Világ, 1913. július (4. évfolyam, 154-180. szám)

1913-07-01 / 154. szám

Kína Szélcsend A horvát kibontakozás Fiume opponál Budapest, június 30. Az aradi választás volt a politikai harc­nak hosszú időre utolsó nagyobb eseménye. Ennek izgalma, szenvedélyessége benne re­zeg a lelkekben még egy ideig, mert különös sajátsága a magyar politikának, hogy sze­mélyes élű összemérkőzések a legsúlyosabb elvi kérdéseknél is mélyebb hatásúak. Ellen­zékre és közvéleményre egyaránt üdvös ha­tású, mély tanulságú volt ez a választás, ame­lyen, mint orvosi könyvek beteg emberén minden bűne, betegsége, erkölcstelensége ki­ütközött a mai rendszernek. Ezután a nyugalom és az érlelő munka következik. Az ellenzéki politika feladata lesz a választójogi blokk megalakítása, az ország agitacionális felvilágosítása, felkészü­lés, szervezkedés az új harcokra. Remélhető­leg ebbe a keretbe illeszkedik, ezeket a célo­kat szolgálja Andrássy pártalakítása is, amely julius havában fog megtörténni. A kormányt, különböző törvényjavaslatok előkészítésén kívül, főként a nemzetiségi kérdés megoldása foglalkoztatja. Fiumét már munkába vették s valószínű, hogy királyi biztost kap Szent István koronájának gyöngye. A horvátokkal, románokkal is a nyár folyamán fog lepak­­tálni Tisza, akinek a törvényhatóságok a megszokott buzgalommal szállítják a bi­zalmat. Az aradi epilógus Az aradi küzdelem hullámzása még nem csittult el. Személyi kérdésről lévén szó, ellen­zék és munkapárt egyforma buzgósággal ke­resi azt a bizonyos hajszálat a tálban és fir­tatja, kutatja, vitatja, várjon mit jelent az aradi választás, hogy történt, hol volt a hiba és hogy történhetett volna. Bizonyos, hogy sok múlt az ellenzék szervezetlenségén. Bizo­nyos, hogy sok múlt, a jelölt személyén, de mindezek lényegtelen dolgok. Tisza megvá­lasztatása nem jelent semmit. Ennek olyan mathematikai bizonyossággal kellett bekövet­keznie, ahogy egy millió korona több a négy­­százezernél, különösen, ha a millió mellett áll az egész államhatalom. Egyébként nagyszerű próbája és megmutatója volt a választás a mai rendszer ordító erkölcstelenségének. S csak ez a jelentősége. A számok közt bön­gészni, kisded taktikai ra­vaszkodásokat ki­­pécézni tán még­sem érdemes. A lényeges, a fontos az, hogy bebizonyosodott: a nyílt sza­vazás akarója erkölcstelenséget akar. Jóhisze­műséget sem hihetünk el arról, aki e mellett mer szót emelni. S jellemző, hogy Bottlyk Ist­ván és Kelemen Béla a választás után kijelen­tették, hogy eddig csak elméletben és a párt állásfoglalása miatt, de ezután teljes lélekkel hívei a szavazás titkosságának. Mindenesetre érték ez is. Az aradi harc tanulságai odaszö­gezik az ellenzéket a demokratikus irányhoz, megértettetik vele, hogy csak ez az egyetlen panace a Tisza ellen. Ezt hangsúlyozza Szé­chenyi Aladár gróf is az aradiakhoz intézett nyílt levélben, melyben támogatásukat kö­szöni meg. — Nehéz Magyarországon — írja — olyan rendszernek felülkerekedni, mely er­kölcstelen eszközökkel küzdeni nem kíván. Erkölcsi lehetetlenség reánk nézve ilyen fegy­vereket használni, hisz mi elsősorban a köz­életi tisztaság helyreállítása érdekében har­colunk. Mindazonáltal csüggedni nem szabad. Meg fog feltétlenül jönni az idő, amikor az igaz ügy győzni fog, vagy mindannyian el fogunk pusztulni. Megszólal Tisza is a félhivatalos útján. Cáfolja azt a hírt, hogy a románokkal paktu­mot kötött volna és valótlannak bélyegzi azt az állítást, hogy a románok ezért támogatták. A paktum formálisan még nem jött létre — ezt mi is megírtuk. Az is igaz, hogy a gáji románok nem ezért támogatták Tiszát. Tö­rődtek is azok paktummal, megegyezéssel. Azoknak a pálinka, sör és pénz argumentált. Megszólal a választás után Herczeg Ferenc is. A kormány kőnyomatosa utján a következőt jelenti ki: Aradon szó volt róla, hogy a hírlapok a Fehér keresztben elmondott beszédemet ki­vonatban közölték és hogy azok az urak, aki­ket az ügy esetleg közelebbről érdekel, külön megszerezhetik tőlem a beszéd teljes szövegét. Ebből egyes ellenzéki lapok azt igyekeztek megmagyarázni, hogy én megbántam és „visszavontam“ azt, amit mondtam. Kijelen­tem, hogy ez tévedés. Nekem ebben az ü­gy­­ben semmi visszavonni, módosítani, vagy ki­magyarázni valóm nincs, pohár konyakkal birkóztam. Egyszerre elé­­bem áll unokanővérem. — Lánszky úr kéret! — Engem? — Igen. Hallotta újságíró vagy, szeretne beszélni veled. — Akkor jöjjön ide. — Ugyan kérlek, csak nem fogod megsér­teni, örülj, hogy hiú. Olyan szellemes, külö­nösen ma. Élvezet hallgatni őt. — Ha ő hallgat — élvezet. Igazán . . . gyere! — Nem megyek. Nem is kellett mennem, mert Lanszky már ott állt előttem teljes női karral. — Lanszky! — vágta a fejemhez a nevét. Én kenyérrel dobtam vissza. Egészen hal­kan és érthetetlenül mondtam be a nevemet. — Hallom, ön újságíró! — Az vagyok. — Balkézről én is. Tudja, írogatok ide is, oda is. Olvasta már a dolgaimat? — Még nem volt szerencsém. — Látja, ez az. Maguk, újságírók, csak ír­nak, de nem olvasnak. Már többször be akar­tam menni egy szerkesztőségbe, de aztán nem... Hívtak is, de nem. Én nem hagyom lekötni a tollamat. Én olvasni akarok. Ismeri Onettet? — Ismerem. — Szereti? — Utálom. __ Akkor nem ismeri. Maguk mindenkit utálnak, akit nem ismernek. Olvassa el, én most olvasom, mondhatom gyönyörű. — Olvastam. — No és? — Utálom. — Akkor nem érti. Nagyon mély . . . Ez nem szégyen. Én is így voltam Wagnerrel. Utáltam, mert nem értettem. Egyszer egy ba­rátom, flótás az Operánál, elmagyarázta. Most imádom. Ha kívánja, egyszer elmagyarázom önnek Onettet. — Köszönöm. — Ne köszönje. Nagyon szívesen. Majd egy kötetnyi versemet is felolvasom akkor. Na­gyon érdekesek. Újak. Fűszer színész akar­tam lenni, de nem vettek fel az iskolába. Tudja, mért’ — Sejtem. Hiszen hallottam az imént. — Oh, milyen naiv ön! Az nem igaz, hogy csak azokat veszik fel, akik nem is konyítanak a színjátszáshoz. Engem a verseim miatt nem vettek fel. Azokat szavaltam próbára. És per­sze nem értették meg, mert újak. — Pedig milyen szépek — sóhajtotta egy leány. — Szépek! Önöknek szépek. Mert fiatalok, mert megértik. De azok öregek. Ha én király lennék, minden öreg embert megöletnék. Ne álljanak útjába a fiataloknak. Egyszer hívtak az Operába, éppen alá akartam írni a szerző­dést, amikor az öreg tenorista úgy el kezdett sírni, mint egy kis gyerek letettem a tollamat és el, el . . . Nem tehetek róla, de a szívem az vaj. Kérem is, ha ír valamit a mai esténkről, engem ne is említsen meg. Minek? . . . Mit tudom én, kinek okozok fájdalmat azzal is. — Milyen drága — sóhajtotta a kis tizen­hatéves. — És milyen nemes! Ezt már az unokanővérem mondta, egye­nesen nekem, tele szemrehányással. Lánszky szeretereméltóan mosolygott rám, amikor a kezét nyújtotta. — Bocsásson meg, de ha Mohamed nem jön a hegyhez, a hegy megy Mohamedhez! És udvarával együtt elvonult. Engem ott hagytak magamra a sarokban, a végzettől lesújtva, a hegytől legázolva. VILÁG 1913. július 1.­3 A horvát­ Kérdé­s A horvát unionista képviselők legnagyobb­­része már szombaton hazautazott Csupán gróf Pejacsevich Tivadar és Sperec Ferenc időztek máig a fővárosban, ma azonban gróf Pejacsevich birtokára, Spevec pedig Bécsbe utazott. A nemzeti haladó párthoz tartozó képvi­selők valamennyien egyetértenek abban, hogy a most megindult tárgyalásoknak az unionista politika érdekében eredményre kell vezet­niük. Az unionista politikusok legnagyobb­­része magáévá teszi gróf Tisza István minisz­terelnök álláspontját, mely szerint a kivételes állapot megszüntetése nem történhetik meg, csak fokozatosan. A szombaton délelőtt foly­tatott tárgyaláson beszélgetés közben, nem hivatalos formában, több képviselő azon nézetének adott kifejezést, hogy ha a körül­mények feltétlenül szükségessé teszik is a végleges megoldásnak őszre való halasztását, célszerű lenne, ha a királyi biztosság meg­szüntetésével dr. Unkelhäuser bánhelyettessé neveztetnék ki és így provizórikusan is alkot­mányos állapot készítené elő a választásokat. Ugyancsak a szombati megbeszélések so­rán szóba került a pénzügyi egyezmény kér­dése is. Már a legközelebbi napokban lejár a Magyarország és Horvátország közötti pénz­ügyi egyezmény és a formális exlex elkerülése végett szükségessé lesz az egyezmény ideigle­nes meghosszabbítása. Az unionista képvise­lők legnagyobb része azon az állásponton van, hogy az egyezmény rendeleti után meghosz­­szabbítható és csak a megújítás kérdése kerül a normális viszonyok helyreállása után a szábor döntése elé. E kérdésben az eszme­csere során egyes képviselők azon nézetüknek adtak kifejezést, hogy célszerű lenne valami­lyen­ formában módot nyújtani arra, hogy a regnicolaris deputációk e kérdésben állást foglalhassanak. Azok a képviselők, akik bánhelyettes kinevezését és a regnicoláris deputációk meg­alakulását óhajtják, azzal érvelnek, hogy a provizórikusan is alkotmányos állapot nagy­ban elősegítené az unionista politika térfog­lalását a közvéleményben. Időközi választáson Az aradi küzdelemmel a nagyobb, jelentő­sebb választási harcok sora lezáródott. Ma báró Ghillány Imrét, a földmivelésügyi minisz­tert egyhangúlag választották meg Eperjesen. Más jelöltet nem is ajánltak, mert az ellenzék nem akarta szétforgácsolni erejét és agitatív képességét. A közeljövőben még a gyomai mandátum sorsának kell eldőlnie. Itt a függetlenségi Búza Barnával szemben báró Perényi Zsigmondot, az új belügyi államtitkárt lépteti föl a munka­párt. A választás július nyolcadikén lesz. Még a nyár folyamán kell eldőlnie a be­­rettyóújfalusi mandátum sorsának is. Ez Ertsey Péter kerülete s a munkapárt beavatott­jai úgy tudják, hogy a várpalotai ügynök július huszonhatodikára küldi el a Ház elnökéhez lemondó levelét. Az ellenzék feltétlenül állít jelöltet. Fiume Királyi biztost kap Az erős kéz politikája Fiuméban meg­termette a maga gyümölcseit. A rappresen­­tanza feloszlatása után ma a delegazione muniapale lemondott, az egyetlen magyar ki­kötőváros közigazgatása tehát megbénult ott, ahol legkényesebb érzékenységű a nemzeti­ségi kérdés, ahol magyar, horvát és olasz érdekeket kell harmóniában tartani, ahol a délszláv és olasz irredentával egyszerre kell küzdeni, teljes a politikai anarchia. Több, mint bizonyos: félúton itt sem fog megállni a Tisza-kormány. Fiume királyi biztost fog kapni.

Next