Világ, 1918. december (9. évfolyam, 282-306. szám)

1918-12-01 / 282. szám

ttfeASt&ég él Haáőlnvattl VI., Audrássy»ut 47. szám■ Efőfbet&i árak Magyarország­ban: Egész évre 88 kor sor, félévre 41 kor., negyedévre 22 kor., egy hóra 7 korona 80 fillér. A »VILÁG* megjelenik (létfő kivételével mindennap. Egyes szám ára Budapesten, vi­déken és pályaudvarokon 30 fiit. /•VV4. ÜMMbdi *MNwt',»rtWg!ÍC * VttJVO torf-Ataertaa, mocltste j Grófi fis Naejtlaolln fi? Tina, Tcnexer Gyník, í/topold Gyol», leopeM CornH, Sefewani Józkí, Mezei Aatal, Hőssé Rudolf, Bek. stda Bercit UrdetW irodákban. — Bécsiem Haasenstda éa Vogfef. M. Dnfces Naefif. Rudolf Moaae. BerOobem RudoU Koffestr, Berta NT. Uater dea Ufldca IWffl IX. évfolyam 1918 Budapest, VASÁRNAP december 1. 282*ik szám Ilii terhe! a felelősség? A „Budapesti Hirlap“ november 26-iki számában egy nyílt levelet közöl, melyet Réz Mihály kolozsvári egyetemi tanár intézett Jágzi Oszkár miniszterhez. Erre a nyilt levélre Jászi miniszter a Világ utján a kö­vetkező választ küldi: ét I Igen tiszteli Tanár ur! Szükségesnek tartom, hogy a Buda­pesti Hírlap november lniázonhatodiki szá­mában közzétett nyilt levelére ugyancsak a nyilvánosság elolt válaszoljak. ^ Mindenekelőtt hangsúlyoznom kell, hogy a magam részéről nem tartanék ildomosnak egy olyan beállítást, mely a mai válságnak mindnyájunkat megrendítő tényeit akár pro, akár contra érvekül használná fel egy elvi vitához. Az események sodra engem az aktív politika homlokterébe állított. Rám ma az a mindennél súlyosabb és háládatlanabb fel­adat hárul, hogy felelős állásomban viseljem amtalt a politikának az ódiumát, melyet elő­deim folytattak és megpróbáljam menteni a > még menthetői abból, amit ők következetesen j eltékozoltak: a magyarság demokratikus presztízsét a határainkon belül és kívül élő idegen nemzetek előtt. Meggyőződésem, — és. ebbén minden józanul gondolkozó embernek egyet' kell értenie velem — hogy ennek, a j munkának ma egyetlen uija van: teljes meg- j valósítása azoknak a wthoni elvebnek, mc- j Iveket az egész világ felelős közvéleménye — beleértve a volt középeurópai szövetség volt kormányait is — elfogadott. Szorosan véve ez az az elvi alap, melyen én állok. Ha bárki ezt az elvet jobban, következetesebben, a ma­gyarságra névé hasznosabban és a felettünk ítélő világ számára megnyugtatóbban tudja keresztülvinni, mint én — úgyszintén ha va­laki egy ennél eszmeileg és gyakorlatilag meg­felelőbb elvet tud ajánlani: én bármikor szívesen átengedem neki ezt a helyet, melyre sohasem törekedtem. Ami a konkrét vitapontokat illeti, fenn­tartom mindazt, amit a nemzeti és nemzetiségi kérdésről úgy az azzal foglalkozó könyvemben, mint a Huszadik Század hasábjain lefolytatott vitánk során mondottam. Ami különösen ez utóbbit illeti: mindenekelőtt fentartom azt a meggyőződésemet, hogy felületes és téves minden olyan történelemszemlélet, mely az emberiség fejlődésének egyetlen vagy döntő mozgaióereje gyanánt a fajok harcát is­meri el. Fenntartom ma is, hogy a nemzetek küz­delmeiben a döntő cél nem az uralom vágya, hanem az a törekvés, hogy minden nemzet zavartalanul kifejleszthesse a maga összes gazdasági, kulturális és erkölcsi erőit. Fenn­tartom végül azt az álláspontomat is, hogy a történelmi fejlődés iránya nem a marakodó nacionalizmus, hanem a kooperáló inter­nacionalizmus felé mutat. Hogy ezzel szem ben a mai átmeneti időkben az egyes nem­ietek soviniszta tulkö vetélésekkel állanak elő. s hogy ami tegnapelőtt és tegnap még megnyugtató, sőt boldogító lett volna szá- tnukra, azt ma már nem hajlandók elfogadni: ezek a tünetek nem az én álláspontom elvi igazsága ellen szálúnak, hanem csak annak a múltnak a megmérgezett voltáról tanúskod­nak, mely az egyes nemzeteket egymás gyű­lölködő ellenségeivé tette. Az Ön konklúziója, Igen tisztelt tanár ur, épp oly elhamarkodott, mintha egy zoológus azt állítaná, hogy a farkas minden körülmények között vérszom- as és ragadozó, holott tudjuk, hogy csak az :hes faxkas az, amelytől óvakodni kall Abból, hogy a magyarországi nemzeti­ségi politika problémáit ma nagyon nehéz, vagy talán nem is lehet a méltányosság és az igazság szellemében megoldani, nem követ­kezik az, hogy a nemzetiségi probléma egy­általában nem oldható meg az ész és az er­kölcs eszközeivel, hanem csupán az követ­kezik, hogy az a rövidlátó és bűnös rendszer, melynek politikai örökségét mi kénytelenek voltunk sine bmeficio inventarii átvenni, korrupt közigazgatásával, döre iskolapolitiká­jával, gonosz választójogi rendszerével és panamista közéletével annyira elkeserítette a velünk élő népeket, hogy azok már egyálta­lában el sem tudják képzelni azt, hogy Ma­gyarországon belül svájcszerii állapotokat le­hetne teremteni. Eimek a helyzetnek a föl­idézésében nem kis része van az ön által kép­viselt publicisztikának is, mely annyiszor és oly kíméletlenül hangsúlyozta a hatalom, az erőszak és az imperializmus szempontjait, hogy végül maguk a nemzetiségek i« elfő- gadták és alkalmazni készek ugyanezeket az eszközöket. Különben bármiként álakujljon is ki a mai helyzet, a közöttünk levő vitakérdést nem az átmenetnek ez a mai lázas és vajúdó kor­szaka fogja eldönteni, hanem az az uj egyen­súlyi állapot, amely a jövőben ki fog ala­kulni és én ina is változatlanul meg vagyok győződve arról, hogy ez az uj- állapot több kultúrát, nagyobb nemzetközi szolidaritási és széfesebbkoríi nemzetiségi békét fog je­lenteni, mint a rombadőlő mai világ. Jászi Oszkár. Gyulafehérvár a román nemzetgyűlés elölt Százezer részvevő — Óriási lelkesedés — Kimondják a csatlakozást Romániához — A határokat a békekonferencia állapitja meg (A Világ kiküldött munkatársától.) Este féltiz órakor robogott ki a keleti pályaudvar­ról a hosszú tövisi személyvonat. Egyik külön kocsijában, amelyet a kereskedelmi miniszter bocsátott a románok rendelkezésére, viszi a gyulafehérvári nemzetgyűlésre a budapesti ki­küldötteket. Lassan halad a vonat, a leg­kisebb állomásoknál is perceiig időzik. Köz­ben a románok jól fűtött, teljesen kivüágitott kocsijában kedélyes beszélgetés folyik, jórészt magyar nyelven. Ott van a küldöttek között az ősz. hetvenhároméves dr. Koroján Gyula, dr. Maniu Gyula nagybátyja, a híres 1882. évi román memorandum megszervezője, akit altkor tizenkét társával együtt a magyar bí­róság ötévi államfogházra ítélt, ebbői egy évet a szegedi Csillagbörtönben le is ült. Az öreg ur piros, életerős, ritka jó magyarsággal beszéli el a memorandum-pör eseményeit. Beszél Tiszáról, aki őrajta keresztül kísérelte meg a régi magyar metódus szerint a romá­nok és magyarok kibékitését, de érthető okokból, hasztalan. Azután más téma kerül szóba. A szomszéd szakaszokból egyre hallik a magyar szó: Nagvromániáról, a nemzetgyű­lésről, a románok vágyainak beteljesedéséről beszélnek. Egész éjjel alig alszik valaki a veres-sárga-kék kokárdás urak közül. Egymásután következnek Kürtös, Két- egyháza, Arad. Ettől kezdve még élénkefbb az élet a románok külön kocsijában. Még azok is, akik elpihentek, abbahagyják a pihenést, lesik, várják az állomásokat. Románlakta te- riildlen fut már a vonat. Az állomásokat ro­mán kokárdás katonák őrzik. Nagy tömegben várják a berobogó vonatot a román színekkel felpántlikázott katonák, parasztok és úri rend­beliek. Fel-fethangzik a románok melanko­likus indulója: Ébredjetek románok . . . Nagyobb tömegben szállnak fel a vonatra a románok, a kocsi zsúfolásig megtelik. Ke­resztül robogunk Piskin. Egyszerre izgalom fogja el á vezetőket. Méltatlankodnak, ingerültek. — Miről van szó? — kérdezzük az egyik vezetőt. Röpiratot osztogatnak a vonaton, amely gyalázza a románság vezetőit s arra izgatja a románokat, hogy ne csatlakozzanak a bojárok államához. Szászváros előtt már kézre is ke­rítették az osztogatókat, akik a propaganda- bizottság nyiR-parancsával igazolták magu­kat. A rophat osztogatóit négy román gárdista veszi őrizetbe. A több ezerre menő röpiratot lefoglalják. Lassan elül az ingerültség és mind erősebb lesz az a meggyőződés, hogg a magyar kormány az akciótól teljesen tárni áll. Egynegyed hatkor érkezünk meg Gyula- fehérvárra. Nedves, zimankós időben hatat más tömeg várja az érkezőket. A pályaudvar képe olyan mozgalmas, mintha valami hatal más forgalmi gócpont volna. Egymásután futnak be a románlakta terület különböző pontjairól azok a különvonatok, amelyeket a kereskedelmi miniszter bocsátott a románok rendelkezésére. A miniszternek ez az előzé­kenysége jóleső hatással van a nemzetgyű­lésre igyekvő románokra. A szomszédos fal­vakból kocsin és gyalog haladnak felpáuüi- kázott román parasztok az erdélyi koronázó városba, vagy ahogy a románok az ő szent városukat nevezik: Alba-Juliába. A budapesti küldötteket a román induló hangjai mtelíetl zászlókkal nagy tömeg kí­séri a városba. Mindenki lakás után igyek­szik, mert már a vonaton elterjedt a hir, hogy közel százezer ember érkezik a nemzet- gyűlés ünnepélyére Alba-Juliába. Az érkezők elhelyezését a román nemzeti tanács egyik bizottsága intézi. Alig győzik a munkát, ke­vés a szoba, pedig a magyarok szívesen ren­delkezésükre bocsátották házaikat a román vendégeknek. Gyulafehérvár, a régi erdélyi fejedelmek egykori székvárosa ég az izgalomtól. Holnap nagy napja lesz a románságnak. A nemzet­gyűlés nyíltan kifejezésre juttatja azt a Trá­gyát, hogy Romániához kivan csatlakozni. Végleges döntésről természetesen nem lehet szó. Ez, a románság vezetőinek felfogása sze­rint is, a békekonferencián fog eldőlni. A vá­ros kávéházaiban, éttermeiben zsúfolásig szo­rong a sok kokárdás katona, darócos falusi nép, ügyvédek, ujságirók. Mindenki a holnapi napról beszél. A románok szent zarándok- helyén, Álba-Júliában ez a gondolat tölt el mindenkit. A román komité tagjai a nemzeti íanácJ kiküldötteivel együtt már a kora délutáni órákban tanácskozásra gyűltek össze a Hun- gária-szálló emeleti helyiségében. Itt készül a határozati javaslat a holnapi gyűlésre. Az ér­kezők mind ide igyekeznek. Alig lehet a szál­loda kapuján behatolni, minden talpalattnyi hely el van foglalva, a lépcsőkön, a folyosón. Olykor-olykor egy-egy vezetóférfiu tör magá­nak utat. A kiváncsiak kérdik, mikor lesz vége az előértekezletnek ? Már kilenc óra van és még mindig folyik a tanácskozás. Közben szó esik azokról a röpiratokról, melyeket a von*­VILÁG

Next

/
Thumbnails
Contents