Világ, 1844. január-május (1-42. szám)

1844-02-14 / 13. szám

13. PESTEN, 4844 Megjelenik e politikai , tudományos és mű­-­vészeti lap minden héten kétszer Szerdán és Szombaton. Hivatalos tudósításokon kívül , 11 illője közöl minden hirdetményt egy negyed­edlet sorától három krajczárért jigő pénzben. Nem­ rendes levelezők keretnek az Intézethez bérmentesen küldeni közléseiket. _____SZERDA/ február 14. Előfizethetni helyben a „Világ“ szerkesztő hi­vatalában (Uri-utcza 450 sz. a.Horvát-házban t­e­nd­.) félévre postán 6, különben 5 ezüst forinttal; az országban minden — azonkívül csak a cs. k. fő-postahivatalnál Bécsben. Minden közlés ,a Világ szerkesztő-hivatalának' czim alatt kéretik bekü­ldetni. Tartalom. Közgazdálkodási elméletek I. (Bevezetés). Fővárosi hírek s események. — Kinevezések. Halálozások. О г s z a ggу ü 1 é s 1 tu­dósítások. Február­ban vegyes ülés, (felolvastatik a legújab­ban érkezett kegyesm.kir.levél az orsz.gyűlési ifjúság által Szath­­m­ár vármegye követe Uray Bálint ellen elkövetett kihágás taigjá- J van.) Ugyan e napon XCVII. országos ülés mindkét táblánál (A FŐRBnél több rendbeli üzenete olvastatik fel a t. KK és BRnek. Az orsz.ágos választmány üdv. beszéde a fens. Nádorasszonynál ’s ennek magyar nyelven adott válasza. — A t. KK és RRk ülésében folytat­tatok a városok berendezéséről ’sat. szóló törv.javaslat tárgyalása.) Febr. 9ker XXVII. orsz. ülés a t. KK és RRnél (tárgya:a városok ber­­rendezéséről szóló törv.javaslat.) Orszgy. rövid közlés: a febiuai lakéi 98 országos ülésről a t. KK. és RRnél. — Febr. 3kai 92. orsz. ülésben a főrendi vitatkozások a láropolyai sérelem tárgyában; ’s továbbá részletesb előadása a t.KK és RRnek a városok ügyében készült törv.javaslat fölötti tanácskozásnak és el­nöki nézetek.) Csa­to­l­vá­nyo­k. — M­e­gy­e­i s más vidéki tu­­p­ósitások. (A­b­a­u­j- és N­y­i­t­r­a megyei közgyűlések.) —K­a­s­­s­a­i takarékpénztár, szinház-ügy. — Esztergomi bálok. Tájé­kozás a bihari ügyekhez. Nagybritannia (A királyné a parliamentet személyesen nyit­ja meg ; trónbeszéd. Az utolsó Stuart. A statusper folyama. Shiel szónoklata.) Spanyolország (A progressisták ünnepélye ’sat.) Francziaország. — Svédország. (A király súlyos beteg) Moldva és Havasalföld. (Békétlenségek.) Északame­rikai egyesült statusok. Egyesületi és intézeti közlés. Vakok pesti inté­zettére I. évi januárban gyűlt kegyes adakozások.­Hírlapi kalászok. Hivatalos és magán hirdetések. P­es­t, február 14. 1844. ffAösgazilás kií­lási elméletek**)­­. Bevezetés. Némelly hazafi buzgósággal áradozó népboldogí­­tók véleménye szerint, semmi sem volna könnyebb, mint honunkat rövid idő alatt a nemzeti jólét, hata­lom, dicsőség, és minden képzelhető földi boldogság legfensőbb fokára emelni. Van mindenünk. Gazdag arany és ezüst bányáink, termékeny földünk, megáldva az állat-, növény- és ásványország mindenféle külön terményivel, ősi sza­badságunk, nyolcz század viszontagságit diadalmasan kiállott alkotmányunk , páratlan helyhatósági szerke­zetünk, választó­jogaink, szóval minden, mi egy nem­zetet nagggyá és dicsővé tehet. Vájjon mi zár ki hát bennünket az óhajtott boldogság fénypalotájából? Illy előzmények után, azaz: ha boldogságunkra megki­­vántató minden eszközökkel teljes mértékben bírunk, ’s azt elérni nem nagy munkába kerül; kétségen kívül semmi nem egyéb, hanem: vakság, tudatlanság, rész­­akarat, önkéntes megbocsáthatlan tunya veszteglés. És ezt valóban sokan nyíltan kimondják, soknak pe­dig, ha belátásuk szerint csalhatlanul boldogságra ve­zető terveztetéseik viszhangra nem találnak, legalább köblökben hasonló érzeményeket kell táplálni. Sokra menne a már eddig szóba hozott különféle tervezgetéseket egyenként előszámlálni és érdemük sze­rint megvitatni; erre azonban nincs is szükség. Kö­zösök már eddig is ném­ellyek túlélték magukat, né­­mellyek mindeddig a jámbor óhajtások sorában marad­tak, és hogy tovább őrlődjenek , rá alig van kilátás; ném­ellyek minden alapelv és öszvefüggő rendszer nélkül töredékesen vannak élénkbe tárva, azért is mindezek figyelemre gerjesztő részvétet nem ébreszthetnek. Egészen máskép áll a dolog a kereskedési néze­tekkel. Semmi sem ragyogtat annyi csillámló remé­nyeket szemünk elé, mint ezek is az ezekre épített rendszer, kincset, gazdagságot igér, úgyszólván min­den fáradságos utánjárás nélkül, unalmas vizsgálódá­sokkal és az okok és következések öszvefü­ggésének keresgetésével nem törődik, hanem egyenesen úgy, amint azok első tekintettel szemünk elé ötlenek, kö­vetkezőkép fejti ki magát. Nézzük meg a nemzetek műveltségi kifejlődését, ha úgy fogjuk találni, hogy a földművelő nemzet előbbre haladván iparűzővé, csupán termesztőből egyszersmind készítővé válik,’s végre műveltségi tovább haladtával kereskedővé. A kereskedő nemzetek műveitek, gaz­dagok, hatalmasok; azon kell lennünk, hogy a nem­zeti műveltség ezen magasb fokozatát minél előbb el­érhessük, ’s nagy kiterjedésű, virágzó kereskedést idézzünk elő. De hogyan? Egy kis következetlenséggel ’s álokoskodással könnyen a tévelygések tömkelege bemeneteléhez jut­hatunk, onnét azután nem mindenki fog egyhamar a felvilágosodás mezejére önerejével újra kivergődhetni. Kereskedéshez pénz kell, szerezzünk előbb pénzt. De már mi is volna ennél kívánatosabb, ha meg­történhetik. Megtörténhetik pedig igen könnyen, mert mit az alb­ymia sikeretlenül olly sokáig próbálgatott, azt a szemlészek éles belátása megvalósította. Papi­rosból pénzt, aranyat, ezüstöt könnyű csinálni a bank és hitel varázs­ereje által. Tegyünk a pénztárba 10 milliót, ereszszünk ki papirospénzt 30at, nincs bizonyosabb, mint az, hogy mindjárt első kezdetkor nyereségünk 20 millió. Ezen­kívül, pénzünket kamatokra adjuk százfel­ére. Milly megbecsülhetlen haszon háramlik a kölcsönvevőkre, midőn különben 6 —10 századbért is kellene fizet­niük, kiki könnyen átláthatja. A bank mindemellett 10 millió helyett 30 milliót forgatván százért 12 szá­zadbért húz , és ha ebből 2őt eleinte költségb­e , ké­sőbb osztalékul is levon, 10 századbért évenként a tőkéhez csatolván, száz év múlva 137,800 millió tő­kére tehet szert. Kezdheti pedig munkálatát a bank ennél nagyobb tőkével is, és folytathatja tovább is száz évnél — nemzetek életében száz év csak egy; — hogy tehát a világ kincseit egy jól igazgatott bank, előbbutóbb magába sodorja,és a vele bíró nemzetet minden egyéb fölé emeli, könnyen láthatjuk. De hiszen ez lehetetlen! Már­pedig úgy van. A miket előadtunk világos, mint a napfény, ’s a ki által nem látja, képzelhetlen gyönge felfogásának kell lenni. Azon sem kell tovább felakadnunk, hol veszszük az első 10 milliót, mert ennyit legalább, egy terje­delmes országból kikerithetni, ’s ekkor jobb, hogy a nemzet önmagának tartozzék, mint másnak. Mivel azonban megeshetik, hogy az éretlen nagy tömeg kö­vetkezetes okoskodásaink nagy hasznait szokott rövid­látásával fel nem foghatván, saját pénzének előlege­zésétől továbbra is folyvást vonakodnék: ha máskint nem lehet, vegyünk fel nemzeti kölcsönt, ’s azt ban­kunk nyereségeiből könnyen eltörleszthetjük. Erre nézve hitel kell, mellynek helyreállítására úgyis már az első lépést megtettük; még leginkább az ősiség, birtokképesség, 's több effélék vannak útjá­ban , mindezeknek elintézésével ’s egy nemzeti bank felállításával hozzuk tökéletes rendszerbe hitelünket, így, ha nem sok idő múlva nemzeti adósságunkat is elenyésztetek, emellett, száz év múltával, lehúzván a lehúzandókat, legalább 120 ezer millió nemzeti tiszta hasznot vehetünk be, több ideig még többet. Nem­zetek életében száz év csak egy év ! Ilyen a bank és hitel varázsereje! Miután az élénkbe gördíthető legfőbb akadályt, a pénz hiányát, illy dicsőségesen, minden várakozást felmulólag elhárítottuk, nem annyira azon kell gon­dolkodnunk, hol vegyünk pénzt, hanem inkább azon: mit csináljunk vele, hogy ezen roppant kincs végre fuladásig nyakunkra ne halmozódjék. Szükség óvato­­soknak lennünk, mert ha a kül nemzetek szándékunk nagyságát, melly mellett a fél világnak okvetlenül pusztulásra kellene jutni, észreveendették, akár erő­vel, akár pedig,­­ha ugyan feltehetnők, hogy valaha ők is azon felvilágosodásra verekednek, mint a ma­gyar,) titkunk eltanulása után, ugyanezen varázs­erőnek használatával, boldogulásunknak ellene fogná­nak szegülni. Ném­ellyek szerint talán megelégedhetnénk vele, ha első próbául bankunk varázserejének hatalmával az úrbéri telkeket megváltanék, közhasznú intézeteinket (mellyek közöl a fenállók szegénységét, a nem lé­tezőknek hiányát, 's a javaslatba hozottaknak kivihet­­lenségét elég sajnosan érezzük) felsegítenek, gyámo­­litanak, ’s újakat állítanánk. Nem megvetendő javaslat. Ezek után 20—30 év múltával bankmunkálatun­­kat megszüntethetjük. Bizony kár, mert épen azontúl kezdenének képzelhetetlen dúsgazdag nyereséggel jö­vedelmezni, és a hon javát minden képzeletet felmúló varázserővel elősegíteni. Mások szerint nemzeti mű­-­­ veltségre kell törekednünk,­s ennek lépcsőzetei hogy: a földművelő nemzet iparüzővé, a termesztő készítővé és végre kereskedővé váljék, melly a nemzeti művelt­ség kifejlődésének utolsó lépcsője, elérhető legmagasb fokozata. Ezek nem sokat gondolnak vele , hol vesz­szük a pénzt, bank, hitel, kölcsönvétel útján, vagy adózás által magunk erejéből, mindegy, hanem inkább a pénznek a kereskedés , még­pedig a lehető legna­gyobb kiterjedésű külkereskedés, világkereskedés esz­közlésére leendő fordíttatását sürgetik. Vasutak kelle­nek , mert ezek a kereskedéshez mélhatlanul megkí­vántató közlekedés legújabban feltalált leghathatósabb, legtökéletesebb segédeszközei?! Ezen eszközzel kül­­kereskedést, világkereskedést, önálló kereskedést sze­rezhetünk magunknak, különben a concurrentiát más nemzetekkel ki nem állhatjuk; az pedig úgyis tudva van, hogy a melly nemzet egyszer virágzó külkeres­­kedésre szert ten , a melly nemzet a világ piaczán kedvező kereskedési állást vívott ki magának, annak szükség belsőképen is virágzóvá, gazdaggá, műveltté, hatalmassá lenni. A honi ipar előmozdítására végkü­l, védvámok, gyár és műipari egyesületek, serkentés, ösztön, jutalmak szükségesek. Ezen rövid vázlatból, ha ugyan a közvélemény a felhozottakhoz hasonló elvek után fejüil, könnyen általiázhatjuk honunk közgazdasági fogalmainak irá­nyát, hogy az átalában nem egyéb, mint az annyi­szor alaposan megc­áfolt, és számtalan sajnos tapasz­talatok és nemzeti siralmas események következtében, nem a nemzeti jólét, hanem inkább nemzeti nyomor kútfejének bebizonyult kereskedési rendszer ismételt felélesztése, és a divatozó balvéleményekhez ámítólag alkalmazott idomítása. Eddig a kereskedési rendszer fennen hirdeti, hogy pénzt és gazdagságot szerez, de mivel e részben már ma hiszékeny követőkre nem talál, azt mondja: kereskedéshez hitel kell, pénzt és gazdagságot a bank és hitel varázsereje idéz elő. Hi­telre pedig nincs szükség, ha pénz van, és így mi­dőn hitelre szorul, el kell ismernie épen ellenkezőleg mint ezelőtt, az előbbi állítás ellentételét: a túlüzött kereskedés pénzhiányt okoz,és ezen hiányt hitellel szük­ség kiegyenlíteni,mel­y egyszersmind valóban igaz.Nem mondja többé azt is, hogy a kereskedés tenné a nem­zetek alaperejét, elősegítené az ipart, földművelést, szorgalmat, hogy a fogyasztás nagyobb termesztést hozna elő és több efféle képtelenségeket, hanem ezt: a nemzeti műveltség felső fokozata, hogy a nemzetek, földművelőből, termesztőből, iparűzővé, készítővé és végtére kereskedővé váljanak. Tehát a földművelést, mint a nemzeti műveltség legalsóbb fokozatát, vagy tekintetbe sem lévén, vagy legalább a gyáripari és kereskedési érdekeknek alárendelvén, az ipar érde­kében védvámokat ajánlgat; a magáéban, a rendsze­rezett egyedárusság általi, a szántóvetőtől és kézmű­vestől, egyiránt ravaszul kicsikart milliókat, maga számára költséges közlekedési vállalatokra fordíttatni kívánja. Kibékülésül végezetre mindkettőnek,ha ugyan előbb kielégíthetetlen kincsszomját némileg megeny­­híthető, bankja varázserejével kölcsönt és hitelt elő­legez. Illy alakban látjuk a kereskedési rendszert újab­ban feléledni, és legközelebb honunkban annak esz­méjét mindig mélyebb gyökeret verve szétterjedezni. Tökéletesen egyetértünk azon buzgó hazafiakkal, kik minden alkalommal füleinkbe zúgják imez üdvös intést: „honunk pillanatai drágák“, mert valóban drá­gák is. De ha most midőn még időnk van, ’s alkalom, melly ha elröppen, talán soha többé vissza nem kerül, mégis másfelöl képzeletünk álomképei után kapkodunk, ingerült kedélyeink sugallásitól hagyjuk magunkat ve­zéreltetni, ’s e közben hol egy, hol más tévútra ke­rülvén számtalan sikeretlen vállalatunk romjai felett, magunkat elláthatlan időkig imigy vigasztalgatjuk: ehez még ez kell, ehez még más, nemzetek életében száz év csak egy év — emlékezzünk vissza, hogy ho­nunk pillanatai drágák! ’s igyekezzünk főleg a bal­vélemények gyengítésével ’s tiszta szándékból eredt kölcsönös felvilágosításokkal, a hon javát biztos ala­pokra építeni. Gyanúsnak látszhatik előttünk az újabb kereske­dési rendszer ezen alakjában is, mint most előttünk feltűnik; avagy csak azért is, mivel a tartós küzde­ *) Kedves, egyszersmind hasznos dolgot vélünk tenni a t.kö­zönségnek, ha épen most, midőn gr. Széchenyi Istv. telekdíja­ss kölcsön-javaslata forogván szőnyegen^ a nálunk annyira el- * hanyagolt „politica Oeconomiai" terén gyűjtött ritka tárgyisme- j reti és szerkezeti ezen „elméleteket“ lapjainkban közzé teszszü­k. I — Nincs semmire nagyobb szükségünk, mint higgadt vitatko- j zásokra , ’s ezen czikkekben majd minden ábrándos közgazda- s sági eszme férfias komolysággal van megvitatva. Szerk. 1

Next