Világ, 1913. július (4. évfolyam, 154-180. szám)
1913-07-01 / 154. szám
Kína Szélcsend A horvát kibontakozás Fiume opponál Budapest, június 30. Az aradi választás volt a politikai harcnak hosszú időre utolsó nagyobb eseménye. Ennek izgalma, szenvedélyessége benne rezeg a lelkekben még egy ideig, mert különös sajátsága a magyar politikának, hogy személyes élű összemérkőzések a legsúlyosabb elvi kérdéseknél is mélyebb hatásúak. Ellenzékre és közvéleményre egyaránt üdvös hatású, mély tanulságú volt ez a választás, amelyen, mint orvosi könyvek beteg emberén minden bűne, betegsége, erkölcstelensége kiütközött a mai rendszernek. Ezután a nyugalom és az érlelő munka következik. Az ellenzéki politika feladata lesz a választójogi blokk megalakítása, az ország agitacionális felvilágosítása, felkészülés, szervezkedés az új harcokra. Remélhetőleg ebbe a keretbe illeszkedik, ezeket a célokat szolgálja Andrássy pártalakítása is, amely julius havában fog megtörténni. A kormányt, különböző törvényjavaslatok előkészítésén kívül, főként a nemzetiségi kérdés megoldása foglalkoztatja. Fiumét már munkába vették s valószínű, hogy királyi biztost kap Szent István koronájának gyöngye. A horvátokkal, románokkal is a nyár folyamán fog lepaktálni Tisza, akinek a törvényhatóságok a megszokott buzgalommal szállítják a bizalmat. Az aradi epilógus Az aradi küzdelem hullámzása még nem csittult el. Személyi kérdésről lévén szó, ellenzék és munkapárt egyforma buzgósággal keresi azt a bizonyos hajszálat a tálban és firtatja, kutatja, vitatja, várjon mit jelent az aradi választás, hogy történt, hol volt a hiba és hogy történhetett volna. Bizonyos, hogy sok múlt az ellenzék szervezetlenségén. Bizonyos, hogy sok múlt, a jelölt személyén, de mindezek lényegtelen dolgok. Tisza megválasztatása nem jelent semmit. Ennek olyan mathematikai bizonyossággal kellett bekövetkeznie, ahogy egy millió korona több a négyszázezernél, különösen, ha a millió mellett áll az egész államhatalom. Egyébként nagyszerű próbája és megmutatója volt a választás a mai rendszer ordító erkölcstelenségének. S csak ez a jelentősége. A számok közt böngészni, kisded taktikai ravaszkodásokat kipécézni tán mégsem érdemes. A lényeges, a fontos az, hogy bebizonyosodott: a nyílt szavazás akarója erkölcstelenséget akar. Jóhiszeműséget sem hihetünk el arról, aki e mellett mer szót emelni. S jellemző, hogy Bottlyk István és Kelemen Béla a választás után kijelentették, hogy eddig csak elméletben és a párt állásfoglalása miatt, de ezután teljes lélekkel hívei a szavazás titkosságának. Mindenesetre érték ez is. Az aradi harc tanulságai odaszögezik az ellenzéket a demokratikus irányhoz, megértettetik vele, hogy csak ez az egyetlen panace a Tisza ellen. Ezt hangsúlyozza Széchenyi Aladár gróf is az aradiakhoz intézett nyílt levélben, melyben támogatásukat köszöni meg. — Nehéz Magyarországon — írja — olyan rendszernek felülkerekedni, mely erkölcstelen eszközökkel küzdeni nem kíván. Erkölcsi lehetetlenség reánk nézve ilyen fegyvereket használni, hisz mi elsősorban a közéleti tisztaság helyreállítása érdekében harcolunk. Mindazonáltal csüggedni nem szabad. Meg fog feltétlenül jönni az idő, amikor az igaz ügy győzni fog, vagy mindannyian el fogunk pusztulni. Megszólal Tisza is a félhivatalos útján. Cáfolja azt a hírt, hogy a románokkal paktumot kötött volna és valótlannak bélyegzi azt az állítást, hogy a románok ezért támogatták. A paktum formálisan még nem jött létre — ezt mi is megírtuk. Az is igaz, hogy a gáji románok nem ezért támogatták Tiszát. Törődtek is azok paktummal, megegyezéssel. Azoknak a pálinka, sör és pénz argumentált. Megszólal a választás után Herczeg Ferenc is. A kormány kőnyomatosa utján a következőt jelenti ki: Aradon szó volt róla, hogy a hírlapok a Fehér keresztben elmondott beszédemet kivonatban közölték és hogy azok az urak, akiket az ügy esetleg közelebbről érdekel, külön megszerezhetik tőlem a beszéd teljes szövegét. Ebből egyes ellenzéki lapok azt igyekeztek megmagyarázni, hogy én megbántam és „visszavontam“ azt, amit mondtam. Kijelentem, hogy ez tévedés. Nekem ebben az ügyben semmi visszavonni, módosítani, vagy kimagyarázni valóm nincs, pohár konyakkal birkóztam. Egyszerre elébem áll unokanővérem. — Lánszky úr kéret! — Engem? — Igen. Hallotta újságíró vagy, szeretne beszélni veled. — Akkor jöjjön ide. — Ugyan kérlek, csak nem fogod megsérteni, örülj, hogy hiú. Olyan szellemes, különösen ma. Élvezet hallgatni őt. — Ha ő hallgat — élvezet. Igazán . . . gyere! — Nem megyek. Nem is kellett mennem, mert Lanszky már ott állt előttem teljes női karral. — Lanszky! — vágta a fejemhez a nevét. Én kenyérrel dobtam vissza. Egészen halkan és érthetetlenül mondtam be a nevemet. — Hallom, ön újságíró! — Az vagyok. — Balkézről én is. Tudja, írogatok ide is, oda is. Olvasta már a dolgaimat? — Még nem volt szerencsém. — Látja, ez az. Maguk, újságírók, csak írnak, de nem olvasnak. Már többször be akartam menni egy szerkesztőségbe, de aztán nem... Hívtak is, de nem. Én nem hagyom lekötni a tollamat. Én olvasni akarok. Ismeri Onettet? — Ismerem. — Szereti? — Utálom. __ Akkor nem ismeri. Maguk mindenkit utálnak, akit nem ismernek. Olvassa el, én most olvasom, mondhatom gyönyörű. — Olvastam. — No és? — Utálom. — Akkor nem érti. Nagyon mély . . . Ez nem szégyen. Én is így voltam Wagnerrel. Utáltam, mert nem értettem. Egyszer egy barátom, flótás az Operánál, elmagyarázta. Most imádom. Ha kívánja, egyszer elmagyarázom önnek Onettet. — Köszönöm. — Ne köszönje. Nagyon szívesen. Majd egy kötetnyi versemet is felolvasom akkor. Nagyon érdekesek. Újak. Fűszer színész akartam lenni, de nem vettek fel az iskolába. Tudja, mért’ — Sejtem. Hiszen hallottam az imént. — Oh, milyen naiv ön! Az nem igaz, hogy csak azokat veszik fel, akik nem is konyítanak a színjátszáshoz. Engem a verseim miatt nem vettek fel. Azokat szavaltam próbára. És persze nem értették meg, mert újak. — Pedig milyen szépek — sóhajtotta egy leány. — Szépek! Önöknek szépek. Mert fiatalok, mert megértik. De azok öregek. Ha én király lennék, minden öreg embert megöletnék. Ne álljanak útjába a fiataloknak. Egyszer hívtak az Operába, éppen alá akartam írni a szerződést, amikor az öreg tenorista úgy el kezdett sírni, mint egy kis gyerek letettem a tollamat és el, el . . . Nem tehetek róla, de a szívem az vaj. Kérem is, ha ír valamit a mai esténkről, engem ne is említsen meg. Minek? . . . Mit tudom én, kinek okozok fájdalmat azzal is. — Milyen drága — sóhajtotta a kis tizenhatéves. — És milyen nemes! Ezt már az unokanővérem mondta, egyenesen nekem, tele szemrehányással. Lánszky szeretereméltóan mosolygott rám, amikor a kezét nyújtotta. — Bocsásson meg, de ha Mohamed nem jön a hegyhez, a hegy megy Mohamedhez! És udvarával együtt elvonult. Engem ott hagytak magamra a sarokban, a végzettől lesújtva, a hegytől legázolva. VILÁG 1913. július 1.3 A horvát Kérdés A horvát unionista képviselők legnagyobbrésze már szombaton hazautazott Csupán gróf Pejacsevich Tivadar és Sperec Ferenc időztek máig a fővárosban, ma azonban gróf Pejacsevich birtokára, Spevec pedig Bécsbe utazott. A nemzeti haladó párthoz tartozó képviselők valamennyien egyetértenek abban, hogy a most megindult tárgyalásoknak az unionista politika érdekében eredményre kell vezetniük. Az unionista politikusok legnagyobbrésze magáévá teszi gróf Tisza István miniszterelnök álláspontját, mely szerint a kivételes állapot megszüntetése nem történhetik meg, csak fokozatosan. A szombaton délelőtt folytatott tárgyaláson beszélgetés közben, nem hivatalos formában, több képviselő azon nézetének adott kifejezést, hogy ha a körülmények feltétlenül szükségessé teszik is a végleges megoldásnak őszre való halasztását, célszerű lenne, ha a királyi biztosság megszüntetésével dr. Unkelhäuser bánhelyettessé neveztetnék ki és így provizórikusan is alkotmányos állapot készítené elő a választásokat. Ugyancsak a szombati megbeszélések során szóba került a pénzügyi egyezmény kérdése is. Már a legközelebbi napokban lejár a Magyarország és Horvátország közötti pénzügyi egyezmény és a formális exlex elkerülése végett szükségessé lesz az egyezmény ideiglenes meghosszabbítása. Az unionista képviselők legnagyobb része azon az állásponton van, hogy az egyezmény rendeleti után meghoszszabbítható és csak a megújítás kérdése kerül a normális viszonyok helyreállása után a szábor döntése elé. E kérdésben az eszmecsere során egyes képviselők azon nézetüknek adtak kifejezést, hogy célszerű lenne valamilyen formában módot nyújtani arra, hogy a regnicolaris deputációk e kérdésben állást foglalhassanak. Azok a képviselők, akik bánhelyettes kinevezését és a regnicoláris deputációk megalakulását óhajtják, azzal érvelnek, hogy a provizórikusan is alkotmányos állapot nagyban elősegítené az unionista politika térfoglalását a közvéleményben. Időközi választáson Az aradi küzdelemmel a nagyobb, jelentősebb választási harcok sora lezáródott. Ma báró Ghillány Imrét, a földmivelésügyi minisztert egyhangúlag választották meg Eperjesen. Más jelöltet nem is ajánltak, mert az ellenzék nem akarta szétforgácsolni erejét és agitatív képességét. A közeljövőben még a gyomai mandátum sorsának kell eldőlnie. Itt a függetlenségi Búza Barnával szemben báró Perényi Zsigmondot, az új belügyi államtitkárt lépteti föl a munkapárt. A választás július nyolcadikén lesz. Még a nyár folyamán kell eldőlnie a berettyóújfalusi mandátum sorsának is. Ez Ertsey Péter kerülete s a munkapárt beavatottjai úgy tudják, hogy a várpalotai ügynök július huszonhatodikára küldi el a Ház elnökéhez lemondó levelét. Az ellenzék feltétlenül állít jelöltet. Fiume Királyi biztost kap Az erős kéz politikája Fiuméban megtermette a maga gyümölcseit. A rappresentanza feloszlatása után ma a delegazione muniapale lemondott, az egyetlen magyar kikötőváros közigazgatása tehát megbénult ott, ahol legkényesebb érzékenységű a nemzetiségi kérdés, ahol magyar, horvát és olasz érdekeket kell harmóniában tartani, ahol a délszláv és olasz irredentával egyszerre kell küzdeni, teljes a politikai anarchia. Több, mint bizonyos: félúton itt sem fog megállni a Tisza-kormány. Fiume királyi biztost fog kapni.