Világ, 1916. augusztus (7. évfolyam, 212-242. szám)

1916-08-01 / 212. szám

Kegyelem és igazságosság A Budapesti Közlöny hivatalos lap hol­napi száma a következő királyi kéziratot kőüli: Kedves gróf Tiszai Második évfordulóját érjük azoknak a papoknak, amelyekben ellenségeink engesz­telhetetlen érzülete harcra kényszeritett bennünket. Mélyen fájlaljam bár, hogy ilyen hosszú ideig tart az emberiségre sú­lyosodé nehéz megpróbáltatás, felemelő elég­tétellel tölti el keblemet, ha erre a kemény (tusára visszatekintek, amely a monarchia megtörhetetlen erejébe vetett bizalmamat újra meg újra igazolja. Az ellenséges túlerő folyton megújuló támadásait dicső szövetsógeseiinkkel váll­vetve, hősiesen visszaverő bátor fiaihoz méltóan otthon is azt a lelkesült köteles­ségérzetet tanúsítja a nemziet, amely egye­dül méltó a mai nagy és komoly időkhöz. A győzelem kivívására irányuló egyetlen nagy elhatározásban egyesülve, férfias el­szántsággal hoz meg a dicsőséges és ál­landó béke kiküldésére szükséges minden áldozatot, A haza javára szükséges rend­szabályok helyes megértésével viseli el a gazdasági élehiek a háboruigényelte kor­látozásait és hiúsítja meg ellenségeinknek a békés lakosság létének rendszeres veszé­lyeztetésére irányuló gonosz szándékait. Szivem atyai együttérzéssel osztja meg minden egyes hívemnek olyan állhatatos lelkierővel viselt gondjait: a gyászt az el­esettekért, a harcban álló szeretteik miatti aggodalmat, az áldásos békemunka meg­za-mrását, az összes életviszonyok érzékeny súlyosbodását. De a mögöttünk lévő két hadiév lélekemelő tapasztalataira támasz­kodva, teljes bizalommal nézek a lassanként kialakuló jövőbe abban a boldogító tudat­ban, hogy derék nemzetem valóban meg­érdemli a diadalt és a hívőnek azzal a re­ményével, hogy az Úristen kegyelme és igazságossága nem fogja tőKiifk a győzelmet megtagadni. Szükségét érzem, hogy, ezekben a ko­moly. de reményteljes emléknapokban ki­fejezésre juttassam, hogy b&szíke örömmel tölt el a nemzetnek soha nem lankadó haza- fiúi áldozatkészsége és hogy hálás szívvel ismerem él a végleges sikert biztosító el­szánt magatartást. Meghízom önt, hogy ezt nevemben köztudomásra juttassa. Kelt Becsben, 1916. Julius 31-én. Ferenc József s. k. Gróf Tisza István s. k. A világfelfordulás borzalmai között, a rettenetes küzdelmek mostani nehéz napjaiban érkezik a király levele a miniszterelnök utján a nemzethez, az ország lakosaihoz és szól az üzenet az itthonvalóknak is, a harcban verej- tékezőknek és vérezőknek is. A háború elmúlt két esztendejére emlékezik vissza a király. Hálafelt szívvel dicsőiti a törhetlen erőt és ál­dozatkészséget, mely Magyarország és Ausztria létét, hatalmát, pozícióját és boldogulását meg­mentette. Két év óta áll'-rk «. harcot váltu*6 szerencsével, de törhetetlen ül. A sokszorosan náflobb ellenséget megakasztották seregeink, leszállították, legyengítették, erejüket vették és legfőképpen kijózanították abból az őrü­letből, melylyel ránk rohanva azt hitték, hogy elpusztíthatnak a föld színéről. Két esztendő alatt meggyőződhettek felőle, hogy Európa térképét a tömegekkel, a halálgépek tiizoká- dóivai, az állati erővel és a vadsággal nem ala­kíthatják át. És az öldöklés tovább tart még, a főid a friss emberi vér patakjaitól és ten­gereitől gőzölög. Bizony bölcs és a földkerek­ség minden népétől meghallgatásra és meg- szivlelésre érdemes kijelentése a király leve­lének, hogy mélyen fájlalni kell, amiért ilyen hosszú ideig tart az emberiségre súlyosodé ne-l héz megpróbáltatás. Igen, ezekben az elképzel-! hetien időkben a harctéren küzdő és hősökké} avatott katonáink kötelességüket bámulatra-- méltóan teljesítik és az itthonlóvők is min-j den áldozatot meghoznak a dicsőséges és' állandó béke kiküzdéséért. Mily vigasztalan lenne máskülönben a jövő perspektívája. Ál­landó békének kell következnie beláthatlan hosszú időre, hogy a mai emberiségnek a vi­lágháborúért a történelem kiengesztelést jut­tasson. Mennyi ragyogó élet pusztult és pusz­tul. Mennyi gyász borul az élőkre. Mennyi könny ömlik. Mi súlyosabb? Meghalni vagy életiben maradva halót'a inkáit siratni ? Gü­gyögő árvák, gyámoltalanul, támasz nélkül maradt aggastyánok, nyomorékok és megbé­nullak nem azt sóhajtják-e, hogy jaj az élők neik! A király levele ez érzésekről részvéttel meleghangon szól. A megértésért hála és hó­dolat jár. És a király bizodalma, hogy as ur-J isten kegyelme és igazságossága tőlünk a1 győzelmet nem fogja megtagadni, a népével együttérző ember magasztos megnyilatkozása.; Emberi. A legnagyobb, amit juttathat. Ke­gyelemről és igazságosságról szólván, minden küzdő embernek lelkét szólaltatja, meg. Az' öldöklő fegyverek felett hadd, jelenjék megj a kegyelem virradása és az igazságosság in-! tézze ■ él -ennek a meggyötrőtt kornak az; ügyét. Az uralkodó a felsőbb hatalomhoz} apellál a győzelemért, amikor egyúttal a nemzet áldozatkészségéért fejezi ki a. hálát Horány Mindig-hires volt, de tegnap halál-jajok pe­csételték meg hírét. Este volt már, az égen szürke felhők emlőitek szét, ezer ember arcán mosoly játszott még, amikor egyszerre sikolyok csapkod­tak fel a Dunáról, mintha ijedt vércsék repked­tek volna a fövény felett. Ezer arcra dermedt rá egyszerre a rémület, az örvénylő vizen ember- fejek kalimpáltak, s az ajkak végtelenbe ható, sziszegő sikolya repkedett a part felé. A szigeten, ahol a boldogság verte fel tanyáját, megakadtak az emberi mellek, bénán csüngtek a karok, ott benn pedig, a Duna közepén, az Örvények, mint tátottszáiu cettek nvclték a testeket. Kik voltak ők, kiket e drága vasárnapi nap nyugtán nyelt magába a folyó? Kik voltak ők, s ebben az ember-sürüben, amelynek minden szára az élettel virított, láttam-e őket? Kik voltak ők, Angelikák, Magdák, akik keblükben az ájtatos fiatalság gyönyörű tavaszát vitték, s már olt. az odvas csónak falai között álmodlak tovább a sze­relemnek azt a rózsaszínű álmát, amely itl, a Horánvon lopódzott a szivükbe? * Vasárnapi napokon százan és százan, több­nyire a pesti fiatalság zudul a szigetre, ahol ra­gyogó, tiszta nap van, viz és homok, árnyas erdő, játék és jókedv s mindenütt ott oson Ámor, az ifjúság nagyasszonya. A Duna hüs habjai, a bár­sonyos homok, az erdő lombos sűrűje csábítja ki o fiatalságot s ezer ember uszókoszliimben megy, !tesz-vesz, lubickol, hempereg napkeltétől, nap­nyugtáig. A Jekapkodott ruhával, leszórják ma­gukról a társasélet bilincseit is; itt mindenki nomád ősemberré vetkőzik, nem köteleznek for­mák és szokások, a szigorú etiketté, semmi, semmi, csak az, amit a szivek parancsolnak. Itt nincsenek házak, nincsenek utcák s ameddig a szem ellát, a Duna szőke vize hömpölyög s a partokon zöld domboldalak feszitik fel a váltakat, erdők lombodnak, rigók fütyörésznek s kékségé­vel mindent betakar az ég. A viz, a homok, a nap, a^'erdő s a mezítelen emberi testek a bibliai paradicsom misztikumát rejtegetik. Játék és szerelem van csak itt s a Monostor-szigetet bátran akár a boldogság szige­tének is lehet nevezni. Mert akik itt vannak, a vasárnapokon ide tódulnak, nagyon-nagyon bol­dogok mind s bár tegnap halál-sikolyokat vert fel a Duna, a jövő vasárnapon is itt lesznek ők, mert ez mégis a boldogság szigete. * A hire hozott el. A szentendrei parton ál­lunk és várjuk a kompot, mely tulnan, mint egy heverő dög, feküdt a parton. — Csak csónakon lehet átmenni — mondja egy kisasszony, talán a révész leánya s aztán gyorsan hozzáteszi —, személyenként húsz fillér. Megroskadt a csónak, kicsit dülöngölt, *u- hanc kapta kezébe a lapátol. A kormány-lapát hoz pedig egy önkéntes vállalkozó ült. Imbolyog- lunk a vizen, ogv jámborarcu asszonyság Szűz Máriához fohászkodott s még felsoro't néhány szenteket s mellette egv sápadt arcú, szőke fiatal­ember héber imákat mormolt. A suhanc ör­vénybe ritte a csónakot, amely most úgy per­gett körbe, mint egy kerge-birka. Úti t ácsaink ijedtem nyüzsögtök, a bátrak aekifesaültek a la- < pátoknak, hogy kiemeljék a forgóból a kivénült halászcsónakot. A szőke fiatalember mindenkép­pen vissza akart fordulni. — Én családos ember vagyok! — sopánko­dott egv ovik keres aszott ur. — Fejedelmi borravalót ndokt — nyögte a szőke —. ha visszavisz, öcsém' — Jestzusom. urak, maradjanak! — sopánko­dott a vallásos asszonyság. — Csak a malom alá ne kerüljünk, — biz­tatta őket a suhanc —. akkor kijutunk a parira! — És ha a malom alá kerülünk? — tuda­kolta halálsápadt arccal a szőke. — Akikor, aki úszni tud, majd kiúszik — válaszol! a hidegvérrel a suhanc. — Nem sajnálok egv-két koronát — nvek- kentette a szőke. — Ez a kultúra — bölcseik ed ett a cvikkeres. A csónakot pedig szeszélvére sodorta a viz árja. A kikötőt elhagytak, szomorú füzek alatt, elmetszett törzsek kgyódzó gyökereibe botlott a csónak. Elsőnek a szőke ur röppent ki a csó­nakból. Borravalót boldogságában elfelejtett adni . . . * Erdőbe metszett utón egész karavánok vonul­tak fel. A hátukon hátizsákok pöffedtek; magas hegvmászóbotok kapaszkodtak neki a saraknak. A szőke ur a cvikkeres barna úrral a kultúráról be­szélgeted. közben szemével egy barna kisleánynak udvarolt, aki egv magas mesterlegény kariéiba ka­paszkodott. Félórai erdei séta után kibontakozott Horánv, úgy, amint a pesti legeödáizban él. btggv, homo­fcoro«a orazágasbii- Au^ztrtóba^ íestv., Mezéi Antal, Schwarz J6­BotaiU*Herccgovlniba: Egész évre ^ Messe Rudolf, Eckstein ßer­32 tu»* ÍŐévre 16 kor* negyedévre 8 SSMÍ Kg»S8j oát hirdetési irodákban. «— Béé*» korona, egy hóra 2 korona 80 fitt. A MKÍ SHSB flEfijg ben: M. Dnkcs. Nachf., H&asen* német blrodaiorabc negyedévre 15 fco** dg? fSBft stein é* Vogler, Rudolf Mos se. róna, egy hóra 5 korona 20 filter, .Bdaard Braun. Heinrich Scha» A »VILÁG« raegjeleník mindennap, Ick. Bock und HerxfeW. — fiuoenoapok után is. Ara Budapesten» Berlinben: Rudolf K óiban, Berlin v>dékcfi és pályaudvarokon 12 ftüér. ^SSBsSSt NW. Unter den Linden 49/11. VII évfolyam 1916 Budapest, KEDD augusztus 2í2~ik szám

Next

/
Thumbnails
Contents