Világ, 1911. március (2. évfolyam, 51-76. szám)
1911-03-01 / 51. szám
2 1911. március 1. _________VILÁG________ Mai udvaroknál folynak a tanácskozások, hogy mitévők legyenek e kisértettel, akiről az ismeret emberei már régen azt hitték, hogy erőtlen. Európa összes diplomatái azon tanácskoznak, hogy miképpen meneküljenek a kényes dilemmából, amelyet a jezsuita ravaszság állított föl nekik. A nagy tanácskozások eredményei lassanként napvilágot látnak. Egymásután jönnek a hírek, hogy a császárok és királyok meghátrálnak. Sohasem láttunk egyszerre ennyi császárt mezítláb s soha ennyi nem vándorolt egyszerre Canossába. A pápaság — úgy látszik — győztes marad ebben a kérdésben. A császári hatalmak mintha azt éreznék, hogy nem elég nekik, ha csak ágyúikra és szuronyaikra támaszkodnak, hanem újból szerető gyermekei akarnak lenni annak a hatalomnak, amely mindenkor ha szevetségesnek bizonyult e világ hatalmasai számára. A demokrácia növekedő ereje és a félelem, amelyet e növekvő erők kergetnek tagjaikba, ismét visszaterelik őket a Vatikán oszlopai alá, ahol pedig eddigelé csak Paprika Jancsiknak nézték a svájczi katonaságot. Nemszabad többé megtévesztetni magunkat afelől, hogy a római pápa hatalma nem papírmasé-hatalom. Észre kell venni, hogy a hatalomnélküliség alázatossága csak arra való volt, hogy megtévessze a világot a Vatikán igazi hatalma felől. Kinek, mely hatalomnak van olyan ereje,, mint ennek? Ki tudná villámaival így megfenyegetni azokat a hatalmakat, amelyeket Rómától most a pápa eltiltott? Hol van az a kovás puska, amely ilyen sikerrel tudná fölvenni a harcot az Actatiussal, Kruppal, Mannlicherrel és egyéb harci szerszámokkal, amelyekre a népek milliárdjait áldozzák? Valóban, Európa népei későn jutnak tudatára annak, hogy ama csöndes kertekben, amelyeknek pinicái alatt esténkül egy fehér szutános ember jár fel s alá, még mindig a világot visszahódító tervek készülnek, élnek és válnak lassanként valóra. Késő lesz a népek bánata, ha még ma sem veszik észre, hogy a Vatikán él, hogy harcait is nem adta föl, hogy rezervájából lassan kilép s hogy csontos karját ismét hatalomra vágyóan nyújtja ki a népek és a koronák felé. Itt az ideje, hogy tudatára ébredjünk annak a szövetségnek, amelyet a világtörténelem rokkáján papi kezek fontak s amely erősen fűzi máris egybe a császárokat és a Vatikánt. Az Unitas Italia emlékünnepe rettenetes kiábrándulás azok számára, akik azt hitték, hogy az egyház világi befolyásának nyűgétől már megszabadult az emberiség. Látjuk a nagy befolyást, amelylyel még mindig bír. Érezzük az alázatosságot, amelyet még mindig rá tud parancsolni a világra. Bámuljuk a vakmerőséget, amelylyel Viktor Efásméit és népét saját hazájában külföldi hatalmasságok által kontrakarszáltatni meri. Várjon az olasz nép eltűri-e a pofont, s amelyet arcára mértek? Vájjon abban a Rómában, amelyben a Vatikánnak, papjain, szolgáin és kocsisain kívül, nincs egyetlen igaz hive sem, megnyugosznak-e ezekben a támadásokban? És vájjon Európa népei nem hördülnek-e fel a föltámadt kísértet láttára és finoman szőtt szövetségi terveivel nem állítják-e végre szembe az egyetlen szövetséget, amely a világot örökre megnyugtathatja: a fölvilágosodottság szövetségét ? Ked hazajárni ebédre? Ebédelj kocsmában, fiam. A férj (izgatottan): Mit? És csak este járjak haza? Az asszony (mint előbb): Természetesen. A férj (mint előbb): Reggel hétkor él és teste kilenckor haza? Az asszony (mint előbb): Világos, mint a kétszerkettő. A férj: És egész nap ne legyek itthon? Akkor mi a csudának vettem ezt a házat, ha csak aludni járok bele? (Hirtelen meggörnyedve.) Igaz, a miénk. (Elhallgat.) Az, asszony: Hát persze! A férj (megtörtén): Majd keresek valami délutánit. Az asszony (elösmerőleg): Látod, fiam, így aztán meg sem érzed a törlesztést. Sőt még marad is. A férj: Annyival is nagyobb részletben törleszthetek. Az asszony (határozottan): Nagyobb részletben? Azt már nem, fiam! A férj (csudálkozva néz rá): Miért? Az asszony: Azt majd a ház csinosítására fogjuk fordítani, fiam. A férj (engedelmesen): A csinosítására? Az asszony: Természetesen. Kifestettük az egészet kívül-belül és, tudod, a palánk helyett vasrácsot teszünk kerítésnek. A férj (mint előbb): A délutáni keresetemből? Az MSSfíny.I Igött-iget. A délutániból. Már ami marad, az a négyszáz busz... És díszes kapubejáratot csináltatunk, fiam. A férj (mint előbb): Díszes kapubejáratot* Este féltízkor fogok hazajárni rajta. Az asszony: Természetesen. És tudod, fiam, a kapu fölé szép föliratot csináltatunk. A férj (mint előbb): Díszes föliratot. A kapu fölé. Az asszony: Például, hogy Teréziavilla. A férj (mint előbb): Igen-igen. A neved. Talán kifutja a négyszázból. Az asszony (felfortyan): A nevem? Hát olyan hosszúnak találod a nevemet? A férj (ijedten): Én? Dehogy! A világért sem! Csak azt gondoltam, hogy a festés meg a vaskerítés... (Fölöttük megdobog a menynyezet. Az új ház örömeit élvező öt gyerek rohant föl a padlásra.) Az asszony (közbevág): Ha nem futja az idén, majd futja a jövő esztendőben. A férj (belemelegedve): Igen-igen, futok! Azaz, hogy futja. (Ebben a pillanatban a fejük fölött beszakad a mennyezet és az öt gyerek lepotyog a padlásról.) A férj és a gyerekek : A ház! Segítség! A fejünkre szakadt a ház! Az asszony (a romok alól, nyöszörögve): A mi fejünk... És a mi házunk! (Fájdalmasan nyög.) Károly! (Még nagyobbat nyög.) Gyerekek! (Még kétszer akkorát nyög.) A mi... bá... zunk. (Boldogan elveszti az eszméletét.) ..... . Budapest, február 28. Lukács László a királynál. A király ma délelőtt tizenegy órakor Lukács László pénzügyminisztert külön kihallgatáson fogadta. A pénzügyminiszter resszort-ügyekről tett a királynak jelentést. A kihallgatás egy óránál hosszabb ideig tartott. Választójogi gyűlés Tolnán. Március 5 én, vasárnap.aVálasztójog Országos Szövetsége Tolnán nagygyűlést rendez, amelyen a szövetség központjának képviseletében dr. Ormos Ede ügyvéd és Zigány Zoltán fognak megjelenni. A gyűlésen megjelenik és felszólal gróf Batthyány Tivadar, a szekszárdi kerület függetlenségi és 48-as párti képv s viselője is. A gyűlésre megyeszerte nagy előkészületek folynak. Szerdai Az ipari szállítások — A magyar delegáció ülése — Budapest, február 28. A tengerészettel ma végzett a magyar delegáció. Megszavaztak mindent: a költségvetést és háromszáztizenkétmilliós rendkívüli hitelt. Maguk ezek a roppant kiadások nem okoztak volna semmiféle nehézséget a magyar delegációban és ahogyan simán, minden gerinces ellenállás nélkül folytak a megszavazások eddig is, úgy izgalom és emóció nélkül szavazta volna meg a delegáció a Dreadnoughtra kért százmilliókat, ha nem zavarta volna meg a delegátusok nyugalmát az az erős és kíméletlen támadás, amely az osztrák delegációban a magyar ipar részesedése ellen elhangzott. Ezeknek a támadásoknak már volt visszhangja eddig is, de ma, közvetlenül a rendkívüli hitel megszavazása előtt, még egyszer a tárgyalások középpontjába került a magyar ipar részesedésének kérdése. Amagyar delegáció plénuma nem elégedett meg a hadvezetőség múltkori kijelentéseivel, ma újra visszaverte az osztrák támadást és határozott állásfoglalásra, határozott nyilatkozatra szorította a tengerészeti vezetőséget és a kereskedelmi minisztert. Az ipari szállításokban való részesedést gróf Batthyány Tivadar dobta ma ismét a vitába. Újra elmondotta a magyar ipar eddigi sérelmeit, újra rámutatott arra a veszélyre, hogy az eddigi megállapodásokat megváltoztatják és azzal az indítványnyal lepte meg a delegációt, hogy amíg ez a kérdés nincs elintézve, a delegáció függessze föl a tanácskozásait. Az ellenzék el volt szánva, hogy nyilatkozatra szorítja a tengerészeti parancsnokságot, a többség pedig teljesen készületlenül állott Batthyány harcias, agresszív indítványával szemben. Az álmos, unalmas delegáción a vihar szellője fújt végig, izgatottan, tanácstalanul állott a többség, amely idegesen kereste a védekezést Batthyányék akciójával szemben. A tippek a telefonhoz futottak, megkezdődött a távollevők fölhajszálása, ment a tudósítás a kereskedelemügyi miniszterhez és amíg a rendezők kutatták a párt védekező pontját, addig a teremben Tállián Béla és Rosenberg Gyula mondották el, hogy miért nincs szükség Batthyány radikális indítványára. Közben megjött az értesítés He r onymitől, hogy bejön a delegációba és fölszólal, megjöttek a becitált delegátusok és leszavazták Batthyány indítványát. De az ellenzék már célt ért: a miniszter kénytelen volt nyilatkozni. És ellenzék, majoritás, várták Hieronymi nyilatkozatát. Közben azonban ott lebegett a vita levegőjében továbbra is a magyar ipar kérdése és a támadásokra, amelyeket ellene feszített az osztrák delegáció, támadásokkal feleltek a magyar delegátusok. Hertai Ferenc olyan dolgokat mondott el a trieszti Stabilimento Tecnico-ról, amely semmiesetre sem lehetett kellemes se a gyárnak, se a tengerészeti parancsnokságnak. A beszéde valósággal a leleplezés erejével hatott. Kimutatta, hogy a trieszti gyár drágán és rosszul állítja elő a hajókat, a profitja hallatlanul túlnő a polgári haszon mértékén és ennél a pontnál félre nem érthető célzást tett arra, hogy a Stabilimento Tecniconál alkalmazást találnak a haditengerészet mérnökei. Ez és egy másik éles, elevenbe vágó célzás az ipari megrendelésekkel összefüggő börzemanőverekre, az a kemény tónus, amelylyel a Dreadnoughtok felhatalmazás nélkül való megrendelését «huszárstiklinek» bélyegezte meg, általános föltűnést keltett. Ez a beszéd mindenesetre szenzációja lett volna az ülésnek, hanem most elhalványult a másik, a várt érdekesség: Hieronymi beszéde mellett. A kereskedelmi miniszter csakugyan bejött a delegációba és amikor Batthyány Tivadar újra határozati javaslatot szegezett ellene, fölállott és most már határozottan körvonalazta a magyar ipar részesedésének kérdését. A miniszterelnök leszögezte azt a tényt, hogy a megállapodás már létrejött, ezen nem változtathat többé semmi, a jegyzőkönyvet a két szerződő fél aláírta és ragaszkodik a megálla■ potlásokhoz. Gondoskodott róla, hogy a szál-