Világ, 1911. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1911-01-01 / 1. szám
Vasárnap a szerb nemzeti egyházi kongresszust a gör.-kel. szerb érsek-metropolita-pátriárka az 1910. évi június 23-án kelt elhatározástól eltérőleg, folytatólagos ülésezésre az 1911. évben a görög-keleti húsvéti és pünkösdi ünnepek közötti időben hívhassa Karlóczára egybe. Portugália Budapest, december 31. .Néhány nap óta riasztó események híre érkezik Portugáliából, ahol a királyság bukása és a királyi család menekülése után tudvalevőleg egy provizórius jellegű kormány vette át, Theophile Braga elnöklete alatt, az ügyek vezetését. Mint a komor viharfellegek vonultak föl ezek a nyugtalanító hírek és a világsajtó már-már arról adott számot, hogy egész Portugáliában, sőt a forradalom főfészkében, Liszszabonban is, a monarchikus törekvések kerekednek felül, a legnagyobb veszedelembe sodorván a forradalmi kormányt és vele együtt az ifjú, alig háromhónapos portugál köztársaságot. Mi az igaz ezekből a hírekből, mi a valóság a royalisták erőgyarapodásából, azt biztosan megállapítani még a legtökéletesebb nagyképűség se tudná innen, a távolból. S aki az események szemlélőjévé akar szegődni, kénytelen a valószínű kombinációk hullámsorsára rábízni magát. A közvetlen megfigyelés híján a kombinációk és következtetések világosságára vagyunk ráutalva. A legelső és önként kínálkozó kombináció nyilván az, hogy Portugáliában csakugyan igyekszenek koncentrálni erejüket a monarchia hívei. De nemcsak ők, hanem minden egyes törekvés és igyekezet egy táborba tartozni. A monarchisták a nagy bukás után megtanulták, hogy éppen az eddigi szervezetlenségük, nagy elbizakodottságuk, könnyelműségük okozta a vesztüket. A végzetes percek úgyszólván teljes készületlenségben találták őket. És most, amikor akár defenzívára, akár ofenzívára gondolnak, magától értetődőn legelső gondjuk szervezkedni, ha nem a király személye iránt való lojalitásból, de legalább azért, mert visszaszerezni igyekszenek amaz előnyeiket, amelyektől a győztes forradalom elütötte őket. Hogy a monarchisták aktív módon dolgoznak ennek a szervezkedésnek érdekében, azt világosan bizonyítják azok a portugáliai táviratok, amelyek szerint az arisztokrácia nem emigrált ugyan az országból, ellenben egyes szem, jelenleg Krakovinában vannak, a férje ősi birtokán. Van ott egy régi kastély, abban harmincnyolc kisértet, lánccsörgés, pallos, meg egyéb középkori históriák. •— Ismerem a krakovinai kastélyt, — felelt álmosan Zathureczky. — Valamikor eleget megfordultam benne, amikor nem a mostani gazdája volt benne a házigazda. Van ott egy ablaktalan szoba is. Oda szoktákvenni azokat az asszonyokat, akik az uruknak nem engedelmeskednek. Sőt enni se nagyon kapnak. Sose, galibát csináltak az asszonyok a kastély régi lakóinak, azért építették az ablaktalan szobát. : i ! i , Fátyol urant elhalványodott. ! — A jövő héten kimegyek a lányomhoz, •—• mormogta, vidéki városokban tömörült s ezeket a városokat mintegy megszállva tartja, tüzelvén őket a főváros, Lisszabon ellen. Azonban nemcsak a monarchisták voltak készületlenek a forradalommal szemben, de azok is, akik a forradalmat győztesen kivívták. Ma már világos és nyilvánvaló, hogy a forradalmárok sem dolgoztak egységes koncepció szerint s a céljuk csak addig volt közös, ameddig az érdekük az volt. A közös cél volt: megbuktatni a korrupt monarchiát, ahol nem a korrupción van a hangsúly, hanem a monarchián ... A korrupciót aztán alkalmasint tovább akarta ápolni minden frakció, csak éppen az volt a kérdés, melyiknek kezére jut az a hatalom, amely a korrupció további kiaknázását lehetővé teszi a számára. A cél elérése után azonban — úgy látszik — háromfelé tagozódott a széthúzó érdek. Ez a háromfelé tagozódás: a polgárság, a katonaság és a nagy tömeg. Valami nagy, egységes, kollektív szellem, az események után ítélve, még egyiket sem lengi át, de leginkább talán még a szegények és elnyomottak nagy tömegét, amely a régi rezsimtől a legtöbbet szenvedett. Ennek a rétegnek látható, szellemi vezére gyanánt revelálódik az a Machado dos Santos, aki a forradalom előtt hajóbiztos volt s aki a forradalmi gesztushoz megnyerte a haditengerészet katonáit. Ez a Machado dos Santos, aki a győztes forradalom után lapot indított, ellenben hősiességéért soha semmiféle jutalmat — lekenyerező jutalmat — nem fogadott el, ezzel a hajthatatlanságával — ha éppen történeti példa után nyúlnánk — úgy tűnik elénk, mint holmius Marat vagy Robespierre, az Incorruptible. A nép javát akarja és mogorván jakobinus. Még nincs hatalmon, de az aktuális rezsim tőle tart leginkább. Már csak azért is, mert a panamák gyümölcsei után nem nyújtja ki mohón a kezét és mert valóban ő mögötte sereglenek egybe azok, akik a forradalmat sehogyan sem tartják befejezettnek, hanem el nem akadó sztrájkokkal folytatják tovább. Machado dos Santos és az ő munkástábora mellett a másik réteg a katonaság. A katonaság, amely a forradalom győzelmével katonai diktatúrát remélt, de e várakozásában csalódott, alkalmasint szinte elégedetlen a forradalom eredményeivel. A közkatonákból nem lettek tisztek, a tisztekből nem lettek tábornokok, ds nincs tehát semmi, ami ellentmondana annak a valószerű föltevésnek, hogy a katonaság éppen úgy kapható egy pretoriánita lázadásra a provizórius kormány ellen, mint ahogyan kapható volt rá a királysággal szemben. A harmadik tábor az, amelyre a provizórius kormány támaszkodik: a szűkkeblű polgárság, amelynek fontos érdeke, hogy a konszolidációt és normálisabb pénzügyi helyzetet ígérő kormányt támogassa. Ehhez a táborhoz tartozik néhány előkelő szellemű gondolkodó, tudósok, filozófok, akik a köztársasági kormányformától, mint általános panaceától várják Portugália regenerálódását Ezek a szembenálló, most gomolygó, kialakuló rendek és pártok. Hogy akármelyiknek részéről is fenyegeti-e komoly veszedelem ezt idő szerint a provizórius kormányt, ki lehetne tudója? A kormány ma már mindenesetre cáfol és a tegnapi riasztó híreket egyszerűen manővíírozásoknak tudja be. Az, hogy ezek a hírek egyáltalán túl nem röppentek az ország szűk határán, körülbelül arra vall, hogy a kormány elég erősnek érzi magát és nem volt kénytelen a terrorisztikus eszközökhöz nyúlni. Ami bizonyára megnyugtató jelenség. De viszont ha egyszerű puccsról, holmi opera-buffabeli összeesküvés fölfedezéséről van szó, s méghozzá ekkora hűhóval, akkor fölvetődik az a kérdés, nem volt-e ez a puccs csak afféle műösszeesküvés, éppen arra való, hogy a kormánynak jogcíme legyen rendkívüli intézkedések és terrorisztikus óvószabályok behozatalára? A kulturvilág mindenesetre megnyugvással fogadhatja a portugál külügyminiszter kijelentéseit. E pillanatban nincs baj. A kormány erősnek tudja magát és egy royalista ellenforradalomnak nincsenek győzelmi sanszai. Megnyugvással lehet fogadni e kijelentést, amenynyiben Portugália eddigi züllésének csakugyan a monarchisztikus államrend volt az oka. A királyság helyreállításának veszedelme ez idő szerint nem kísért. Ámde ez a negatívum nem jelenti még a belső béke helyreálltát, sem a haladás munkájának elérkeztét. Portugália rothadt viszonyait az általános korrupcióra kell visszavezetni, amelyből, sajnos, a legrobusztusabb akarattal sem bír egyszerre kigázolni az ország. És azonkívülkétségbeesetté teszi az egész helyzetet az is, hogy Portugália minden ténye, minden mozdulata mögött Anglia áll, szfinksz-szerű mosolylyal, kifürkészhetetlen végcélokkal... Zathureczky tunyán intett. — Ne siess olyan nagyon. Hátha hiában ennél? . . 1' i — Hogyan érted ezt, Zathureczky? Hanem erre már Zathureczky nem felelt semmit. Egy pipát tömött meg az öreg urnák és mig a fidibuszt lángra lobbantotta, fejcsóválva mondta: — Nincsen furcsább állapotja az istennek, mint a házasság. A legnagyobb bölcsek éppen annyit értenek hozzá, mint a macska. Vagy talán a macska még többet tud. Itt vannak, teszem fel, a Kolinék Berkiben. Most úgy turbékolnak, szerelmeteskednek, hogy hétszámra nem látni őket, pedig nemrégiben már az elválás pontjánál tartottak. Az atyafiak alaposan megmagyarázták a hadnagy úrnak, hogy ostobaságot követett el a házasságával. De minden okos beszédnél erősebb hatalom az a vékony hajszál, amely az egymást szeretőket egyszer és ezzel mindenkorra összetűzte. Az a hajszál egymáshoz húzza őket a földkerekség túlsó oldaláról is... Az időjárás változik és a hajszál a legelső nézeteltérésnél enged, mint az a húr, amely az időjósló barátnak acsizmaszárhoz van kötve. Fátyol uram ezen bölcselkedés emlékével elvált Zathureczkytől, miután ígéretét vette, hogy nem feledkezik meg róla. —• Csak hadd mulassák ki magukat is Krakovitzkyék, biztatta őt Zathureczky. — Nem sokáig mulatnak már. Kivesződnek, mint a csehek Magyarországból. * A királygázlói vasúti állomás felől a havas országúton, amelyet a szánok, gyalogosok elég simára tapostak, egy kackiás parasztmenyecske lépegetett hetyke csizmácskájában. A viseletéről látszik, hogy nem idevalósi. Tarka, térdig érő szoknya van rajta, amely ezer ráncban hull le derekáról. A derekán széles kendő, a feje menyecskésen van, bekötve egy selyemkendővel. A hó ropog a csizmácskái alatt, amint jókedvűen halad torony irányában a havas tájon, ahol rajta kívül élőlény nem látszik sehol. Csak nagy messzeségben rajzolódik az opálszinti téli égre egy templomtorony képe. Az út szélén kőrakás áll, ott hirtelen lepihen a menyecske. A hideg pirosra csípte az arcát, a melle zihált a fáradtságtól, de a szeme vidám boldogsággal tekint körül az egyhangú téli tájon. Ebben a percben száncsörgés hallatszik az országútról. A menyecske egy pillanatig azon tűnődik, vájjon hová rejtőzzön el a közeledő szán elől, de a havas bokrok messzire vannak. A szemébe húzza a kendőjét és a kendő alól a közeledő szánt ügyeli. Könnyű urasági szán csap ki az akácsorból. A szürkék hetykén rázzák csengőiket, a kocsisnak is fehér a bajusza,az urasáénak is, aki a kocsis mögött ül, belepte mindig kettőt a zúzmára. Egyéb nem igen látszik belőlük a bundák, sapkák miatt. A szán suhanva közeledik. No, most mindjárt elhalad a kőrakás mellett, tovanyargal, amikor a szánon ülő úriember hirtelen megragadja a kocsis vállát: — Állj! — kiáltja berekedt hangon. A következő percben hosszú bundáját hátradobja az ülésbe és leugrik a szánról. Tétovázó lépésekkel közeledik a kőrakáson ülő asszonyhoz. Az is feláll és vérpiros arcát a föld felé fordítja. — Boriska, az istenért, — suttog a férfi, — hogyan kerül maga ide? A menyecske kiegyenesedik ,a hangra. Kevélyen felveti a fejét és a férfi arcába néz: — Otthagytam az uram, Ecsedy. Elszöktem tőle, mert kínozott, gyötört, börtönbe vetett. A ruháimat is elzárta. Kénytelen voltam ebben a ruhában menekülni, amelyet találtam. — Boris, Boris, — rebegi a férfi — szegény Boris... ! ' ! Egy lépést tesz az asszony felé és kinyújtja feléje a kezét. A hangja megreszket a felindulástól, jóformán azt sem tudja, hogy mit beszél. — Tehát megbántad, amit tettél, Boris, a szívedből még sem tudtál portékát csinálni. Emlékszel, Boris? Valamikor mindig azt mondtad, hogy te egész életedben mindig csak egy férfit fogsz szeretni?... És az én vagyok. Boris, add ide a kezed, jöjj velem. No de ! sírj, kérlek, ne sírj!... Az asszony szemét elöntik a könnyek. Mintha a gyengéd hangra egyszerre valamennyi zsilip felnyílott volna a szivében,amely, zsilipek a fájdalmat, a megindulást zár- VILÁG 1911.január 1. 3