Világ, 1924. március (15. évfolyam, 51-75. szám)

1924-03-01 / 51. szám

Szombat Venizelosz Alig néhány hete van annak, hogy az ösz­­szes görög pártok, néhány kis frakció kivé­telével, hazahívták Eleutheriosz Venizeloszt. A görög katonai kormány közölte Venize­­­­losszal, hogy haladéktalanul lemond, és át­adja neki helyét, ha visszaérkezik Athénbe, a katonatisztek szövetsége kimondotta a politizálás teljes megszüntetését, arra az esetre, ha Venizelosz veszi kezébe Görög­ország sorsának intézését, a táviratok zápor módjára árasztották el Venizelosz párizsi szobáját , és a görög képviselőknek egy nagy­­ küldöttsége sietett ki a párizsi emigránshoz,­­ sürgetni visszatérését... Alig néhány hete élnek, ma pedig Venizelosz már nem elnöke a képviselőháznak, már nem elnöke a gö­rög kormánynak, és most ezt a nyilatkoza­tot tette közzé : „Csak addig fogok maradni, amíg elérjük azt a célt, amelynek érdekében hazajöttem. Ez a cél a polgárháború lefegy­verzése. Semmi lehetetlent nem fogok kö­vetelni, és mindannyian tanuljuk meg a nép akaratának tiszteletben tartását." Venize­losz tehát ma már újból elutazásával fe­nyegetőzik, vagy elutazását­­ ígéri... A képviselőházban tudvalevőleg most a rövidéletű Venizelosz-kormány igazság­ügyminisztere, Kalandarisz képviseli Veni­zelosz politikáját, és miután napokig úgy látszott, hogy a kormány kisebbségben fog maradni , a kamara végül mégis elvetette a republikánusok indítványát az uralkodó­ház haladéktalan detronizálására nézve, és százkilencvenkét szavazattal tizenkét szava­zat ellen kimondotta, hogy a kormány ál­láspontjához képest népszavazás alá akarja bocsájtani az államforma kérdését. Az el­lenzék azonban úgy sorvadt le tizenkét sza­vazatra, hogy Kondtulisz tábornok bejelen­tette a köztársasági párt radikális képvise­lőinek mandátum­letételét, és így a hatá­rozatot már egy csonka kamara hozta meg, mert Kondylisz hívei csakugyan letették a tiltakozás jeléül és­­ a szabad kéz bizto­sítására mandátumaikat. A görög kamara így kétszeresen csonka. Hiszen azok a pár­tok, amelyek a választási küzdelemben nem számíthatnak sikerre, néhány esztendeje következetesen passzivitásba lépnek a gö­rög politikai életben, és azután kétségbe­vonják a megválasztott kamara törvényessé­gét, soha nem alap nélkül, mert a hata­lomra jutott pártok kíméletlenül szokták kihasználni a hatalmat, többségük biztosí­tása végett. És a görög kamarában hova­tovább kialakul az a különös parlamentáris váltó­gazdaság, hogy az új választásokon többnyire a passzivitásban maradt pártok ragadják m­­a, ahhoz a többséget, viszont passzivitásban marad a régi többség egy része, és akkor az vonja kétségbe a ka­mara törvényességét... A passzivitásban maradt pártokon kívül most a radikális köztársasági párt is passzivitásba vonult, és ez a passzivitás nem mindig jelenti az össze­font kart Görögországban, hanem inkább azt, hogy ez a párt parlamentáris eszközök helyett más eszközökkel kísérli meg politi­kájának érvényesítését. Kondylisz tábornok mögött nem csupán a képviselők egy cso­­­­portja állott, hanem mögötte áll a hadsereg­­ egy része is, és ez fokozza Kondulisz állás-­­ foglalásának nyomatékét. A köztársasági párt másik része is a katonai vezetés alatt áll, hiszen ezt a csoportot Pangalosz tábor­nok vezeti , és Pangalosz szintén nem csu­pán parlamenti szavazatokra támasztja po­litikáját. A népszavazásnak az az egyik akadálya, hogy a köztársasági párt fölöslegesnek tartja az­ ilyen formalitást, mert nézete szerint a kamara kiküldése által a görög nép már elég világosan kifejezte akaratát , és azoknak, akik nem vettek részt a választásokon, ma­gukra kell venniük a felelősséget a következ­ményekért. A másik akadály az, hogy a nép­szavazáson nem akarnak részt venni a roya­listák, és ezek azután nem fogadnák el kö­telezőnek a részvételük nélkül megejtett népszavazás eredményét. Venizelosz tárgya­lásokat kezdett a royalistákkal, hogy állás­pontjuk megváltoztatására bírja őket, de a royalisták teljes agitációs szabadságot köve­telnek a népszavazás előtt, és vegyes szava­zatszedő bizottságokat a népszavazás tiszta­ságának biztosítására. Ha Venizelosz a kií­­vánt mértékben elfogadná a feltételeket,­­ akkor a republikánusok részéről találkoznék , azzal a váddal, hogy kéz alatt a dinasztia visszatérésének útját akarja egyengetni, és a hadsereg republikánus csapatai alighanem re­akcióba lépnének. A teljesen zavaros viszonyok között kér­désessé lett az is, hogy meddig tud még helyén maradni a Kafandarisz-kormány,­­ hiszen a Kafandarisz mögé csoportosult kép­viselők éles harcokat folytatnak egymás el­len is, és így bármelyik napon bekövetkez­­hetik a Kafandarisz-kom­ány pártjának kettéhasadása, a kormány bukásával és anél­kül, hogy nyitva állana az út az új kormány megalakulására. Venizeloszt azzal a sürge­téssel hívták haza, hogy diktátori hatalom­mal vegye át a görög politika irányítását, de most már az a helyzet, hogy Venizelosz a szenvedélyek lecsöndesítése végett­­ nem akarja vállalni a jelöltséget a köztársaság elnöki székére, és maga helyett az öreg Zaimiszt ajánlotta. Zaimisz tekintélyét ugyan nem növelte meg az a körülmény, hogy a görög politikai élet veteránja néhány héten át tárgyalt a katonai kormánnyal, és a ka­tonai kormány számára próbált egy politikai pártot teremteni, de Zaimisznek van egy nagy előnye, amelynél fogva talán legköny­­nyebben neki engednék át a köztársasági elnökséget a görög politikusok , Zaimisz magas kora és így elnökségének előrelát­hatóan rövid lejárata. A royalisták bíznának abban, hogy Zaimisz elnökségének végével megújíthatják majd a pert az addigra aligha­nem diszkreditált köztársaság ellen, míg a köztársasági politikusok így halaszthatnák el legkönnyebb szívvel politikai ambícióik érvényesítését. Rövid ideig tartott Athénben az a hangu­lat, amikor mindenki hajlandónak mutatko­zott visszavonulni azért, hogy felszabadítsa az utat Venizelosz elött. Ma már elviselhe­tetlennek érzi a köztársasági politikusok jó­­része Venizelosz esetleges elnökségét, és a görög politikai küzdelmek egyik offenzív célja Venizelosz köztársasági elnökké vá­lasztásának meghiúsítása. Úgy látszik, hogy a köztársasági eszme képviselői Görögor­szágban nem fognak tudni megnyugodni abban, hogy soraikból valaki föléjük emel­kedjék, és emiatt vált most kérdésessé a köztársasági államforma bevezetése Görög­országban ... Venizelosz nem hiába habo­zott akkor, amikor hazahívták és nem hiába gondolt arra, hogy talán jobb volna be­várnia Párizsban a köztársaság kikiáltását, és köztársasági elnökké választását. Távol­létében talán megválasztották volna köztár­sasági elnökké Venizeloszt, de most már alig van erre kilátása a görög Talleyrandnak, és így talán hitelesek azok­ a híresztelések, amelyek szerint Venizelosz most újból már nagyobb rokonszenvet érez a monarchikus államforma iránt. És ma még igazuk lehet azoknak a cáfolatoknak, amelyek szerint Görögországot nem fenyegeti egy újabb for­radalmi hullám, de ami ma igaz lehet, az esetleg nem lesz többé igaz­­ holnap. ­ A politikai helyzet A jövő héten megérkezik a népszövetség pénzügyi bizottsága Mint értesülünk, a népszövetség pénzügyi bizottsága a jövő hét elején megérkezik Buda­pestre. Valószínűleg velük jön Harding, a nép­­szövetség pénzügyi megbízottja is. * A bizottság leginkább azokból a tagokból áll, akik már Londonban is tárgyalták a magyar külföldi kölcsön ügyét. Tagjai Avenot francia, Saller angol, Jansen belga és Strakosch angol délafrikai megbízott, akik közül az utóbbit, mint igen kiváló valutaszakértőt ismer­ik. A bi­zottság megérkezése jóval előbb történik, mint ahogy azt eredetileg tervezték volt, s ezért most a kormány kettőzött erővel dolgozik azon, hogy előkészítse a pénzügyi szanálásra vonatkozó intézkedéseket. Bod Jánosnak ajánlották fel a pénzügyi tárcát A kormány úgy a pénzügyi, mint az igazság­ügyi tárcát már huzamosabb idő óta betöltet­lenül hagyja, illetőleg Walkó Lajos és Bethlen István gróf látják el e tárcák ügykörét. Mint értesülünk, a helyzetben a közvetlen jövőben változás fog beállani, mert Walkó Lajos hi­vatkozva nagymérvű elfoglaltságára, nem haj­landó tovább vállalni a pénzügyi tárca veze­tését. A pénzügyi tárcát, mivel különböző irányú tapogatódzások után eddig nem tudta Bethlen István gróf elhelyezni, amihez nagy­ban hozzájárult az a tény, hogy Kállay Tibor­nak a kölcsönügy vezetésével való megbízatása nem ambicionálta a jelölteket az árnyékmi­niszterségre, azt a megoldást találták, hogy Bod János közélelmezési miniszter ül át a pénz­ügyminiszteri székbe. Ezt a hírt hivatalosan sem meg nem cáfolták, sem meg nem erősí­tették. A közélelmezési tárca különben a sza­nálási program szerint meg fog szűnni. Egységes baloldali front A szociáldemokrata párt országos választ­mánya ma délután Batitz Gyula elnöklete alatt ülést tartott, amelyen Peidl Gyula beszámolt londoni útjáról. Ezután Farkas István ismer­tette a politikai helyzetet, kapcsolatban a kor­mány pénzügyi terveivel. A kormány pénzügyi politikájával szemben megnyilatkozó országos hangulat tekintetbevételével és az ország életbe­vágó érdekeinek szempontjából a választmány teljes rokonszenvét fejezte ki a baloldali ellen­zéki tömörülés irányában. Szükségesnek tart­ják, hogy a baloldali ellenzék egységes állás­pontot foglaljon el, de a szocialista párt vá­lasztmánya kijelenti, hogy ebből a frontból a fajvédők ki vannak zárva. A fővárosi törvényjavaslat Azt az információt kaptuk, hogy a fővárosi törvényjavaslat tárgyalása elhalasztódik és leg­jobb esetben csak ősszel kerülhet sor a válasz­tásokra. A kormány nem tartja sürgősnek, mert benn ül a kormánybiztos, a nagypolitikát a városi törvényhatóság nem zavarhatja, ellen­ben a különböző frakciók kénytelenek kellő választói mennyiség hiányában reménykedni a kormány jóindulatában. Munkatársunk meg­kérdezte Bárczy Istvánt, hogy mi a véleménye erről a kérdésről és minő előkészületeket tesz­­ a fővárosi választásokra ? A válasz a követ­kező volt: — Én a kormány részéről rossz taktikának tartom a választások elhalasztását, mert most minden felelősség a kormányra hárul. A kö­zönség lassanként el fog szokni attól, hogy a fővárosi helyzetet a Wolff-párt uralma terem­tette meg, a régi­ emlékek kopnak és ami baj lesz, azt mindinkább a kormány számlájára fogják írni. Én ma nem készülök előre a vá­lasztásokra, az teljesen fölösleges. Akármit szervezne most az ember, az természetesen nem lehetne mindenkit kielégítően tökéletes és így hiányosságába kapaszkodva rágna meg minden­­ tervet az idő. Akik mögött választók állanak, azoknak elég, ha két héttel a választás előtt fölállítják választási programjukat és felhívják közönség­­et. A Wollfe-pártnak megvan a maga közönsége, a szociáldemokratáknak is meg­van a maguk szervezete, nincs kétségem benne, hogy a döntő pillanatban a polgárság zöme is tudni fogja, hogy mit tegyen, hová csatlakozzék. Kupert Rezső válasza Vázsonyinak és Rassaynak Szupert Rezső ma a következő nyilatkozatot tette munkatársunk előtt: — Hetek óta szenvedem, pártommal együtt, nyílt és burkolt piszkálódásait a Vázsonyi—Ras­­say-szövetségnek, amelyet én liberális különít­ménynek nevezek. Különösen a debreceni válasz­tás óta nem hagynak békében s végül már el­rágalmazták pártomat fajvédő­ Kossuth-pártnak, radikálisnak, októbristának, szélsőbalnak. Ma aztán egyikük, a Rassay-sajtó, odáig rugaszko­dik, azzal vádolja pártomat, hogy már szót sem ejt szabadságjogokról, konszolidációról, minden politikai és gazdasági kérdés elvész nála Károlyi Mihály igazolásának és az októbrizmus dicsőíté­sének mindent elborító zengésében, míg Vá­zsonyi Vilmos az Az Újság mai számában két helyen is foglalkozik személyemmel, háttérben működő erők eszközének nyilvánít, majd pedig vázsonyisan lekicsinylő modorban veti sze­memre, hogy valamikor a kurzus bölcsőjét segí­tettem ringatni, még ellene, t. S Vázsonyi ellen is cikkeztem a Veszprémi Hírlap­ban stb., stb. Ezekből a stb.-ekből csak azt emelem még ki, hogy le­„fiatalemberez“, cezáromániás demokrá­ciával sáb­amat veregeti s figyelmeztet arra, hogy a forradalmak előtt, alatt és után az ismeretlen­ség előnyeit élveztem. — A Vázsonyi—Rassay-együttes okvetetlenke­­désére néhány szó válaszom van. Mindenekelőtt megjegyzem, hogy nem én kezdtem. Sem Debre­cen előtt, sem Debrecen után egyiket sem bán­tottam; törődni is csak annyit törődtem velük, hogy kértem őket, ne üldözzék hogy Vincét, ne álljanak be üldözőnek az üldözők közé azok, akik maguk is üldözöttek. Mégis jónak látták, különösen Nagy Vince megválasztása óta, hogy folyton az októbristákkal azonosítsanak és ezzel pártomat a demagógiának még annál is jobban kiszolgáltassák, mint ahogy az úgyis ki van szolgáltatva. Debrecenben én a gyűlölet, a ha­zugságok és a jelszavas üldözések ellen keltem harcra, hogy a magyar nép verdikt­jével vessek véget annak az emberhajszának, amely politikai érvényesülés céljából, csupa kenyéririgységből, a demagógia olcsó eszközeként kezdetben egy egész felekezetet s egy szerencsétlen történelmi korszak minden szereplőjét tette felelőssé egye­sek bűneiért, lett légyen szó akár októberről, akár a proletárdiktatúráról, később pedig asze­rint válogatott emberek és emberek közt, hogy hajlandók-e a hatalomhoz szítani. Mert ha haj­landók, lehettek bármily vörösek, próbás haza­fiaknak fogadtatnak el, ha pedig nem alkalmaz­kodnak, akkor lehetnek személy szerint bár­mily jók és becsületesek, kiátkoztatnak. — Vázsonyi is, Rassay is nagyon jól tudták, ha jóindulatúak, tudniuk kellett, hogy becsü­letes harc volt becsületes emberért, amelyre indultam és becsületes, sok szenvedő ember javára aratott, megváltó elvi győzelem volt az, amelyet a Kossuth-párt Debrecenben aratott. Mégsem hagynak azóta sem békében: üldöznek az üldözőkkel együtt, ők üldöznek, akik ma­guk is üldözötteknek vélik magukat, vagy leg­alább abban tetszelegnek maguknak, hogy ül­dözőnek védelmére hivattak e. Ezt üzenem nekik: — Aknamunkájukat mindenben jellemzi az a következetesség, hogy mikor azt vetik pár­tom szemére, hogy fajvédő­ Kossuth-párt, egy­úttal nem restelik azzal vádolni, hogy egyetlen célja, gondja és szerepe: igazolni Károlyi Mi­hályt és dicsőíteni az oktebrizmust. — Ezek után röviden végezhetnék a két li­berális vezér férfiúval, ha a kérdést végleg el­intézni nem akarnám s nyugodtan bízhatnám a közvéleményre herostratesi munkájuk megíté­lését, amely régóta nem merül ki másban, mint abban, hogy belerúgnak mindenbe, ami nem az ő személyük, az ő nagyságuk körül kezd szövődni, minden alakulásba, ha a csoporto­sulni szándékozók nem hajlandók kariatiddé összefonódni, hogy aztán a két nagyság lábbal taposott, élő piedesztáljává legyenek, amelyen Napóleon-szoborként gőgösen elhelyezkedhet­nek. — Most hirtelen farizeuskodva kezdenek utálni bennünket, mert hogy a szocialistákkal együtt megyünk s mert hogy néhány volt ok­tóbristát magunk közé veszünk és nem vagyunk hajlandók minden hazugságot lenyelni, ame­lyet az októbrizmus ostyájában a demagógok a közvéleménynek beadni akarnak. — Mit ér ez a farizeuskodás, elég rámutat­nom arra, hogy nem nagyon régen még Vá­­zsonyi Vilmos és Rassay Károly voltak azok, akik a szociáldemokrata párt szövetségét és ba­rátságát keresve­ keresték, míg végül létrehozták a polgárok és munkások szövetségét, amelybe bennünket, több liberálisokat, rólunk-nélkülün­k vittek be. Jómagam például egyetlen értekezle­ten sem vettem részt. Ugyancsak Rassay Károly volt az, aki az 1922. évi választások előtt az októbristákat, nem is csak Nagy Vincét, aki csak később jutott az októberi kormányban sze­rephez, hanem Búza Barnát, Vass Jánost és a többieket, a kezdettől fogva szereplőket, párt­jába — ellenzésem és tanácsom dacára — be­hívta, amint azt Búza Barna és Vass János pár hét előtt ellenmondás nélkül megállapították. Ugyancsak Rassay Károly, a bátor liberális harcos volt az, aki bármily jószándékkal alkal­mazkodott is, a kommunizmusban is szolgált. Ezek után nem értem és senki sem fogja érteni, hogy miféle erkölcsi alapon vindikál magának jogot: támadni a Kossuth-pártot és különösen Nagy Vincét, aki csak annyit tett, hogy szintén jószándékkal szolgálta nem is a kommunista­rendszert, hanem csak a Károlyi-régimét, azok közt a miniszterek közt, akikről a Bethlen­­kormánynak mai földmivelésügyi minisztere többször nyíltan kijelentette, hogy tisztessége­sebb magyar emberekkel nem ült még egy kabinetben. Annak a Bethlen-kormánynak föld­mivelésügyi minisztere jelentette ki ezt, amelyet adott esetben Vázsonyi és Rassay — jelek sze­­rint — nem irtóznának támogatni, noha igen sok bajuk van a fajvédőkkel, akik tudniillik kétfélék: elméletiek, mint Gömbösék és gyakor­latiak, mint a numerus clausus-os és amnesztiás Bethlenék ... — Egyszerű tányérozásról van itt szó. Tisz­­telt barátaink féltik tőlünk a zsidó polgárságot. Félnek, hogy rokonszenvével hozzánk fordul­hat, eltávolodhatik attól a terézvárosi politiká­tól, amely Budapestért, pár évi fővárosi ura­lomért odadná az egész országot, hogy aztán végül Budapest is elvesszen a liberalizmus szá­mára — esetleg örökre. Verik a dobot, hango­san rikácsolnak a csepűrágó-bódé előtt. Vi­gyázzatok, a szocialisták és a R­oMUf­i-pártiak,­­fajvédők, októbristák stb. — Megnyugtatom őket. Mi semmiféle fele­kezeti hatalomért, vagy rokonszenvért nem küzdünk. Egyetemes, országos politikát aka­runk szolgálni, még Budapesten is, amelyben elfelejttetni akarunk minden elválasztó jelleget, legyen az felekezeti vagy egyéb jelleg, mert azt tartjuk, hogy éppen a felekezeti kisebbségek­nek érdeke kínosan kerülni minden exkluzivi­tást. Arról nem tehetünk, ha a liberalizmus or­szágos szervezésére, amelytől végeredményében Budapest sorsa is függ, a Kossuth-pártot, ke­resztények és nem keresztények közös pártját, alkalmasabbnak tartjuk, mint a terézvárosi po­litikát. — Még csak Vázsonyi Vilmoshoz van pár szavam. Gőgös és oktalan támadásához, melyben még azt is bűnömül rójja föl, hogy valamikor — mikor szükségük volt rám — védtem zsidó polgártársaimat is. Ha öreg korát nem tekin­teném, s nem tudnám, hogy az öregség fogyat­kozásokkal jár, igazi nevén kellene neveznem- Inkább környezete számára írom ide, vigyáz­zanak rá. Ha ő nem látja be, lássák be he­lyette ők, hogy az a cezarománia és hatalmas­kodó szájaskodás, becsmérlő fölényeskedés, amelyben egész életében szenvedett, nem volt és ezentúl sem lesz alkalmas eszköz arra, hogy személyén keresztül, amely a zsidóság repre­­zentálását kívánja jelenteni, a kereszténység rokonszenvre, vagy legalább türelmességre hangolódjék a zsidóság iránt, ami pedig orszá­gos érdekből is óhajtandó volna és óhajtandó volna elsősorban zsidó vallásd polgártársaink szempontjából. Visszautasítom vállveregető le­kicsinyléseit, sértegető konfidenciáját. Nem bizonyult nemes ellenfélnek, pedig kötelessége inkább a hálás barát kötelessége lett volna ve­lem szemben. Én annak idején önként elég­tételt adtam neki mindenért, amivel megbán­tottam, ha megbántottam, nehogy a fajvédők örömüket leljék néhai — viszálykodásunkban. Ez a viszálykodás, annak lényege, kiindulási pontja az volt, hogy perszifiláltam azért, mert egyszer — gőgös perceiben — így nyilatkozott Deák Ferencről­, a zsidó emancipáció atyjáról, hogy: ,,Mi volt az a Deák? Solferino, és Deák, Königgretz, másik ’­i Deák, készen volt a nagy Deák." Vázsonyi-hála! Ugy­e, nagy kár volt ezért kiengeszt­ést keresnem ? Igazi szobrát, az elbizakodottságnak, a hiúságnak szobrát békén nem hagyom ! — Ami azt a gyermekes, komolytalan és éretlen híresztelést illeti, hogy a Kossuth-párt fajvédő­ szövetségben van, vagy volt, szintén szeretném visszautasítani, ha szükség volna rá. Ehelyett csak rámutatok, hogy azon az érte­kezleten, amelyből ezt a vádat kéri"'!­jók, Rassay és a demokraták képviselete is jelen volt . VILÁG wm. A görög katonatisztek Venizelosz ellen Athénból jelentik . A Kentros című lap szerint az athéni katonai liga elhatározta, hogy a szalonikai helyőrséggel érintkezésbe lép és a tisztek szolidáris tömegtüntetését rendezi meg a trónkérdésnek népszavazás útján való megoldása ellen, vagy pedig ulti­mátumban követeli ennek a politikának ha­ladéktalan megváltoztatását. A katonai té­nyezők, úgy látszik, ismét magukhoz akar­ják ragadni a hatalmat, ha a kormány el­utasítóan viselkedik. Nem akarnak többé hallgatni Venizeloszra sem. 1924 március T. ) A falra festett bolsevizmus A politikában ismerjük azt a kifejezést valamely politikai cél elérésére az ördöge­i is szövetkeznek. Egészen új formula, hogy falra festett ördögökkel próbálnak szövetkezni. Volt alkalmunk nemrégiben megállapítani, hogy Poidl londoni útját akkor próbálták megvá­dolni, mintha a népszövetség köréből kifogá­solták volna Peidlnak a magyar kölcsönnel szemben állítólag folytatott agitációját. Kitűnt, hogy ilyen népszövetségi forrást a hírterjesz­­tők nem tudtak produkálni és pedig annál ke­vésbé produkálhattak ilyesmit, mert amikor Peidl Londonba érkezett, az első, amit neki hivatalosan tudomására adtak, az volt, hogy a kölcsön ügye befejezett tény. Peidl nem akart agitálni a kölcsön ellen, de ha akart volna, akkor sem agitálhatott volna, mert már

Next