közlései­két f­él! A1 PA­T .november 19. Előfizethetni helyben a szerkesztő - hivatalban (Uri-utcza 450. sz. alatt, 116 emeletben], félévre postán () , különben 5 ezüst forinttal; az or­szágban m­inden — azon kivül csak a bécsi cse­kk­ fő - postahivatalnál Bécsben. Minden­­ ízlés ,­a Vik­ig s­zerkesztő - hivatalának^* czím alatt kéretik beküldetni. Tartalom. MagyaRORSZÍGO ÉS Erdély. — Megtiszteltetés. — Keres­kedésünk (II. Kü­lpoliticai helyzet.). — A tőke, mint adó-alap. — István fölig Fiuméban , Károly fölig pedig Laibachban. Fővárosi hirek. Orsz. választmány jelentése a nemz. színház ügyében. — Ta­karék-pénztári részvényesek közgyűlésének határozatai. Gazd. egy. választottsági jelentése. Pesti szegénygyermek-kórház javára szentelt adományok utolsó jegyzéke. — P­e­s­t megye közgyűlése. (Adórendszerizési választmányi munkálat tárgyaltatik.) A fejér­megyei szederfa-tenyésztő társaság ügyében. A Pozsony-nagysz. vasut-társ. gyűlési tanácskozásfolyama. A győr-sz.-martoni olva­só-társaság rendkívüli gyűlése. Politikai fejtegetések. Hírlapi kalá­szok. Búcsú a Pesti Hírlaptól. Külföld. Szerbia (Karagiorgievich nem akarja elfogadni a fejedelemséget. A Duna- és balkánvidéki tartományok fontos­sága.) Oláhország. CA ,,la Presse“ okoskodása Ghika Sándor hospodár előzeteséről. Uj hospodár-választás iránt semmi bizo­nyos intézkedés.) Francziaország. (A gyártulajdonosok, mint a vámszövetség ellenzői, Parisban állandó bizottságot alakítnak. — Törvényszéki statistika. — Nagybritannia (Fridrik fölig. Liverpoolba érkezik.) Németalföld. (A Belgiummali viszály­pontok kiegyenlítése) Spanyolország. Olaszország. Ve­gyes közlések. Legújabb. Hivatalos és magány­hirdetések. St Magyarország és Erdély. Öcs. kir. apost. Felsége Mixich Miklóst, a horvát­országi báni hivatal itélőmesterét magyar kir. tanácsos czímmel legkegyelmesebben felruházni méltóztatott­ kereskedésünk. II. (Külpolitikai helyzet.) Ha külkereskedésünk tekintetében hazánk geo­­graphiai helyzete vigasztalást épen nem, vagy csak igen csekélyet nyújt, lássuk, mint állunk külpolitikai­lag? Mert illik fontolóra vennünk, hogy a kereske­dés menete, valamint egyrészről az állomány geogra­­phiai fekvésétől,úgy másrészről annak politikai viszo­nyaitól is hatalmasan föltételeztetik. A politikai tekintet két szempontból veendő. A világkereskedés általános szempontjából tudniillik, melly annak conjuncturál lehető jövőjéről nyújtson habárcsak hypotheticus átpillantást, és a belpolitikai viszonyoké­ból.—Amazt ritkán vezetheti bármelly nemzet is úgy, mint talán érdekeinek legkedvezőbb leendne; vannak azonban módok, mellyek által annak, legaláb részben, olly irány adathatik, melly hasznait az ügyes, szor­galmas, és szemfüles nemzet csűreibe vezesse; a bel­politikai viszonyok azonban többnyire hatalmában áll­nak minden országnak elannyira, hogy a kereskedés jobbadán kedvező külösszefüggések daczára sem jut­hatott, vagy juthatna azon virágzati fokra, mellyet épen azon összefüggések ,mellette és ,általa különben elérhetett volna. Az illy lankadtságnak okai a nemzetre háromlanak, 's következőleg valamint azok viselését vállaira vette, úgy a legtöbb esetben, 's a legmosto­hább helyzetben is, csak komolyan akarja, még me­­nekedhetik is. A mi helyzetünk azonban, mind kül-, mind bel­politikáiig egészen sajátszerű,­­s pedig annyira, hogy véleményünk és külországok helyzetéről­ ismereteink szerint el merjük mondani, mikint nincs tartomány a földön, melly hozzánk, politikai helyzetre nézve ha­sonlítana. Illy körülmények közt aztán megfogható, miért zúdulnak fel ollykor melegebbvérű honfiaink, ha kereskedésünk pangósága egyedül és kizárólag ma­gunknak rovatik fel bűnül. Nem kell túlzanunk. Sok­ban bűnösek vagyunk, uraim, de koránsem minden­ben! És mi elmerjük mondani, hogy abban sem le­szünk egészen 's egyedül bűnösek, ha kereske­désünk felvirágzását a mi 's legközelebbi nemzedé­künk még mindig a„jámbor óhajtások* rovatába soro­­landja! Emberi szó nem teremt; ez csak isten tulaj­dona. Az ember munka által emelhet műveket, mel­lyek létezését tanúsítsák. A munka bajos, és hossza­dalmas: a fáradhatlan méhek hónapokon át szedik a virágok mézét, hogy hasukat megtöltsék; 's mi em­berek szinte így vagyunk munkáinkban; ma egy kő, holnap egy másik, 's azután egy harmadik, és csak igy épülhet fel lassankint, férfias kitüréssel a mű, melly dicsérje alkotóját — késő nemzedékre!------­Ha szétnéztünk a felleghasgató Mátra ormairól az ég négy sarkaira, és szemeink hazánk szép, de parlag mezein is pusztuló hegyein túlhatának, népeket látunk körűlé , mellyek éjszak-keletre, sőt délre is, ollyképen állanak, hogy e szomszédságról emeltyűt kereskedésünknek épen nem várhatunk. — Éjszakra egy hatalmas, ifjú erőtül pezsgő nép, melly az eu­rópai művelődés sanctuariuma ajtajáig vezetve, sóvár szemekkel néz a templomba, mellynek szent oltári körűl szabad ajk rebeg, szabad kebelből szakadó imá­kat a népek istenének, ki a fejdelmekben atyákat adott a fényes trónok körűl szerető magzatkint össze­­sereglő polgároknak! És ezen éjszaki nép, melly érzi állása súlyát, koronkint egyegy sugárával vigasztalta­­tik meg teljes hatalmu uralkodója által amaz áldásoknak mellyek nélkülözése fáj —’s majd daczra gyújt; és ezen áldássugároktól lelkesítve, örömmel kíséri urát, kinek a Kárpátok szintolly kellemetlen akadály mesz­­szelátó szemeiben, mint volt csak félszázaddal is ez­előtt a Visztula,­­s utóbb a várnai Duna; és ki talán ép úgy szeretné szabályozni e királyi folyam éjszak­keleti partjait Pozsonytól Szulináig, mint milly kész­séggel állít a veszteg­őr-intézetet annak torkolatánál! A keleti kérdés—jelesebb publicisták véleménye szerint is — ki van ugyan egyenlítve, de teljesen ■ megoldva korán sincs! Koszul ismerné az a brit-orosz politikát, ki hinni tudná, hogy a julius 13-i szerződés tökéletes­en legyenbe hozá a keleti politika mérlegét. AJ.­des Débats, e hatalmas osztályosa a franczia sajtónak, melly — mint egykor maga mondá — tró­nokat ingatott meg,­­s királyokat üze­tova*, az érin­tett júliusi szerződéssel koránsem tartá befejezettnek a keleti ügyeket. Szerinte a julius 13 -i jegyzőkönyv aláírására csak Ausztria és Poroszország valának ké­szek míg azalatt Anglia és Oroszország az I­S-Odiki jul. 15iki szerződésnek, melly a hevesvérű Thiers boszusága által majdnem általános harczba keverő Eu­rópát, hosszabb életet óhajtanak vala. Mert e két ha­talomra nézve ájul. 15ki szerződés így hangzik: „mi fentartjuk magunknak a keleti ügyeket, minden más hatalom kirekesztésével.**—’S ha meggondoljuk, hogy Nagybritanniának új fakhelyek szerzésén kívül, főleg keletindiai gyarmatai tekintetéből igen nagy szüksége van Syriára, hogy saját birtokában készíthessen vas­utakat a perzsiai öbölig, és postái gyorsabban érkez­zenek Afghanistán­ és Ghánából; ha meggondoljuk, hogy Oroszországnak tengeri kereskedése tekintetéből fe­lette útjában állnak a Dardanellák, ’s aztán még a Kárpátok és Haemusok is (mert a balti tengert elzárni könnyebb) a Bosphorus pedig más birtokában nem jól áll, és az adriai tenger felé Moldván, Oláhországon, Szerbián 's a­t. keresztül olly szép római nagyszerű­séggel, vagy belga sebességgel készítendett töltéseket és utakat lehetne vezetni... ha, mondom, mindezt meggondoljuk, elhiszszük talán, mind a mellett is, hogy mi magyarok olly kevéssé dicsekedhetünk a kül­politikát, kivált pedig a diplomatikát illető kérdések­be­ mélyebb — akarok mondani alaposb — bepillant— hatással, elhiszszük talán, hogy keleten a dolgok épen nem olly biztosak, mint azt a mai, a legújabb szer­biai és oláhországi eseményektől azonban kissé fel­riasztott, politikai apályban feltennék. — Egy Thiers vérű férfiú kezébe a franczia külminiszterium tárczáját, 's megtörténhetik, hogy keleten újra álgyult dörögnek, 's meg, hogy robajok visszazúgjon a Rajnától a Dnie­­perig; és akkor leroskadhatand az ozmán birodalom, melly — hiedelmünk szerint nem rejt ugyan vezuvi tüzanyagokat kebelében, mellyek kitörve lángba bo­­rítnák ’s hamudombokká változtatnák az elhagyottan zöldelő tereket; hanem rejt igen is elég fásult tehetet­lenséget a népben, és rothadást a hajdan hős padió­sdiák utódiban, hogy különös nagy baj nélkül is szét­szórhassa az inkább pénz, mint tettsovár nyűgöt és hatalomra vágyó éjszak az óriási, de merevedt tagokat! Mosolyra fognánk alkalmat nyújtani értelmes­ olvasóinknak, ha az ozmán birodalom jövő sorsának jóslatos fejtegetésébe bővebben bocsátkoznánk, mert bármilly igazságtalannak lássék is, de csakugyan ta­gadhatatlan, hogy mi magyarok, kikre e kolosz egy­kor erőteljes ifjúságában egész súlyával nehezült, de úgy nehezült mégis, hogy rajtuk átvergődni nem tu­dott, hogy mi magyarok most, midőn az bomláshoz közelít, tagjai mikénti bonczolásába 's elrendezésébe egy szóval sem elegyedhetünk, hanem olly helyzetben vagyunk, mellyben csak szemlélő szerepet viselhetünk! De fontos ránk nézve e szemlélő szerep is, mert sok jót, sok hasznost vonhatunk el magunknak abból anyagi haladásunk eszközeinek megválasztásában! Legveszedelmesebb volna e tekintetben ránk nézve, ha a török birodalom, melly, egy német pu­­ ­u­ blicista szerint, erkölcsileg már meghalt,­­s physikai­­lag is bizonyosan maholnap meg fog halni, orosz és angol kezekre kerülne. Pedig nem alaptalanul gyanít­hatni, miszerint Oroszország és Nagybritannia ketten kedvesen szándékoznak a sors­­ nagy hagyományát elfoglalni? Ha ez megtörténnék, akkor kereskedési helyzetünk keletre nézve olly rosz karban állana, hogy ránk nézve roszabbat alig képzelhetnénk.Mert az egyik hermeticus vámzári rendszerével, a másik utolérhetet­len műiparával; mindketten pedig egyedárusi kioltha­­lan szellemekkel hatnának vissza nem csupán gyár- és kézműi, de termesztési iparunkra is, melly hatalmas ellenekkel pedig hogy megkü­zdhetni gyöngék vagyunk, tudjuk is, érezzük is. Hanem tegyük fel, hogy azon erőkifejtés, mel­lyet a török udvar a legutóbbi libanoni, szerbiai és oláhországi ügyekben mutatott, sem nem külbefolyás eredménye, sem egy halállal vívó testnek nem utolsó villanyszerű rángatódzása; ’s hogy az a fölébredt iz­­lami vakhit és vakbuzgóságnak tartós tüze; tegyük fel, hogy az ozmanlik faja még ma is képes a meg­szokott kitüzésre és nélkülözésre, ’s hogy egy szilárd akaratú, hajthatlan jellemű nagyvezér a török divánba, és az ozmán sereg képes — nem ugyan megrászkodtat­­ni, mint hajdan Európát, hanem — védeni Allah or­szágát, ’s következő­leg képes önlábain még soká fen­­állani, és lássuk : milly kilátása van kereskedésünk­nek keleten? Ennek véleményes kimutatása lesz jövő számunk feladata. — A töke, suliit ailó­ alatt. A kifejtés, az átalakulás korában élő nemzetek figyelmének egyik főtárgya az adó alapjának szeren­csés eltalálása volt; a leghíresb­bek, éveken át tö­rekedtek az adókulcsának feltalálásán; azonban alig van emberi mű, hol gyarlóságának fogyatkozásai annyira feltünedeznének, mint épen e nehéz csomó­nak feloldási igyekezetén. Pedig igazság gyanánt áll, hogy az adó igazságos aránya a status boldogságá­nak alapja. Hála az ég ébresztő kezének, már nálunk is virad az értelmesség, az ébredés cselekvés kora,­­s igy igen természetesen az adó kérdése korszerű tárgyalássá jön. — Fényes bizonyság erre is Pest­megye 1. ha­lfidik és következő napjaiban tartott közgyűlése, hol a házi adónak czélszerűbb igazsá­­gos­ kivetése, a jeles küldöttségi munkálat vezér­elveivel igen lélekismeretesen tárgyaltatott. A vitat­kozás folyamában legélénkebb volt, a küldöttségnek azon véleménye felett; vájjon a tőke adóalapja ’s tárgya lehet-e? Hisszük ennélfogva,hogy a jelen ér­tekezés némi érdeket már csak e szempontból is nyer. A legjelesb statusoeconomok, de maga a dolog természete kívánja, hogy azon vezérelveket, mellyek a status első lényegében fogantasak, soha szem elől ne téveszszük, az esetek bárminemű alkalmazásában is. — Mert a tapasztalás igazolta, a miképen ezen maximák mellőzése, mindenkor sikertelenné tette a nemzeti institutiók eredményeit, így nem szabad az adóalapjának meghatározásában is illyeket elmellőzni. Mi embernek ereiben vér, az a nemzet nagy tes­tében a pénz, ’s mikint vér nélkül elhal emberben az élet, úgy ha nemzet a pénzben megfogyatkozik, a lassú marasmus vonaglásaihoz közelít; soha a tes­­pedés pangó állapotából kellő elevenségre nem idül­­het egy nép sem, hacsak nem a pénz több és gyor­sabb forgása által.—Vállalatok jobbatlan pénzhiánya miatt nem szülemlenek, ’s a már szülemlettek elalélnak. Ismét köz és csalhatlan axiomakint te­kinthető, hogy a status legfőbb érdekében áll a pénz­nek könnyű forgása, ’s mit ez feltételez a tőkék sza­porítása; ’s igy mindent mi által a hitelezők pénze­iknek a közforgásbeli elvonására közvetve vagy köz­vetlenül kényszeríttethetnének távoztatni. E fő elv a status oeconomiában az, mellyre a legmiveltebb nem­zetek intézményeiben akadunk. Tekintsük Angliát, pedig bár mintául mindenben azt felállítni nem kíván­nék, — mégis e részben leginkább szolgálhat irányul, ’s azonnal feltaláljuk a statusnak törekvésit a pénz­forgásának minél nagyobb s virágzóbb előmozdítására. Ide irányozvák hitelintézményei, — ide a ma tán kel­­letinél is szigorúbb törvényei, mellyek az adósokat érdeklik; mert mind­ez a hitelezőknek kedvezésül is

Next