Világ, 1914. március (5. évfolyam, 52-77. szám)
1914-03-01 / 52. szám
Vasárnap Vita a nemzetiségi kérdésről Az ellenzék attakja — Lovagias ügy a gárda miatt — A fiumei választások Budapest, február 28. (Saját tudósítónktól.) A főrendiház ellenzéke ma — nem kimerülve, de kimerítve a tárgyakat abbahagyta a küzdelmet. Ezzel a magyar reakció egy eseménydús, izgalmakban, szenvedélyekben fölöttébb gazdag törvényhozási korszaka zárult le. Az ellenforra,odalom, melyet a választójog kérdése támasztott életre, ma az esküdtszéki reform, a sajtótörvény, a választókerületi beosztás törvényhozási elintézésével befejezte a maga munkáját Mi azt reméljük s minden okunk megvan erre a reménykedésre, hogy ezek az alkotások nem lesznek hosszú életűek. Az ország fejlődése, a nemzet megmozdulása, az igazi közvélemény megnyilatkozása kilökik a haladás útjából ezeket a reakciós torlaszokat. Nem szabad elfeledkezni ezekről az alkotásokról. Ébren kell tartanunk ellenük a progresszió jogos ellenszenvét. Készülnünk kell arra, hogy a nagy leszámoláskor teljes világossággal álljanak a nagy tömegek szeme előtt azok a pusztítások, melyeket a reakció a haladás vetésében tett. De erős a hitünk, hogy az élet, a fejlődés maga süti rá ezekre a retrográd irányban reformáló javaslatokra a tarthatatlanság, a képtelenség bélyegét. S ez a hitünk erősséget kap az ország igazi erőviszonyaiból. A főrendiház ma befejezte munkáját. A képviselőházban hétfőn újból kezdődik a küzdelem. A függetlenségi párt és az alkotmánypárt holnap esti értekezletén készül föl végleg a jövő hét harcaira. A hajóstársaságok szubvenciója szerepel első pontként a hétfői ülés napirendjén s úgy lehet, az összecsapás már ezeknél megkezdődik. A néppárt állítólag fontos és lesújtó adatok birtokában van a hajóstársaságok szerződéseinek dolgában s ragaszkodik ahhoz, hogy ezeket feltárja a képviselőház színe előtt. Izgalmas leleplezések várhatók, amelyek csak előfutárjai lesznek a későbbi összecsapásoknak. A napirend második pontja a miniszterelnök tárgyalásai a román nemzetiségi párt vezetőivel. Visszafojtott lélegzettel várjuk ezt a vitát, amelynek az új Magyarország legzettség húsz esztendejében még nem nőtt fel új és számosabb nemzedékük, a napóleoni nemességnek pedig még ereiben élt a polgári érdek, melyenek rendjéből nemességre emelkedett. Nem a politika, nem az emberi jogok chartájának papirosa, nem a szabadság s az egyenlőség volt az, ami a restaurációt elbuktatta s a polgárságot uralomban tartotta, hanem a rettenetes és pótolhatatlan vérveszteség, mely a nemesi emberanyagot a guillotine útján érte. A polgárság csak úgy tudta megtörni a nemességet, hogy kiirtotta. Különben nem birt volna vele. Hogy ez mennyire igy van s hogy a francia polgári uralom csakis úgy kaphatott erőbe, hogy testükben irtotta ki azokat, akikkel küzdenie kellett, arra van még egy adat, melyet szinte mulatságosan nem vesz észre ez a polgárság, — de nem csoda, hogy nem beszél róla és nem tudja, mert egészen öntudatlanul cselekedte, szándék és rénd nélkül, nem is tudva, hogy mit cselekszik s hogy ezzel egyáltalában cselekszik —, ami, mellesleg mondva, megint csak azt mutatja, hogy a történelem eseményeiben a történelem esze dolgozik, nem az embereké, vagy, ami egyre megy: az emberek eszén át is a történelem esze dolgozik. Arra a másik rettentő vérveszteségre gondolok, mely a francia nemzetet a napóleoni háborúkban érte, s mely oly nagy mértékű volt, hogy még nagyobb problémáját kell kijegecesíteni. Az ellenzék legelső szónoka gróf Apponyi Albert lesz, de részt vesz ebben a vitában a mostani parlament minden értékes embere. A munkapárt részéről is többen készülnek felszólalásra s bizonyára rendkívül érdekes és súlyos megnyilatkozások hangzanak el a nemzetiségek részéről is. A románokat Mihályi Tivadar, Pop-Csicsó István, Vajda Sándor, Serbán Miklós és Damján Vazul reprezentálja, de szónokot állítanak a tótok és a szászok is. A munkapárton Berzeviczy Albert felszólalása elé néznek nagy érdeklődéssel, akit gróf Tisza, mint cum iure successionis miniszterelnököt szerepeltet. Az ellenzék részéről gróf Károlyi Mihály és gróf Andrássy Gyula mindjárt az első napokban felszólalnak. A mai parlament legkiválóbb erői vonulnak fel tehát, hogy megvilágítsák azt a problémát, melyet csak a népparlament oldhat meg teljes megnyugvásra ... VILÁG 1914. március 1. 8 A gárda-affér egy részedről az úgy a lovagiasság szabályai szerint befejezést nyert. Vagyunk kitűnő tisztelettel híveid Beniczky Ödön, Zlinszky István.“ Horváth Péter ezredes, aki a palotaőrség három tisztje nevében elégtételt kért gróf Vay Gábortól, a következő jegyzőkönyv és nyilatkozat közlését kérte: Budapest, 1914. február hó 27-én, délután 3 órakor. Jegyzőkönyv. Fölvétetett alulírottak által ezabaji Horváth Péter alezredes és gróf Vay Gábor uraik lovagias ügyében. A csatolt, folyó évi február hó 25-én kelt Pesti Hírlap napilapban Vay Gábor aláírásával közzétett és Mezőssy Bélához intézett nyílt levélben súlyosan megsértett képviselőházi őrség tisztikara által lovagias elégtételszerzés céljából kisorsolt Szabaji Horváth Péter alezredes úr nevében, mint annak kirendelt megbízottai, folyó hó 26-án, délután 3 óra 45 perckor megjelentünk a főrendiházban és ott gróf Vay Gábor úrtól fenti levélért elégtételt kértünk és egyben névjegyeink visszahagyása mellett felkértük, miszerint megbizottainak neveit Artner őrnagy ur címére közölné. Folyó hó 27-én, délelőtt vett, csatolt távirat alapján még aznap délben megjelentünk az Országos Kaszinó földszinti termében és ott a megérkező Zlinszky István országgyűlési képviselő és Beniczky Ödön urak előtt, — akik mi gróf Vay Gábor megbizottaiként bemutatkoztak, — a következő kijelentést tettük: — Midőn mi, mint Szabati Horváth Péter alezredes ur — ki a képviselőházi őrség tisztikarát ért sértésért elégtétel-szerzés céljából kisorsoltatott — megbízottai, az urak előtt megjelentünk, felünk nevében kijelentjük, hogy a legnagyobb sajnálatunkra az általában használt párbaj kódexek határozmányai értelmében az urakkal a tárgyalás fonalát fel nem vehetjük, miután a Szmrecsányi—Gerő-féle ügyben az urak mint érdekelt felek szerepeltek. Midőn ezt tudomásul venni szíveskednénk, egyben kérjük erről felüket azzal értesíteni, hogy a Horváth—Vayféle ügy lebonyolítására más, az ügyből kifolyólag nem érdekelt megbízottakat kijelölni szíveskedne, megjegyezvén, hogy erről úgy a saját, mint az urak felét is kötelességszerűen értesíteni fogjuk.“ Erre Zlinszky képviselő úr azon kérdést intézte hozzánk, vajjon ehhez mi is hozzájárulunk-e, illetve azonosítjuk-e magunkat. Mire igenlő választ adva, eltávoztunk. Ezután haladéktalanul a főrendiházban felkerestük gróf Vay Gábor urat, annak délután egy órakor a lovagias ügy tárgyalásának megkezdését akadályozó fenti körülményt előadtuk és egyben tőle új megbízottak delegálását kértük. Azon válaszára, hogy nehezen fog hamarjában új megbízottakat találni, kijelentettük, miszerint mi az új segédek kiküldésére előírt határidő be nem tartását részéről vis maiornak tekintjük. Fenti eljárásunkról felünket még aznap délután 1 óra 20 perckor értesítettük, az elöljáró kerületi parancsnokságnak pedig délután 1 óra 46 perckor jelentést tett, — s mire 1848-ban az 1815 óta nőtt uj ivadék nép megpróbált ellene lázadni, ő már volt olyan erős s ez még nem kapott úgy erőbe, hogy a Cavaignac generális néhány ágyújával ne tudta volna leverni. Leverte 1848-ban, leverte 1871-ben — a francia nép csak most kezd olyan lenni, hogy a polgárság beleőszült a gondjába, és én örülök, hogy nem leszek hosszú életű s nem érem már meg, mikor a francia fejlődésben a negyedik rend forradalmára kerül a sor, s a harmadik rend ellen ácsolódik a guillotine, mint ácsolódott volt négy emberöltő előtt a felső rendek ellen. Katalóunum óta olyan vérfürdőt nem látott a világ, mint ez lesz . . . Mindezzel csak azt akarom mondani, hogy a debreceni bomba sokkal, de sokkal többet jelent, mint mondjuk egy browning, mely elsül a konzul istákjában, mikor a vasúti hordát az autóhoz viszi. Többet és nagyobbat jelent, mint azok a vadállatok is fel tudhatják érni észszel, kiknek volt szívük e rettentő szerszámot ráküldeni ártatlan idegenekre, kik nekik sohasem vétettek. Jelenti azt, hogy valahol úgy érzik, hogy Magyarországon kilátásos dolog vérrel dolgozni. S el lehetünk rá készülve, hogy az idegennek e szimatja sok vér hullását fogja okozni a mi boldogtalan országunkban. A gárda-affér dolgában ma mindkét fél közzétette a megbízottak jegyzőkönyveit. Informáló kötelességünkből kifolyóan közöljük mindkét fél megnyilatkozását. Gróf Vay Gábor megbízottai a következő egyoldalú jegyzőkönyvet vették fel: „Kedves barátunk! Megbízásod folytán érintkezésbe léptünk Roskoványi Dezső és Artner Kálmán m. kir. őrnagy urakkal, hogy ügyedben a lovagias eljárást folyamatba tegyük. A nevezett urak, mint czabai Horváth Péter alezredes úr megbízottai, mielőtt az elégtételkérést forma szerint elénk terjesztették volna, a következő kijelentést tették: — Midőn mint czabai Horváth Péter alezredes ur, ki a képviselőházi őrség tisztikarát ért sértésért elégtételszerzés céljából kisorsoltatott, megbízottai az urak előtt megjelentünk, felünk nevében kijelentjük, hogy a legnagyobb sajnálatunkra, az általában használt párbajkódexek értelmében az urakkal a tárgyalás fonalát fel nem vehetjük, miután az urak a Szmcecsányi— Gerő-ügyben mint érdekeltek szerepeltek. Midőn ezt tudomásul venni szíveskedjenek, egyben kérjük erről felüket értesíteni azzal, hogy a Horváth-Vay-ügy lebonyolítására más megbízottakat, ki ez ügyben érdekelve nincs epek, kijelölni szíveskedne. Megjegyezvén, hogy erről úgy saját, mint az urak felét is kötelességszerűen értesíteni fogjuk. Miután megbízásunk alkalmával szíves voltál kijelenteni, hogy ügyedben mint teljhatalmú megbizottank járjunk el, van szerencsénk Téged értesíteni, hogy az elégtételkérés nem történt meg s ma sem heverte ki. Mire való volt ez? Igen egyszerűen arra való, hogy a polgári uralom, mely felfelé azzal biztosította volt magát, hogy megtizedelte a nemességet, lefelé azzal biztosítsa magát, hogy megtizedeli a népet. Felfelé elég volt az egyenes eljárás, a guillotine, mert a nemesség végre sem volt számos. De a nép rettenetes nagy sokaság, ezt egyenesen nem lehet megtizedelni, csak dicsőséges háborúk médiumán keresztül. Nem feltűnő, hogy a napóleoni háborúknak semmi igazi francia céljuk nem volt, hogy a francia termelésnek nem volt, mert, kivinni való híján, nem is lehetett haszna abból, ha császárjuk akár az egész világnak parancsol , s mégis a polgárság, melynek pedig minden rendi és foglalkozási érdeke békés, oly ész nélkül, sőt boldog szeretettel hagyta a legostobább háborúkba százezerszám elcepelni a nép színét-virágát ? Egészen világos, hogy miért: mert örült, hogy ezek az emberek nincsenek otthon. Csak zavarták volna elrendezkedésében s erőbekapásában. Mire a napóleoni háborúk befejeződtek, a polgárság elrendezkedése is be volt fejezve. Felül erőt vágott a guillotine, alul a nagy rostálást elvégezték a háborúk. Még eljött a nemesi restauráció , de tizenöt év múlva, a júliusi forradalomban, játszva rázta le magáról mindenkorra. Aztán tizennyolc évig nőtt és gyarapo