Világ, 1843. június-december (1-104. szám)

1843-11-08 / 89. szám

keresetekre nézve, miért is véleményünk szerint a tudós Mossóczy törvénykönyvünkbe nem iktatta ez oklevelet. Ha az utóbbi, a cath­. egyházra borús éve­ket vizsgáljuk, még ezekben is a felérintett kivált­ság eltörlésének nyomaira nem akadunk, sőt ellen­kezőleg, bármennyi törvényekre, mellyek az egyházi hatóság bírói körét épen, még pedig a canonok ren­deletei szerint, fentartatni rendelik.­­ De fölösleg­nek vélnők mind felsorolni az ide vágó törvényczik­­keket, hiszen honunkban, hol maga a törvényes kel­lékekkel felruházott szokás jogot ad ,s az írott tör­vény erejét megüti, e szokás elég e kiváltság bebi­zonyítására! Királyi rendeletek, az ország törvény­székeinek ítéletei, mindannyi csalhatlan bizonyságai annak ,hogy a papság, a törvényben kijelentett bűn­tetteken kívül, világi bíróság alá nem vonatkozik. Végre maga e kiváltságnak megtámadása, az annak eltörlését és módosítását javasló munkálat is hango­san mondja ,hogy létezik és létezik jog, mellyet eltörleni, legalább főbb lényegében feltörleni tervez az országos kiküldöttségi munkálat. És ezért bőveb­ben e kiváltságot, jog szempontjából vitatni nem akar­juk, hanem kinek még kétsége maradna, utasítjuk az általunk sokszor említett különvéleményre, hol nagy fáradsággal és mély bölcseséggel öszvegyűjtve talál­landja mindazt, mit jog szempontjából ide alkalma­­zólag felhozni lehet! Azonban ha már meggyőződtünk, hogy csak­ugyan az egyházi rend e kiváltsága és alkotmányunk­, törvénykönyveink­ és százados szokásban gyökere­zik, nem szabad az igaz hazafinak annak megszorí­tását,­­s még kevésbbé annak eltörlését könnyelmű­­leg javaslani, avagy midőn ez javasoltatik, abba hi­deg némasággal közvetve beegyezni, mert minden egyes jog és kiváltság megtámadása, az egész jog és kiváltság összefüggő lánczolatát emészti. Épen az szerencsétlenségünk, hogy jogok forogván fen, nem nézzük azokat az egész összes jog szempontjából, hanem csak egyesek ridegen álló tulajdonának vesz­­szük, mellynek enyésztét nem is hiszszü­k veszélyes­nek állodalmunkra. Az önség rothasztó mételye ter­jed ott a polgári társaságban, hol kiki önrendének, avagy osztályzatának érdekeit féltve, ennek nyugal­mas élvezésében épen nem aggódik mások megtá­madásán , sőt önérdekében képzeli szövetkezni a jog megtámadókkal, csakhogy menten maradjanak hasonló megtámadásoktól. Magyarhonunk, helyesebben a ben­­lakó nemzet, jelen korunkban olly jeleket mutat, mellyek — a történetek nyomán ítélve — nemikedve­sen hatnak a tisztánlátó hazafi kedélyére !­s sejdíti azon ellenséges irányt, azon idegen érzést, mellyel egy idő óta hazánkban az egyházi rend jogállása iránt viseltetnek; tapasztalja, mikint az egész utóbbi, úgy­nevezett szabadelmük mintája szerint megkezdett át­alakulási rendszeren, fel-feltünedezik ismertető bélyeg­­ként, az egyház vagyon- és jogállapotját tárgyazó gyűlölet vegyülete !’S ezen elszomorodik a jó hazafi, nem azért, mert ő is talán azon egyház tagja , nem azért, mert talán ő is az egyházi rendbe felavatva van , hanem és főleg azért, mert ő, mint polgár, mint hazafi csak bomlást jósolhat, ’s okszerüleg következ­tethet is! Mi szorosan szem előtt tartva ez elveket, az egyháziak azon jogát, mellynek erejénél fogva a Valero I-A. iir és a magyar vágótör­­vények kezelése. A P. Hírlap. 293. számában „A műipar akadályai és ellenszerek“ czím alatt a magyar gyár-, kézmű­ipar és kereskedés felvirágozhatásának akadályait fejtegetvén, felhozza többek közt Valero, I-A. pesti nagy kereskedő és selyemszövetgyár tulajdonos úr e tárgy felőli tanulsá­gos véleményének kivonatát“ is. Valero úr pedig a pesti e. b. váltótörvényszéknek ke­reskedő ülnöke, a műipar akadályiról szólván, egyéb he­lyes, és talpraesett nézetei közben ezeket is mondja: „A váltótörvények, mellyekben az élet és tapasztalás annyi javítói valót mutatott ki, miként kezeltetnek ? Parancsok, a hitelezők kijátszására irányzott csődök, félbeszakasztások, fölebbvitelek, újítások ’sat, szóval végnélküli hurczoltatások után a perek esztendőkig hevernek, mivel teljes lehetetlen mindent olly gyorsan végezni, mint ezt a törvény, a váltó­­törvényszéki ügyek természete, é s az ország hitele meg­kívánná.“ Sajnálható, hogy a t. véleményező ülnök az olly szép eszmék közé az idézett néhány sorban annyi valótlant, annyi fonákot mond , mi nyilván mutatja, hogy ő különben jeles, igen jeles gyámok lehet, de a magyar váltótörvé­nyeket, ’s különösen a váltótörvénykezést, törvényszéki ülnök létére is, teljességgel nem ismeri, ’s pedig nem is­meri el annyira, hogy szavai is azon gondolatot keltik fel bennünk, miszerint ülnök úr ülnökösködésével, ’s általá­ban a váltótörvényszéki eljárással a lefolyt három év alatt nem sokat bajlódott, mert különben ő, ki egyik kezelője a magyar váltótörvényeknek, tudhatná, sőt tudnia kellene, hogy kir. parancsok a váltói végrehajtásokat nem akadá­lyozás hogy három év lefolyta alatt— legalább a kir- váltó­jeltörvényszéknél— nem volt eset, hogy illyesmi történt volna. Ezen egész idő alatt egyetlenegy a tárgyat függő­­ben­ hagyató parancs érkezett, de ez iránt is felírás tétet­vén, az rüszint megszüntettetett , és a végrehajtás a törvény szoros szabálya szerint eszközöltetett. Neki, mint a vál­tótörvények egyik kezelőjének, tudnia kellene azt is, hogy ,,az igazságos hitelező k­ij­á­t­s­zás­ár­a i­rá­n­y­­zott csődök“ nem a váltótörvények kezeléséhez tar­toznak, mert csődök a váltóaltörvényszékeknél elő épen nem fordulnak, a váltófeltörvényszéknél pedig a váltótör­vénykezéstől egészen különválasztva kezeltetnek Tud­nia kellene, hogy a közönségben inkább ellenkező a pa­nasz, hogy­­­­ a váltójogi kiváltságok miatt inkább a többi — csődperben állott—hitelezők kénytelenek sokszor rö­vidséget szenvedni. — Tudnia kelle továbbá a véleményező ülnök úrnak,hogy „félbeszakasztások“ a váltótör­vények kezelésében csak törvényes okoknál fogva történhetnek és történtek; így az igényperek, tanúvalla­­tások és elhalasztások a per félbeszakasztásának okosan nem mondhatók; más félbeszakasztásokat pedig a váltó­­törvényeket kezelő bíróságok részéről szeretnénk kimu­tatva látni azt véleményező ülnök úrtól, kinek egyébiránt bírói fogalmairól végtelenül parányit lehet és kell fölten­nünk, ha meggondoljuk, hogy ő még a „fö­l­ebbvitelt“ is, ezen egyetlen birtokon belüli perorvoslatot a váltótör­vénykezésben, mellyben veszély esetére az adós fél meg­hallgatása nélkül is számtalanszor történnek biztosítási foglalások, hogy, mondjuk, ő a fölebbvitelt is rész ke-­­­zelési sérelemnek tartja! De hát mit kelljen tartanunk­­ az­ ülnök úr váltótörvénykezési fogalmairól, ha olvassuk, hogy ő még a perújítást is rész kezelésnek állítja!? A­­ perújítást, melly csak két esetben engedtetik meg, ’s a­­ kielégítési végrehajtást sohasem akadályoz-­­ z­a. Ez a soknál is több, kivált pedig váltótörvényszéki ülnök tollából iszonyúságos baklövés ! Ezek tehát „végnél­küli hurczoltatások!“ Ugyan t, ülnök úr, nemde azt sze­retné ön, hogy egy váltó előmulatására az abban adósul jelöltnek mindene első pillanatra elárvereztessék, és ha ki­­foszlatokt mindenéből, még újítnia se legyen szabad pe­rét, nehogy meghurczolja a t lán­c­álhitelezőjét? De legnaivabb a véleményező ülnök úr azon valloritása, miszerint „teljes le­he­ts­en (a váltótörvények kezelé­sében) mindent olly gyorsan végezni, mint ezt a törvény, a váltótörvényszéki ügyek természete és az ország hitele megkívánná“ Tehát teljes lehetetlen? No, ha így, akkor valósá­gos kár volt váltótörvényeket alkotni, váltótörvénykezési eljárást behozni, és nemcsak nálunk volt kár, de egész Európában, mert ollyforma törvényes hurczoltatások, mint minőket a­l. Elnök úr említ, tudtunkra legalább, nemcsak a magyar, de minden külföldi váltótörvénykezésben meg­vannak, sőt vannak többek is, de mellyeket ő talán nem ismer, vagy a magyar váltójog rovására készakarva el­hallgat. Szép és kívánatos volt volna, ha a­z­ ülnök úr a váltótörvények, és azok kezelésében tapasztalt hiányok kü­lön kimutatásába ereszkedett volna: ott talán tanulhatunk vala tőle valamicskét; noha azok után, miket említünk, ez sem igen hihető, de elkerülhetendő mindenesetre azt, hogy illy általánosságok által azon törvényszéket, mellynek a maga is tagja, némileg homályba hozni akarni látszas­sák, egyszersmind a magyar váltótörvények — ’s azok kezelésébeni járatlanságát, legalább szakértők előtt, olly kézzelfoghatólag kitárja.— ’S pedig elmondhatta volna, hogy a csődök általi kijátszása az igazságos hitelezőknek a váltótörvények és váltóbiróságok rovására, a megyei és városi bíróságok által a csődtörvény kezelésénél fogva sokszor megtörténik; hogy kicsinyes tekintélyvágyból a városoknál, megrögzött indolentiából, és — fájdalom — személyes tekintetből is a megyéknél a váltói végrehaj­tások néha, de itt is csak néha, hanyagul történnek; a mindig törvénytelen ellenállás esetében pedig a hatalom­kar megrendelése halasztatik, sőt meg is tagadtatik, noha vannak itt is dicsérendő kivételek! De váltótörvényszékek­­nál mellyek pedig közvetlen kezelősül tekintendők a váltó­­törvényeknek, általában kevés eset volt, mellyet a­z­ ülnök úr kezelési anathemája méltán érhetne, és legtöbbnyire a váltóperek olly gyorsan folytak le, miszerint még fölpe­resek is jelenték magukat azon kérelemmel, hogy ügyek eldöntése a teendő értesítés végett egy két nappal továbbra halasztassék ! Kívánatos volna ugyan, vajha egy illy ese­tet se lehessen felhozni; de hát a jog ezen nemének ha­­zánkbani teljes újdonsága, magának a törvénykönyvnek több hiányai, ezek mellett pedig más tömérdek hiányaink, közigazgatási anomáliáink mellett angyalokul akarná t-ülnök úr a váltótörvények kezelőit? De minek itt hosszú beszéd? A haza tudja, mint ke­zeltetnek a mármár lefolyó három év alatt a váltótörvé­nyek az illető bíróságok által. Sok panasz, és alapos panasz hallható országszerte a szegény földbirtokosok részéről azon statáriális eljárás miatt, melly őket váltóadóssága­ikra nézve a törvény szigorú kiszolgáltatása mellett éré és éri! Csak t lilnoklár sopártgkodik egy két eset miatt talán, de min segítni, szerinte is, emberi tehetségen túl fekszik. Vajha ismerné, a külföldi váltótörvénykezést is gondolna a hazánkbani köztörvé­nykezés örvényire, elmondhatná való­ban minden jó magyarral: „adj uram bírákat, kik úgy ke­zeljék a törvényt, mint kezelek a magyar váltóbíróságok eddig a váltótörvényeket!“ Mi azonban a fenebbiek után kénytelenek vagyunk felsóhajtani: „Ments meg, uram, bennünket bíróktól, kik­nek az igazságszolgáltatásról olly fogalmaik vannak, mint a véleményező t. ülnök urnak!“ —R. Bakics, a mód, mellyet e czél elérésére választott, olly undok volt, minőt csak egy Bakicstól lehete várni. Emberei egy agg szerzetest czipeltek a várba, ki elölt istenhez-térést ’s bűnbocsánatot színlelvén, — kijelenté, hogy le akar lépni eddigi véres pályájáról, ’s hogy jóvá tegye hibáját, ’s megengesztelhesse a királyt ’s rokonait, nőül fogja ezt venni, ’s bűnei bocsánatáért dús ajándékot ad a zárdának, mellyhez a szerzetes tartozott. Az isten szolgája örömmel hallá a rabló szavait, — ’s ez egy agg nőt külde Zsuzsálméhoz, ki szokása sze­rint tompa merengésben ült félreeső termében, ’s mosolygva bámult ki annak ablakán,—az agg nő ügyesen hazudt előtte, hogy férje bevette a vártat ’s most egyesülni vágyván keble kedvesével, csupán azt óhajtja, hogy ez a hosszas elválás után uj hűség-esküt rebegjen az isten oltára előtt. Zsuzsanna nem tudá ugyan felfogni az agg nő szavai­nak értelmét, ámde Ferenczé nevét hallván, örömsikoltással ugrott fel, ’s csengve,’s mosolygva ’s majd ismét könnyezve kérte az agg némbert, — vezetné öt szeretett férjéhez. ’S az agg bűntárs az oltárhoz vezeté, hol már a pap várt rajok, — ’s szent ihletéssel kérdé: szereti-é e férfiút, ki előtte áll? Zsuzsanna az őrültség sajátságos mosolyá­val rebege ,igen á t, ’s elmondá a kívánt esküt, mire az ősz pap e szavakkal „most neje vagy lányom isten ’s emberek előtt“, téve Zsuzsánna fejére áldó­ kezeit. ’8 e szavakra mírisba villámfény czikázna keresztül őrültsége sötét éjjelén, tekintő Zsuzsánna az ősz apára, Bakics bámulva látta a kérdő tekintetet, mellyel az eddig tompa kifejezésü szemek az isten­ szolgáján csü­ggtenek, —­­S ím! az öröm csudát vitt véghez — a nőnek agyában fény jön; — férjével­ vélt egyesülése varázs-erővel hatott rá, ’s elvonta lelkéről az őrültség sötét fátyolát,­­ de az ébredés előbbi sorsánál is rettenetesb volt, mert midőn férjére tekinte, a szeretett Révay helyett, Ba­kics utált alakja állott előtte. ’S mégis nem könyörült má­sodszor az ég, ereje elhagyá ugyan, —­o­ de az csak áju­lás volt; az őrültség, mellyet most isten­ áldásaként tekin­tett volna, nem tért többé viszsza sötét fátyoléval, csak ama rettenetes tudat élt keblében, hogy most egyedül a halál választhatja el attól, kit olly igen, olly mélyen gyűlölt. (Vége következik.) Töredékek X. és X. urak naplóját­ól. (Színészet.) Vándorpálcza a kezében, Egy garas sincs a zsebében, a magyar színésznek ! Istenem, de kínos élet ; Jő-e nap , mellyen föléled kedve a művésznek? .... b­y. E verseket dudolám tegnap estve, a pálfi-teremböl hazajültömben, vagy inkább hazabotorkáltomban, mert a I hold szép arcza valahol a chinaiak felett mosolygott, a­­ pozsonyi lámpák pedig----ezek az igaz, pislogtak itt a­­ koronázási városban *), de fényt­utamra épen olly kevés­sé hintettek, mint a görög Cynthia kedves komornája — Thalia — magyar papjainak reményüres ösvényire. Míg a magas teremből leszállok a Dunapart alacsonyára, volt­­ időm reflectálni a thema felett, mellyet az eldudolgatott­­ versekben idézek lelkem elé; ’s úgy felém e legújabb ál­dozás után, hogy a mostoha pap iránt mostohának kell lenni a szép komornának is. Hazafiúság, magyar lelkesedés nem tarthat fen kontárokat, kik avatatlan kebellel lépnek az oltár elé! Ne keressük a hibát mindig másokban, mi igen könnyű, ’s azért olly közönséges: fontoljuk, vagy latoljuk meg magunkat is, ollykor legalább, ’s a mázsányi súly­ból, mellyet képzelünk, ugyancsak pihécske maradand sokszor a mérlegben; s ha észreveszik a pihét.... ak­kor érezni fogjátok, miért mostoha irántatok, vándorszíné­szek iránt, a magyar közönség! Ponsard ,,Lucreczi ájata adatott. Egress , mint Brutus a színpadon; Bartháné, mint vendég, egyik pá­holyban. — Amaz ügyetlen szereplők között egy­maga tűnve ki; imez ügyes udvarlóktól körülrajongva. Mind­ketten mesterileg vitték szerepöket. A kis terem tömve fuladásig nézőkkel; mit Egressy szeretett, mert jutalomjátéka volt, ’s meg is érdemlett, mert játéka — némi csekélységeket, mellyektöl nem tud szaba­dulni, leszámítva—jeles volt-Mondhatnék,­­ volt ki sze­ ■*) „Koronázd városban“ mondaná a kellemdústalan „Hondert“ csak­ azért is, hogy átkozott magyarsága miatt jövő évben se választassák meg a magyar t. társaság levelező tagjául. X. törvényben kijelölt bűntettek kivételével, világi bí­róság alá nem tartoznak, nemcsak azért hiszszük el­­nem törlendőnek, mert századokon által törvény és törvényes gyakorlat harczol mellette , hanem mert ál­talában,’s különösen honunkra ’s kiválólag jelen kö­rülményeinkben, igen veszélyesnek találjuk azt a ha­zára, a nemzetre magára; mint ezt jövő czikkünkben kifejtendjük. . .. I. Fővárosi hírek ’s események. Pest, novemb. 8. Legújabban a ,Kör‘, más néven irodalom s művészet barátinak casinója, azon ezélszerű határozatot hozta, ’s részben már életbe is léptette, hogy

Next