Világ, 1924. augusztus (15. évfolyam, 156-180. szám)

1924-08-01 / 156. szám

2 1924. augusztus. mmh—■bhéebémVILÁG borús párt képviselői jussanak szóhoz, egyrészt azért, mert a háborús párt ellenfeleinek memoárjai talán az elfogultság gyanújába eshetnének, másrészt azért, mert az ilyen memoároknak talán túlságosan erős lett volna a hatásuk, és kiváltották volna azt a követelést, hogy e J induljon meg a bűnvádi eljárás a hadüzenetek hetének néhány szereplője ellen, ha már idáig a bűnvádi eljárás megindítása helyett magas állásokkal jutalmazták meg a júliusi napokban kifejtett érdemes tevékenységüket. Ezt a hatást mi nem tűztük ki célul, és ezért nem használtuk föl idáig az idézetek összeállításánál Dumaine bécsi francia nagykövet memoárjait, ezért nem használtuk föl idáig azt az igen érdekes emlékiratkötetet, amelyret Szilassy Gyula írt, a pétervári osztrák-magyar nagykövetség első tanácsosa, Berchtold nagykövetsége idején, azután pedig a külügyminisztérium osztályfőnöke, ezért nem használtuk föl az idézetek összeállításánál a Bécsben tartottkoronatanácsi jegyzőkönyvét, hiteles és teljes szövegét, amelyet öt év előtt adott ki az osztrák köztársasági kormány, a hadüzenettel kapcsolatos egyéb akták mellett, többek közt feltárva azt, hogy a bécsi külügyminisztériumnak javarészt csak negatív bizonyítékai voltak a szerb kormány ellen emelt vádak alátámasztásánál, olyan bizonyítékok, amelyeknek alapján a szerb ultimátum megszövegezésének napjaiban a bécsi külügyminisztérium urai már teljesen tisztában voltak az általuk emelt vádak valótlanságával. A legsúlyosabb akták és a legsúlyosabb memoár-részletek így kimaradtak a Világ idézeteinek sorából és helyettük például Margutti tábornok jutott gyakran szóhoz, vagy pedig a Tirpitz nagyadmirálisnak francia és angol fordításban is megjelent memoárjai, amelyeket a nagyadmirális még 1919-ben tett közzé. Az ilyen tanukat igazán nem lehet pacifizmussal vádolni, és talán nem volt pacifista a bécsi katonai akadémia igazgatója sem, Krauss tábornok. Mi tehát igazán nem tudjuk, miért sziszszennek föl és miért kiáltanak a hatóságok közbelépése után a legitimista lapok akkor, amikor a Világ közlései elsősorban igazolták azt: milyen tiszta szemmel nézte az eseményeket I. Ferenc József, milyen tiszta szándékkal tiltakozott a háború politikája ellen és milyen tisztán látta a háború végzetes következményeit. Azt hiszszük, Ferenc József alakja megnövekedve és megtisztulva bontakozik ki ezekből a közlésekből, amelyek kétségtelenné teszik, hogy nem kerülhetett volna sor a háború katasztrófájának könnyelmű felidézésére akkor, ha Ferenc József a kritikus napokban nem egy súlyos betegségből alig fölépült nyolcvannét esztendős aggastyán, akit lehet félrevezetni, lehet megtéveszteni, lehet befejezett tények elé állítani azoknak, akiknek nincsenek skrupulusaik. A mi nézetünk szerint a legitimista lapok most szintén tartoznának védeni Ferenc József emlékét és tartoznának néhány őszinte szót mondani azokról, akik lerombolták Ferenc József életének művét, és visszaélve az aggastyán bizalmával, visszaélve az aggastyán éveinek számával, elérték azt, hogy egy kierőszakolt aláírás megtagadja a hosszú uralkodás tanulságaiból leszűrt eredményt: a béke politikájának hű képviseletét. Akármilyen lármás is most a terror és akármilyen hangos a kiáltás a hatóságok közbelépése után, mi nem fogjuk elhinni, hogy súlyos indiszkréció öt évvel a memoárok megjelenése után idézni valamit, amit öt év előtt írt meg több nyelven egyszerre, az entente-országok nyelvein is, a német nemzeti párt vezére, Tirpitz nagyadmirális. Sőt nem fogjuk elfogadni azt az érvelést sem, hogy az igazságot néha titkolni kell, nagy, országos érdekből, nagy, külpolitikai érdekekből, és ezért nem szabad idézni az angol kék könyvben közzétett aktákat, amelyekről így esetleg tudomást szerezhetnek az angol diplomáciai körök és kihasználhatják az ilyen leleplezéseket Magyarország ellen. Egyeseknek lehet kellemetlen az, ha kiderül, hogy a nyolcvannégy esztendős uralkodó nem sokkal fiatalabb főhadsegéde, Paar Ede gróf minden követ megmozgatott az ultimátum előtt az osztrák és a magyar delegáció külügyi bizottságának összehívására, de a magyar politikusok számára nem volt olyan fontos a külpolitikai kérdésekben illetékes magyar alkotmányos szerv meghallgatása, mint az öreg osztrák tábornoknak és így Paar gróf hasztalanul küzdött a magyar delegátusok összehívásáért. De még kellemetlenebb volna egyesekre nézve, ha idéznénk Dumaine bécsi francia nagykövetet, aki előtte Berchtold gróf tette azt a vallomást, hogy egyik főhivatalnoka hamis információkkal, akták meghamisításával vezette félre és még kellemetlenebb volna egyeseik szántára még néhány ilyen leleplezés, amelyhez nem is kellene francia vagy más idegen tanút idézni. Mi azonban nem akarunk vádat emelni, mi nem akarjuk a múltat rekriminálni, akármilyen jogosult volna is a vád kíméletlen képviselete akkor, amikor a nagy történeti pörnek mindenekelőtt az ezeréves . Magyarország esett áldozatul. Mi nem akarjuk hirdetni a teljes, és leplezetlen igazságot sem : mindössze annyi igazságot akarunk belevinni a közvéleménybe, amenynyire feltétlenül szüksége van a magyar jövőnek. A mi szavunkat elfojtották dobpergéssel, trombitaszóval, lármás frázisokkal tíz éve és néhány hete, amikor még lett volna mód kitérni a katasztrófa elől. A mi szavunkat elfojtották az uszítás polifon zenekarával, négy-öt esztendeje, amikor még lett volna mód elérni a jobb békét. Sem a háború vége, sem a trianoni szerződés nem igazolja azokat, akik túlkiabálták szavunkat. És ha most megvonnák a szót a történelem aktáitól, magyar érdekké minősítve azt, ami csak egy pártnak lehet Magyarországra nézve káros érdeke, akkor megint eljön az az idő, amikor fájdalmas bizonyítékai lesznek annak: milyen kár volt Magyarországtól távoltartani a mindenféle elkönyvelt történeti igazságot. Minden kereskedőnek öt állami tisztviselőt kell eltartani .(A Világ tudósítójától.) Foss József helyettes miniszterelnök és népjóléti miniszter úrnak sikerült minisztertársaival elhitetnie, hogy a magyar kereskedők csak nem akarják, de meg tudják fizetni az augusztus elsején esedékes házbért. A kormány nem hiszi el tehát, hogy a kereskedelem katasztrófa előtti teljes mozdulatlan életet él. Ezzel azt bizonyítja, hogy vagy ismeri a helyzetet, de politikai és fiskális érdekből teszi magát vaknak, vagy pedig bevállai, hogy teljesen informálatlan. Ez utóbbi azért a nagyobb csapás az országra, mert állandó betegsége a nép sorsát intéző uraknak, akik olyan orvosok, hogy csak a boncolás adataiból, a halál után tudják megállapítani a helyes diagnózist. A tömeges kényszeregyezségek, a fizetésképtelenségek a népjóléti miniszter urat is meg fogják tanítani arra, hogy rosszul kormányoz, mert nem hogy előre nem lát, de még azt sem látja meg, ami van. A népjóléti miniszter urat egy-egy kalocsai kirándulása alkalmával — mert mint a káptalan nagyprépostja Kalocsához tartozik — bizonyára felvilágosítják, kanonoktársai, hogy hogy mennyire megváltoztak a viszonyok. — Oh, kegyelmes testvérünk — mondogatják neki vidám kanonoktársai —, el sem méltóztatd hinni, mennyire megokosodott ez a mi jó népünk. Képzeld csak, a kisgazda pompásan megtanulta a koszt pénzüzletet és bizony leszedi mind a hét bőrét annak a bevándorolt nációnak. Most nem ő kér kölcsönt a zsidótól, most ő ad. De milyen kamattal A múlt héten hallottuk, hogy a makói rendőrségen letartóztattak egy zsidó kereskedőt, akit a kosztpénzuzsorások tettek tönkre. Kik adták a heti 10 százalékos pénzt? A kofák, a parasztok, azután ügyvédek, sőt még állami tisztviselők is. Ezek szedik a kosztot, ott állnak az üzletben és ami pénzt bevesz a kereskedő, azt elviszik kamat fejében, ők maguk inkasszálnak. És a népjóléti miniszter, aki tőrölmetszett magyarsággal beszél, bizonyára így válaszolt: Ha a fene fenét eszik is (mintha egyszer már metszette volna valahol tőről ezt a szép szóvirágot), akkor is elmondom, hogy mi jutott erről az eszembe. A régi színidirektor, akinek a pénztárába este beült az egyik hitelező s addig árusította a jegyeket, amíg ki nem telt a követelése, aztán pedig jött a másik. Ez a kedélyes jelenet bizonyára nem játszódott le, de az tény, hogy a népjóléti miniszter és vele az egész kormány oly vak a kereskedelem válságos helyzetével szemben, hogy megdöbbenve kell kérdeznünk, vájjon nem az-e még most is a kormány legfőbb kereskedelmi szakértője, aki egykor azt a klasszikus veretű mondatot vágta oda a nemzetgyűlés fejéhez a kereskedelemminiszteri székből, hogy: én nem vagyok ellensége a kereskedelemnek! És megölte azt. Azt bizonyára elismeri a kormány is, hogy az általa szanált ország közönsége nem vásárlóképes, mert nincs pénze. Azt tudja a kormány is, hogy az adók és más terhek alatt görnyedő és roskadozó kereskedelem teljesen pang. Ezt a forgalmi adó-kimutatás be fogja bizonyítani. A B-listára került tisztviselők azzal vigasztalódnak, hogy nemsokára visszakerülnek az államhoz, mert a gazdasági helyzet oly válságos, hogy több ezer új adóvégrehajtóra lesz szükség. Az állampénztárak üresek, a tisztviselői fizetéseket csak nagy késedelemmel utalják ki és a drágaság oly magasra szökött, hogy most a közönség azt mondja: nem vásárlók, mert jönnie kell — az árukrachnak. A pusztulás jelenségeit már mindenki látja, csak a kormány nem, amelynek szanálási és kormányzási politikája pedig főleg a kereskedelem erejére támaszkodik. öt tisztviselő — egy kereskedő Egy Kazinczy utcai kereskedésben fültanuja voltam a következő jelenetnek : A pár lépésnyi üzletben, a hatórai záróra előtt 4—5 vevő sürgött-forgott. A főnök és a felesége szolgáltak ki. Nyílik az ajtó, belép egy feszes tartású úr. — A főnök urat keresem — mondja —, forgalmi adóellenőr vagyok. Kérem a könyveket A munka megakadt A kereskedő kérte a szigorú tekintetű urat, hogy jöjjön másnap reggel. — Egész nap nem volt vevőm, most közvetlenül zárás előtt van egy kis forgalom, ne méltóztassék mindenáron zavarni — szólóit kérően. — Sajnálom, de énnekem most kell ellenőrzést tartanom, ne tessék sokat beszélni, adja elő a forgalmi adókönyvet A kereskedő otthagyta vevőit és előadta a könyvet, amelyben az ellenőr ekezdett lapozni. — Ez nagyon kevés, ez nem forgalmi adó, itt valami történik — mondotta az egész közönség hallatára. — Magának nagyobb a forgalma, mint amennyit kimutat. Tudja-e, hogy mi ennek a következménye ? — kérdezte kemény hangon, szinte katonás harsogással a kereskedőtől, aki bizony megszeppentnek látszott. — Márpedig én tisztességgel és becsülettel beírok minden fillért, amit beveszek és beragasztom a bélyeget — válaszolta alázatosan. — Ezzel én nem vagyok megelégedve, — vágta vissza a szigorú úr, — mert vegye tudomásul, hogy Magyarországon minden kereskedőnek öt állami tisztviselőt kell eltartania, már pedig ilyen kevés adóból nem lehet. Erre a nyilatkozatba odaléptem az adóellenőr úrhoz: — Gratálok, uram — szólattam, — és köszönet azért, amit mondott. Végre egy őszinte szó. Ezt eddig nem tudtuk. Az ellenőr néhány perc múlva, azzal a kijelentéssel, hogy ezúttal még eltekint a följelentéstől, távozott. Korányi konkurrense Igaza volt annak a derék embernek, a kereskedő csak azért van, hogy eltartsa az államot, hisz a forgalmi adó állami életünk tartóoszlopa, mely azonban kidőléssel fenyeget, mert Korányi Frigyes báró hatalmas konkurrenst kapott. Hallgassa csak meg, mit mond a Hitelezői Védegylet a vidéki kereskedelmet pusztító kosztpénzuzsoráról, egyik feljelentésében, amelyet a makói rendőrséghez adott be. „Mi nemcsak a hitelezőit megcsaló kereskedőt jelentjük fel, hanem indíttatva érezzük magunkat arra, hogy azokat a kosztpénzmanipulációkat, melyeket a kereskedő és egyes pénzhiitelezői közösen elkövettek, inkrimináljak és felhívjuk a rendőrség figyelmét ezekre a manipulációkra. Hivatalból üldözendőnek tartjuk azokat az úgynevezett kosztpénzhitelezőket, akik láncolatos kosztpénzuzsora révén juttattak hiteleket a följelentettt kereskedőnek, oly kép, hogy ők, bár nem saját tőkéjükkel dolgoztak, mégis beékelődtek a kosztpénzhitelezők láncolatába. Az a kereskedő, aki kénytelen kosztpénzuzsorávsal tengetni magát, az .eo-3pso szorult helyzetben van, aki tehát ilyen kereskedőnek a megengedett kamat mértékét meghaladó feltételek mellett nyújt hitelt, Sutija és ismeri szóreit helyzetét és így uzsoráért felelősségre vonandó. Méltóztassék ezeket az uzsorásokat is kinyomozni és felelősségre vonni, mert az ilyen természetű uzsora súlyosan érinti a kereskedelmi hitel biztonságát és a jóhiszemű kereskedelmi forgalmat, mert a távolabb álló áruhitelezőnek sejtelme sincs arról, hogy az adós uzsorások karmai közé került és a hitelbe vett árut áron alul is piacra dobja, mert az uzsorás ott ül a pénztárnál és mindenkit megelőzve söpri be a bevételt." Ha tehát Vass népjóléti miniszter úr azt állítja, hogy az ügyes kereskedőnek már július 15-én a kasszájában van az augusztusi házbér, akkor erre azt feleljük, hogy rosszul tudja, mert ma olyan a kereskedelem, de főleg a vidéki kereskedelem helyzete, hogy a hitelezők tömeges följelentése folytán, nemsokára nem is kell majd házbérről gondoskodnia igen sok kereskedőnek, mert valamelyik „állami középületben" kap ingyen lakást és kasztot. Feláron dobják piacra az árut A kereskedők helyzete oly vialságos, hogy a fővárosi kereskedők kénytelenek gőzerővel inkasszálni kintlevőségeiket. A fővárosi nagykereskedő sem tud fizetni a külföldi gyárosnak, mert nincs pénze. Az áruját eladta vidékre és pedig már igen számbaveendő mértékben hitelre. Azt tapasztalják most már, hogy igen sok, nagy vagyonúnak hitt vevőjüknél nincs meg se a portéka, se a pénz. A vidéki kereskedőnek sincs a tavasz, sőt őszig vevője, mert a falusi nép ebben az időszakban nem vásárol. A kereskedő, mint bebizonyítottuk, akosztpénzuzsorások kezei közt vergődik és ezért a fővárosból hitelre vet árut sokszor féláron is piacra dobja, de az érte kapott pénzt sem az áruk hitelezője, sem ő nem látja. Igen sok esetben azonban a kereskedő addig meg se kapja a kosztpénzre felveendő hitelt, amíg zálogot nem ad biztosítékul. Az áruhitelező portékáját adja oda, melyet a kosztpénzuzsorás a falun értékesít olyan áron, amelyen tudja. A fővárosi kereskedőt szorongatják a külföldi valutatartozások és neki okvetlen pénzhez kell jutnia, hogy a zugforgalomban valutát vásárolhasson. Június 22-ike óta ,az új devizarendelet értelmében könnyebb a helyzet, de aNemzeti Banknál is sok nehézséggel jár még a legitim út. Ezért a zugforgalom továbbra is vígan prosperál. A krach jelez — A helyzet, ha ebben a percben nem is katasztrofális, —– mondották a Hitelezői Védegyletben, de oly válságos, hogy a katasztrófa, a krach, a gyengébbek elhullását elkerülhetetlennek látszik A magyar kereskedő minden erejének a megfeszítésével küzd ez ellen. Ha megfe Péntek lelő intézkedések nem történnek, akkor a szanálási akció legszélesebb alapjának elgondolt forgalmi adóbevétel úgy összezsugorodik, hogy nem tudja majd szilárdan tartani a reá tervezett épületet. A vidéki kereskedők csődje nemcsak A bűnügyek számát szaporítja, mert hisz a fővárosi áruhitelező kénytelen büntető útra terelni az ügyet, hogy valamit megmentsen követeléseből, hanem a fővárosi kereskedelmet is aláássa. A nagy raktárak tele vannak és „visszafelé valorizálódnak". A takarékkorona és a valorizáció nem ártott a nagykereskedelemnek, ha a vidéki kereskedelem krízise következtében megfordult a helyzet Az áruk vevők hiányában elértéktelenednek és tartani lehet attól, hogy ami Bécsben megtörtént, itt is bekövetkezik, elkerülhetetlen lesz az áru-krach. Az igaz, hogy Budapest kereskedővilága szolid és jól fundált, de itt is túlprodukció van. Ennek okvetlenül elpusztulás a sorsa. A csalhatatlan jelenségeket az illetékeseknek észre kellene venniük. A legjobb belvárosi cégeknél előfordul, hogy esedékességeiket nem tudják fizetni. Hogy ez így van, hogy a kereskedő „minden áron" pénzhez akar jutni, annak csalhatatlan jele, hogy a lapokban a kereskedők „kiárusításokat" hirdetnek, mégpedig napról-napra növekvő számban. A részlet-üzlet is a legrosszabb konjunktúra idején, a rettenenetes pénzszűke napjaiban, éled újra. Ez is a tömeges eladásnak egyik fajtája, amelyből, az igaz, hogy a tőke nélküli szegény vevő is hasznot húz, de valódi célja az, hogy a raktárt mihamarabb megforgassa a kereskedő. A politikai helyzet A Kossuth-párt értekezlete A Kossuth-párt vezetősége ma tartotta szünet alatt utolsó értekezletét, amelyen Rupert Rezső elnök beszámolt a 33-as bizottság legutóbbi ülésén történtekről. Az értekezlet az ott fölvetett kérdésekkel kapcsolatban sajnálattal emlékezett meg arról, hogy a bizottság többségi pártjának politikai elfogultságán, hatalmi vágyán, értéktelenségén megtörnek azok a törekvések, amelyek megvalósításától függ a magyar nemzeti és társadalmi problémák helyes megoldása. Ezután ismertette azokat a javaslatokat, amelyeket a párt képviseletében a 33-as bizottság ülésén szóvá tett, így a gabonaőnség kérdését, az állami üzemek gazdálkodásában tapasztalt deficitet és feltárta azokat a közgazdasági, ipari és pénzügyi életben mutatkozó szomorú tapasztalatokat, amelyek sürgősen figyelmeztetnek arra, hogy a mai politikai elnyomottság és a közéleti korrupció az egységes koncepciót megöli és csak a pillanattal törődnek. Szóvátette a kínzó adórendszert, amely a mai rossz viszonyok következtében a romlásba vezethet. A megindult vita eredményét abban összegezte, hogy addig, amíg a sok évtizedes gyakorlatra visszatekintő húsos fazekas politikai rendszernek vége nem lesz, amíg az ország polgárainak siránkozással kell járulniuk a hatalmasságokhoz oly sérelmek orrvoslása érdekében is, amelyek a társadalomnak és a nemzetnek egyformán érdekében vannak, addig a közéleti politikáról és az ország megmentéséről nem lehet szó. A kormányzattól függővé kell tenni, hogy a nemzet hatalmasai és képviselete minden lépésükben kénytelenek legyenek nemcsak a saját érdekükkel, hanem a közérdekkel is számolni. Az elmút napok tapasztalatai mindenkit meggyőzhettek arról, hogy itt az ideje annak, hogy minden magyar politizáljon, hogy közéleti hatalomra tehessen szert, ne pedig gazdasági érdekképviseleti, vagy társadalmi önképzőköröket járjon, amelyekben csak sóhajtozva és könyörögve járulhat a közéleti hatalmasságok elé. A pártnak az a felfogása, hogy ameddig becsületes és tiszta választások nem lesznek, amelyek a valódi népakaratot nyilvánítják meg, jót várni nen lehet. Csak a becsületes tiszta választás hozhat ebben a tekintetben megfelelő eredményeket, amelyek alapján az ellenzékben is egészséges elvi alapokon kialakuló erőtényezők lehetnek. Szomorú látni, hogy a mai elég nagyszámú ellenzék nem tudja feladatát betölteni, mert ellenkező esetben az a kormányzati rendszer, amely az országot a romlás felé viszi, egy pillanatig sem állhatna fenn. Nemcsak a többségi párt, hanem az ellenzék nagyrésze is bűnös és felelős azért, hogy a mai állapotok fennállhatnak, mert az ellenzék nagy része akkor, amikor történelmet kellene csinálni, komolytalan töredékekre oszlik és minden politikai nagyság külön párt akar lenni. Az ellenzéknek csak egy kis része az, amely fejlődésre képes. A Kossuth-párt mindenesetre fontosnak tartja a magyar polgárok alkotmányos jogainak és a nemzet jogainak kivívását, mert Cikikül közéleti politikára számítani sem lehet. A demokraták a községi választókhoz A Központi Demokrata Párt ma este Vázsonyi Vilmos dr. elnöklete alatt értekezletet tartott, amelyen elhatározta, hogy a választók érdekében a főváros utcáin plakátokat fog kiragasztalni, amelyeknek lényege a következő: A központi választmány augusztus 1-től 15-ig délelőtt 8 és 12 óra között közszemlére teszi a központi városházán a választók ügyében hozott határozatait. Az érdekeltek győződjenek meg sorsdöntő joguk elintézéséről. A központi választmány határozatai ellen a közigazgatási bírósághoz lehet fellebbezni. Akit felszólalása ellenére a központi választmány kihagyott a névjegyzékből, augusztus 30-ig jelentkezzen bármely kerület demokrata pártkörében. Szerkesztőségi telefon: . 58—00 Kiadóhivatal. • • , , 81—00