Világ, 1911. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1911-01-01 / 1. szám
2 . 1911. január 1. lyik másodperce. És ki az a hőre, aki másodpercek, vagy akár órák alatt egyetlen ember testét meggyógyítani avagy lelkét átformálni akarná. Az orvos örvend, ha napok után is konstatálhatja egy-egy gyógyuló folyamat megindulását, egy-egy vészes tünet lassú visszatolulását, az elhomályosult szemeknek egy-egy ritka felcsillanását. És így nézve a dolgokat, nem látjátok, hogy milyen nagy és termékeny évet temetünk? Csodálatos, forradalmi évet, melyben sok ezer lélek szabadult fel az évezredes magyar betegségből, a lelki tunyaságból, a poros, zsíros kábultságból. Hát kérdjük: nem csoda-e, hogy a vörös szocialisták megvetett jelszava, a kiátkozott darabontoknak rémület szülte gyermeke, az általános, egyenlő, titkos választójog követelése a legsovénebb magyar államférfi és a legkurucabb magyar párt hiszekegyévé lett? Nem csoda-e, hogy a magyar közélet és politika kékvérű nebántsvirágáról, a latifundiumról és a holtkézről ma már olyan hangon lehet írni és szónokolni, amely még öreg Aufklaristáinkat is megdöbbenti ? Nem csoda-e, hogy a szekularizációról és a nagybirtok parcellázásáról ma már úgy lehet beszélni, mint a világ legtermészetesebb dolgáról, ahogyan például kiérdemesült „szabadelvű“ politikusok egykor vicinálisaikról vagy útépítéseikről beszéltek ? Nem csoda-e, hogy mily teljesen elnémult a Barabás Bélák martirsirató bankettes fohászat és az „átkos Ausztria-Bécs“ kurjongatása immár csak a Ferencváros legsötétebb vidékein tesz benyomást? Nem csoda-e, hogy a legtávolabbi vidéki perifériákon is órák hosszat lehet sok száz főnyi művelt polgári és munkásközönségnek a szociológia igazságait fejtegetni avagy a harcos magyar szépirodalom dalait szavalni ? Nem csoda-e, hogy a mindig alázatos, könyörgő, küldöttségeket menesztő magyar tanítóság tűrhetően viselte helyzetét, — mondta fontoskodva a kackiás vasutas, amiből a Madrinyikisasszonyok mit sem tudtak kieszelni. Az ő regényes képzeletük szerint valami igen nagyszerű, színpadias jelenet hiányzott az egész esküvőből és folyton azt várták, hogy majd mégis csak történik valami, hogy helyrezökkenjen a megbomlott világrend. S íme, nem történt semmi... ■ [ 1 ] A Krakovinszky-Kádnak, ahogy a környéken a vőlegény rokonait nevezték, eszébe se jutott elmozdulni a lakodalmas háztól. Pedig már megettek, megittak mindent a környéken. Az utolsó sonkát is lehozták a kéményből és a környékbeli famíliák ijedten menekültek el hazulról, ha Krakovinszkyakat láttak feltűnni az utón. Az öreg Fátyol úr már harmadik hete a cselédházban lakott, még a ruhás szekrényét is megdézsmálták a kedélyes Krakovinszkyak, nem szólva arról, hogy folyton családi ékszerek után kutattak, amelyeknek, véleményük szerint, valahol elrejtve kellett lenni. A vén, fösvény Fátyol uram talán valami verembe ásta el az értékeit. Nagy feltűnést keltett az is, hogy még azezüstkanalak se voltak valódi ezüstkanalak. Különösen fáradhatatlan volt az értékek tálán való szimatolásban a nagyszakállu Krakovinszky György. [ — Bátyácskám, — mondta néha kedélyesen, — te már öreg ember vagy, sok minden megtörténhetik, quod Deus avertat, mi lesz akkor az eldugott holmikkal, pénzecskékkel? Az állam elég gazdag, várjon minek azt meggazdagítani? Gondold meg, bátyácskám, hogy szerető rokonaid vagyunk, akik szívesen oda- s adjuk az életünket is, ha parancsolod. (Mert te nagyon derék ember vagy. ) Az öreg Fátyol urat utóbb már boszan és tanárság mint egyenrangú fél kezd a liberalizmus kegyelmes őrével diskurálni? Nem csoda-e, hogy magyar lapban, magyar közönségnek leütés nélkül fel lehet tárni a nemzetiségi elnyomás bűneit és hogy a legelitebb magyar publikum szereti a külföld dorgáló közvéleményét és megérti, hogy az nem neki, hanem a „dicsőséges nagyuraknak“ szól? És mindenek felett nem nagy, Messiást ígérő csoda-e, hogy a régi kuruc demagógia leitatott áldozatai immár égőbb orcákkal hallgatják a grófok és a püspökök bűnlajstromát, semmint a vezénysző-gravámeneket ? És eltűnődve az elmúlt év lelki forradalmán, lehetetlen vidáman nem várni az újat, friss bizodalommal és felelevenedett bátorsággal. Mert nemcsak a mi elmaradt, kis országunk gyönge energiái szolgálják a magyar szabadság és haladás ügyét, hanem a művelt világ minden progresszív mozgalma a mi törekvéseinket erősíti. Minden új lépés, minden új gondolat, mely a kultúremberiséget előreviszi, a mi harcos készségünket is fokozza. A nemzetközi szolidaritás nagyszerű és egyre reálisabb eszméje közös csatasorban egyesíti a világ minden testi és szellemi munkáját a közös elnyomók ellen. És ez a perspektíva kibékítheti a duzzogókat és feltámaszthatja a csüggedőket. Az angol demokrácia közeli nagy csatája nemcsak a brit feudalizmust fogja szívén találni, hanem a magyart is gyöngíteni fogja ; a föld alatt dübürgő spanyol forradalom nemcsak a spanyol klerikalizmust fogja ledönteni, hanem amagyart is rémületbe fogja ejteni; a francia munkásság megújuló forradalmi készsége nemcsak a francia szociális állam kiépítéséhez jelent gyorsított előrehaladást, hanem a magyar osztályállam feldöntéséhez is; az orosz atyuska vérbefojtott fölkeléseiből előbb-utóbb nemcsak az orosz föld szabadsága fog kivirulni, hanem a magyaré is ... A reakciósok nagyon jól tudják, hogy miért átkozzák el a magyar radikális törekvések külföldi szövetségeseit. Persze nekik az internacionalizmus csak addig tart, amíg élelmiszer-uzsoráról van szó. . . . Aki nem perceket, órákat vagy éveket néz, hanem örökké folyó és örökké átalakuló történelmi folyamatokat, nagy társadalmi szükségszerűségeket, az tisztában lesz vele, hogy még külső, korszakos események nélkül is nagy és forradalmi lesz az az újonnan elskatulyázott végtelenségdarab, mely most Szilveszter éjszakáján, emberi akaratunkból, az ajtóinkon kopogtat. Budapest, december 31. a válastójogért. A Választójog Orzágos Szövetsége nagy programmot dolgozott ki az 1911. évre az általános, egyenlő és titkos választói jog mellett folytatandó propagandája tekintetében. Az ország összes jelentékeny városaiban, ahol ebben az évben népgyűlést nem tartottak, a választójogi szövetség fiókjának megalakításával egyidejűleg népgyűlésekre készülnek. Az akció már január hónapban kezdetét veszi. A gyűlések, mint eddig is, ezután is pártköziek lesznek és részt fognak azon vehetni mindazok, akik politikai pártállásukra való tekintet nélkül, az általános, egyenlő és titkos választójog hívei. Már eddig megközelítőleg 100 kérvény érkezett a képviselőházhoz, különböző népgyűlésekből, az általános, egyenlő és titkos szavazati jog sürgős törvénybe iktatása iránt. Ezen kérvényezési jogot igénybe kívánják venni az ezután tartandó gyűléseken is. Nagyobbszabáru népgyűléseket fognak tartani az ezután tartandó gyűléseken is. Nagyobbszabáru népgyűléseket fognak tartani az általános választójog mellett már január havában a következő városokban : Arad, Temesvár, Zenta, Szabadka és Miskolczon, A tarlóczai kongrászus. A hivatalos lap mai száma jelenti, hogy a király december 22-én kelt elhatározásával megengedte, hogy a gör.-kel. VILÁG tani kezdte a Krakovinszky-had. Többször operje kijelentette: — Nekem hagyjatok békét. Pénzem nincs. Ha pénzre van szükségem, nekem is a zsidóhoz kell menni. — Ohó, — kiáltott fel Krakovinszky György. — Az még derék dolog, ha a zsidónak van és a zsidó ád. Nálunk, odahaza, már zsidók sincsenek. Azaz, hogy vannak, de éppen annyi, mintha nem is volnának. Nekem éppen szükségem volna néhány gazdasági felszerelésre. Tudod, a gazdasági felszerelés a tied lesz, én csak használni fogom és a használatért atyafilágosan megfizetek. Ám az öreg Fátyol úrnak még ez az eszme se nyerte meg elragadtatását. Általában a Krakovinszkyak nem tudtak olyan dologgal előhozakodni, amely tetszett volna házigazdájuknak. Különösen bizalmatlan volt azóta, amióta az egyik Krakovinszky-csemete elvitte az arany mancsetta-gombjait és a zálogcédulát tette a gombok helyébe. — Ugyan, hagyjad, kérlek, •— csillapították a Krakovinszkyak a felháborodott Fátyol uramat, és nem rossz célra kellett neki a pénz, hanem éjjeli muzsikára, amit a Madrinyikisasszonyoknak adott. Tehet arról a szegény fiú, hogy ezen a környéken a kisasszonyok megkövetelik az udvarlóiktól az éjjeli zenét? Bezzeg, nálunk, nagyot néznének, ha a dudást odaállítanánk az ablakuk alá! De itt minden másképpen van. Meg kell szokni a viszonyokat. Az Öreg Fátyol a fejét vakarta. No hiszen, szép kilátások ezek. A Krakovinszkyak meg akarják szokni az idevaló viszonyokat! Végre az a mentő gondolata támadt, Hogy felkereste Zathureczkyt, a környék híres tréfa-csinálóját és tanácsát kiérte a nehéz helyzetbőn. — Nem tudok ezzel a sisera-haddal mit csinálni. Attól félek, hogy ha egy napon nem adok nekik kedvükre enni, inni, szétbontják felettem a házat. — Hm, — dünnyögte Zathureczky, — ismerem ezt a fajtát. Ez a fajta még azoknak a lengyeleknek a maradványa, amilyent divat volt hajdanában tartani minden úri háznál. Nem akarják elhinni, hogy a lengyelek már kimentek a divatból s ezért erőszakosak, szemtelenek. Azt hiszik, hogy nekik joguk van minden magyar ház vendégszeretetéhez, mint apáiknak... De hát miért nem szóltál a védnek, Fátyol úr? — Hadd el. Krakovinszky azt mondta, dobjam ki őket szó nélkül. De hát hová dobjam ki őket? Egyiknek-másiknak útiköltsége sincs. Némelyiknek már háromszor-négyszer adtam útiköltséget. Beültek velem az «Arany medvé»-be lengyel bankot adni... Ördög vigye a pénzt! Szeretnék már csendességet a házamban. Zathureczky, te annyi huncutságot kieszeltél életedben, hogy tán erre is megtalálnád a kellő orvosságot. Zathureczky szokás szerint legelsősorban valami tréfán törte a fejét, aztán így felelt: — Te ugyanazt érdemelnéd, Fátyol úr, hogy a Krakovinszkyak egész életedben a nyakadon legyenek, amiért olyan pompásan férjhez adtad a leányodat. De viszont ezek a polgákok se érdemelnek kíméletet. No, majd gondolkozom a dolgon, aztán kimegyek Királygázlóra. Meglássuk, értek-e még a patkányirtáshoz. — No és addig mit csináljak velük? — Dédelgesd őket, valahogy el ne engedj egyet is. Jól főzess és legyen borod mindig csapon. Apropos! Mi hír Boriskáról? Bizony, én nem levelezek velük. Azt hi- Vasárnap"