Világ, 1914. február (5. évfolyam, 28-51. szám)
1914-02-01 / 28. szám
Vasárnap Tisza meghátrált Czernin apoteózisa — Döntés előtt a román megegyezés — Minisztertanács Budapest, január 31. (Saját tudósítónktól). A nagy bihari roham elmaradt. A büszke torreádor, aki bátorsággal lovagoltatja a csendőreit, rendőreit a nép közé, aki bátorsággal vonultat gépfegyvereket és bajonetteket a magyar nép ellen, ma gerincben roppant ketté. A torreádorból lágyszavu troubadour lett, a bajvívóból diplomata s a magyaros, humoros, bihari lelovagolásból udvarias bókolás. A mai nap csalódást hozott mindenkinek. Gróf Tisza István maga is úgy mondotta, hogy kemény lesz, éles lesz, érdekes lesz. S ma gróf Bethlen István interpellációja összetörte, megroppantotta. Gróf Tisza István környezetéből hallottuk, hogy a bécsi út igen messzemenő felhatalmazásokat hozott a miniszterelnöknek. Gróf Tisza barátai csalódtak. Hallottuk, hogy a monarchia Románia nélkül is meg tudja védeni érdekeit, ha erre sor kerül, hallottuk, hogy a románokkal való tárgyalásokban egy jottányival sem enged többet, mint amennyit egy esztendővel ezelőtt, hallottuk, hogy sajnálja gróf Czernin nyilatkozatát. Kemény hangsulylyal elmondta azt is, hogy a nyilatkozat lényeges részeivel nem ért egyet, hogy az ő egyéni nézetei mások, de hallottuk azt is, hogy gróf Czernin kitűnő férfiú, nagyszerű an, intenciói a monarchia dualisztikus ékezete dolgában becsülésre méltók s halunk hosszú fejtegetéseket a román nemségi kérdésről, amiket már jó néhányszor láttunk. S ez volt minden. Ennyi volt az sz! Ez volt a torreadori roham. Az ellenmeglepetten hallgatta ezt a beszédet, rt ezt a baloldal nem várta. A munkapárt gdöbbenve hallgatta ezt a beszédet. Mert ők különösen nem várták. A gerinc megbánását inkább várták, mint a gerinc ghajlását és a miniszterelnök ma hőkölt, dongott. Az erély, az ökök politikusa fölfelé — íme — így fest, így összegubbasztva, hajlongva, megalázva. Mi megírtuk: Czernin nem fog megbukni. De azt senki sem várta, hogy ilyen áron szabadul. Tisza nem mert válaszolni gróf Bethlen kérdéseire. S ez a hallgatás végtelenül sokatmondó. A román tárgyalások A román nemzetiségi párt két tagja hallgatta végig a mai vitát: Mihályi Tivadar és Vajda Sándor. A miniszterelnök beszédében feltűnt, hogy igen élesen és határozottan hangsúlyozta, hogy további engedményekre nem hajlandó s a maga részéről a legközelebbi időben be akarja fejezni a tárgyalásokat. Kijelentette azt is, hogy a Háznak olyan formában tesz jelentést a tárgyalásokról, hogy részletes vita indulhasson meg. Az ülés után Vajda Sándort kérdeztük meg, hogy mi az impressziója a mai vitáról s milyen fejlemények várhatók a további tárgyalások dolgában. A mai vita kétségtelenül igen magas színvonalú volt s a debatteri készség ragyogó megnyilvánulása mindkét részről. A parlament egyik legszebb, legnívósabb vitája. Nagy érdeklődéssel hallgattuk. Érdemben természetesen nem beszélhetek róla, mert akikor a tárgyalások érdemi részére is ki kellene terjeszkedni. Úgy hatom, hogy a háromtagú delegáció még a mai nap folyamán érintkezésbe lép a miniszterelnök úrral. A komité tizes bizottságát holnapra hívták össze s a tizes bizottság dönt a komité egybehivásáról. A mi értesülésünk szerint a delegáció ma délután két óra hosszat időzött a miniszterelnöknél. Mivel illyés Irolyi Pap György csak hétfőn jön Pestre, a tíztagú bizottság is csak akkor ülhet össze. A miniszterelnöktől kapott felvilágosítások nem osztották el a pesszimista hangulatokat, melylyel a tárgyalások sikerét várják. Minisztertanács a belügyminiszter állapítja meg a kerületek részletes beosztását s erősen kifogásolják magát a javaslatot is. A munkapártban nagy aggodalommal nézik a kerületek szaporodását, mert ez a költségek szaporodását jelenti és nagy igényeket támaszt a pártkasszával szemben. Feltűnést keltett, hogy egy revue, mely eddig a kormányhoz közelállóit, a „Kelet Népe“, ma éles támadást intéz a miniszterelnök ellen. A támadás mögött a munkapártnak azt a frakcióját sejtik, amely egykor Bánffy politikáját követte. A kormány tagjai ma este hat órakor a miniszterelnökség palotájában gróf Tisza István miniszterelnök elnöklésével minisztertanácsra gyűltek össze, amely folyó kormányzati ügyekkel foglalkozott. A miniszterek tanácskozása nyolc óra tájban ért véget. A jegyzőkönyvet Drasche-Lázár Alfréd miniszterelnökségi miniszteri tanácsos vezette. Beavatott munkapárti körökben úgy tudják, hogy a minisztertanács fontosabb kérdéseket nem tárgyalt. Tisza ezután minden héten akar minisztertanácsot tartani s ezek közül való volt a mai is, És az illedelmesen tehetségeseket pártolja és portálja, s éppen csak elnéző és nem rosszakaratú a forrongók extravaganciái iránt. Szinte jó, hogy nincsenek, mint Andrássy felpanaszolja, renaissance stílusú mecénásaink, mert a mi Papa Giulióink a végén mégis csak László Fülöppel festetnék le magukat, s Alpár Ignáccal építtetnék kriptáikat és templomaikat. De ez hagyján s hagyján az is, hogy Bartók Bélával az ördög sem törődik, mert viszont és legalább békében hagyják — lehet olyan geniális, amilyen akar, anélkül, hogy be akarnák értté csukni vagy a nemzet ellensége gyanánt perzekválnák. Az irodalomban már másképp van, s még máskép ebben a tudományban, mely pedig szintén a kultúrához tartoznék. E tereken kezd nálunk hagyomány lenni a fagyos közömbösség az iránt, amit a szerencsétlen írók írnak és tudósok tudnak — s e közöny jegét viszont meg-megtöri a lángoló gyűlölet a vakmerőek ellen, kik olyat mernek írni és vallani, ami megzavarja az addigi kényelmes megszokottságot. Mikor Pikter Gyulába bele akarták fojtani a szót, sehol a magasságokban nem keltek e hajszával szemben a tudomány ,-szabadságának védelmére. Mikor az újonnan jött írókért — köztük olyan tehetségekért, kik egy-egy ponton megint vörösmartyi magaslatra tudták emelni a magyar irodalmat, az epigonság évtizedes veszteglése után — há- A politikai körök figyelmét, a miniszterelnök mai beszédén kívül főleg a választókerületek új beosztásának kérdése kötötte le. Az ellenzéken nagy felháborodást keltett, hogy rom-négy éven át szakadatlan tűzben kellett állatni a művészi szabadság és függetlenség nevében: a szabadságharcnak semmi, de igazán semmi támasztiéka, segítsége vagy biztatása nem jött sehonnan, ahol egyébként oly érzékenyek a szabadságok, oly megértőek a kulturér■ fékek iránt. Hogy egyebet ne mondjak: az utóbbi lustrumokban egészen új magyar próza alakult, erős és hajlékony, kifejező és zamatos, gazdag és fejlődésre képes. Ez csak elég nagy kulurérték, ez csak nagyszerű nemzeti fegyver? S tudnak-e erről más rendbeli műveltjeink, mint éppen hogy maguk az írók? S mikor egy-egy íróra szabadszájuságáért vagy akár valamely bocsánandó poseáért rájár a rúd, mentik-e és védik-e azzal, hogy mit jelent a nemzet számára a jó író s mit jelent ama hódító és beolvasztó erő számára, melyre, mint Andrássy olyan jól látja, éppen nekünk oly mérhetetlen szükségünk van? A szabadságnak természetéhez tartozik, hogy nem lehet részleges, s kilátástalanok voltak az olyan szabadságharcok, melyek elszig getelten és kiszajkirotban egy-egy szabadságért folytak, ahelyett, hogy általában és általános szabadságért folytak volna. Az egyes szabad-ság nem szabadság, hanem kiváltság, s mindig rab ország marad, a rabság minden hátrányával és mulasztásával, ahol a kiválók csak egy-egy szabadságért tudnak akár vérpadra is menni, más szabadságok iránt meg fagyosak . Rendelet az elhorvátosított városnevekről. Ma küldték szét „tudomásulvétel és alkalmazkodás végett“ az összes állami hatóságokhoz a honii országos kormánynak azt a rendeletét, amely a Horvát-Szlavónországok területén fekvő városok hivatalos neveire vonatkozik. A bán aláírásával ellátott rendeletnek 1. szakasza így hangzik: „Horvát- és Szlavonországos, országos fővárosának hivatalos neve Zagreb, a horvát-szlavon-dalmát kir. országos kormánynak közvetlenül alárendelt többi három városnak hivatalos neve: Osijek, Zemun és Varazdin“. A következő szakasz közli, hogy a többi horvát városnak ezentúl mi lesz a hivatalos horvát neve. Így Lika-Krbava vármegyében: Senj, Modrus-Fiume vármegyében Bekar, Zágráb vármegyében Karlovác, Petrinja és Sisak, továbbá Kostajnica, Belovár-Kőrös vármegyében Bjelovar, Koprivnica és Krizevci, továbbá Ivanicgrad, Pozsega vármegyében Brod és Pozega, Szerém vármegyében Mitrovica, Petrovaradin és Srijemski Karlovci, végül Iliks-Krbava megyében még egy város: Karlobag, vagy éppen ellenségesek. Ha nálunk csak a vallásnak és a festészetnek van meg, ha ugyan megvan, a szabadsága, de az irodalomnak s a tudománynak nincs, akkor mégis csak azok a kiskorúak és alacsonyrendűek vagyunk, kiknek e másodrendűsége kihíja és lehetővé teszi, hogy politikai rabságba is vessék őket, minden nemzeti ellenlábas ellenére. Ahol a kiválóak minden, bár legtávolabbi legkülönebb területű szabadság iránt való érzékenységet és türelmet is nem nevelnek a társadalomba és önmagukba, ott nem is fejlődik ki az az általános féltékenység a szabadságra, az a dacos meg neon alkuvas az elnyomással, mely nélkül a nemzeti ellenlábasok letörnek. Mély meggyőződésem, hogy a Tisza István politikai és társadalmi reakcióját az a szellem teszi lehetségessé, mely csak a politikában veti magát ellene, de irodalmiakban együtt pohárköszöntözött vele. Nem tehetek róla, de úgy látom, hogy kultúrértékek iránt— bármenynyire lássák és hirdessék nemzeti fontosságukat és értéküket, még kiválóbbjainkban s legnemesebbjeinkben is a szerelem sokkal platóibb, mint a politikai értékeik iránt való. Én legalább nem tudok köztük egyet sem, ki teszem a magyar mondat tagolásáért — még ha ért is hozzá, sőt művésze is n úgy tűzbe tudna menni, mint mondjuk a választókerületek beosztása miatt. VIIM AG 1914. február 1. – Budapest, január 31.