Világ, 1911. augusztus (2. évfolyam, 180-206. szám)

1911-08-01 / 180. szám

VILÁIi - 1911. augusztus 1v a pontutai szereplés viszke­egerőt Kínozva a választói jog reformjában látja az or­szág megmentésének egyetlen eszközét. A vasárnapi népgyűlés félreismerhetlen dokumentálása volt annak, hogy Budapest népe igenis honorálja azt a politikai föl­fogást, mely szerint a véderőjavaslatok­nál fontosabbnak és főleg elsőbbrendűnek tartja a választói jog reformját. Felelt arra a kérdésre is, amelyre kormányzó­­férfiaink az önámításnak bizonyos nemé­vel felelnek, hogy tudnillik a legutóbbi választásokon a népakarat a véderőja­vaslatok mellett megnyilatkozott-e. A tat­­tersalli népgyűlés résztvevői másként feleltek erre a kérdésre, mint ahogy a kormányzó párt hirdeti, mert hiszen a választásokon ezt a kérdést sehol világo­san föl nem tették s a javaslatokat senki nem ismerte. Az a negyvenezer ember, aki a fölvetett kérdésre vasárnap felelt, a javaslatok beterjesztése után, tehát a javaslatok ismerete alapján felelhetett a világosan föltett kérdésre s válasza ez volt: nem ! Félreérthetetlen, világos, egyenes és dörgő válasz volt, amelyet meg kell hal­lania mindazoknak, akik a magyar poli­tika sorsát intézik s meg kell érteniök, hogy a véderőj­avaslatokkal szemben mindaddig szemben találják a nép aka­ratát, amíg választói jog demokratikus reformja meg nem alkottatott. Népgyűlések jelentőségét Magyarorszá­gon, hogy magyarán fejezzük ki magun­kat, kutyába szokás venni. A mai válasz­tási rendszer korruptságának egyik vele­járója az, hogy a népgyűléseken azt szokták kimondatni, ami a rendezőknek tetszik. A tattersalli népgyűlés azonban ebből a szempontból is kivételes magyar gyűlés volt s így határozata is különleges méltánylást igényel. Az alkotmányosság szelleme azt követeli, hogy a népakarat minden fajta megnyilatkozására rezonan­ciák támadjanak a kormányzásra hivatot­tak lelkében. Hát még olyan elementáris, hatalmas és befolyásolatlan megnyilatko­zásokra, mint aminő a vasárnapi gyűlésé volt. A parlament többségének kötelessége, hogy figyeljen azokra a hangokra is, nak, Hogy végre megszabadult ettől a lelki te­hertől,, Megkönnyebbülten sietett is kijelen­teni: , 1,1'HM rH !?i ! t ,— Egy kő esett le a szivemről. Ezt azonban vesztére mondta, mert a szép­­emb­er, mint egy bajadér, elébe szökkent­, hogy egy mellékelt, de kifogástalan gesztussal föl­vegye az elejtett követ. * — Hogy van, apám, — mondta —­ jó, Hogy találkozunk. Szeptember 14-ikén az Ave­nue de rOpérán, amikori madame Yvette Des­­prés-vel az autóba szálltam, megkérdezte, hogy hát a kis «maga» mit csinál? Chantilly-be men­tünk a lóversenyre... J­­— És ön mit felelt? ’■ 1 —Sajnos, nem volt időm a feleletre, mert­­amikor felelni akartam, már künn voltunk­ Chantilly-ben, O’Neuil-re rátettem a pénzemet és­­elvesztettem őnagyságát is.­­—Szóval, nem válaszolt?.., amelyek a pártkör és a parlament falain kívül hanj­­anak el, bármennyire termé­szetében mi­a is az osztályparlament po­litikusainak az az érzés, hogy a válasz­tási korrup­ió döntőbb súlyú, mint a vá­lasztók aka­rta. A képviselő, aki a kötet­len mandá­tum birtokában egyáltalában nem akarja meghallani a kivülről jövő hangokat, parlamenti abszolutizmus ál­láspontján áll s a népképviselet elvét csak arra tizennégy napra fogadja el, amely alá választási zászlóit lobogtatja a szél s a­mely alatt a legutolsó paraszt kívánsága­­ szentnek tetszik előtte. Negy­venezer­es­ber szava nem lehet a nép­­képviselő ! Itt üres és tartalmatlan szó. Negyvenez­r ember óhajtása és politikai nézete nem lehet olyan elhanyagolható mennyiség amelyre hederíteni sem kel­lene. Még olyan osztálygőgös képviselő­­társaságna is meg kell hallania ezt, mint amib­on ez a mienk, hacsak teljesen el nem a­karja veszíteni összes relációit azokkal, kiknek képviseletében helyet foglal a ti­vényhozásban. A tatt­­rsalli népgyűlés szavát csak a parlament abszolutizmus hagyhatja figyel­men kívü Á,de minden fajta abszolu­tizmus od vezet, ahová a francia lapda­­házból ki­idult mozgalmak vezettek. És így, aki t­udja, felborult parlamenti hely­zetünk : tellett, összevissza politikánk mellett, s szélsőkig fokozott ellentétek mellett, n­m lesz-e igaza Bokányi Dezső­nek, hogy a magyar lapdaházból is kiin­dulhatnak olyan mindent fölforgató viha­rok, min aminek a francia nemesség lovasjáték­ának ,tprhelyéről indultak ki? ' i—. Nem. !' i ; ! ! I ' — Köszönöm. Ennél okosabbat igazán nem teletett, i j i—i Kérem. A szép ember meghajtotta a derekát­­és tajtalmiul tovább libbent, mint egy szárnyas Merkur. A­ jobb szögletben aztán leszállt, ahol szintén mondhatott néhány kedves szót és bennefelejtett szellemességet. Ezt elsősorban a kézmozdulatairól­ lehetett sejteni, másodszori pedig abból, hogy mindenki otthagyta magára. Ez utóbbi nagyon bánthatta, mert sohasem azért beszélt, hogy,mon­dj­on valamit, hanem csak azért, hogy hallgassák. Most hirtelen el­hallgatott s a hallgatása Valóban sokat mon­dott, oly sokat, hogy az emberek csoportba verődtek körülötte és nézték­, mint egy Budha­­istenszobrot, melyről egészen bizonyosak, hogy nem fog megszólalni. És, mert nem szólalt meg, néhányan a vakmerőbbek közül­ ismét bizalommal fordították­ felé az arcukat. — Ki ez az ember? — kérdezte most újból az előbbi valaki. Mire a másik felelte: — Ez a század legnagyobb geometrikusa. Feltalálója a gömb’ négyszögesítésének. Lát­tad az imént, hogyan gesztikulált? Ezek a gesztusok olyan gömbölyűek, mintha elefánt­csont-golyókkal dobálózna, olyan gömbölyűek, hogy karambolozni lehetne velük és mégis olyan szegletesek, mint egy rossz háztető, vagy egy kifordított esernyő. Éppen ezért kissé ne­héz megérteni őt. Egy bibliai ember. A jobb­­keze sohasem tudja, hogy mit beszél a bal. Ezért annyira össze-vissza­ félrebeszélnek, hogy legtöbbnyire ő maga sem­ tudja, hogy tu­lajdonképpen, miről is van szó. Rendszerint semmiről sincsen szó, ezt pedig meg kell ma­gyarázni. Egyik kezével aztán addig magya­rázza a másikat, míg az ember rájön, hogy itt tulajdonképpen egy társasjátékról van szó, melyet patience-nak neveznek magyarul és ame­lyet a szép ember, ahogyan illik is, mindig egyedül szokott befejezni a­­ két kezével. Hogy mi ennek az oka? Hát, édes istenei Reinhardt és Aptrin...» '.... kiád­sal 12 ~~ Budapest, julius 31. Kristó­­fy József mandátuma. A­ VII. biráló-bizotts­ág augusztus 5. napján, délelőtt 11 órakor a ké­piselőház jegyzői szobájában ülést tart, melyen Kr­stóffy József megbízólevelét tár­gyalják. áll A bá helyettes utazása. Chavrak Le­vin horvát is­ztályfőnök, a bán helyettese, aki szombaton­udapesten hosszabb tanácskozást foly­tatott a mi­­szterelnökkel, innen Bécsbe utazott s holnap visa­ttér a magyar fővárosba. Kedd ) Keresztény világnézet írta: Kisbócsai Sárközy István Budapest, július 31.­­ Dr. Keblovszky-Mayer Vilmos ily címent cikket irt az «Alkotmány» 178. számában. Vé­delmébe veszi a keresztény szellemet és ke­resztény világnézetet, a szabadgondolkodás, a­ szabadkőművesség és a sajtóban, tudományban, irodalomban és a művészetekben oly meglepő egyöntetűséggel jelentkező «destruktív» irá­nyok ellen. ! ! Az «Alkotmány» cikkírója «Keresztény vi­lágnézetet» címet ad cikkének i­s védelmébe vesz valami megtámadottat. Kiváncsiak voll­tunk arra, mit ért a cikkíró keresztény világ-­ nézet alatt, de bizony a cikkben semmi pozi­tívumot nem kaptunk. Új anyag sem került azon régi vitába, melyet az Alkotmányok, való­színűleg nem oly ideális motívumoktól vezet­tetve, mint látszik — az ú. n. destruktív irá­nyokkal szemben folytatnak. Magunkra va­­­gyünk tehát utalva, nekünk kell kihámozni a cikkből: mit ért a cikkíró keresztény­­világné­zet alatt.­­­­ Ami a világ teremtését, fentartását, kor-­ mányzását illeti, alapján az összes nagyobb kul­tuszok majdnem ugyanazt hirdetik. Külön világszemléletet a keresztény val­lás se teremtett. Hisz Rómában a keresztény­ség megjelenése előtt jóval már hasonló tanok voltak elterjedve. A sztoikus, cinikus etika, a platói filozófia csaknem ugyanazt hirdette, a­mit a későbbi kereszténység. Az egyiptomi Isis- s a perzsa Mythros-kultuszban pedig épp­­úgy jósolgattak megváltó­ eljövetelt, amint az a rómaiak által elnyomott és kizsákmányolt zsidóknál történt. Maga a kereszténység alap­tana, az egyisten-imádás zsidó­ eredetű, a túl-­ világot illető fölfogás pedig a görög-római filo­zófiából csúszott a keresztény egyházba. Keresztény világnézet oly értelemben,­­mint az «Alkotmány» cikkírója gondolja — nincs. Csak vallásos világnézetről lehet szó,­­s amely pedig, amint láttuk, a dolog természeté­nél fogva, minden nagyobb jelentőségre szert tett kultuszban, majdnem azonos elvekben szű­rődik le.­­­­ De a további fejtegetéseiben a cikkíró érinti a hazafiság kérdését is és pedig oly módon, mintha az ú. n. hazafiságot a keresz­tény világnézet egyik tartalmának­ és folyo­mányának kellene tekinteni. Azt mondja ugyanis: «Kettős veszély fenye­get. A destruktív áramlatok nemcsak­ a ke­resztény világnézettel, de a hazafisággal is lélet-halálharcot vívnak.» E szavak úgyis értelmezhetők: a keresz­t Reinhardt és Autrin, ha még úgy né­zel. A szép ember ugyanis egyszer végignézett egy egész felvonás közt a Reinhardt berlini színházában. Éppen a «Gawan»-t adták Stucken« tól és tőle megtanulta, hogy a germán legen­dák hősei a jobbjukat úgy használják,­ mint a mai magyarok a buzogányt. És ezért, amint láthattad, olyan harcias mindig, amikor a jobb­­kezével beszél. — És Autrin?... — Autrin, az más. A szép ember egyszer Párisban is volt és mert moziba akart menni mindenáron, hát váltott egy jegyet az Odeonba,­ ahol Autrin az igazgató. Jegyet azonban nem­ kapott, be sem mehetett a színházba, de mert ott éppen egy finom, francia társalgási drá­mát játszottak­, gyorsan megtanulta, hogy a párisi gentilhome, ha szellemes, a balkezén a körmére néz, de nyomban elfordul, amint nem­ szellemes. És ebből lett a komplikáció. A szép ember ugyanis mindig szellemes, tehát sohasem veszi el tekintetét a balkörmeiről, még akkor sem, h­a a «Gawan»-ról, meg Stucken-ről be­szél. Az ember pedig nem forgathat a jobb­kezében buzogányt, mialatt a balkezén a kör­meivel szellemeskedik". Reinhardt így soha­sem fogja megérteni Autrin-t és így ugyan­arra a sorsra jutnak egymással, mint a szép ember mindkettőjükkel. A tárgyilagosság ked­véért meg kell még jegyeznem, hogy amíg a­ szép ember nem tanulmányozta a külföldet,­­egészen jól és folyékonyan beszélt a két kezé­vel. Egészen jól meg lehetett érteni, hogy mi­lyen ostobaságokat beszél. Most már ezt sem

Next