Világ, 1913. október (4. évfolyam, 232-258. szám)

1913-10-01 / 232. szám

Szerda A régi hadállásokban Az ellenzék taktikája — Őszi munka­­programra — Nincs békeajánlat — Kossuth a helyzetről Budapest, szeptember 30. (Saját tudósítónktól.) Csütörtökön vagy szombaton közös minisztertanács lesz Bécs­­ben, melyen a delegációk ülésezésének idő­pontját és programmját állapítják meg s amelyen a két kormány a katonai követe­lésekkel szemben állást foglal. Ezen a mi­nisztertanácson magyar részről a miniszter­­elnökön kívül báró Hazai honvédelmi és Te­­leszky János pénzügyminiszter vesz részt. A kereskedelempolitikai kérdések, melyek a szerb szerződés revíziója folytán rövidesen aktuálissá válnak, a legközelebbi közös minisztertanácson kerülnek csak szóba. A bécsi tanácskozás, a delegáció időpontjának megállapítása után lehet csak véglegesen meg­állapítani a parlamentek munkaprogramm­­ját is. Az már ma is előrelátható, hogy az őszi ülésszak meglehetősen rövid lesz. Októ­ber nyolcadika, a megnyitás után legalább egy hetet kell hagyni a bizottságoknak a be­nyújtandó törvényjavaslatok elintézésére. Körülbelül négy hetet szánnak a delegáció munkájára, a féléves budget elintézése is igénybe vesz három-négy hetet, két hetet szánnak a karácsonyi szünetre is, mert pi­henni is kell a nemzeti munkában. Az es­küdtszék és közigazgatás reformjára, a vá­lasztókerületek új beosztására, a választási bíráskodás reformjára alig marad idő. Pedig ezek is sürgős javaslatok, annyira sürgő­sek, hogy a választókerületek új beosztása dolgában most már a miniszterelnökhöz is turnusokban járnak a munkapárti kép­viselők. Ez a sürgős, lázas, kapkodó munka, ma már biztosra vehető, hogy az ellenzék kritiká­ja, ellenőrzése nélkül fog végbemenni. Appo­­lnyi Albert ma délelőtt hosszú ideig tanácsko­zott Kossuth Ferenccel, hogy a tornyai megbe­szélések alkalmával az ő felfogását is képvisel­hesse. Ma este Kossuth Ferenc hosszú időt töl­tött a függetlenségi pártkörben, beható eszme­cserét folytatott a párt tagjaival. A délutáni ta­nácskozásról az a hír szivárgott ki, hogy Ap­­ponyi is, Kossuth is amellett foglaltak állást, hogy az ellenzék ne vegyen részt a normális parlamenti tanácskozásokban. Mivel Apponyi a taktikát nem elvi, de célszerűségi kérdésnek tekinti, az ellen nem lenne kifogása, ha egyes nagy elvi jelentőségű kérdések tárgyalásakor, mint közigazgatási reform, választókerületek beosztása, egy-egy ellenzéki szónok deklaráció­­szerű felszólalásban leszögezné a parlamentben az ellenzék felfogását. Végleges határozat eb­ben a kérdésben csak a tornyai megbeszélések után lesz, de valószínű, hogy Apponyi állás­pontját megáévá teszi az egész ellenzék. A munkapárt és ellenzék között nem ho­zott közeledést a nyári szünet. Az utóbbi idő­ben ugyan békés hangok, kompromisszumos hírek szálingóztak a kormánypárti berkekből, ezekből a békepróbálkozásokból azonban nem lesz béke. Az iránt nem hagyott kétséget Tisza, hogy a választójog, házszabályreform kérdé­sében nem enged. Nem tesz egy jottányi kon­cessziót sem. A reparciós követelés dolgában addig elmenne, hogy az ellenzék jelenlétében házhatározat pecsételje meg, hogy június négy nem szolgálhat precedensül. A parlamenti őr­ség dolgában ismertettük Beöthy Pál koncesz­­szióit. Azzal természetesen a munkapárt is tisz­tában van, hogy az ellenzék nem éri be ennyi kompenzációval s mivel csak hatalmi kérdést látnak a mostani harcban, nem akarják új re­­susnek kitenni a pártot. A függetlenségi párt közhelyiségeiben fel­kerestük ma este Kossuth Ferencet, hogy ezek­ről a kérdésekről az ellenzék álláspontját tőle megkérdezzük: — Nagyon nehéz a mai kiélesedett hely­zetben ezekről nyilatkozni. Úgy hallom, a mun­kapárt részéről békésebb szellők fújnak, kom­promisszum-javaslatokról történik említés s ilyenkor csak a párt megkérdezése, pártkon­ferencia után lehet teljes nyíltsággal beszélni. Gróf Károlyi Mihály, pártunk ügyvezető el­nöke, különben sincs itthon s nagyon termé­szetes, hogy nélküle ilyen kérdésekben nem­­ döntünk. Áll ez természetesen az ellenzék tak­tikájára is, amelyet a többi ellenzéki pártokkal egyetértésben fogunk megállapítani. .. • • • — Az egyéni véleményemet kérdezi? A helyzet nagyon súlyos ... de nem, ugy­e belát­ják, hogy az ember nem hangsúlyozhat, nem hangoztathat egyéni véleményt, ha egy pártot kell reprezentálnia . . . A függetlenségi párt természetesen nem gondol kompromisszumra, amit Tisza egyéni­sége mellett képtelenségnek tart. A párt összes képviselőtagjait felrendelte október hetedikére a fővárosba. A politikai élet kezdete meglátszik a munkapárton is. Egyre több képviselő gyűl össze s ma feltűnően sok főispán járt a párt­körben. Úgy tudjuk, a választókerületek be­osztása miatt. Ma Hengelmüller László, a mon­archia volt washingtoni nagykövete és Széche­nyi László is a klub vendégei voltak. Tisza ve­lük beszélgetett hosszasabban. Beöthy Pál teg­nap délután a miniszterelnöknél volt. A mun­kapártban úgy tudják, hogy főként adminisz­tratív ügyeket beszéltek meg. — A professzori pályára megy tehát? — mondotta egy napon, amikor tanuk nélkül be­szélgethetett vele. — Igen. __ Szép pálya. Az ifjú lelkeket hajlítani, irányítani, a jó, a szép, az igaz iránt őket fo­gékonyakká tenni. __ Azt mondják, sok méreggel és boszan­kodással jár. Alice kissé elkedvetlenedett. Szerette vol­na hallani, amint az ifjú kifejti előtte szép pá­lyájának eszményi voltát s ne annak kellemet­len oldalát lássa. __ Üljön le, kérem, ide mellém. S beszél­gessünk egyről-másról. — Köszönöm. Tudom, mivel tartozom önnek. — Jó, jó! De ha én megengedem, hogy üljön le. — Nem fogok a tisztelet ellen véteni. — De nézze, Viktor, így ülve fel kell tekin­tenem magára, ami kényelmetlen. Még a nya­kam is megfájdul. — Állni fogok, kérem — felelt konokul a fiatal­ember és semmi hatalom nem bírta rá, hogy helyet foglaljon. Alice a fejét rázta. Az ifjú szögletessége kezdte boszantani. De nem lehetett a dolgon segíteni. Próbált tehát más módon a fiatal­ember lelkébe pillantani. __ Milyen tárgyat fog előadni? — kér­dezte érdeklődéssel. — A matematikát. — Mintha kissé száraz volna ez a tárgy. Alice várta, hogy kifejtse nézeteit az ifjú arról a tudományról, melylyel egész életét akarta tölteni. El volt készülve valami nagy­szerűre s hallani a rejtett szépségről, amely a számok csoportosításában, kombinálásában, egymással és a világ minden tüneményeivel való viszonylataiban van. Alice fantáziája el tudta képzelni azt a költészetet is, amely a ma­tematikai tételekben rejlik s melynek segítségé­vel az égi testek járását, csillagok futását, üs­tökösök pályáját s az univerzum titkait is ki lehet fürkészni s igy az emberi gondolkozást a végtelenségig ki lehet szélesiteni. Csalódottan tapasztalta, hogy az ifjú eze­ket a rejtett s csak kevés ember által észre­vehető szépségeket soha sem látta. Csak annyit jegyzett meg: — Én szeretek szárm­üveletekkel bajlódni. A szép özvegy megint csak a fejét rázta s most már mosolyogva nézett az előtte álló félszeg alakra. — De most kitapintom, mi rejlik lelke mélyén — gondolta s fürkészően nézett rá su­gárzó szemekkel. — Mi a véleménye a pénzről, barátom. — A pénzről? — ismételte bambán az ifjú. — Arról. Mi a pénz? A fiatal­ember a plafonra nézett, azután a padlásra, majd a szép asszonyra. Tétován, za­vartan, mint vizsgázó diák, akit a kérdés meglepett. — A pénz? . . . szólt vontatottan — a pénz, az pénz. Alice kacagott, hogy a könyei csurogtak. Olybá tűnt fel előtte, hogy ilyen emberpéldány­­ még nem került elébe. — No igen — folytatta —, de mi a pénz voltaképpen? ... Mi a lényege és jelentősége? — Forgalmi érték. — Bravó — nevetett tovább Alice — és nem gondolja, hogy a pénz megmérgezheti a szerelmet is? Megronthatja a házasságot s ki­ölheti az ideálisinást a szivekből? . . . — Erre nem gondoltam soha. Nézze barátom, elmondok magának egy történetet. S elmondta neki a maga bájos beszélő modorában a történetet a szegény és gazdag ember zsákjáról. Azután leste a hatást. De az ifjú vízszinti szemeiben, amelyekben semmi mélység nem volt, semmiféle kifejezést nem vett észre. — Mit tart, barátom, erről a történetről. — Ostobaság — felelte ez —, hülye volt, aki azt kigondolta. De ezt már Alice nem bírta ki tovább. Fel­ugrott helyéről s kezet sem nyújtva a fiatal embernek, kacagva vonult vissza s még akkor is nevetett, mikor este aludni tért. * — Mégis vissza kell térnem Szende Si­monhoz — gondolta s lassan kint megérlelődött benne az elhatározás — mert az mégis csak különb, mint ez az idióta. S azután elgondolkozott, milyen balsors az, amely üldözi. Egyetlen egyszer találkozott valakivel, akit romlatlannak tartott s akinek lelkét nem mérgezte meg, nem töltötte el egoiz­mussal a pénz. És ez az egyetlen ember is os­toba, a kétségbeejtésig ostoba. — Nehéz teher a pénz, ha az ember kény­telen azt egész életén át magával cipelni __ gondolta, mielőtt álom szállt volna a szemére —, de inkább ezt cipelem, hordozom, mint­sem az életemet hozzákössem egy tuskóhoz, egy mamlaszhoz, akinek mindene van, csak lelke nincs. világ 1913. október 1. 3 Budapest, szeptember 30. A honvédelmi miniszter Zágrábban. Zágráb­ból jelentik: Báró Hazai Samu honvédelmi minisz­ter ma reggel 8 óra 50 perckor Zágrábba érkezett. A pályaudvarról egyenesen a hadtestparancsnok­ságra hajtatott, ahol báró Khemennel tanácsko­zást folytatott a hon­véd tüzérség, laktanya felállí­tása tárgyában. A honvédelmi miniszter este visz­­szautazik Budapestre. Báró Skerlecz üdvözlése. Báró Skerlecz Iván horvát-szlavónországi királyi biztos ma Rumából a következő táviratot kapta: „A horvát és szlavónor­­szági németek szövetségének megalakítása céljából egybegyűlt németajkú polgárok tiszteletteljesen üdvözlik Nagyméltóságodat azzal az őszinte kíván­sággal, hogy a l­rai nehéz időkben az ország min­den ereje együttműködjék, hogy előkészíttessék az ország állapotainak az egész ország és valamennyi polgára javára való mielőbbi rendezése“. Az üd­vözlésre báró Skerlecz Iván a következő távirattal válaszolt: „Hálásan köszönöm távirati úton közölt üdvözletüket. Mindenben osztom azt a nézetüket, hogy a normális álalpotoknak az országban való helyreállítására az összes erők együttműködésével kell törekedni s e tekintetben számitok Horvát- Szlavonország németjeinek kipróbált hazafias tá­mogatására. Skerlecz­.

Next