Világ, 1914. június (5. évfolyam, 128-152. szám)

1914-06-03 / 128. szám

Szerda A kiegyezés Ausztriával A tárgyaláson előfeltételei — Magyar politikusok nyilatkozatai — A nor­mális rend és demokrácia szüksége Budapest, junius 2. 1915-ben az osztrák és magyar kormá­­nyokna­k meg kell kezdeniük a kereskedelmi szerződések előkészítésére irányuló tárgyalá­sokat s 1917-re el kell dőlni Magyarország­­ legnagyobb, legsúlyosabb problémájának, an­nak, hogy önállóak leszünk-e gazdaságiakban , vagy megmarad a mai gyarmati állapot Ausz­triával szemben. Súlyos válságok, nagy, földrengéses meg­rázkódtatások előzték meg eddig ezeket a tár­gyalásokat s szinte katasztrofális események kíséretében lehetett csak keresztülerőszakolni az Ausztriával való kiegyezéseket. Most, hogy rettentő, konvulziós válságát éli a magyar po­litika, most, hogy a szenvedélyek még vehe­mensebb erővel csapnak össze, nagy kérdés, nem okoz-e még súlyosabb válságot ez a kér­dés. A Reichspost ezzel a kérdéssel fordult több magyar politikushoz s azzal, hogy a monarchia népeinek egymáshoz való viszo­nyát milyen politikával lehetne megjavítani. A kérdésekben benne foglaltatik, hogy a mai helyzet nem alkalmas a kiegyezés létrehozá­sára s a mai politika nem alkalmas a mon­archia népei közt a harmónia megteremtésére. Gróf Károlyi Mihály, gróf Andrássy Gyula, báró Dániel Gábor, Hosszú Vazul, ifj. Erdély Sándor nyilatkozatait közli erről a kérdésről a bécsi Reichspost. S Andrássy ko­moly figyelmeztetése mellett, aki arra utal, hogy a szenvedélyek a gazdasági kérdéseket is elhomályosítják, nagy súlylyal, biztos per­­spektívarajzolással adja meg a probléma lé­nyegét gróf Károlyi Mihály. Szerinte nem le­het megnyugvás a kiegyezés dolgában sem, amíg nincs teljes demokrácia, szerinte csak teljes alkotmányossággal oldható meg ez a kérdés Lajthán innen és túl. Nekünk külö­nös örömünkre szolgált, amit a nemzetiségi kérdés kezeléséről mond. Gróf Kár­olyi Mihály a következőket mondotta: — Én és pártom Magyarország gazdasági ön­állóságáért küzdünk. Ha az őszintén és becsülete­sen általános, titkos és egyenlő választójog alapján keresztül viendő új választások a gazdasági közösség híveinek álláspontját erősítenék meg, úgy a ki­egyezést létre lehetne hozni, ha Ausztriában és Ma­gyarországon is helyreállíttatóék az alkotmányos­ság. Magyarországon ezeknek a mélyreható kérdé­seknek békés megoldása el sem képzelhető a mai alkotmányellenes viszonyok közt végzetes megráz­kódtatások nélkül. S mert a kiegyezési törvény alaptétele az alkotmányosság megkövetelése a mon­archia másik államában is, a gazdasági viszony rendezése a két állam között a 14. §. alkalmazásá­val nem engedhető meg. Csak egy igazain és komolyan d1­k­ratikus átalakulás az egész vonalon, a nemzetiségek mél­tányos és igazságos kezelése az állameszme meg- s óvásával, hozhatja meg az áldásos nemzetiségi bé­­két úgy Magyarországon, mint Ausztriában. Az ország gazdasági erőinek egészséges kifej­lődése nem képzelhető másként, mint Magyarország nagyszabású indusztrializálódása, a mezőgazdaság fejlesztése és egy valóban demokratikus birtokpoli­tika útján. Gróf Andrássy Gyula a következőket mondotta: — Magyar részről egy üdvös kiegyezés föltétele az, hogy Magyarországon még az általános válasz­tások előtt normális állapotok teremtessenek. El kell kerülni, hogy az általános választásoknál, ame­lyeken a mostani harc életre vagy halálra dől el, a gazdasági kiegyezés jelszavai jussanak az előtérbe. Ausztriához való viszonyunknak nagy kárára vol­na ez. Eredményes választás vágya oly elemeket is hajtana a gazdasági különválás táborába, akik­­ egyébként ettől az irányzattól távol állanak, mert az ellenzék választási győzelmeinek előfeltétele a szolidáris együttműködés. Akik tehát ellenzéki pro­grammal akarják magukat megválaszttatni, azok az ellenzék többségének akaratához fognak alkalmaz­kodni és a választási küzdelemnél olyan jelszava­kat fognak használni, amelyek a legnépszerűbbek. Azonfelül a legközelebbi választáson már oly­aj választók is részt fognak venni, akik nem alkal­mazkodnak úgy, mint a mostaniak. A jelenlegi iz­gatott hangulatban, amelynek oka a mostani re­zsim bűnei, a kormánynak választási győzelme, pénz nélkül, amely most amúgy is nehezen szerez­hető meg, a választókkal szemben alkalmazott bru­tális erőszak nélkül — több, mint kétséges, más­részt egy oly kiegyezés, amely ily eszközökkel jön létre, a­­ veszedelem a monarchia népeinek harmó­niájára. Semmi sem kívánatosabb a gazdasági ki­egyezés érdekében, mint a normális politikai viszo­nyok gyors helyreállítása, hogy a nemzet a válasz­tásokkor a gazdasági kiegyezés és annak objektív érdekei felett higgadt fővel és nyugodt kedélyig­el­dönthessen. A kedélyek békés diszpozíciója, az államtörvé­­nyek iránti tisztelet úgy Ausztriában, mint Magyar­­országon, kerülése egy oly politikának, mely csak az erőszak eszközeivel tud közös érdekű ügyekben megegyezéseket kikényszeríteni, élénkebb társa­dalmi érintkezés, céltudatos és eredményes külpo­litika a monarchia összes népeit egyesíteni fogják a közös célok szolgálatában. Báró Dániel Gábor a közös vámterületnek híve, de feltétlen szükségességnek tartja hogy a kiegye­zés minden nagyobb rázkódtatás nélkül jöjjön lét­re. Egy hosszúlejáratú kiegyezés nem találna szim­patikus fogadtatásra a munkapártban, mert a gaz­dasági viszonyok tíz évről tíz évre változhatnak és különben sincs semmi ok arra, hogy a kiegyezési törvényt megbolygassuk. Ausztria népei és Magyar­­ország népei között a harmóniát csak az a meg­győződés hozhatja meg, hogy a termékeny munka, a legjobb politika. Az erőket, melyeket eddig hasz­talan ideológiákra pazaroltunk, egyesíteni kell a produktív munkára. Ifjabb Erdély Sándor szerint a monarchiának eminens érdeke, hogy egyik szerződő fél se higyje azt, hogy a másik megkárosította. Az okos kiegye­zésnek tehát két előfeltétele van. Az egyik előfeltétel, hogy az osztrák kormány és a magyar kormány egyformán erős legyen. A másik előfeltétel az, hogy az osztrák és a ma­gyar parlament egyformán erős legyen. Az első feltételt nem nehéz megteremteni. Már sokkal ne­hezebb a második feltétel teljesítése, mert az osz­trák parlament az általános, titkos és egyenlő vál­­asztójog parlamentje, míg a miénk nem az s így az erőviszonyok nem egyenlők. A kiegyezés előtt Ausztriában és Magyarországon külön-külön össze kell egyeztetni a különböző gazdasági érdekeket, hogy a parlament az összesség és ne egyes osztó­eink már a kérés. De mit tegyek ... Ma beál­lítottam a rokonomhoz és egy, szavamra egy koronát kértem tőle, egyúttal emlékeztettem a januárban tett ígéretére. — Mindig szívesen adok, fiaim — jelentette ki, — de rendszert nem csinálok az ilyen dolgokból! És nem adott. 1903. Április elseje. A márciust csak ki­húztam valahogyan. Amit kerestem, megosz­tottam a hitelezőim és az enyéim között. Ami magamnak, az én személyemre kellett, azt kölcsön kértem. Ma elseje van és ke­vesebb a pénzem, mint a hónap végén volt. Mindent elfizettem. Estére azonban a föld alól is kell öt korona. Egy szegény barátom­nak tartozom, akinek még nálamnál is keve­sebbje van. Felmegyek Gézához. — Szervusz! — fogad ő, — hogy vagy, mit csinál a kis nő? Meggyónok neki, hogy a kis nő csak mese volt, ebédre kellett, de hát szégyeltem ... — Ugyan, — feleli ő, — mi közöm hozzá. Különben is megadtad, nem kell exku­­zálnod magad. —­ Jó, jó, — mondom, — de most azért jöttem, mert megint... ha lennél olyan szi­ves ... csak néhány napra ... De Géza olyan meglepett és hűvös arcot vágott, hogy nem mertem folytatni. Erővel­­elnevettem magam: — No, ne ijedj meg, csak tréfáltam! — De kérlek, — mondta Géza elvörö­södve, — parancsolj, amennyit tetszik! — és felém tárta tömött erszényét. Eltoltam magamtól, elmentem. Azt hiszem, meg sem értem az embe­reket! 1903. Szeptember 7. Ma kiköltöztem a műteremből, mert a h­áziúr kitett. Eladtam egy képet, de csak néhány nap múlva kapom meg a pénzemet. Addig akartam száz koronát kapni, de nem kaptam. Senki se hitte el, hogy ma van ember, aki képet vesz. Mért lenne a háziúr más véleményen? Szóval, kidobott De nem törődöm vele. Elvégre öt hónap alatt egyebet se csináltam, csak festettem, dolgoz­tam, öt hónapja kétszer ebédeltem meleget. De megérte. Most kiállítok. In­ én! Lesz új műtermem, teafőzőm, modellem, minde­nem ... 1903. Szeptember 9. Már minden rend­ben lenne, csak nincs pénzem keretekre. Egyelőre nem is tudom honnan lesz. Ma fel­kerestem Balajthy, (azelőtt Braun) urat és azt mondtam nek­: — Nézze, kedves Balajthy úr, ön üzlet­ember, aki a világon mindennel spekulál. Spekuláljon egyszer velem. Gondolja, hogy búza vagyok, vagy villamos részvény, gondol­jon akármit és fektessen belém kétszáz koro­nát. Mi az önnek? És, ha elveszítené? Veszí­tett ön már ezer koronákat is! De én még fiatal vagyok és meglátja, meg fogom hozni a kamatokat. Lehet, hogy nyomban a kiállí­tás után. Ha nem, később, de okvetlenül. Balajthy mosolygott: —­ön egy naiv ember, kedves barátom. Igaz, hogy üzletember vagyok, de reális üzlet­ember! ... Mondok még egy­ebeket is, megkínált egy szivarral és más dolgokról kezdett be­szélni. Nagyon kedves és finom volt. Amikor elmentem, még viccelt is. Azt mondta: — Ki hitte volna, hogy én még magán keresni fogok! Hogy-hogy? — Hát az a kétszáz korona! Az, kedves barátom,­ tiszta nyereség! Én azonban — éreztem, — ebben a pil­lanatban tíz évet vesztettem. 1903. Szeptember 15. János bácsi hét csendéletet állított ki a tárlaton. Mit mond­jak? Csendes, nyugodt képek. Balajthy is ott volt a vernissage-on és megszólított. — Ne haragudjon, — mondta, — akar­tam adni, de beszéltem János bácsival. Azt mondta, elég egy családban egy bolond, meg aztán minek azt a gyereket belekergetni os­toba álmodozásokba ... Nem is tudom, mit feleltem, csak egyet nem értek, hiszen János bácsi nem is látta, a képeimet! Meg aztán, mért nem szabad ne­kem azt, amit neki szabad volt? Mert én nem állhattam az ő útjába, mért áll­t az én utamba? Nem értem! 1903. December 29. Most már egészen bizonyos: szerelmes vagyok és félek, rettene­tesen félek az élettől. Nem is az élettől. Az emberektől. Ha az apám most élne ... Aztán még néhány lap. Még néhány dá­tum. Rövid sorok. Végül egy fél manzsetta, mely beleegyenesedett a füzetbe és bele is fakult. Két-három elmosott szó rajta ceruzá­val. Nem olvasom. Csendesen beteszem a könyvet, visszatolom a fiókot. Most már mindent értek. Künn csendesen bóbiskol a tavaszi este. Az eső kocog a párkányon . . . Mit csinál­, jak?... VILÁG 1914. június 3. 3

Next