Világ, 1919. október (10. évfolyam, 96-122. szám)

1919-10-01 / 96. szám

Szerda VILÁG A nemzetközi Duna Nyilatkozatok a Duna forgalom jövőjéről — A parti államok érdekközössége — B békeszerződés dönt — Budapest szerepe (A Világ tudósítójától.) Megélénkült a Duna partja. A Margit-hídról le a Ferenc József-hídig fehér-kék-fehér lobogó alatt egymás mellett sora­­­­koznak a hajók. Nehézkes remorkörök mellett hó­fehérre festett személyszállító gőzösöket ringat a Duna hulláma. Az Eötvös-téren és Pálffy­ téren eze­­ren és ezeren tolonganak és várják a hajóindulást. Lent a kikötő kőkockáin nehéz társzekerek dübö­rögnek. Elszállításra kész ládákat és zsákokat hajóz­nak be. Egy új élet szellője árad mindenüvé. — Meg­indult a forgalom! — mondogatják a bámészkodó emberek, akiknek lelkében ha sertésszerűen is, de ott él a Duna nagy gazdasági jelentősége. Hogy lesz, mint lesz ezután, találgatják. Senki se tud e kérdésre választ adni. A békeszerződés dönt a Duna sorsa felett és mi égő kíváncsisággal várjuk ezt a döntést, melytől Budapest kereskedelmének sorsa függ. 71 természet a mi leghatalma­sabb támogatónk Dr. Domonyi Móric, miniszteri tanácsos, a Magyar Folyam és Tengerhajózási R. T. vezérigaz­gatója a következőket mondotta el a Duna-kérdés jelenlegi állásáról: — Ma még korai volna érdemlegesen foglalkozni a Duna-kérdéssel. Erről általában majd csak a békeszer­ződés aláírásakor beszélhetünk, részletesen pedig csak azután. A forgalomban lévő hírek részben túlzottak, részben pedig inkább az érthető óhajra támaszkodnak, semmint a hiteles információkra. Bizonyosat Magyaror­szágon ma még senki sem tudhat. — Még érintkezésben sem állottunk ebben az ügyben az entente-hatalmakkal? — Sőt, állandó érintkezésben vagyunk. Ezekből az érintkezésekből azt a benyomást szereztük, — tehát csak benyomást, de még nem pozitív értesítést, — hogy az entente-hatalmak nagy és meleg érdeklődéssel van­nak a Duna gazdasági fontossága iránt. Anglia, Francia­­ország, Olaszország gazdasági külpolitikájának homlok­terében áll a Duna. Amerika kicsit messze van a Du­nától, de azért még Amerika sem negligálja teljesen a nagy kérdést. — Németországnak a keleti világkereskedelemhez fűzött terveiben a Dunának volt a legfontosabb szerepe. — A Dunának ezt a fontos közlekedési szerepét természetesen az entente is méltányolja. Csak éppen a méltánylás módozatairól nem tudunk. Internacionalizál­­ják-e a Dunát? Mikor nyitják meg egész hosszában a szabad forgalomnak? Ki és hogyan fogja lebonyolítani ezt a forgalmat? Milyen árut fognak szállítani és milyen fuvareszközökkel? Ezek nagyjában mind olyan kérdések, melyekre ma még senki sem adhat határozott feleletet. Majd csak a békeszerződés ... — Nemcsak a mi érdekünk, valamennyi parti ál­lam érdeke, hogy a kérdés mennél hamarább megol­dódjék. — Ez az érdekközösség magában hordja az ér­dekellentéteket. Ezek azok a részletek, amelyekre céloz­tam, s amelyekre majd csak a békekötés után kerülhet sor. Ahány ország fekszik a Duna mellett, annyiféle po­litikát űz ebben az ügyben. Az osztrákok például állan­dóan panaszkodnak, mi hallgatunk. A mi politikánk, ré­sen lenni, várni, dolgozni, főleg pedig nem táplálni a túlzott reményeket. — Pedig Budapestnek, már csak földrajzi hely­zeténél fogva is, itt fantasztikus jövőt jósolnak. — Ezekből a jóslatokból csak annyi bizonyos, hogy Budapest jövője tényleg elválaszthatatlan a Duna jövőjétől. Ismétlem azonban, erről a jövőről ma még nem lehet tiszta képünk. Nem rajtunk múlik, hogy ez a jövő tényleg olyan szép és jó legyen, amilyennek óhajt­juk. Meggyőződésem, hogy nem is az entente irántunk való jóakaratán múlik. Egyelőre mégis jól tesszük, ha beérjük azzal, amit a természet ígér Budapestnek. Mert ebben a­ pillanatban mégis csak a természet a mi legpozi­tívebb támogatónk. Minden a békeszerződéstől függ Jordán Dezső, a vasúti és hajózási főfelügyelő­ség hajózási osztályának vezetője a következő nyilat­kozatot tette: — A dunai hajózás szabadságát az angolok bizto­sítják és az ő oltalmuk alatt állunk. Az angolok gon­doskodnak a forgalom fenntartásáról és a folyamrendé­szetről, anélkül, hogy a mi belügyeinkbe beavatkozná­nak. A Commendement du Danube kezdeményezésére in­dult meg a dunai hajóközlekedés, amely — mint ez meg­állapítható — napról-napra emelkedik. Ennek köszön­­tetjük a Budapest—Pozsony és a Budapest—Baja kö­zötti járatokat, amelyeket a szövetséges hatalmak fehér­­kék-fehér lobogója alatt bonyolítanak le. Ugyancsak a nevezett parancsnokság állíttatta fel most az Állami Révkapitányságot, melynek vezetője Wulff Olaf fregatt­­kapitány és közvetlenül nekünk rendelték alá. — A dunai hajózás jövőjéről e pillanatban vé­leményt nem lehet mondani, mivel minden a békeszerző­déstől függ. Budapest a nemzetközi forga­lomban Wulff Olaf fregattkapitány, az újonnan felál­lított Állami Révkapitányság vezetője a dunai hajó­zásról a következőket mondotta: — A dunai hajózás helyzete általában kedvező megítélés alá esik. A Commendement du Danube vezető­sége részéről a hajóforgalom fenntartása dolgában a leg­messzebbmenő előzékenységgel találkozunk. Hogy a du­nai hajózás a jövőben miként alakul, erre nézve véle­ményt a békeszerződés megkötéséig mondani nem lehet, az azonban valószínű, hogy a nemzetközi forgalomban Budapest a jövőben fontos szerepet fog játszani. Abban a feltevésben vagyok, hogy e téren nagyobb nehézséggel a Duna-forgalomban érdekelt szomszédos államok részé­ről sem találkozunk és az sem valószínűtlen, hogy a Duna-bizottság székhelye gyanánt Budapestet fogják kijelölni. — Ami most már a Duna-for­galom lebonyolítását illeti, ebben — felfogásom szerint — nagyon sok válla­lat fog résztvenni. Elvégre nem szabad arról megfeled­keznünk, hogy az új nemzeti államok, elsősorban Ro­mánia és Szerbia, továbbá Csehország a Dunahajózásra, fokozott figyelmet fognak fordítani és ezen államok te­rületén alakuló új részvénytársulatok között egészséges és a forgalom emelkedése szempontjából eredményes ver­seny fog kifejlődni. Érthető ez, ha figyelembe vesszük, hogy Anglia a szabad verseny elvén áll és miután a kez­deményezés onnét indul ki, bizonyos, hogy ez az elv a Dunán is érvényesülni fog. Fótou admirális Budapestre jön A Temps jelentése szerint Fatou admirálist, a toutoni tengerparti front parancsnokát jelölték ki Franciaország képviseletére a szövetségközi dunai bizottságba. Fatou admirális legközelebb Buda­pestre érkezik. fa fiumei sali?­boRpdslHia! Tittoni lemond Bécs, szept. 30. A Neues Wiener Tagblatt-nak táviratozzák Luganóból. A Popolo d’Italia'' értesü­lése szerint Tittoni erősen elhatározta, hogy le­mond, mert közte és Nitti miniszterelnök között át­hidalhatatlan ellentét van. Olasz szocialisták és nacionalisták harca Berlin, szept. 29. A Lokalanzeiger-nek jelentik Bernből. Az olasz kamara tegnapi ülése után való­ságos harc támadt egy kávéházban szocialisták és nacionalisták között. A verekedők székekkel és a kávéház egyéb berendezési tárgyaival támadtak egy­másnak. A szocialisták azt kiabálták: Éljen Lenin!, a nacionalisták pedig ezzel feleltek: Éljen D’Annun­zio! — A rendőrségnek csak nagyon nehezen sike­rült a rendet helyreállítania. (MTI.) Az olasz parlamentet feloszlatják Róma, szept. 30. (Szikratávirat.) A miniszter­­tanács javaslatot terjesztett a király elé, hogy a par­lamentet oszlassa fel és az uj választásokat írja ki. Szabadság nélkül mi lenne telkeinkből ? Bajtókerék csupán, mit láthatatlan tv­. Mozdítana, nem vágyaink, Sem tetteink, sem örömünk, Sem undorunk, szóval egész mi volta­m . Parányi sem lehetne a magunk tulajáé Tehetetlen gépei lennénk csupán egy Legfőbb mester kezében, gondolkodó, élő babái. Az Úr kezében, s dróton rángatóznánk, Silány szerszám gyanánt, Tudatlanul hazugság rabja lennénk mindörökké, Egy , ■’''sten játéka csupán, ki egyre csalna minket, Voltaire, Párbeszédek az emberről. 1919. október 1.­8 Csőd előtt Budapest polgármestere takarékosságot ajánl . Egyelőre nem akarják elbocsátani az alkal­mazottak egy részét (A Világ tudósítójától.) A polgármester ma körlevelet intézett a főváros tisztviselőihez és ebben a körlevélben egész őszintén megmondja, hogy a főváros gazdasági csőd előtt áll és csak a fokozott munkateljesítmény és a takarékosságnak a nélkülö­zésig való fokozása enyhítheti a bajokat, ame­lyek a fővárosra nehezedtek. Ennek a csődnek az elkövetkezése előrelátható volt és ma már ott tar­tunk, hogy Budapest kölcsönökből él, mig a kölcsö­nökből ki nem kopik. Mint a bajbajutott ember — fűhöz-fához kapkod­ — és mindenre kész, hogy új kölcsönre tegyen szert. Ezeknek a kölcsönöknek nagy része pedig fogyasztási kölcsön, mely nem hasz­nos beruházásokra való, hanem arra, hogy a tiszt­viselőket fizessék belőle. Csak a minap kapott húsz millió korona váltó-kölcsönt a főváros a nagyban­kok zsírójára az Osztrák-Magyar Banktól, és már újabb kölcsönt keres, hogy a jövő hónap elsején kátyúba ne kerüljön az adminisztráció. Szó volt egy nagyobb angol kölcsönről is, és arról is, hogy a fő­város közműveinek jövedelmét lekötik az új kölcsön biztosításaképpen, dehát az angol kölcsön is kútba esett. Az angoloknak sem vagyunk elég jók. Az adók pedig gyatrán folynak. Ki fizet most adót?! A kom­­mün négy hónapja alatt, április 1-től július végéig mindössze 4.4 millió korona adó folyt be. Tavaly ugyanez idő alatt 121.8 millió korona, 117.3 millió koronával több, mint az idén. Az év első nyolc hó­napjában az idén 76.2 millió korona adót fizettek be, tavaly 242.16 millió koronát, 165.9 millió koro­nával többet, mint az idén. Augusztusban a tanács­­köztársaság bukását követő hónapban kissé föllen­dült az adófizetés: 16,6 millió koronát fizettek be, de ezt is miért?! Az emberek meg akartak szaba­dulni a fehér bankóktól, melyeknek devalvációja már a levegőben lógott. Októberben aztán ismét megcsökkent az adófizetés. A gyárakban szünetel a munka, állnak a gépek, irreális a gazdasági élet, a bürókban nem dolgoznak, hanem szervezkednek, így telik az élet, egyik nap, a másik után bizonyta­lanságban. Senki sem tudja, hogy mi jön, senki nem tudja, hogy mit hoz a holnap. Valami letargikus egykedvűség feküdt rá erre a millió embert szám­láló nagyvárosra. Kis tehetségű és tehetetlen embe­rek szónokolnak naphosszat és terrorizálják tele a várost. Rossz és hazug frázisok születnek, ez min­den eredménye, minden produkciója ennek a nagy, szép városnak, melynek bérpalotáira csakúgy ra­gyog az őszi nap, mintha a legboldogabb és leggond­­talanabb nép lakná ezeket a bérpalotákat. „Gazda­sági csőd előtt állunk“­ — mondja a polgármester és ez a rémes memento úgy hangzik a szájából, mintha valami kellemes bókot, valami kedves frá­zist akarna mondani vele ennek az agyonzaklatott, sokat szenvedett városnak. És sehol semmi segítség. A polgármester többi közt ezeket mondja a körle­velében : A fővárosban levő vállalatoknak válságos gaz­dasági helyzete, az ipari és kereskedelmi élet úgy­szólván teljes szünetelése igen súlyosan érinti a fő­város mindenrendű jövedelmi forrásait és már most bizonyosnak látszik, hogy a főváros 1919. évi bevételei messze alatta fognak maradni az 1918. év­ben elért eredményeknek. Ezzel szemben állanak az 1919. évben ijesztő mértékben megnövekedett ki­adások, amelyeknek fedezése nagyobbrészt rendkí­­vüli bevételi forrásokból, főképpen kölcsönökből történt, oly jövedelmi forrásokból tehát, amelyeknek még fokozottabb igénybevételét nemcsak a háztar­tás józan vitelének szempontjai, hanem a gazdasági viszonyok válságos volta is lehetetlenné teszi. Különösen súlyos kötelezettségeket ró ez a helyzet a főváros alkalmazottaira. A bevételi források le­apadása mellett a gazdasági csőd elhárítására csak egy mód áll rendelkezésre: a szükségletek megszo­rítása a lehető legnagyobb mértékben, a takarékos­ság fokozása a nélkülözésig. Szomorú, a mai nemzedékre nézve szinte vég­telenül szomorú az a gazdasági helyzet, amelybe a főváros jutott, de mindannyiunkban meg kell, hogy legyen a kötelességérzeten felül a legteljesebb kész­ség is arra, hogy e gazdasági válság leküzdésére minden irányban minden lehetőt elkövessünk és ha kell, még egyéni szükségleteinkkel szemben is lemondást gyakoroljunk mindaddig, amíg a gazda-

Next