Világ, 1912. április (3. évfolyam, 79-103. szám)

1912-04-02 / 79. szám

2 1912. április 2. , VILÁK­ szerint, nem méltó az országhoz. És itt felhangzik egy régóta kísértő közjogi fikció : a király személyét nem szabad a politikai élet kicsinyes küzdelmeibe bele­­ráncigálni, a királynak a politikai pártok mellett kell tisztán állania. A mi közjogunk tele van fikciókkal, tele van közjogi babonákkal. Olyanok ezek, mint a régi gyermekmesék, még felnőtt korunkban is bizonyos áhítattal gondolunk reájuk, pedig már rég tudjuk, hogy csak mesék. A királynak a poli­tikai élet küzködései felett kell állania, mondják a közjogi mesélők. Ma, amikor úgyszólván közfelfogás, hogy a politikai életben társadalmi osztályok vívják egymás­sal elszánt csatáikat, ugyan ki hiszi el, hogy az uralkodó, kit e küzdelem min­den fázisa közelről érdekel, ezzel szem­ben minden érdeken felül emelkedik.. Igaz, persze ha a parlament a kulisokról vagy a sármási földgázról alkot törvényt, az a királyt vajmi kevéssé érdekli, itt talán lehet tárgyilagos. De várjon akkor, ha mondjuk a civillista felemeléséről, vagy a véderőről esik szó, mindenki előtt kétségtelen, hogy e kérdéseknél az ural­kodó közvetlenül érdekelt. Hisz, talán senki sem akarja velünk elhitetni, hogy a véderőreform ügye elsősorban Khuen­­nek, vagy a munkapártnak érdeke ? Az is bizonyos, hogy a póttartalékosok behívá­sának ilyen vagy olyan korlátozása nem egészen közömbös a királyra, közvetlen érdekeltsége itt is kétségtelen. És éppen e kérdésben, ahogy az események lezaj­lottak, bizony be kell látnunk, hogy neki a saját szempontjából igaza volt. Mert az 1888. évi XVIII. törvénycikkben a nem­zet minden fentartás nélkül a királyra ruházta azt a jogot, hogy a póttartaléko­sokat és tartalékosokat behívhassa és bentarthassa, ha ezt „különös“ körülmé­nyek indokolják. Ebből aztán az ő szem­pontja szerint nem következhetik más, mint az, hogy a „különös“ körülmények eseteit csak ő állapíthatja meg. Hogy ő ezért a jogáért a politika küzdelmeibe beleavatkozik, s e beavatkozás szentimen­kérhessem Norah kézjét hivatalosan. Boldogan fü­työrészve mentem végig az utcán. Hiszen Norah szeretett, vart r­ám és igent fog mon­dani. Micsoda boldogító tudat! És milyen csodaszép eljegyzési gyűrűk voltak az éksze­részek kirakataiban! Megálltam és komolyan nézegetni kezd­tem egyet. Egyszerre csak hallom, amint va­laki mondja: — Jó napot, Craven úr! — Meg­fordultam és Carmichael kisasszonyt láttam­ meg.­­ Mikor köszöntöttem, arra gondoltam, hogy milyen csúnya és kellemetlen az arca. Hazafelé ment és én felajánlottam, hogy el­kísérem egy darabon. — Hol volt, Craven úr? — kérdezte, amint egymás mellett mentünk. — Tudja, hogy egy hónapja múlt már, mióta utoljára láttuk magát? Elmondtam­, hogy a tengerparton voltam. Carmichael kisasszony a csúnyasága dacára igen kellemes társalgó volt és mikor arra kért, hogy amennyiben nincs sürgősebb­ dol­gom, kísérjem őt haza és menjek fel hozzá egy csésze teára, szívesen beleegyeztem. Tea után megkértem, hogy énekeljen. Vá­gyódtam zene után, különösen az ő hangula­tos éneke után. Készséggel leült a zongora mellé, én pedig az ablaka melletti karosszékbe vetettem magam. Neki nem kellett sohasem a lapokat fordítani. Ez is egy rendkívüli előnye volt. — Mit énekeljek? —■ kérdezte. Kissé hátrafordult és rám nézett. tális, esetleg energikus, ezt a jogot tőle elvitatni nem lehet. Miért volna ő az egyetlen társadalmi és állami tényező, a­kinek csak post festa, a harcok kezde­tének elülte után, volna szabad a maga szavát hallatni. A társadalmi történések a küzdő tár­sadalmi erők nagyságától függenek. Ha most a nemzet újoncmegajánlási joga és a legtöbb hadúri jog közt az összeütkö­zés a hadúr javára dőlt el, ez annak a nagyobb erőtényezőnek eredménye, me­lyet a király képvisel. S ha a Khuen- kormány, mely az uralkodói akarat esz­köze, most, hogy ez akarat szolgálatában blamázs érte, ennek enyhítésére a királyt „ráncigálja“ a politikai élet kicsinyes küzdelmeibe , egy nagy társadalmi igaz­ságot mutat. Iskolapéldaként igazolja, hogy a politikai élet tusáiban minden társa­dalmi réteg érdekelt, érdekelt a király is és ebben a küzdelemben minden társa­dalmi réteg kiveszi közvetlenül a maga részét, még a nyílt szerepléstől — talán álszeméremből — oly sokszor tartózkodó király is. Mert tehát az a farizeusi sopán­­kodás, mely egy rég hazug közjogi fikció nevében a társadalmi erők ily tiszta megnyilvánulásán egyszerűen megbotrán­­kozik . . . A király döntése a Khuen-kormány mellett sok szép reményt leforrázott. Ezekre is lehet azonban ez esemény körül valami vigasztaló. Hogy az uralkodó a népjogokról ma másképp gondolkozik, mint nem is oly rég, annak okát nem nehéz kikutatni. Akkor az uralkodó osz­tály nemzeti iránya veszélyeztette az ő haduk­ érdekeit, ezért volt ő a népjogok barátja. Ma a helyzet egészen más. A kormány és pártja, Andrássy és barátai nyíltan belenyugodtak a „változhatat­­lanba“; a Kossuth-párt még ma szót emelt, de holnap, ki tudja, mi lesz hol­nap ? A királynak nincs szüksége a népre. Meg talán most a Burgban is jobban sejtik, hogy nem jó a népjogokkal ját­szani, mert a burgbeli érdekek előtt mégis hamarabb hasravágódik a „nem-Tétováztam. — Akármit énekel, minden szép lesz —­­feleltem azután. — Oh, kérem! — mormogta, ki nem áll­hatta a konvencionális bókokat. — Ismeri Bizet­t Vieille Chanson-ját? Egy piár futamot játszott és azután fel­csendült a hangja. «Norah, Norah!» — csen­gett a hangja és én láttam Norah-t, a ten­gert és a napsugarakat. A fák virágoztak, a madarak az ágakon énekelni kezdtek, a víz csillogott és az én szivemben úgy sajgott és fájt a szerelem, hogy szerettem volna a fe­jemet szerelmesen váltóra hajtani és érezni imádandó kis kezeinek­ a simogatását. Egyszerre magamhoz tértem. Carmichael kisasszony már nem énekelt és csodálkozva nézett rám. — Ne hagyja abba, kérem! Énekeljen még! Szót fogadott. De az­ éneke most nem vitt el a tengerpartra, mint az imént. Ott ma­radtam a szobában és lassan-lassan meg vol­tam elégedve azzal, hogy ott maradtam. Re­megő idegekkel hallgattam Carmichael kis­asszonyt, őt magát, azaz helyesebben azt, aki mindig megbabonázott az énekével. Először Grieg-dalokat énekelt, azután szenvedélyes cigánynótákat és én bámultam és csodáltam őt. Őrült voltam, vagy részeg, nem tudom, de úgy éreztem, hogy a legnagyobb boldog-­­­ság lehet ezt a nőt megölelni és a pihegés­ét­­ érezni. Sohasem uralkodott még ilyen töké­­­ letesen, ilyen feltételül rajtam, mint akkor,­­ tett, mint a nép. így maradt e­l Khuen lemondása után a várva-várt kibontako­zás. így következett be a válság megol­dása a régi, tradicionális alapon. És a megoldás kísérője, a királyi audiencia szentimentális jeleneteinek szellőztetése, akár megtörténtek azok, akár nem, egy hazug közjogi fikciónak leleplezését jelenti. Ezzel is kétségtelenné lett, mennyire a lomtárba való az a felfogás, hogy a király pártok és küzdelmek fölött áll. A k­rály épp úgy benne él a mi társadalmukban, mint mindannyian, az ő érdekeinek is ő maga a legigazabb szószólója és­szony, ha ez az érdek úgy kívánja, é­s télre dobja az égi palástot és beleszól a har­cok kicsinyes tüzébe. És ez a beleszólás ritkán kedvez a népjogoknak. Azoknak is szól ez a figyelmeztetés, kik olykor-olykor ultraradikális körökből is, reméve néztek a trón felé. Bizony, meg kell mindenki­nek érteni, hogy a népjogok ki­ivása első­sorban csak a nép érdeke. Budapást, április 1. Cuvaj — kormánybiztos. Úgy értesü­lünk, hogy a király Cuvaj Ede horvát bánt kormánybiztossá nevezte ki, miután alkotmá­nyos kibontakozásra a horvát országgyűlésen nem nyílt mód és mivel az általános választá­sok április harmadikán tu.nem halaszthatók az alkotmány értelmében A kormánybiztosi kinevezés megkerülése az alkotmánynak,­ sőt egyet jelent az alkotmny felfüggesztésével. Ezzel a hírrel összefügg alábbi bécsi távira­tunk: A király a teguai kihallgatáson kor­mánybiztossá nevezteti Duvaj bánt Horvát- Szlavónország terület1­6- E kinevezés követ­keztében az április okára kitűzött általános választások elmúltak és az alkotmány ha­tálya megszűnik. Er­re a rendkívüli intézke­désre csak három évtized előtt volt példa, nevezetesen 1 103-ban, közvetlenül gróf Khuen-Héde'""’""’ bánná történt kine­vezése előtt. — • Tud.» jelenti. A hor­vátországi helyzetet ka­pcsolatban ma délben. Budapesten a poldkai körökben különféle hí­rek keltek számra, a többi közt királyi biz­tos kinevezésére is. Illetékes helyen ez­ idő szerint erről itt sem tudnak, s a forgalomba került híreket határozottan megcáfolják. — A félhivatalos cáfolattal szemben értesü­lésünket i­startjuk.________________ Felálltam az ablak mellől és a zongorához mentem. Odvonzott a hangjával és most még köze­let húzott a szemeivel. Nem tar­tottam őt tépnek, — még az őrültségemben is láttam, nagy csúnya — de úgy megigér­zett a cs­igasága, hogy nem tudtam ellent­­állni. Lazsan néztem rá. Elfelejtettem, hogy a ruhájáak rossz a szabása és kopott fél elfelejtetem, hogy abban a percben, amikor nem fog már énekelni, megint egy csúnya, igényteen nő lesz. Amíg énekelt, olyan ha­talmas volt, mint Cleopatra és én imádtam. I Mior elhalhatott, megöleltem.­­■ Szereten magát, — mondtam­­?—, nem tudta? Mindig is szerettem magát. —­ Azt hitted, az igazt mondom. Nagy pillanat volt! De most a vőlegénye vagyok Carmichael kisasszonynak és Norah, bizonyára csodálko­zó, hogy miét nem megyek vissza Hamp­­tonba. Azt foja gondolni, hogy nagyon csu­­rván viselkedem vele szemben. Két barátom, akiknek elmodtam a dolgot, szintén azt mondta: Úgy tetszik, hogy senki sem tudja megérteni, így én nem tehettem róla, hogy az áldozata lettem olyan körülményeknek, amelyek értőbbek voltak nálamnál. Azért irtam le misezt, hogy valamelyest igazolj­am­ magam Verhoyle kisasszony előtt. Nem fe­nyeget a vezély,­ hogy a csábítóm elolvassa és különbé ha igen, ds talán megsértődik és kiadja­­ utamat.

Next