Világ, 1842. január-december (1-105. szám)
1842-11-19 / 93. szám
PESTEK, 134%. Megjelenik e politikai, tudományos és rouve firfifi Lap minden héten kétszer: Szerdán és Szombaton. Hivatalos tudósításokon kívül, Hirlője közöl minden hirdetményt, egy ötös szelet sorától három krajczárért pengő pénzben. Nem rendee levelezők keretnek az Intézethez, bérmentesen küldeni közléseikét fél! A1 PAT .november 19. Előfizethetni helyben a szerkesztő - hivatalban (Uri-utcza 450. sz. alatt, 116 emeletben], félévre postán () , különben 5 ezüst forinttal; az országban minden — azon kivül csak a bécsi csekk fő - postahivatalnál Bécsben. Minden ízlés ,a Vikig szerkesztő - hivatalának^* czím alatt kéretik beküldetni. Tartalom. MagyaRORSZÍGO ÉS Erdély. — Megtiszteltetés. — Kereskedésünk (II. Külpoliticai helyzet.). — A tőke, mint adó-alap. — István fölig Fiuméban , Károly fölig pedig Laibachban. Fővárosi hirek. Orsz. választmány jelentése a nemz. színház ügyében. — Takarék-pénztári részvényesek közgyűlésének határozatai. Gazd. egy. választottsági jelentése. Pesti szegénygyermek-kórház javára szentelt adományok utolsó jegyzéke. — Pest megye közgyűlése. (Adórendszerizési választmányi munkálat tárgyaltatik.) A fejérmegyei szederfa-tenyésztő társaság ügyében. A Pozsony-nagysz. vasut-társ. gyűlési tanácskozásfolyama. A győr-sz.-martoni olvasó-társaság rendkívüli gyűlése. Politikai fejtegetések. Hírlapi kalászok. Búcsú a Pesti Hírlaptól. Külföld. Szerbia (Karagiorgievich nem akarja elfogadni a fejedelemséget. A Duna- és balkánvidéki tartományok fontossága.) Oláhország. CA ,,la Presse“ okoskodása Ghika Sándor hospodár előzeteséről. Uj hospodár-választás iránt semmi bizonyos intézkedés.) Francziaország. (A gyártulajdonosok, mint a vámszövetség ellenzői, Parisban állandó bizottságot alakítnak. — Törvényszéki statistika. — Nagybritannia (Fridrik fölig. Liverpoolba érkezik.) Németalföld. (A Belgiummali viszálypontok kiegyenlítése) Spanyolország. Olaszország. Vegyes közlések. Legújabb. Hivatalos és magányhirdetések. St Magyarország és Erdély. Öcs. kir. apost. Felsége Mixich Miklóst, a horvátországi báni hivatal itélőmesterét magyar kir. tanácsos czímmel legkegyelmesebben felruházni méltóztatott kereskedésünk. II. (Külpolitikai helyzet.) Ha külkereskedésünk tekintetében hazánk geographiai helyzete vigasztalást épen nem, vagy csak igen csekélyet nyújt, lássuk, mint állunk külpolitikailag? Mert illik fontolóra vennünk, hogy a kereskedés menete, valamint egyrészről az állomány geographiai fekvésétől,úgy másrészről annak politikai viszonyaitól is hatalmasan föltételeztetik. A politikai tekintet két szempontból veendő. A világkereskedés általános szempontjából tudniillik, melly annak conjuncturál lehető jövőjéről nyújtson habárcsak hypotheticus átpillantást, és a belpolitikai viszonyokéból.—Amazt ritkán vezetheti bármelly nemzet is úgy, mint talán érdekeinek legkedvezőbb leendne; vannak azonban módok, mellyek által annak, legaláb részben, olly irány adathatik, melly hasznait az ügyes, szorgalmas, és szemfüles nemzet csűreibe vezesse; a belpolitikai viszonyok azonban többnyire hatalmában állnak minden országnak elannyira, hogy a kereskedés jobbadán kedvező külösszefüggések daczára sem juthatott, vagy juthatna azon virágzati fokra, mellyet épen azon összefüggések ,mellette és ,általa különben elérhetett volna. Az illy lankadtságnak okai a nemzetre háromlanak, 's következőleg valamint azok viselését vállaira vette, úgy a legtöbb esetben, 's a legmostohább helyzetben is, csak komolyan akarja, még menekedhetik is. A mi helyzetünk azonban, mind kül-, mind belpolitikáiig egészen sajátszerű,s pedig annyira, hogy véleményünk és külországok helyzetéről ismereteink szerint el merjük mondani, mikint nincs tartomány a földön, melly hozzánk, politikai helyzetre nézve hasonlítana. Illy körülmények közt aztán megfogható, miért zúdulnak fel ollykor melegebbvérű honfiaink, ha kereskedésünk pangósága egyedül és kizárólag magunknak rovatik fel bűnül. Nem kell túlzanunk. Sokban bűnösek vagyunk, uraim, de koránsem mindenben! És mi elmerjük mondani, hogy abban sem leszünk egészen 's egyedül bűnösek, ha kereskedésünk felvirágzását a mi 's legközelebbi nemzedékünk még mindig a„jámbor óhajtások* rovatába sorolandja! Emberi szó nem teremt; ez csak isten tulajdona. Az ember munka által emelhet műveket, mellyek létezését tanúsítsák. A munka bajos, és hosszadalmas: a fáradhatlan méhek hónapokon át szedik a virágok mézét, hogy hasukat megtöltsék; 's mi emberek szinte így vagyunk munkáinkban; ma egy kő, holnap egy másik, 's azután egy harmadik, és csak igy épülhet fel lassankint, férfias kitüréssel a mű, melly dicsérje alkotóját — késő nemzedékre!------Ha szétnéztünk a felleghasgató Mátra ormairól az ég négy sarkaira, és szemeink hazánk szép, de parlag mezein is pusztuló hegyein túlhatának, népeket látunk körűlé , mellyek éjszak-keletre, sőt délre is, ollyképen állanak, hogy e szomszédságról emeltyűt kereskedésünknek épen nem várhatunk. — Éjszakra egy hatalmas, ifjú erőtül pezsgő nép, melly az európai művelődés sanctuariuma ajtajáig vezetve, sóvár szemekkel néz a templomba, mellynek szent oltári körűl szabad ajk rebeg, szabad kebelből szakadó imákat a népek istenének, ki a fejdelmekben atyákat adott a fényes trónok körűl szerető magzatkint összesereglő polgároknak! És ezen éjszaki nép, melly érzi állása súlyát, koronkint egyegy sugárával vigasztaltatik meg teljes hatalmu uralkodója által amaz áldásoknak mellyek nélkülözése fáj —’s majd daczra gyújt; és ezen áldássugároktól lelkesítve, örömmel kíséri urát, kinek a Kárpátok szintolly kellemetlen akadály meszszelátó szemeiben, mint volt csak félszázaddal is ezelőtt a Visztula,s utóbb a várnai Duna; és ki talán ép úgy szeretné szabályozni e királyi folyam éjszakkeleti partjait Pozsonytól Szulináig, mint milly készséggel állít a vesztegőr-intézetet annak torkolatánál! A keleti kérdés—jelesebb publicisták véleménye szerint is — ki van ugyan egyenlítve, de teljesen ■ megoldva korán sincs! Koszul ismerné az a brit-orosz politikát, ki hinni tudná, hogy a julius 13-i szerződés tökéletesen legyenbe hozá a keleti politika mérlegét. AJ.des Débats, e hatalmas osztályosa a franczia sajtónak, melly — mint egykor maga mondá — trónokat ingatott meg,s királyokat üzetova*, az érintett júliusi szerződéssel koránsem tartá befejezettnek a keleti ügyeket. Szerinte a julius 13 -i jegyzőkönyv aláírására csak Ausztria és Poroszország valának készek míg azalatt Anglia és Oroszország az IS-Odiki jul. 15iki szerződésnek, melly a hevesvérű Thiers boszusága által majdnem általános harczba keverő Európát, hosszabb életet óhajtanak vala. Mert e két hatalomra nézve ájul. 15ki szerződés így hangzik: „mi fentartjuk magunknak a keleti ügyeket, minden más hatalom kirekesztésével.**—’S ha meggondoljuk, hogy Nagybritanniának új fakhelyek szerzésén kívül, főleg keletindiai gyarmatai tekintetéből igen nagy szüksége van Syriára, hogy saját birtokában készíthessen vasutakat a perzsiai öbölig, és postái gyorsabban érkezzenek Afghanistán és Ghánából; ha meggondoljuk, hogy Oroszországnak tengeri kereskedése tekintetéből felette útjában állnak a Dardanellák, ’s aztán még a Kárpátok és Haemusok is (mert a balti tengert elzárni könnyebb) a Bosphorus pedig más birtokában nem jól áll, és az adriai tenger felé Moldván, Oláhországon, Szerbián 's at. keresztül olly szép római nagyszerűséggel, vagy belga sebességgel készítendett töltéseket és utakat lehetne vezetni... ha, mondom, mindezt meggondoljuk, elhiszszük talán, mind a mellett is, hogy mi magyarok olly kevéssé dicsekedhetünk a külpolitikát, kivált pedig a diplomatikát illető kérdésekbe mélyebb — akarok mondani alaposb — bepillant— hatással, elhiszszük talán, hogy keleten a dolgok épen nem olly biztosak, mint azt a mai, a legújabb szerbiai és oláhországi eseményektől azonban kissé felriasztott, politikai apályban feltennék. — Egy Thiers vérű férfiú kezébe a franczia külminiszterium tárczáját, 's megtörténhetik, hogy keleten újra álgyult dörögnek, 's meg, hogy robajok visszazúgjon a Rajnától a Dnieperig; és akkor leroskadhatand az ozmán birodalom, melly — hiedelmünk szerint nem rejt ugyan vezuvi tüzanyagokat kebelében, mellyek kitörve lángba borítnák ’s hamudombokká változtatnák az elhagyottan zöldelő tereket; hanem rejt igen is elég fásult tehetetlenséget a népben, és rothadást a hajdan hős padiósdiák utódiban, hogy különös nagy baj nélkül is szétszórhassa az inkább pénz, mint tettsovár nyűgöt és hatalomra vágyó éjszak az óriási, de merevedt tagokat! Mosolyra fognánk alkalmat nyújtani értelmes olvasóinknak, ha az ozmán birodalom jövő sorsának jóslatos fejtegetésébe bővebben bocsátkoznánk, mert bármilly igazságtalannak lássék is, de csakugyan tagadhatatlan, hogy mi magyarok, kikre e kolosz egykor erőteljes ifjúságában egész súlyával nehezült, de úgy nehezült mégis, hogy rajtuk átvergődni nem tudott, hogy mi magyarok most, midőn az bomláshoz közelít, tagjai mikénti bonczolásába 's elrendezésébe egy szóval sem elegyedhetünk, hanem olly helyzetben vagyunk, mellyben csak szemlélő szerepet viselhetünk! De fontos ránk nézve e szemlélő szerep is, mert sok jót, sok hasznost vonhatunk el magunknak abból anyagi haladásunk eszközeinek megválasztásában! Legveszedelmesebb volna e tekintetben ránk nézve, ha a török birodalom, melly, egy német pu u blicista szerint, erkölcsileg már meghalt,s physikailag is bizonyosan maholnap meg fog halni, orosz és angol kezekre kerülne. Pedig nem alaptalanul gyaníthatni, miszerint Oroszország és Nagybritannia ketten kedvesen szándékoznak a sors nagy hagyományát elfoglalni? Ha ez megtörténnék, akkor kereskedési helyzetünk keletre nézve olly rosz karban állana, hogy ránk nézve roszabbat alig képzelhetnénk.Mert az egyik hermeticus vámzári rendszerével, a másik utolérhetetlen műiparával; mindketten pedig egyedárusi kiolthalan szellemekkel hatnának vissza nem csupán gyár- és kézműi, de termesztési iparunkra is, melly hatalmas ellenekkel pedig hogy megküzdhetni gyöngék vagyunk, tudjuk is, érezzük is. Hanem tegyük fel, hogy azon erőkifejtés, mellyet a török udvar a legutóbbi libanoni, szerbiai és oláhországi ügyekben mutatott, sem nem külbefolyás eredménye, sem egy halállal vívó testnek nem utolsó villanyszerű rángatódzása; ’s hogy az a fölébredt izlami vakhit és vakbuzgóságnak tartós tüze; tegyük fel, hogy az ozmanlik faja még ma is képes a megszokott kitüzésre és nélkülözésre, ’s hogy egy szilárd akaratú, hajthatlan jellemű nagyvezér a török divánba, és az ozmán sereg képes — nem ugyan megrászkodtatni, mint hajdan Európát, hanem — védeni Allah országát, ’s következőleg képes önlábain még soká fenállani, és lássuk : milly kilátása van kereskedésünknek keleten? Ennek véleményes kimutatása lesz jövő számunk feladata. — A töke, suliit ailó alatt. A kifejtés, az átalakulás korában élő nemzetek figyelmének egyik főtárgya az adó alapjának szerencsés eltalálása volt; a leghíresbbek, éveken át törekedtek az adókulcsának feltalálásán; azonban alig van emberi mű, hol gyarlóságának fogyatkozásai annyira feltünedeznének, mint épen e nehéz csomónak feloldási igyekezetén. Pedig igazság gyanánt áll, hogy az adó igazságos aránya a status boldogságának alapja. Hála az ég ébresztő kezének, már nálunk is virad az értelmesség, az ébredés cselekvés kora,s igy igen természetesen az adó kérdése korszerű tárgyalássá jön. — Fényes bizonyság erre is Pestmegye 1. halfidik és következő napjaiban tartott közgyűlése, hol a házi adónak czélszerűbb igazságos kivetése, a jeles küldöttségi munkálat vezérelveivel igen lélekismeretesen tárgyaltatott. A vitatkozás folyamában legélénkebb volt, a küldöttségnek azon véleménye felett; vájjon a tőke adóalapja ’s tárgya lehet-e? Hisszük ennélfogva,hogy a jelen értekezés némi érdeket már csak e szempontból is nyer. A legjelesb statusoeconomok, de maga a dolog természete kívánja, hogy azon vezérelveket, mellyek a status első lényegében fogantasak, soha szem elől ne téveszszük, az esetek bárminemű alkalmazásában is. — Mert a tapasztalás igazolta, a miképen ezen maximák mellőzése, mindenkor sikertelenné tette a nemzeti institutiók eredményeit, így nem szabad az adóalapjának meghatározásában is illyeket elmellőzni. Mi embernek ereiben vér, az a nemzet nagy testében a pénz, ’s mikint vér nélkül elhal emberben az élet, úgy ha nemzet a pénzben megfogyatkozik, a lassú marasmus vonaglásaihoz közelít; soha a tespedés pangó állapotából kellő elevenségre nem idülhet egy nép sem, hacsak nem a pénz több és gyorsabb forgása által.—Vállalatok jobbatlan pénzhiánya miatt nem szülemlenek, ’s a már szülemlettek elalélnak. Ismét köz és csalhatlan axiomakint tekinthető, hogy a status legfőbb érdekében áll a pénznek könnyű forgása, ’s mit ez feltételez a tőkék szaporítása; ’s igy mindent mi által a hitelezők pénzeiknek a közforgásbeli elvonására közvetve vagy közvetlenül kényszeríttethetnének távoztatni. E fő elv a status oeconomiában az, mellyre a legmiveltebb nemzetek intézményeiben akadunk. Tekintsük Angliát, pedig bár mintául mindenben azt felállítni nem kívánnék, — mégis e részben leginkább szolgálhat irányul, ’s azonnal feltaláljuk a statusnak törekvésit a pénzforgásának minél nagyobb s virágzóbb előmozdítására. Ide irányozvák hitelintézményei, — ide a ma tán kelletinél is szigorúbb törvényei, mellyek az adósokat érdeklik; mert mindez a hitelezőknek kedvezésül is