Világ, 1924. március (15. évfolyam, 51-75. szám)
1924-03-01 / 51. szám
Szombat Venizelosz Alig néhány hete van annak, hogy az öszszes görög pártok, néhány kis frakció kivételével, hazahívták Eleutheriosz Venizeloszt. A görög katonai kormány közölte Venizelosszal, hogy haladéktalanul lemond, és átadja neki helyét, ha visszaérkezik Athénbe, a katonatisztek szövetsége kimondotta a politizálás teljes megszüntetését, arra az esetre, ha Venizelosz veszi kezébe Görögország sorsának intézését, a táviratok zápor módjára árasztották el Venizelosz párizsi szobáját , és a görög képviselőknek egy nagy küldöttsége sietett ki a párizsi emigránshoz, sürgetni visszatérését... Alig néhány hete élnek, ma pedig Venizelosz már nem elnöke a képviselőháznak, már nem elnöke a görög kormánynak, és most ezt a nyilatkozatot tette közzé : „Csak addig fogok maradni, amíg elérjük azt a célt, amelynek érdekében hazajöttem. Ez a cél a polgárháború lefegyverzése. Semmi lehetetlent nem fogok követelni, és mindannyian tanuljuk meg a nép akaratának tiszteletben tartását." Venizelosz tehát ma már újból elutazásával fenyegetőzik, vagy elutazását ígéri... A képviselőházban tudvalevőleg most a rövidéletű Venizelosz-kormány igazságügyminisztere, Kalandarisz képviseli Venizelosz politikáját, és miután napokig úgy látszott, hogy a kormány kisebbségben fog maradni , a kamara végül mégis elvetette a republikánusok indítványát az uralkodóház haladéktalan detronizálására nézve, és százkilencvenkét szavazattal tizenkét szavazat ellen kimondotta, hogy a kormány álláspontjához képest népszavazás alá akarja bocsájtani az államforma kérdését. Az ellenzék azonban úgy sorvadt le tizenkét szavazatra, hogy Kondtulisz tábornok bejelentette a köztársasági párt radikális képviselőinek mandátumletételét, és így a határozatot már egy csonka kamara hozta meg, mert Kondylisz hívei csakugyan letették a tiltakozás jeléül és a szabad kéz biztosítására mandátumaikat. A görög kamara így kétszeresen csonka. Hiszen azok a pártok, amelyek a választási küzdelemben nem számíthatnak sikerre, néhány esztendeje következetesen passzivitásba lépnek a görög politikai életben, és azután kétségbevonják a megválasztott kamara törvényességét, soha nem alap nélkül, mert a hatalomra jutott pártok kíméletlenül szokták kihasználni a hatalmat, többségük biztosítása végett. És a görög kamarában hovatovább kialakul az a különös parlamentáris váltógazdaság, hogy az új választásokon többnyire a passzivitásban maradt pártok ragadják ma, ahhoz a többséget, viszont passzivitásban marad a régi többség egy része, és akkor az vonja kétségbe a kamara törvényességét... A passzivitásban maradt pártokon kívül most a radikális köztársasági párt is passzivitásba vonult, és ez a passzivitás nem mindig jelenti az összefont kart Görögországban, hanem inkább azt, hogy ez a párt parlamentáris eszközök helyett más eszközökkel kísérli meg politikájának érvényesítését. Kondylisz tábornok mögött nem csupán a képviselők egy csoportja állott, hanem mögötte áll a hadsereg egy része is, és ez fokozza Kondulisz állás- foglalásának nyomatékét. A köztársasági párt másik része is a katonai vezetés alatt áll, hiszen ezt a csoportot Pangalosz tábornok vezeti , és Pangalosz szintén nem csupán parlamenti szavazatokra támasztja politikáját. A népszavazásnak az az egyik akadálya, hogy a köztársasági párt fölöslegesnek tartja az ilyen formalitást, mert nézete szerint a kamara kiküldése által a görög nép már elég világosan kifejezte akaratát , és azoknak, akik nem vettek részt a választásokon, magukra kell venniük a felelősséget a következményekért. A másik akadály az, hogy a népszavazáson nem akarnak részt venni a royalisták, és ezek azután nem fogadnák el kötelezőnek a részvételük nélkül megejtett népszavazás eredményét. Venizelosz tárgyalásokat kezdett a royalistákkal, hogy álláspontjuk megváltoztatására bírja őket, de a royalisták teljes agitációs szabadságot követelnek a népszavazás előtt, és vegyes szavazatszedő bizottságokat a népszavazás tisztaságának biztosítására. Ha Venizelosz a kiívánt mértékben elfogadná a feltételeket, akkor a republikánusok részéről találkoznék , azzal a váddal, hogy kéz alatt a dinasztia visszatérésének útját akarja egyengetni, és a hadsereg republikánus csapatai alighanem reakcióba lépnének. A teljesen zavaros viszonyok között kérdésessé lett az is, hogy meddig tud még helyén maradni a Kafandarisz-kormány, hiszen a Kafandarisz mögé csoportosult képviselők éles harcokat folytatnak egymás ellen is, és így bármelyik napon bekövetkezhetik a Kafandarisz-komány pártjának kettéhasadása, a kormány bukásával és anélkül, hogy nyitva állana az út az új kormány megalakulására. Venizeloszt azzal a sürgetéssel hívták haza, hogy diktátori hatalommal vegye át a görög politika irányítását, de most már az a helyzet, hogy Venizelosz a szenvedélyek lecsöndesítése végett nem akarja vállalni a jelöltséget a köztársaság elnöki székére, és maga helyett az öreg Zaimiszt ajánlotta. Zaimisz tekintélyét ugyan nem növelte meg az a körülmény, hogy a görög politikai élet veteránja néhány héten át tárgyalt a katonai kormánnyal, és a katonai kormány számára próbált egy politikai pártot teremteni, de Zaimisznek van egy nagy előnye, amelynél fogva talán legkönynyebben neki engednék át a köztársasági elnökséget a görög politikusok , Zaimisz magas kora és így elnökségének előreláthatóan rövid lejárata. A royalisták bíznának abban, hogy Zaimisz elnökségének végével megújíthatják majd a pert az addigra alighanem diszkreditált köztársaság ellen, míg a köztársasági politikusok így halaszthatnák el legkönnyebb szívvel politikai ambícióik érvényesítését. Rövid ideig tartott Athénben az a hangulat, amikor mindenki hajlandónak mutatkozott visszavonulni azért, hogy felszabadítsa az utat Venizelosz elött. Ma már elviselhetetlennek érzi a köztársasági politikusok jórésze Venizelosz esetleges elnökségét, és a görög politikai küzdelmek egyik offenzív célja Venizelosz köztársasági elnökké választásának meghiúsítása. Úgy látszik, hogy a köztársasági eszme képviselői Görögországban nem fognak tudni megnyugodni abban, hogy soraikból valaki föléjük emelkedjék, és emiatt vált most kérdésessé a köztársasági államforma bevezetése Görögországban ... Venizelosz nem hiába habozott akkor, amikor hazahívták és nem hiába gondolt arra, hogy talán jobb volna bevárnia Párizsban a köztársaság kikiáltását, és köztársasági elnökké választását. Távollétében talán megválasztották volna köztársasági elnökké Venizeloszt, de most már alig van erre kilátása a görög Talleyrandnak, és így talán hitelesek azok a híresztelések, amelyek szerint Venizelosz most újból már nagyobb rokonszenvet érez a monarchikus államforma iránt. És ma még igazuk lehet azoknak a cáfolatoknak, amelyek szerint Görögországot nem fenyegeti egy újabb forradalmi hullám, de ami ma igaz lehet, az esetleg nem lesz többé igaz holnap. A politikai helyzet A jövő héten megérkezik a népszövetség pénzügyi bizottsága Mint értesülünk, a népszövetség pénzügyi bizottsága a jövő hét elején megérkezik Budapestre. Valószínűleg velük jön Harding, a népszövetség pénzügyi megbízottja is. * A bizottság leginkább azokból a tagokból áll, akik már Londonban is tárgyalták a magyar külföldi kölcsön ügyét. Tagjai Avenot francia, Saller angol, Jansen belga és Strakosch angol délafrikai megbízott, akik közül az utóbbit, mint igen kiváló valutaszakértőt ismerik. A bizottság megérkezése jóval előbb történik, mint ahogy azt eredetileg tervezték volt, s ezért most a kormány kettőzött erővel dolgozik azon, hogy előkészítse a pénzügyi szanálásra vonatkozó intézkedéseket. Bod Jánosnak ajánlották fel a pénzügyi tárcát A kormány úgy a pénzügyi, mint az igazságügyi tárcát már huzamosabb idő óta betöltetlenül hagyja, illetőleg Walkó Lajos és Bethlen István gróf látják el e tárcák ügykörét. Mint értesülünk, a helyzetben a közvetlen jövőben változás fog beállani, mert Walkó Lajos hivatkozva nagymérvű elfoglaltságára, nem hajlandó tovább vállalni a pénzügyi tárca vezetését. A pénzügyi tárcát, mivel különböző irányú tapogatódzások után eddig nem tudta Bethlen István gróf elhelyezni, amihez nagyban hozzájárult az a tény, hogy Kállay Tibornak a kölcsönügy vezetésével való megbízatása nem ambicionálta a jelölteket az árnyékminiszterségre, azt a megoldást találták, hogy Bod János közélelmezési miniszter ül át a pénzügyminiszteri székbe. Ezt a hírt hivatalosan sem meg nem cáfolták, sem meg nem erősítették. A közélelmezési tárca különben a szanálási program szerint meg fog szűnni. Egységes baloldali front A szociáldemokrata párt országos választmánya ma délután Batitz Gyula elnöklete alatt ülést tartott, amelyen Peidl Gyula beszámolt londoni útjáról. Ezután Farkas István ismertette a politikai helyzetet, kapcsolatban a kormány pénzügyi terveivel. A kormány pénzügyi politikájával szemben megnyilatkozó országos hangulat tekintetbevételével és az ország életbevágó érdekeinek szempontjából a választmány teljes rokonszenvét fejezte ki a baloldali ellenzéki tömörülés irányában. Szükségesnek tartják, hogy a baloldali ellenzék egységes álláspontot foglaljon el, de a szocialista párt választmánya kijelenti, hogy ebből a frontból a fajvédők ki vannak zárva. A fővárosi törvényjavaslat Azt az információt kaptuk, hogy a fővárosi törvényjavaslat tárgyalása elhalasztódik és legjobb esetben csak ősszel kerülhet sor a választásokra. A kormány nem tartja sürgősnek, mert benn ül a kormánybiztos, a nagypolitikát a városi törvényhatóság nem zavarhatja, ellenben a különböző frakciók kénytelenek kellő választói mennyiség hiányában reménykedni a kormány jóindulatában. Munkatársunk megkérdezte Bárczy Istvánt, hogy mi a véleménye erről a kérdésről és minő előkészületeket tesz a fővárosi választásokra ? A válasz a következő volt: — Én a kormány részéről rossz taktikának tartom a választások elhalasztását, mert most minden felelősség a kormányra hárul. A közönség lassanként el fog szokni attól, hogy a fővárosi helyzetet a Wolff-párt uralma teremtette meg, a régi emlékek kopnak és ami baj lesz, azt mindinkább a kormány számlájára fogják írni. Én ma nem készülök előre a választásokra, az teljesen fölösleges. Akármit szervezne most az ember, az természetesen nem lehetne mindenkit kielégítően tökéletes és így hiányosságába kapaszkodva rágna meg minden tervet az idő. Akik mögött választók állanak, azoknak elég, ha két héttel a választás előtt fölállítják választási programjukat és felhívják közönséget. A Wollfe-pártnak megvan a maga közönsége, a szociáldemokratáknak is megvan a maguk szervezete, nincs kétségem benne, hogy a döntő pillanatban a polgárság zöme is tudni fogja, hogy mit tegyen, hová csatlakozzék. Kupert Rezső válasza Vázsonyinak és Rassaynak Szupert Rezső ma a következő nyilatkozatot tette munkatársunk előtt: — Hetek óta szenvedem, pártommal együtt, nyílt és burkolt piszkálódásait a Vázsonyi—Rassay-szövetségnek, amelyet én liberális különítménynek nevezek. Különösen a debreceni választás óta nem hagynak békében s végül már elrágalmazták pártomat fajvédő Kossuth-pártnak, radikálisnak, októbristának, szélsőbalnak. Ma aztán egyikük, a Rassay-sajtó, odáig rugaszkodik, azzal vádolja pártomat, hogy már szót sem ejt szabadságjogokról, konszolidációról, minden politikai és gazdasági kérdés elvész nála Károlyi Mihály igazolásának és az októbrizmus dicsőítésének mindent elborító zengésében, míg Vázsonyi Vilmos az Az Újság mai számában két helyen is foglalkozik személyemmel, háttérben működő erők eszközének nyilvánít, majd pedig vázsonyisan lekicsinylő modorban veti szememre, hogy valamikor a kurzus bölcsőjét segítettem ringatni, még ellene, t. S Vázsonyi ellen is cikkeztem a Veszprémi Hírlapban stb., stb. Ezekből a stb.-ekből csak azt emelem még ki, hogy le„fiatalemberez“, cezáromániás demokráciával sábamat veregeti s figyelmeztet arra, hogy a forradalmak előtt, alatt és után az ismeretlenség előnyeit élveztem. — A Vázsonyi—Rassay-együttes okvetetlenkedésére néhány szó válaszom van. Mindenekelőtt megjegyzem, hogy nem én kezdtem. Sem Debrecen előtt, sem Debrecen után egyiket sem bántottam; törődni is csak annyit törődtem velük, hogy kértem őket, ne üldözzék hogy Vincét, ne álljanak be üldözőnek az üldözők közé azok, akik maguk is üldözöttek. Mégis jónak látták, különösen Nagy Vince megválasztása óta, hogy folyton az októbristákkal azonosítsanak és ezzel pártomat a demagógiának még annál is jobban kiszolgáltassák, mint ahogy az úgyis ki van szolgáltatva. Debrecenben én a gyűlölet, a hazugságok és a jelszavas üldözések ellen keltem harcra, hogy a magyar nép verdiktjével vessek véget annak az emberhajszának, amely politikai érvényesülés céljából, csupa kenyéririgységből, a demagógia olcsó eszközeként kezdetben egy egész felekezetet s egy szerencsétlen történelmi korszak minden szereplőjét tette felelőssé egyesek bűneiért, lett légyen szó akár októberről, akár a proletárdiktatúráról, később pedig aszerint válogatott emberek és emberek közt, hogy hajlandók-e a hatalomhoz szítani. Mert ha hajlandók, lehettek bármily vörösek, próbás hazafiaknak fogadtatnak el, ha pedig nem alkalmazkodnak, akkor lehetnek személy szerint bármily jók és becsületesek, kiátkoztatnak. — Vázsonyi is, Rassay is nagyon jól tudták, ha jóindulatúak, tudniuk kellett, hogy becsületes harc volt becsületes emberért, amelyre indultam és becsületes, sok szenvedő ember javára aratott, megváltó elvi győzelem volt az, amelyet a Kossuth-párt Debrecenben aratott. Mégsem hagynak azóta sem békében: üldöznek az üldözőkkel együtt, ők üldöznek, akik maguk is üldözötteknek vélik magukat, vagy legalább abban tetszelegnek maguknak, hogy üldözőnek védelmére hivattak e. Ezt üzenem nekik: — Aknamunkájukat mindenben jellemzi az a következetesség, hogy mikor azt vetik pártom szemére, hogy fajvédő Kossuth-párt, egyúttal nem restelik azzal vádolni, hogy egyetlen célja, gondja és szerepe: igazolni Károlyi Mihályt és dicsőíteni az oktebrizmust. — Ezek után röviden végezhetnék a két liberális vezér férfiúval, ha a kérdést végleg elintézni nem akarnám s nyugodtan bízhatnám a közvéleményre herostratesi munkájuk megítélését, amely régóta nem merül ki másban, mint abban, hogy belerúgnak mindenbe, ami nem az ő személyük, az ő nagyságuk körül kezd szövődni, minden alakulásba, ha a csoportosulni szándékozók nem hajlandók kariatiddé összefonódni, hogy aztán a két nagyság lábbal taposott, élő piedesztáljává legyenek, amelyen Napóleon-szoborként gőgösen elhelyezkedhetnek. — Most hirtelen farizeuskodva kezdenek utálni bennünket, mert hogy a szocialistákkal együtt megyünk s mert hogy néhány volt októbristát magunk közé veszünk és nem vagyunk hajlandók minden hazugságot lenyelni, amelyet az októbrizmus ostyájában a demagógok a közvéleménynek beadni akarnak. — Mit ér ez a farizeuskodás, elég rámutatnom arra, hogy nem nagyon régen még Vázsonyi Vilmos és Rassay Károly voltak azok, akik a szociáldemokrata párt szövetségét és barátságát keresve keresték, míg végül létrehozták a polgárok és munkások szövetségét, amelybe bennünket, több liberálisokat, rólunk-nélkülünk vittek be. Jómagam például egyetlen értekezleten sem vettem részt. Ugyancsak Rassay Károly volt az, aki az 1922. évi választások előtt az októbristákat, nem is csak Nagy Vincét, aki csak később jutott az októberi kormányban szerephez, hanem Búza Barnát, Vass Jánost és a többieket, a kezdettől fogva szereplőket, pártjába — ellenzésem és tanácsom dacára — behívta, amint azt Búza Barna és Vass János pár hét előtt ellenmondás nélkül megállapították. Ugyancsak Rassay Károly, a bátor liberális harcos volt az, aki bármily jószándékkal alkalmazkodott is, a kommunizmusban is szolgált. Ezek után nem értem és senki sem fogja érteni, hogy miféle erkölcsi alapon vindikál magának jogot: támadni a Kossuth-pártot és különösen Nagy Vincét, aki csak annyit tett, hogy szintén jószándékkal szolgálta nem is a kommunistarendszert, hanem csak a Károlyi-régimét, azok közt a miniszterek közt, akikről a Bethlenkormánynak mai földmivelésügyi minisztere többször nyíltan kijelentette, hogy tisztességesebb magyar emberekkel nem ült még egy kabinetben. Annak a Bethlen-kormánynak földmivelésügyi minisztere jelentette ki ezt, amelyet adott esetben Vázsonyi és Rassay — jelek szerint — nem irtóznának támogatni, noha igen sok bajuk van a fajvédőkkel, akik tudniillik kétfélék: elméletiek, mint Gömbösék és gyakorlatiak, mint a numerus clausus-os és amnesztiás Bethlenék ... — Egyszerű tányérozásról van itt szó. Tisztelt barátaink féltik tőlünk a zsidó polgárságot. Félnek, hogy rokonszenvével hozzánk fordulhat, eltávolodhatik attól a terézvárosi politikától, amely Budapestért, pár évi fővárosi uralomért odadná az egész országot, hogy aztán végül Budapest is elvesszen a liberalizmus számára — esetleg örökre. Verik a dobot, hangosan rikácsolnak a csepűrágó-bódé előtt. Vigyázzatok, a szocialisták és a RoMUfi-pártiak,fajvédők, októbristák stb. — Megnyugtatom őket. Mi semmiféle felekezeti hatalomért, vagy rokonszenvért nem küzdünk. Egyetemes, országos politikát akarunk szolgálni, még Budapesten is, amelyben elfelejttetni akarunk minden elválasztó jelleget, legyen az felekezeti vagy egyéb jelleg, mert azt tartjuk, hogy éppen a felekezeti kisebbségeknek érdeke kínosan kerülni minden exkluzivitást. Arról nem tehetünk, ha a liberalizmus országos szervezésére, amelytől végeredményében Budapest sorsa is függ, a Kossuth-pártot, keresztények és nem keresztények közös pártját, alkalmasabbnak tartjuk, mint a terézvárosi politikát. — Még csak Vázsonyi Vilmoshoz van pár szavam. Gőgös és oktalan támadásához, melyben még azt is bűnömül rójja föl, hogy valamikor — mikor szükségük volt rám — védtem zsidó polgártársaimat is. Ha öreg korát nem tekinteném, s nem tudnám, hogy az öregség fogyatkozásokkal jár, igazi nevén kellene neveznem- Inkább környezete számára írom ide, vigyázzanak rá. Ha ő nem látja be, lássák be helyette ők, hogy az a cezarománia és hatalmaskodó szájaskodás, becsmérlő fölényeskedés, amelyben egész életében szenvedett, nem volt és ezentúl sem lesz alkalmas eszköz arra, hogy személyén keresztül, amely a zsidóság reprezentálását kívánja jelenteni, a kereszténység rokonszenvre, vagy legalább türelmességre hangolódjék a zsidóság iránt, ami pedig országos érdekből is óhajtandó volna és óhajtandó volna elsősorban zsidó vallásd polgártársaink szempontjából. Visszautasítom vállveregető lekicsinyléseit, sértegető konfidenciáját. Nem bizonyult nemes ellenfélnek, pedig kötelessége inkább a hálás barát kötelessége lett volna velem szemben. Én annak idején önként elégtételt adtam neki mindenért, amivel megbántottam, ha megbántottam, nehogy a fajvédők örömüket leljék néhai — viszálykodásunkban. Ez a viszálykodás, annak lényege, kiindulási pontja az volt, hogy perszifiláltam azért, mert egyszer — gőgös perceiben — így nyilatkozott Deák Ferencről, a zsidó emancipáció atyjáról, hogy: ,,Mi volt az a Deák? Solferino, és Deák, Königgretz, másik ’i Deák, készen volt a nagy Deák." Vázsonyi-hála! Ugye, nagy kár volt ezért kiengesztést keresnem ? Igazi szobrát, az elbizakodottságnak, a hiúságnak szobrát békén nem hagyom ! — Ami azt a gyermekes, komolytalan és éretlen híresztelést illeti, hogy a Kossuth-párt fajvédő szövetségben van, vagy volt, szintén szeretném visszautasítani, ha szükség volna rá. Ehelyett csak rámutatok, hogy azon az értekezleten, amelyből ezt a vádat kéri"'!jók, Rassay és a demokraták képviselete is jelen volt . VILÁG wm. A görög katonatisztek Venizelosz ellen Athénból jelentik . A Kentros című lap szerint az athéni katonai liga elhatározta, hogy a szalonikai helyőrséggel érintkezésbe lép és a tisztek szolidáris tömegtüntetését rendezi meg a trónkérdésnek népszavazás útján való megoldása ellen, vagy pedig ultimátumban követeli ennek a politikának haladéktalan megváltoztatását. A katonai tényezők, úgy látszik, ismét magukhoz akarják ragadni a hatalmat, ha a kormány elutasítóan viselkedik. Nem akarnak többé hallgatni Venizeloszra sem. 1924 március T. ) A falra festett bolsevizmus A politikában ismerjük azt a kifejezést valamely politikai cél elérésére az ördögei is szövetkeznek. Egészen új formula, hogy falra festett ördögökkel próbálnak szövetkezni. Volt alkalmunk nemrégiben megállapítani, hogy Poidl londoni útját akkor próbálták megvádolni, mintha a népszövetség köréből kifogásolták volna Peidlnak a magyar kölcsönnel szemben állítólag folytatott agitációját. Kitűnt, hogy ilyen népszövetségi forrást a hírterjesztők nem tudtak produkálni és pedig annál kevésbé produkálhattak ilyesmit, mert amikor Peidl Londonba érkezett, az első, amit neki hivatalosan tudomására adtak, az volt, hogy a kölcsön ügye befejezett tény. Peidl nem akart agitálni a kölcsön ellen, de ha akart volna, akkor sem agitálhatott volna, mert már