Világ, 1843. június-december (1-104. szám)
1843-11-08 / 89. szám
keresetekre nézve, miért is véleményünk szerint a tudós Mossóczy törvénykönyvünkbe nem iktatta ez oklevelet. Ha az utóbbi, a cath. egyházra borús éveket vizsgáljuk, még ezekben is a felérintett kiváltság eltörlésének nyomaira nem akadunk, sőt ellenkezőleg, bármennyi törvényekre, mellyek az egyházi hatóság bírói körét épen, még pedig a canonok rendeletei szerint, fentartatni rendelik. De fölöslegnek vélnők mind felsorolni az ide vágó törvényczikkeket, hiszen honunkban, hol maga a törvényes kellékekkel felruházott szokás jogot ad ,s az írott törvény erejét megüti, e szokás elég e kiváltság bebizonyítására! Királyi rendeletek, az ország törvényszékeinek ítéletei, mindannyi csalhatlan bizonyságai annak ,hogy a papság, a törvényben kijelentett bűntetteken kívül, világi bíróság alá nem vonatkozik. Végre maga e kiváltságnak megtámadása, az annak eltörlését és módosítását javasló munkálat is hangosan mondja ,hogy létezik és létezik jog, mellyet eltörleni, legalább főbb lényegében feltörleni tervez az országos kiküldöttségi munkálat. És ezért bővebben e kiváltságot, jog szempontjából vitatni nem akarjuk, hanem kinek még kétsége maradna, utasítjuk az általunk sokszor említett különvéleményre, hol nagy fáradsággal és mély bölcseséggel öszvegyűjtve talállandja mindazt, mit jog szempontjából ide alkalmazólag felhozni lehet! Azonban ha már meggyőződtünk, hogy csakugyan az egyházi rend e kiváltsága és alkotmányunk, törvénykönyveink és százados szokásban gyökerezik, nem szabad az igaz hazafinak annak megszorítását,s még kevésbbé annak eltörlését könnyelműleg javaslani, avagy midőn ez javasoltatik, abba hideg némasággal közvetve beegyezni, mert minden egyes jog és kiváltság megtámadása, az egész jog és kiváltság összefüggő lánczolatát emészti. Épen az szerencsétlenségünk, hogy jogok forogván fen, nem nézzük azokat az egész összes jog szempontjából, hanem csak egyesek ridegen álló tulajdonának veszszük, mellynek enyésztét nem is hiszszük veszélyesnek állodalmunkra. Az önség rothasztó mételye terjed ott a polgári társaságban, hol kiki önrendének, avagy osztályzatának érdekeit féltve, ennek nyugalmas élvezésében épen nem aggódik mások megtámadásán , sőt önérdekében képzeli szövetkezni a jog megtámadókkal, csakhogy menten maradjanak hasonló megtámadásoktól. Magyarhonunk, helyesebben a benlakó nemzet, jelen korunkban olly jeleket mutat, mellyek — a történetek nyomán ítélve — nemikedvesen hatnak a tisztánlátó hazafi kedélyére !s sejdíti azon ellenséges irányt, azon idegen érzést, mellyel egy idő óta hazánkban az egyházi rend jogállása iránt viseltetnek; tapasztalja, mikint az egész utóbbi, úgynevezett szabadelmük mintája szerint megkezdett átalakulási rendszeren, fel-feltünedezik ismertető bélyegként, az egyház vagyon- és jogállapotját tárgyazó gyűlölet vegyülete !’S ezen elszomorodik a jó hazafi, nem azért, mert ő is talán azon egyház tagja , nem azért, mert talán ő is az egyházi rendbe felavatva van , hanem és főleg azért, mert ő, mint polgár, mint hazafi csak bomlást jósolhat, ’s okszerüleg következtethet is! Mi szorosan szem előtt tartva ez elveket, az egyháziak azon jogát, mellynek erejénél fogva a Valero I-A. iir és a magyar vágótörvények kezelése. A P. Hírlap. 293. számában „A műipar akadályai és ellenszerek“ czím alatt a magyar gyár-, kézműipar és kereskedés felvirágozhatásának akadályait fejtegetvén, felhozza többek közt Valero, I-A. pesti nagy kereskedő és selyemszövetgyár tulajdonos úr e tárgy felőli tanulságos véleményének kivonatát“ is. Valero úr pedig a pesti e. b. váltótörvényszéknek kereskedő ülnöke, a műipar akadályiról szólván, egyéb helyes, és talpraesett nézetei közben ezeket is mondja: „A váltótörvények, mellyekben az élet és tapasztalás annyi javítói valót mutatott ki, miként kezeltetnek ? Parancsok, a hitelezők kijátszására irányzott csődök, félbeszakasztások, fölebbvitelek, újítások ’sat, szóval végnélküli hurczoltatások után a perek esztendőkig hevernek, mivel teljes lehetetlen mindent olly gyorsan végezni, mint ezt a törvény, a váltótörvényszéki ügyek természete, é s az ország hitele megkívánná.“ Sajnálható, hogy a t. véleményező ülnök az olly szép eszmék közé az idézett néhány sorban annyi valótlant, annyi fonákot mond , mi nyilván mutatja, hogy ő különben jeles, igen jeles gyámok lehet, de a magyar váltótörvényeket, ’s különösen a váltótörvénykezést, törvényszéki ülnök létére is, teljességgel nem ismeri, ’s pedig nem ismeri el annyira, hogy szavai is azon gondolatot keltik fel bennünk, miszerint ülnök úr ülnökösködésével, ’s általában a váltótörvényszéki eljárással a lefolyt három év alatt nem sokat bajlódott, mert különben ő, ki egyik kezelője a magyar váltótörvényeknek, tudhatná, sőt tudnia kellene, hogy kir. parancsok a váltói végrehajtásokat nem akadályozás hogy három év lefolyta alatt— legalább a kir- váltójeltörvényszéknél— nem volt eset, hogy illyesmi történt volna. Ezen egész idő alatt egyetlenegy a tárgyat függőben hagyató parancs érkezett, de ez iránt is felírás tétetvén, az rüszint megszüntettetett , és a végrehajtás a törvény szoros szabálya szerint eszközöltetett. Neki, mint a váltótörvények egyik kezelőjének, tudnia kellene azt is, hogy ,,az igazságos hitelező kijátszására irányzott csődök“ nem a váltótörvények kezeléséhez tartoznak, mert csődök a váltóaltörvényszékeknél elő épen nem fordulnak, a váltófeltörvényszéknél pedig a váltótörvénykezéstől egészen különválasztva kezeltetnek Tudnia kellene, hogy a közönségben inkább ellenkező a panasz, hogy a váltójogi kiváltságok miatt inkább a többi — csődperben állott—hitelezők kénytelenek sokszor rövidséget szenvedni. — Tudnia kelle továbbá a véleményező ülnök úrnak,hogy „félbeszakasztások“ a váltótörvények kezelésében csak törvényes okoknál fogva történhetnek és történtek; így az igényperek, tanúvallatások és elhalasztások a per félbeszakasztásának okosan nem mondhatók; más félbeszakasztásokat pedig a váltótörvényeket kezelő bíróságok részéről szeretnénk kimutatva látni azt véleményező ülnök úrtól, kinek egyébiránt bírói fogalmairól végtelenül parányit lehet és kell föltennünk, ha meggondoljuk, hogy ő még a „fölebbvitelt“ is, ezen egyetlen birtokon belüli perorvoslatot a váltótörvénykezésben, mellyben veszély esetére az adós fél meghallgatása nélkül is számtalanszor történnek biztosítási foglalások, hogy, mondjuk, ő a fölebbvitelt is rész ke-zelési sérelemnek tartja! De hát mit kelljen tartanunk az ülnök úr váltótörvénykezési fogalmairól, ha olvassuk, hogy ő még a perújítást is rész kezelésnek állítja!? A perújítást, melly csak két esetben engedtetik meg, ’s a kielégítési végrehajtást sohasem akadályoz- za. Ez a soknál is több, kivált pedig váltótörvényszéki ülnök tollából iszonyúságos baklövés ! Ezek tehát „végnélküli hurczoltatások!“ Ugyan t, ülnök úr, nemde azt szeretné ön, hogy egy váltó előmulatására az abban adósul jelöltnek mindene első pillanatra elárvereztessék, és ha kifoszlatokt mindenéből, még újítnia se legyen szabad perét, nehogy meghurczolja a t láncálhitelezőjét? De legnaivabb a véleményező ülnök úr azon valloritása, miszerint „teljes lehetsen (a váltótörvények kezelésében) mindent olly gyorsan végezni, mint ezt a törvény, a váltótörvényszéki ügyek természete és az ország hitele megkívánná“ Tehát teljes lehetetlen? No, ha így, akkor valóságos kár volt váltótörvényeket alkotni, váltótörvénykezési eljárást behozni, és nemcsak nálunk volt kár, de egész Európában, mert ollyforma törvényes hurczoltatások, mint minőket al. Elnök úr említ, tudtunkra legalább, nemcsak a magyar, de minden külföldi váltótörvénykezésben megvannak, sőt vannak többek is, de mellyeket ő talán nem ismer, vagy a magyar váltójog rovására készakarva elhallgat. Szép és kívánatos volt volna, ha az ülnök úr a váltótörvények, és azok kezelésében tapasztalt hiányok külön kimutatásába ereszkedett volna: ott talán tanulhatunk vala tőle valamicskét; noha azok után, miket említünk, ez sem igen hihető, de elkerülhetendő mindenesetre azt, hogy illy általánosságok által azon törvényszéket, mellynek a maga is tagja, némileg homályba hozni akarni látszassák, egyszersmind a magyar váltótörvények — ’s azok kezelésébeni járatlanságát, legalább szakértők előtt, olly kézzelfoghatólag kitárja.— ’S pedig elmondhatta volna, hogy a csődök általi kijátszása az igazságos hitelezőknek a váltótörvények és váltóbiróságok rovására, a megyei és városi bíróságok által a csődtörvény kezelésénél fogva sokszor megtörténik; hogy kicsinyes tekintélyvágyból a városoknál, megrögzött indolentiából, és — fájdalom — személyes tekintetből is a megyéknél a váltói végrehajtások néha, de itt is csak néha, hanyagul történnek; a mindig törvénytelen ellenállás esetében pedig a hatalomkar megrendelése halasztatik, sőt meg is tagadtatik, noha vannak itt is dicsérendő kivételek! De váltótörvényszékeknál mellyek pedig közvetlen kezelősül tekintendők a váltótörvényeknek, általában kevés eset volt, mellyet az ülnök úr kezelési anathemája méltán érhetne, és legtöbbnyire a váltóperek olly gyorsan folytak le, miszerint még fölperesek is jelenték magukat azon kérelemmel, hogy ügyek eldöntése a teendő értesítés végett egy két nappal továbbra halasztassék ! Kívánatos volna ugyan, vajha egy illy esetet se lehessen felhozni; de hát a jog ezen nemének hazánkbani teljes újdonsága, magának a törvénykönyvnek több hiányai, ezek mellett pedig más tömérdek hiányaink, közigazgatási anomáliáink mellett angyalokul akarná t-ülnök úr a váltótörvények kezelőit? De minek itt hosszú beszéd? A haza tudja, mint kezeltetnek a mármár lefolyó három év alatt a váltótörvények az illető bíróságok által. Sok panasz, és alapos panasz hallható országszerte a szegény földbirtokosok részéről azon statáriális eljárás miatt, melly őket váltóadósságaikra nézve a törvény szigorú kiszolgáltatása mellett éré és éri! Csak t lilnoklár sopártgkodik egy két eset miatt talán, de min segítni, szerinte is, emberi tehetségen túl fekszik. Vajha ismerné, a külföldi váltótörvénykezést is gondolna a hazánkbani köztörvénykezés örvényire, elmondhatná valóban minden jó magyarral: „adj uram bírákat, kik úgy kezeljék a törvényt, mint kezelek a magyar váltóbíróságok eddig a váltótörvényeket!“ Mi azonban a fenebbiek után kénytelenek vagyunk felsóhajtani: „Ments meg, uram, bennünket bíróktól, kiknek az igazságszolgáltatásról olly fogalmaik vannak, mint a véleményező t. ülnök urnak!“ —R. Bakics, a mód, mellyet e czél elérésére választott, olly undok volt, minőt csak egy Bakicstól lehete várni. Emberei egy agg szerzetest czipeltek a várba, ki elölt istenhez-térést ’s bűnbocsánatot színlelvén, — kijelenté, hogy le akar lépni eddigi véres pályájáról, ’s hogy jóvá tegye hibáját, ’s megengesztelhesse a királyt ’s rokonait, nőül fogja ezt venni, ’s bűnei bocsánatáért dús ajándékot ad a zárdának, mellyhez a szerzetes tartozott. Az isten szolgája örömmel hallá a rabló szavait, — ’s ez egy agg nőt külde Zsuzsálméhoz, ki szokása szerint tompa merengésben ült félreeső termében, ’s mosolygva bámult ki annak ablakán,—az agg nő ügyesen hazudt előtte, hogy férje bevette a vártat ’s most egyesülni vágyván keble kedvesével, csupán azt óhajtja, hogy ez a hosszas elválás után uj hűség-esküt rebegjen az isten oltára előtt. Zsuzsanna nem tudá ugyan felfogni az agg nő szavainak értelmét, ámde Ferenczé nevét hallván, örömsikoltással ugrott fel, ’s csengve,’s mosolygva ’s majd ismét könnyezve kérte az agg némbert, — vezetné öt szeretett férjéhez. ’S az agg bűntárs az oltárhoz vezeté, hol már a pap várt rajok, — ’s szent ihletéssel kérdé: szereti-é e férfiút, ki előtte áll? Zsuzsanna az őrültség sajátságos mosolyával rebege ,igen á t, ’s elmondá a kívánt esküt, mire az ősz pap e szavakkal „most neje vagy lányom isten ’s emberek előtt“, téve Zsuzsánna fejére áldó kezeit. ’8 e szavakra mírisba villámfény czikázna keresztül őrültsége sötét éjjelén, tekintő Zsuzsánna az ősz apára, Bakics bámulva látta a kérdő tekintetet, mellyel az eddig tompa kifejezésü szemek az isten szolgáján csüggtenek, —S ím! az öröm csudát vitt véghez — a nőnek agyában fény jön; — férjével vélt egyesülése varázs-erővel hatott rá, ’s elvonta lelkéről az őrültség sötét fátyolát, de az ébredés előbbi sorsánál is rettenetesb volt, mert midőn férjére tekinte, a szeretett Révay helyett, Bakics utált alakja állott előtte. ’S mégis nem könyörült másodszor az ég, ereje elhagyá ugyan, —o de az csak ájulás volt; az őrültség, mellyet most isten áldásaként tekintett volna, nem tért többé viszsza sötét fátyoléval, csak ama rettenetes tudat élt keblében, hogy most egyedül a halál választhatja el attól, kit olly igen, olly mélyen gyűlölt. (Vége következik.) Töredékek X. és X. urak naplójától. (Színészet.) Vándorpálcza a kezében, Egy garas sincs a zsebében, a magyar színésznek ! Istenem, de kínos élet ; Jő-e nap , mellyen föléled kedve a művésznek? .... by. E verseket dudolám tegnap estve, a pálfi-teremböl hazajültömben, vagy inkább hazabotorkáltomban, mert a I hold szép arcza valahol a chinaiak felett mosolygott, a pozsonyi lámpák pedig----ezek az igaz, pislogtak itt a koronázási városban *), de fénytutamra épen olly kevéssé hintettek, mint a görög Cynthia kedves komornája — Thalia — magyar papjainak reményüres ösvényire. Míg a magas teremből leszállok a Dunapart alacsonyára, volt időm reflectálni a thema felett, mellyet az eldudolgatott versekben idézek lelkem elé; ’s úgy felém e legújabb áldozás után, hogy a mostoha pap iránt mostohának kell lenni a szép komornának is. Hazafiúság, magyar lelkesedés nem tarthat fen kontárokat, kik avatatlan kebellel lépnek az oltár elé! Ne keressük a hibát mindig másokban, mi igen könnyű, ’s azért olly közönséges: fontoljuk, vagy latoljuk meg magunkat is, ollykor legalább, ’s a mázsányi súlyból, mellyet képzelünk, ugyancsak pihécske maradand sokszor a mérlegben; s ha észreveszik a pihét.... akkor érezni fogjátok, miért mostoha irántatok, vándorszínészek iránt, a magyar közönség! Ponsard ,,Lucreczi ájata adatott. Egress , mint Brutus a színpadon; Bartháné, mint vendég, egyik páholyban. — Amaz ügyetlen szereplők között egymaga tűnve ki; imez ügyes udvarlóktól körülrajongva. Mindketten mesterileg vitték szerepöket. A kis terem tömve fuladásig nézőkkel; mit Egressy szeretett, mert jutalomjátéka volt, ’s meg is érdemlett, mert játéka — némi csekélységeket, mellyektöl nem tud szabadulni, leszámítva—jeles volt-Mondhatnék, volt ki sze ■*) „Koronázd városban“ mondaná a kellemdústalan „Hondert“ csak azért is, hogy átkozott magyarsága miatt jövő évben se választassák meg a magyar t. társaság levelező tagjául. X. törvényben kijelölt bűntettek kivételével, világi bíróság alá nem tartoznak, nemcsak azért hiszszük elnem törlendőnek, mert századokon által törvény és törvényes gyakorlat harczol mellette , hanem mert általában,’s különösen honunkra ’s kiválólag jelen körülményeinkben, igen veszélyesnek találjuk azt a hazára, a nemzetre magára; mint ezt jövő czikkünkben kifejtendjük. . .. I. Fővárosi hírek ’s események. Pest, novemb. 8. Legújabban a ,Kör‘, más néven irodalom s művészet barátinak casinója, azon ezélszerű határozatot hozta, ’s részben már életbe is léptette, hogy