Világ, 1911. január (2. évfolyam, 1-26. szám)

1911-01-01 / 1. szám

2 . 1911. január 1.­ lyik másodperce. És ki az a hőre, aki másodpercek, vagy akár órák alatt egyet­len ember testét meggyógyítani avagy lelkét átformálni akarná. Az orvos ör­vend, ha napok után is konstatálhatja egy-egy gyógyuló folyamat megindulását, egy-egy vészes tünet lassú visszatolulását, az elhomályosult szemeknek egy-egy ritka felcsillanását. És így nézve a dolgokat, nem látjátok, hogy milyen nagy és termékeny évet te­metünk? Csodálatos, forradalmi évet, mely­ben sok ezer lélek szabadult fel az év­ezredes magyar betegségből, a lelki tunya­ságból, a poros, zsíros kábultságból. Hát kérdjük: nem csoda-e, hogy a vörös szo­cialisták megvetett jelszava, a kiátkozott darabontoknak rémület szülte gyermeke, az általános, egyenlő, titkos választójog követelése a legsovénebb magyar állam­férfi és a legkurucabb magyar párt hiszek­egyévé lett? Nem csoda-e, hogy a magyar közélet és politika kékvérű nebántsvirágá­­ról, a latifundiumról és a holtkézről ma már olyan hangon lehet írni és szóno­kolni, amely még öreg Aufklaristáinkat is megdöbbenti ? Nem csoda-e, hogy a sze­kularizációról és a nagybirtok parcellázá­sáról ma már úgy lehet beszélni, mint a világ legtermészetesebb dolgáról, ahogyan például kiérdemesült „szabadelvű“ politi­kusok egykor vicinálisaikról vagy útépí­téseikről beszéltek ? Nem csoda-e, hogy mily teljesen elnémult a Barabás Bélák martirsirató bankettes fohászat és az „át­­kos Ausztria-Bécs“ kurjongatása immár csak a Ferencváros legsötétebb vidékein tesz benyomást? Nem csoda-e, hogy a legtávolabbi vidéki perifériákon is órák hosszat lehet sok száz főnyi művelt pol­gári és munkás­közönségnek a szociológia igazságait fejtegetni avagy a harcos ma­gyar szépirodalom dalait szavalni ? Nem csoda-e, hogy a mindig alázatos, könyörgő, küldöttségeket menesztő magyar tanítóság tűrhetően viselte helyzetét, — mondta fon­toskodva a kackiás vasutas, amiből a Madrinyi­­kisasszonyok mit sem tudtak kieszelni. Az ő regényes képzeletük szerint valami igen nagy­szerű, színpadias jelenet hiányzott az egész esküvőből és folyton azt várták, hogy majd mégis csak történik valami, hogy helyrezökken­jen a megbomlott világrend. S íme, nem tör­tént semmi... ■ [ 1 ] A Krakovinszky-Kádnak, ahogy a környé­ken a vőlegény rokonait nevezték, eszébe se jutott elmozdulni a lakodalmas háztól. Pedig már megettek, megittak mindent a környéken. Az utolsó sonkát is lehozták a kéményből és a környékbeli famíliák ijedten menekültek el hazulról, ha Krakovinszkyakat láttak feltűnni az utón. Az öreg Fátyol úr már harmadik hete a cselédházban lakott, még a ruhás­ szekrényét is megdézsmálták a kedélyes Krakovinszkyak, nem szólva arról, hogy folyton családi ékszerek után kutattak, amelyeknek, véleményük sze­rint, valahol elrejtve kellett lenni. A vén, fös­vény Fátyol uram talán valami verembe ásta el az értékeit.­­ Nagy feltűnést keltett az is, hogy még az­­ezüstkanalak se voltak valódi ezüstkanalak. Különösen fáradhatatlan volt az értékek tálán való szimatolásban a nagyszakállu Kra­­kovinszky György. [­ — Bátyácskám, — mondta néha kedélye­sen, — te már öreg ember vagy, sok minden megtörténhetik, quod Deus avertat, mi lesz akkor az eldugott holmikkal, pénzecskékkel? Az állam elég gazdag, várjon minek azt meg­­gazdagítani? Gondold meg, bátyácskám, hogy szerető rokonaid vagyunk, akik szívesen oda- s adjuk az életünket is, ha parancsolod. (Mert­­ te nagyon derék ember vagy. ) Az öreg Fátyol urat utóbb már boszan­ és tanárság mint egyenrangú fél kezd a li­beralizmus kegyelmes őrével diskurálni? Nem csoda-e, hogy magyar lapban, ma­gyar közönségnek leütés nélkül fel lehet tárni a nemzetiségi elnyomás bűneit és hogy a legelitebb magyar publikum sze­reti a külföld dorgáló közvéleményét és megérti, hogy az nem neki, hanem a „dicsőséges nagyuraknak“ szól? És min­denek felett nem nagy, Messiást ígérő csoda-e, hogy a régi kuruc demagógia le­itatott áldozatai immár égőbb orcákkal hallgatják a grófok és a püspökök bűn­­lajstromát, semmint a vezénysző-gravá­­meneket ? És eltűnődve az elmúlt év lelki for­radalmán, lehetetlen vidáman nem várni az újat, friss bizodalommal és feleleve­nedett bátorsággal. Mert nemcsak a mi elmaradt, kis országunk gyönge energiái szolgálják a magyar szabadság és haladás ügyét, hanem a művelt világ minden progresszív mozgalma a mi törekvésein­ket erősíti. Minden új lépés, minden új gondolat, mely a kultúremberiséget előre­viszi, a mi harcos készségünket is fo­kozza. A nemzetközi szolidaritás nagy­szerű és egyre reálisabb eszméje közös csatasorban egyesíti a világ minden testi és szellemi munkáját a közös el­nyomók ellen. És ez a perspektíva ki­békítheti a duzzogókat és feltámaszt­hatja a csüggedőket. Az angol demokrácia közeli nagy csatája nemcsak a brit feudalizmust fogja szívén találni, hanem a magyart is gyöngíteni fogja ; a föld alatt dübürgő spanyol forradalom nemcsak a spanyol klerikalizmust fogja ledönteni, hanem a­­magyart is rémületbe fogja ejteni; a francia munkásság megújuló forradalmi készsége nemcsak a francia szociális ál­lam kiépítéséhez jelent gyorsított előre­haladást, hanem a magyar osztályállam feldöntéséhez is; az orosz atyuska vérbe­fojtott fölkeléseiből előbb-utóbb nemcsak az orosz föld szabadsága fog kivirulni, hanem a magyaré is ... A reakciósok na­gyon jól tudják, hogy miért átkozzák el a magyar radikális törekvések külföldi szövetségeseit. Persze nekik az interna­cionalizmus csak addig tart, amíg élelmi­szer-uzsoráról van szó. . . . Aki nem perceket, órákat vagy éveket néz, hanem örökké folyó és örökké átalakuló történelmi folyamatokat, nagy társadalmi szükségszerűségeket, az tisz­tában lesz vele, hogy még külső, kor­szakos események nélkül is nagy és for­radalmi lesz az az újonnan elskatulyázott végtelenségdarab, mely most Szilveszter éjszakáján, emberi akaratunkból, az ajtóin­kon kopogtat. Budapest, december 31. a vála­stójogért. A Választójog Or­­­zágos Szövetsége nagy programmot dolgo­zott ki az 1911. évre az általános, egyenlő és titkos választói jog mellett folytatandó propagan­dája tekintetében. Az ország összes jelentékeny városaiban, ahol ebben az évben népgyűlést nem tartottak, a választójogi szövetség fiókjának meg­alakításával egyidejűleg népgyűlésekre készülnek. Az akció már január hónapban kezdetét veszi. A gyűlések, mint eddig is, ezután is pártköziek lesz­nek és részt fognak azon vehetni mindazok, akik politikai pártállásukra való tekintet nélkül, az ál­talános, egyenlő és titkos választójog hívei. Már eddig megközelítőleg 100 kérvény érkezett a kép­viselőházhoz, különböző népgyűlésekből, az általános, egyenlő és titkos szavazati jog sürgős törvénybe iktatása iránt. Ezen kérvényezési jogot igénybe kívánják venni az ezután tartandó gyűléseken is. Nagyobbszabáru népgyűléseket fognak tartani az ezután tartandó gyűléseken is. Nagyobbszab­áru nép­­gyűléseket fognak tartani az általános választójog mellett már január havában a következő városok­ban : Arad, Temesvár, Zenta, Szabadka és Mis­­kolczon, A tarlóczai kongrá­szus. A hivatalos lap mai száma jelenti, hogy a király december 22-én kelt elhatározásával megengedte, hogy a gör.-kel. VILÁG tani kezdte a Krakovinszky-had. Többször operje kijelentette: — Nekem hagyjatok békét. Pénzem nincs. Ha pénzre van szükségem, nekem is a zsidó­hoz kell menni. — Ohó, — kiáltott fel Krakovinszky György. — Az még derék dolog, ha a zsidónak van és a zsidó ád. Nálunk, odahaza, már zsi­dók sincsenek. Azaz, hogy vannak, de éppen annyi, mintha nem is volnának. Nekem éppen szükségem volna néhány gazdasági felszere­lésre. Tudod, a gazdasági felszerelés a tied lesz, én csak használni fogom és a használatért atyafilágosan megfizetek. Ám az öreg Fátyol úrnak még ez az eszme se nyerte meg elragadtatását. Általában a Krakovinszkyak nem tudtak olyan dologgal előhozakodni, amely tetszett volna házigazdá­juknak. Különösen bizalmatlan volt azóta, amióta az egyik Krakovinszky-csemete elvitte az arany mancsetta-gombjait és a zálogcédu­lát tette a gombok helyébe. — Ugyan, hagyjad, kérlek, •— csillapítot­ták a Krakovinszkyak a felháborodott Fátyol uramat, és nem rossz célra kellett neki a pénz, hanem éjjeli muzsikára, amit a Madrinyi­­kisasszonyoknak adott. Tehet arról a szegény fiú, hogy ezen a környéken a kisasszonyok megkövetelik az udvarlóiktól az éjjeli zenét? Bezzeg, nálunk, nagyot néznének, ha a dudást odaállítanánk az ablakuk alá! De itt minden másképpen van. Meg kell szokni a viszonyokat. Az Öreg Fátyol a fejét vakarta. No hiszen, szép kilátások ezek. A Krakovinszkyak meg akarják szokni az idevaló viszonyokat! Végre az a mentő­ gondolata támadt, Hogy felkereste Zathureczkyt, a környék híres tréfa-csinálóját és tanácsát kiérte a nehéz hely­­­­zetbőn. — Nem tudok ezzel a sisera-haddal mit csinálni. Attól félek, hogy ha egy napon nem adok nekik kedvükre enni, inni, szétbontják felettem a házat. — Hm, — dünnyögte Zathureczky, — is­merem ezt a fajtát. Ez a fajta még azoknak a lengyeleknek a maradványa, amilyent divat volt hajdanában tartani minden úri háznál. Nem akarják elhinni, hogy a lengyelek már ki­mentek a divatból s ezért erőszakosak, szem­telenek. Azt hiszik, hogy nekik joguk van min­den magyar ház vendégszeretetéhez, mint apáiknak... De hát miért nem szóltál a véd­nek, Fátyol úr? — Hadd el. Krakovinszky azt mondta, dobjam ki őket szó nélkül. De hát hová dob­jam ki őket? Egyiknek-másiknak útiköltsége sincs. Némelyiknek már háromszor-négyszer adtam útiköltséget. Beültek vele­m az «Arany medvé»-be lengyel­ bankot adni... Ördög vigye a pénzt! Szeretnék már csendességet a há­zamban. Zathureczky, te annyi huncutságot ki­eszeltél életedben, hogy tán erre is megtalál­nád a kellő orvosságot. Zathureczky szokás szerint legelsősorban valami tréfán törte a fejét, aztán így felelt: — Te ugyan­azt érdemelnéd, Fátyol úr, hogy a Krakovinszkyak egész életedben a nya­kadon legyenek, amiért olyan pompásan férj­hez adtad a leányodat. De viszont ezek a po­­lgákok se érdemelnek kíméletet. No, majd gon­dolkozom a dolgon, aztán kimegyek Király­­gázlóra. Meglássuk, értek-e még a patkányir­táshoz. — No és addig mit csináljak velük? — Dédelgesd őket, valahogy el ne en­gedj egyet is. Jól főzess és legyen borod min­dig csapon. Apropos! Mi hír Boriskáról?­ Bizony, én nem levelezek velük. Azt hi- Vasárnap"

Next