Világ, 1914. február (5. évfolyam, 28-51. szám)

1914-02-01 / 28. szám

4/ 1914. febru' Egy összeférhetetlenség titkai A Speciális Enntkezések Rt. hárommillió]® Szász Pál összeférheteten Egy különös versenytár?*"adás Budapest, január 31. (Saját tudósítónktól.) Szilágyi Dezső emlékezete nem kedves az Országos Nemzeti Munkapártnak. Szilágyi Dezső emlékezete nem is lehet kedves a munkapártnak, mert az összeférhetetlenségről szóló törvény megalkotója nem lehet kedves emléke annak a politikai pártnak, melynek létezése a bankok sikátoraiból indult el. Most állítólag szigorúbb idők következtek el. A sok botrány, a közvélemény viharos háborgása után gróf Tisza István felszólított mindenkit, hogy ha összeférhetetlenségeről, kijárásról tud, úgy közölje vele. Ő szigorú vizsgálatot indít, mert minden visszaélésnek ellensége. Mert az élet minden árnyalatában üldözte a visszaéléseket. Úgy gondoljuk, hogy az összeférhetetlenségi törvény megsértése is ebbe a kategóriába tartozik s úgy gondoljuk, hogy ha a Máv. egy ver- senytárgyalási ügyét szigorú vizsgálatnak veti alá, igen érdekes adatokat tudhat meg, melyek a munkapárt vezérét különösen érdekelhetik . . . 2,842.682 ISON A magyar királyi államvasutak igazgatósága az 1913-ik évi költségvetés alapján a múlt eszten-dőben pályázatot hirdetett az istvántelki lakóháztelep folytatólagos kiépítésére. A versenytárgyalás határnapja 1913 december kilencedike volt. Az építésekre több ajánlat érkezett, melyeket a MÁV igazgatósága, illetőleg a kereskedelmi minisztérium bírált felül. A versenytárgyalás eredményét 1914 január 24-iki számában közölte a Közszállitási Értesítő amely a kereskedelemügyi m. kir. miniszter kiadásában jelenik meg. A kereskedelmi minisztérium hivatalos lapja a 266-ik oldalon, 17. sorszám alatt tette közzé a versenytárgyalás eredményét, amely szerint a m. kir. államvasutak igazgatósága az istvántelki lakóház-telen folytatólagos kiépítésével a Speciális Építkezések Részvénytársaságát bízta meg. A vállalat lakhelye Budapest. A vállalati főösszeg 2.812.682 korona 10 fillér. Alaptőke 500.090 korona Közgazdasági körökben nagy feltűnést keltett ez a döntés. A nagy munkahiány folytán régi és nagy vállalatok is csak üzemredukciókkal dolgoznak és így meglepetés számba ment, hogy egy meglehetős ismeretlen nevű társaság kapta meg ezt a mai viszonyok közt, de normális időkben is jelentékeny vállalkozást. A meglepetés még fokozódott, amikor kiderült, hogy a Speciális Építkezések Rt. alaptőkéje mindössze ötszázezer korona. A vállalat 1911-ben alakult, 1250 darab százkoronás részvénynyel. 1911—1912. üzletévben ötszázalék osztalékot fizetett. Szóval nem valami különösen nagy vállalat s legalább is meglepő, hogy ötszázezer korona alaptőkével egy majd hárommilliós építkezést vállalt. A titok nyitját keresték közgazdasági körökben és abban vélték megalálni, hogy dr. Szász Pál országgyűlési képviselő, a képviselőház jegyzője, a mentelmi bizottság és a kérvényi bizottság előadója, felügyelő-bizottsági tagja a társaságnak. Konstatálni kell, hogy a társaság, ha máshonnan nem, úgy a minisztérium hivatalos lapjából megtudhatta, hogy 1914. január huszonkilencedikén szerződéses viszonyba került az állammal. Márpedig az összeférhetetlenségi törvény ötödik szakaszának kilencedik pontja értelmében összeférhetetlen az is, aki „a kormánynyal üzleti viszonyban álló pénzintézet igazgatósági, felügyelőbizottsági tagja bármely más alapszabályszerű közege, állandóan alkalmazott jogtanácsosa (ügyésze, ügyvédje) vagy más alkalmazottja.“ Kétségtelen tehát, hogy Szász Pál 1914. január 29-ikétől máig összeférhetetlen volt. VILÁG Ez az állapot egyelőre nem szűnt meg. De meg fog szűnni. Szász Pál oly módon akar szabadulni a kellemetlenségtől, hogy lemond felügyelő-bizottsági tagságáról. Ez azonban csak egy epizódja ennek az ügynek. Epizódja, melynek lehet, lesz folytatása a mentelmi bizottság előadójára nézve. De ezzel még nem fejeződik be az ügy. A mi értesülésünk szerint, mely igen jó forrásból származik, még egy munkapárti képviselőnek volt szerepe ebben az ügyben. A miniszterelnök szigorú vizsgálata kideríti talán, hogy kinek . . . • A pozsonyi gazdagyűlés Budapest, január 31. Az agráriusok úgy készülnek a pozsonyi gazdagyűlésre, mint egy nagy háborúra, melyet az ország iparosiai, kereskedői és fogyasztói ellen meg akarnak vívni. Még szövetségesekről is gondoskodnak s már napok óta, sőt hetek óta a legnagyobb elégtétellel hirdetik, hogy a gyűlésen részt vesz az osztrák mezőgazdasági vámközpont, a bécsi cs. kir. gazdasági egyesület és mintegy husz-huszonöt osztrák agrárius egyesület. És mindez miért? Hogy tiltakozzanak a gabonavámok leszállítása és a húsbehozatal megkönnyítése ellen, szóval minden olyan rendszabály ellen, melyet nemcsak a fogyasztók érdeke követel meg, hanem amelyet szükségessé tesznek exportérde-keink is, mert hisz a mezőgazdasági behozatalnak nyújtandó engedmények az egyedüli koncessziók, amelyeket a balkáni államoknak nyújthatunk, ha piacaikon ipari exportunk számára kedvező elbánást akarunk biztosítani. Cobden egyszer azt mondta az angol alsóházban, ha az angol adótörvények és az angol alkotmány úgy, ahogy vannak, minden kommentár nélkül, a holdba jutnának, a holdlakók is azonnal látnák, hogy azt egy olyan arisztokrácia csinálta, mely az ország termőföldjét a kezében tartja. Ugyanezt mondhatná el Cobden a magyar alkotmányról és a magyar adótörvényekről is, mert hiszen nálunk is az állami egyenes adóbevételek közt elenyésző kis összeggel szerepel a földadó, s a földbirtokos osztály, mely ha jogokat követel, mindig azzal kérkedik, hogy a lakosság hetven százaléka földművelő, mikor a terheket kellene viiselnie, akkor ebből a maga részét kivenni nem hajlandó. Nálunk minden politikai jog és minden gazdasági előny a földbirtokos osztályé, minden adótörvény és minden vámszerződés az ő kapzsiságának ad tápot, de az állami szükségletek kilenc tized része azoknak a vállán nyugszik, akiknek megélhetését és kereseti viszonyat amúgy is borzasztóan megnehezíti az agrárprotekcionizmus. A kérdés nem új, s James Graham már a múlt század negyvenes éveiben néhány mondatban összefoglalta annak a harcnak vezető gondolatait, melyet a mezőgazdák és a fogyasztók egymás ellen vívnak: „Azt mondják, hogy a hazai termelőnek joga van a hazai piachoz. Ha ez igaz volna, akkor ez neo jelentene egyebet, mint azt, hogy a fogyasztó a termelőnek tulajdona, amelyet monopolsztikus módon kizsákmányolhat. Csakhogy azt kérdem, a molnárnak van-e joga az én gyomrom felett, vagy pedig nekem van jogom, hogy pénzemért jó lisztet kapjak? A cipésznek van-e joga a lábamhoz, vagy pedig nekem van jogom olcsó cipőhöz? Peel a miniszterelnöki székitől több óráig beszélt a gabonavámok ellen, s akkor intézte ezeket az emlékezetes szavakat a gabonavámok mellett küzdő földbirtokos osztályhoz: „Nem lesz megnyugvás önöknek, ha megszabadulnak attól a nyomasztó gondtól, hogy a közélelmezés rendezését nem önök teszik lehetetlenné? Ha egyszer ismét eljön az az idő, hogy éhező népet küzdelemre és várakozásra kell inteni s éhező polgártársaikat arra kell bátorítani, hogy a gondviselés csapásait panasz nélkül viseljék el, akkor nem lesz megnyugvásönökre, hogy az élelmiszerszükség és élelmiszerdrágaság a gondviselés csapása, hogy azt sem nem idézték elő, sem nem növelték emberi törvények, amelyek ínség idején megtiltották és megnehezítették a külföldről való élelmiszerbehozatalt? Az én nevem örökre átkozott lesz azokelőtt a monopolistáik előtt, akik önzésből és kapzsiságból védelemért kiáltoznak, de szeretettel és jóakarattal fogják kimondani azokban a kunyhókban, ahol azok laknak, akik arcuk verejtékével keresik mindennapi kenyerüket s akik fáradt testüket meg nem vámolt kenyérrel táplálhatják, s emellett nem kell azzal a keserűséggel lenyelniük mindem falatot, hogy kiáltó igazságtalanság történt velök.“ A „nemzeti munka védelme“ az a gyűlöletes hazugság, amelylyel az agráriusok a maguk vámvédelmét ki akarják csikarni. De nemzeti munkának nem hajlandók elismerni mást, mint azt, amit a földművelés termel. A fogyasztókkal szemben egy nagy kizsákmányoló és kiszipolyozó társadalom áll, amely felosztotta az emberek gyomrát s egyik a gabonát, a másik a hust, a harmadik a cukrot, a negyedik, az ötödik és a századik mind más és más fogyasztási cikket foglalt le a maga számára monopóliumképpen. És miért és mi jogon tekintik csak azt nemzeti munkának, amit a föld tulajdona végez, ami sokszor csak abban áll, hogy a hasznot elteszi; azt a hasznot, melyet más keresett meg neki; s miért nem részesítik védelemben a tulajdonképpeni munkást, aki a földet műveli? Az agrárvédelem nem terjed ki a fogyasztóra, de nem terjed ki a mezőgazdasági munkásra sem. Nincs még egy ország Európában, amelyben a mezőgazdasági munkásnak oly borzasztó helyzete volna, mint nálunk. Erre nem terjed ki a védelem, sőt a mezőgazdasági munkások még abban az állami gondoskodásban sem részesülnek, mint az ipari munkások. A munkásjóléti intézmények s a kötelező munkásbiztosítás alól egyenesen kivette a törvény a mezőgazdasági munkásokat s azóta a kereskedelmi miniszter még tágította ezeknek a körét s kirekesztette a munkásbetegsegélyezés áldásaiból mindazokat, akikért a teher egy része a mezőgazdákra hárulna. Az ipari munkások a maguk szervezkedését már végrehajtották s ezáltal emberi sorsot tudtak maguknak biztosítani, de a gazdasági munkáskérdés még ma is abban állapotban vált, mint volt évszázadokkal előtt s az urbér, a robot, a dézsma még csak névleg van megszüntetve. Sőt a ír gazdasági munkás helyzete ma még rossz, mint volt a jobbágy-korszakban. Mert al legalább kapott földet, amelyet megművelett természetbeli járulékok fejében. Ma a földje, ma nem kap földet s ma teljesen lézsorba sülyedt, tehát olyan sorba, az még a jobbágy-időkben is siralmasabb volt jobbágyokéinál. Minden kereseti ág visszafejlődik nála kedvezőtlen viszonyok folytán, csak a földjáradék emelkedik évről-évre. S mégis az agráriusok a leghangosabbak, ők vannak mégis tele panaszszal és ők kiabálnak védelemért.. Az államnak nincs joga ahhoz, hogy egyes kiváltságos érdekköröket az egész polgárság hátrányára kedvezményekben részesítsen, illegitim vagyonokhoz juttasson s hogy azért, mert az agráriusok az agitációjukat nem szűnő energiával folytatják, az egész polgárságot, az egész ipart és kereskedelmet az agrármonopóliumnak prédául dobja oda. Mert nem a nemzeti munka védelme az igazi cél, hanem a nemzeti munkának kizsákmányolása az agráriusok érdekében. Dr. Bernát Ottó: Vasárnap i Vitám előfizetési ára: ........ ........ ■»' .... ...... 1 \ J1 magyar korona országaiba, Ausztriába és Bosznia-Hercegovinába Egész évre ....... 28.— korona Félévre ............. 14".— korona Negyedévre........ 7.— korona Egy hóra ____ 2.40 korona Németországba, a német birodalom államainak területére Negyedévre___10 kor. 80 fill. Egy hóra........ ... 3 kor. 80 fill . Állami jószágok eladásából eredő bevételek évi átlaga 1896—1900. évek közt volt 3687 ezer korona, 1901—1965, évek közt 4259 ezer korona, 1900—1910, évek közt 1778 ezer korona.