Világ, 1913. szeptember (4. évfolyam, 207-231. szám)
1913-09-02 / 207. szám
KéSz yen válaszokat kapnánk? Nincsenek vérmes illúzióink, nagyon jól tudjuk, hogy az emberek nagy része nem adna ezekre a kérdésekre olyan választ, mint amilyet mi szeretnénk. Pedig, ugye, látszólag milyen könnyű, milyen egyszerű a válaszadás mindarra, amit kérdezünk? Templomokban a papok, iskolákban a tanítók és szószékekről a politikusok azonban évtizedek hosszú sora óta igyekeztek összezavarni a fogalmakat, úgy, hogy a válaszadás nem olyan egyszerű és nem olyan természetes, mint azt az ember hinné? Arra nevelték például a tömegeket, hogy a reverenda, a pap, az Egyház, egy a vallással, egy a hittel, a hitüktől, a lelkük nemesebb érzéseitől, erkölcseiktől és jobb törekvéseiktől akarja megfosztani őket az, aki a papot bántja. Arra tanították a népet, hogy isten ellen lázad az, aki a papot bántja, vagy aki meg akarja akadályozni azt, hogy a pap túlságosan megtömje a tarisznyáját. Arra tanították ezt a népet, hogy hazafiak csak azok lehetnek, akik pirosfehér-zöld szólamokkal szavalnak a piacon és mindenki hazaáruló, aki nem nekik kiált vivátot. Arra tanították a népet, hogy a haza azoké, akiké a föld, hogy a haza ellen támad, aki sokallja azt a sápot, amit az agrárurak szűkkeblű és önző agrárpolitikája bezsarol a dolgozó népmilliókon. Azok a népmilliók, akiket a pap, a tanító, a politikus így nevelt, a fogalomzavaroknak egész tömegében szenvednek; előítéletek, eltanult szólamok és örökölt ragaszkodások a meglevőhöz, akadályozzák őket abban, hogy a kérdéseket, Magyarország jövőjének, létének, nemlétének kérdéseit olyan világosan lássák maguk előtt, mint ahogy mi látjuk. Ezért mi készen volnánk arra, hogy ha ezekkel a kérdésekkel sorra megállítanánk mindenkit Magyarországon, sokan, igen sokan volnának azok, akik ezzel felelnének: — Igen is! Én azt akarom, hogy Magyarország a papoké és a mágnásoké maradjon! Azután hetek múltak és hónapok, Hajagos úr meglepetten vette észre, hogy az asszony már sohasem kelti fel éjjel, sőt reggelenkint is zavartalanul hagyja aludni. Egyszer éjjel arra ébredt, hogy az asszony halkan kinyitja a ketrecajtót és felkelti a Mukit, aki történetesen túl hangosan hortyogott. Hajagos urnák megdobban az öreg szíve, mint régen, ötven előtt, amikor az első igen-t mondta az asszony. Lehunyta a szemét és úgy tett, mintha aludna és mintha észre sem venné, hogy az asszony aggódva nézi, vájjon felébresztett-e a majom hortyogása? Begörbülve, félre fordított fejjel, egyenletesen szuszogott tovább. A legnagyobb meglepetés azonban a neve napján érte. Déli sétája után hazatérve, a két ágyat egymás mellett találta, olyan szorosan egymás mellet, mint két szerelmest, akik végre egymásra találtak. A Muki pedig ketrecestül kikerült a konyhába. Hajagos urnak remegni kezdett a feje és a szeme könyezni. Boldogságában öregesen perdült egyet és megelégedetten gondolt arra, hogy most már milyen könnyű lesz meghalni. Valami áhitatfélét érzett és szeretett volna térdreborulni az összeboruló két politúros ágy előtt. Áhítatából azonban hirtelen kacagás verte fel, mely szinte zuhogva tolult be a konyhából. Hajagos úr rohant ki, de az asszony már futott elébe: — Gyere, gyere, nézd a Mukit, a Muki, hogy utánoz téged! És húzta, vonszolta maga után az öreget, ki a konyhába, ahol a szegény Muki, megkaparintva egy főzőkanalat, állva, ideges gyorsasággal, kurta mozdulatokkal hessegette a ketrecébe tóduló kályhafüstöt. Szegény Muki, olyan szomorú volt és komikus. Az asszony lelkendezve kacagott rajta, Hajagos úr pedig bánatosan lehajtotta a fejét. Igen is, én akarom az osztályuralmat, a papok uralmát, nem bánom, ha a nép százezrével vándorol is ki az országból, nekem nem kell a modern és föllendülő Magyarország, mert ti föl akarjátok fordítani mindazt, ami eddigi volt, nem hisztek sem a földi, sem az égi tekintélyekben, el akarjátok árulni a magyar hazát és a gonosz van veletek! Sokan, igen sokan lennének, akik így felelnének nekünk. Mégis hányan vannak, akik a kérdésekre, Magyarország jövőjének, létének, vagy nemlétének nagy kérdéseire úgy felelnének, ahogy ez öntudatos, a saját szemükkel látó és fölvilágosodott emberekhez illik? Azt hisszük, sokkal többen, mint magunk is remélni mérnök. Papok, tanítók, politikusok hirdette előítéletek dacára, egyre többen és többen lesznek Magyarországon azok, akiknek a szellemük fölszabadult, akik a tömegszuggesztiótól és a nemzedékről nemzedékre örökített előítéletek nélkül tudja nézni Magyarország helyzetét. Mindenki a maga környezetére gondoljon és meglepetve fogja észrevenni, hogy csak az utolsó tíz-tizenöt esztendő alatt mennyire elszaporodtak a radikális törekvésű, szabadgondolkozó emberek Magyarországon. Az ember szinte csodálkozik rajta, ha fölméri szemével a modern eszmeáramlatok imponáló és nagyszerű terjeszkedését és mindennel dacoló hódító erejét. Hogyan lehet az, hogy az aktív magyar politika mégis olyan, amilyen, hogy az a hirtelen fejlődött radikális közvélemény, mely a maga ügyének érzi és az ország létkérdésének ismeri a haladás követelményeit, eddig még szemmel láthatólag alig éreztette hatását az aktív magyar politikai életben? Magyarországon az intellektuelek túlnyomó többsége, a szabad pályákon mozgó középosztály majdnem kivétel nélkül a modern eszméket vallja. A szabadelvű műveszeknek nemcsak intelligenciájuk súlya, hanem szellemi fölényük és társadalmi állásuk szerint is nyomokat kellene már hagyniuk a magyar napi politika alakulásaiban. Hogyan van az, hogy mégsem hagynak nyomokat, hogy a magyar politika még ma is megmaradt sportszerűleg politizáló mágnások és üzletszerűleg politizáló hivatásos politikusok kezén? Valószínűleg azért, mert a magyar polgárság radikális és szabadgondolkozó elemei politikailag még egyáltalán nem szervezkedtek, még nem mérték föl az erejüket, még maguk sem tudják, hogy milyen sokan vannak és milyen nagy és nehéz feladatokra van már elegendő erejük. A magyar polgári osztályban található radikalizmus, amikor a magyar közállapotokat szemléli, vagy meddőn kesereg és emésztődik önmagában, vagy pedig a munkásság szervezett radikalizmusát, a szocializmust támogatja. A magyar polgári radikalizmus mai állapotában van is, meg nincs is. Van, mert sokan és egyre többen lesznek, akiket ide lehet számítani. És nincs, mert a magyar politikai arénán még meg sem jelentek a színei, mert még eddig meg sem mutathatta azt, hogy milyen erők és milyen értékek rejtőznek benne. Ez a „van, de nincs!“ nemcsak a radikális gondolkozású magyar polgárságnak, hanem az egész magyar közéletnek egyik legnagyobb és legfontosabb kihatású problémája. VILÁG 1913. szeptember 2. 3 Budapest, szeptember 1. A hajdúdorogi püspök installációja. Miklóssy Istvánnak, az új hajdudorogi püspöknek installációja nem október 14-én lesz, mint ahogyan eredetileg tervezték, hanem már október 5-én meg fog történni. Az installáció után a püspök Debreczenbe költözik, ahol egyelőre három évre bérelt lakást. Az Andrássy-párt Désy — Apponyinál Mi volt Marosvásárhelyt? Hadik cikke Balthazár Dezső körül Budapest, szeptember 1. (Saját tudósítónktól.) A szerdai minisztertanácson kívül gróf Andrássy Gyula pártalakítása érdekli főként a politikai világot és tagadhatatlan, hogy mennél inkább közeledik a pártalakító közgyűlés napja, annál idegesebb a kormánypárt. Tegnap már azt híresztelték, hogy Andrássy kosarat kapott Wekerle Sándortól, mire gróf Andrássy ma kijelentette, hogy Wekerle Sándort pártjába való belépésre fel sem hivta. Úgy látszik azonban, hogy minden még sincs rendjén: a marosvásárhelyi Andrássy-párt, mely szombaton akart megalakulni, ezt az aktust elhalasztotta. A kormány efölött való örömében hosszú kommünikét adott ki, mely a többi közt ezt mondja: Beavatottak szerint a halasztás oka az, hogy a zászlóbontás iránt csekély az érdeklődés; még azok a függetlenségi választók is távol tartják magukat, akikre számíthatni véltek, sőt a függetlenségi polgárok volt vezére, Petri Zsigmond, noha már nem lakik Marosvásárhelyen, egyenesen abból a célból érkezett Marosvásárhelyre, hogy párthíveit, a függetlenségi polgárságot a csatlakozástól visszatartva, elvhűségre bírja. Viszont azok, akik az Andrássypárt megalakításán fáradoznak, most a marosvásárhelyi függetlenségi pártot szeretnék itt, a párt tagjait az Andrássy-párthoz közelebb hozó állásfoglalásra bírni. A megyében az új párt kilátásai még a marosvásárhelyinél is sivárabbak. Ezzel szemben ezt jelenti a függetlenségi párt kőnyomatosa. A marosvásárhelyi függetlenségi és negyvennyolcas párt választmánya tegnap értekezletet tartott Petri Zsigmond elnöklésével. A választmány egyhangúlag elhatározta, hogy gróf Andrássy Gyulával örömmel lép fegyverbarátságra abban a küzdelemben, amelynek célja a közélet purifikálása és a mostani panamán alapuló kormányrendszernek megbuktatásra. Bedő Sándor, a marostordai függetlenségi párt alelnöke, hosszabb beszédben fejtegette, hogy most nem arról van szó, hogy a kormányt egy másik hatvanhetes kormány váltsa fel, hanem arra kell törekedni, hogy Deák Ferenc elvei ismét hamisítatlan tisztaságukban érvényesüljenek. A beszédet élénk helyesléssel fogadták. Ugrón Gábor volt főispán, Gerő János ügyvéd és Soós Albert szólaltak még fel. A választmány még kimondotta, hogy a marostordai Andrássy-párt ügyében csütörtökön, e hónap 4-én, Marosvásárhelyen értekezletet tart. Ugyanekkor fog a választmány arról határozni, hogy az Andrássy-párt alakuló gyűlését mikorra tűzzék ki. Ez a hir tehát megerősíti a pártalakítás elhalasztását. Más oldalról viszont kemény agitáció folyik. Désy Zoltán tegnap gróf Apponyi Albertnél járt Éberhardon és a két politikus az egyesült függetlenségi párt együtműködéséről tanácskozott, hír szerint sikerrel. A kormány és az Andrássy-frakció között egyébként máris nyílt konfliktus tört ki. A kormány egyik lapja ugyanis kifogásolta, hogy ellenzéki politikusok minduntalan nyilatkoznak a külpolitikáról és a hazafiatlan álláspontot foglalnak el. Erre válaszolt a Zelt-ban gróf Hadik János és a többi közt ezt mondja: Aki a hadsereg kérdéseihez mer hozzászólni, arra ráolvassák, hogy el akarja zülleszteni a véderőt s a monarchiát védelem nélkül akarja hagyni. S aki a veszélyek idején felemeli az intő szavát abban az irányban, hogy az ország és a monarchia védképessége ellen vét, aki a belső áldatlan állapotok orvoslásának útjában áll, arra ráfogják, hogy személyeskedő és gyűlölséges politikát csinál. Aki pedig azt meri állítani,, hogy „konszolidált belső viszonyok nélkül eredményes külpolitika elképzelhetetlen“.