Világ, 1924. augusztus (15. évfolyam, 156-180. szám)
1924-08-01 / 156. szám
Péntek Léon Blum — nemzedékünk egyik legcsillogóbb intellektusa (A Világ párizsi tudósítójától.) AmikorPoincaré február végén váratlanul rekonstruálta kormányát, és váratlanul elbúcsúzott kettő kivételével azoktól a miniszterektől, akik huszonhat hónap nehéz politikai küzdelmeit osztották meg vele, a legnagyobb meglepetést az keltette, hogy Léon Bérard is megvált a közoktatásügyi tárcától. Nem csupán azért, mert Bérard-ot erős régi személyi kapcsok fűzték Poincardhoz, hanem azért is, mert Bérard egyike a legfinomabb fejű, legműveltebb francia politikusoknak, és így igen nagy népszerűségre tett szert, mint közoktatásügyi miniszter, sőt majdnem azt lehetne mondani, hogy a régi Poincaré-kormány egyetlen népszerű tagja volt. Ez a népszerűség nem szorítkozott a politika területére, és a tudományos körökre, hanem Bérard volt a Poincaré-kormány képviselője a párizsi társaséletben is, ahol nagyon sokra becsülik Bérardot, a bukott minisztert is, mint szellemes, érdekes és kellemes causeur-t. Mandátumát megtartotta Bérard, csak éppen most többet van otthon, mint azelőtt, színes pizsamában olvassa könyveit, és ha pihentetni akarja szemét, szép kilátás nyílik ablakaiból a Champs-Elysées kertjére, virágágyaira, fáira. Lakását is jó ízléssel választotta meg Bérard. A politikai kérdésekről nyugodtan és szenvedélytelenül beszél, mint olyan ember, akinek vannak más érdeklődései is a politikán kívül, tehát nem türelmetlen és jól érzi magát az ellenzék oldalán is. De éppen ez a tárgyilagosság teszi érdekesekké kijelentéseit : A pénzügyi nehézségek — Az új kisebbség jobban megállja helyét, mint az a régi többség, amelyből a mai ellenzék lett. Voltaképpen csak egyszer találta meg a szükséges energiát és politikai bátorságot az 1919 november tizenhatodikán megválasztott többség, akkor, amikor megszavazta a népszerűtlen és a választási szempontokból igen kockázatos pénzügyi javaslatokat. Ha következetesen ilyen morális erőt mutat a november tizenhatodikai többség, akkor talán javára írták volna ezt a bátor állásfoglalást, így azonban a kissé elkésett bátorságnak súlyos következményei lettek. Csak éppen attól félek, hogy a baloldali blokk pénzügyi programjának megvalósítása még súlyosabb következményekkel járna, noha választási szempontból kétségkívül a baloldal adópolitikája volt a helyesebb. Egyelőre még a régi többség által kiépített utakon halad tovább a francia pénzügyi politika, de már közeledik az új költségvetés megszavazásának ideje, és akkor sor kerül majd az adópótléknak, továbbá a forgalmi adónak eltörlésére. Az adópótlék igen kellemetlen, és a forgalmi adó talán még kellemetlenebb. De én még mindig nem látom, milyen kellemes pénzügyi rendszabályokkal lehetne helyettesíteni ezt a két kellemetlenséget. A jövedelmi adó fokozott kiépítése szintén elsősorban a középosztályt terhelné meg, és semmivel sem kellemesebb, mint az eltörlésre ítélt adónemek. A vagyonadó keresztülvitelének nehézségeivel tisztában vannak a baloldalon is. Nem szólva arról a veszélyről, hogy a gyors tempójú és politikai szempontoktól vezetett kísérletezés a pénzügyek területén veszélyessé válhatik az ország hitelére nézve. Az iskola problémái a közoktatási dekrétumaimra nézve nincsenek ábrándjaim, és tudom, hogy ezek eljátszották szerepüket. Csak kiváncsi vágyaik* * mi fog következni, mert a probléma megoldását én sem látom könnyebbnek, mint Frangois Albert, a közoktatásügyi miniszter. Az egységes iskola szép eszme, nagyon szép eszme, csak éppen a megvalósítása majdnem lehetetlen. Úgy, amint igen súlyos kifogásokat lehetett tenni az ellen, hogy a középiskolák növendékeinek alig tizenhárom éves korukban kellett választaniuk további tanulmányaik irányára nézve, de a helyzet az, hogy a középiskola nem vezetheti el növendékeit egy olyan univerzális tájékozottsághoz, amely a középiskolai tanulmányok lezárásával minden pályára képesítené őket, tehát mégis a tanulmányok lezárása előtt kell választania mindenkinek abban a tekintetben, hogy mit akar tanulni. Bérard kitért a válaszadás elől arra a kérdésre, hogy kiket tart hivatottaknak az ellenzék vezetésére. — Az ellenzéken sokan vannak, akik bebizonyították politikai képességeiket akkor, amikor súlyos, felelős állásokat töltöttek be. A kisebbség most megmutatta, hogy nem hiányzik belőle sem az offenzív lendület, sem az érzék a fegyelem szükségessége iránt. Senki nem mondhatja, hogy az ellenzék vezérkar nélkül ment volna át támadásba, és vannak az ellenzék soraiban többen, akikben megvan az az anyag, amelyből az ellenzéki vezéreket faragják ... Neveket azonban nem akart említeni Bérard, és nem jelölte meg személy szerint azokat, akikben megvan a pártok vezetéséhez szükséges anyag, csak még nincsen egészen kifaragva. Viszont a baloldal vezéreiről név szerint is nagy elismeréssel beszélt Bérard. Sátoros cigányok írta: Szalay László Volt az országút mentén, nem messze a tanyától, egy poros kis akácfaerdőnk. Itt hűsölt, bogárzott déli verőn a jószág, s minden átvonuló cigánykaraván ebben az erdőben táborozott le. Nálunk — tanyán vakációzó diákgyerekeknél — valóságos szenzációsamba ment, mikor a kehes fogataikat gyalog körülrajzó fáraóivadékok sírva, kacagva, tréfálva, káromkodva a kis akácoshoz megérkeztek. Fúrást faragást, puskát, csónakot félrelökve, rohantunk ész nélkül a lós erdőbe. — Ne te, nem viharzott utánunk az irigykedve, csoszogva járó, felvigyázó Szuhay. — Nem csodálnám, ha igyekezetükben még mind a hárman a nyakukat törnék ki. ♦ Az volt csak a látvány. A lovaikat nem akarta kifogni senki; a sátrat nem akarta senki megcsinálni, csak visított, rikácsolt a díszes társaság, izegve, forogva vagy megülve — mint a papagályok. Egy három éves dugónyi kölyök kikapja nagyanyja fogatlan szájából a pipát, s megfutamodván, útközben sebesen szipákolt belőle. Nagyanyja sikoltozva tépte a haját — s egy bánatos legény hanyattfekve harmónikázott. Meztelen kisasszonyok és süvölvények, elénk járulván „egy kis bágójit", vidám rókatáncot jártak, s három sárgaszoknyás cigánylány dalolva ment a kúthoz vizet hozni. Végre érthetetlenül is szörnyű káromkodás után, akadt aki kifogta a lovakat; akadt, aki felütötte a sátrat, s aki leszedte a kocsikról a véneket, csecsemőket. Asszonyok gallyat szedtek, tüzet raktak; fölé szúrták a szolgafát bográccsal, — „kizs üszélt húsos lopott kukoricsával". ^ S hogy este lett, — lement a nap, — kihúnyt a tűz; elcsöndesült a tábor. Csak a lovak köhögtek, dobogtak s tücskök cincogának a sötét árokszélen ...* Ismertük minden karavánjukat : Kalderást, Mohát, Sutkát, Balogokat, a kecskemétieket, a torontáliakat s a fehérvári fekete hadakat. Tudtuk, hogy rajtunk mikor húznak által, Becskerekről menvén a kecskeméti zöld vásárra, s nyilván tartottuk a fehérváriakat, akik lopni jártak az Anna napi debreceni vásárra. Ismertük Nédót, az öreg vajda bácsit, aki ezüst botját kukaszivarért mutatta, s Édő nénit, aki megkülönböztetett tiszteletből ürgepörköltre hívott meg vacsorára. Rúzsi volt, — Edő néni leánya, — az én szívemnek első kinyílt virága. Még csak tíz éves, de már minő formákba,... de hogy beszéljem el rendjében a dolgot. * Hárman voltunk testvérek s Rúzsit én fedeztem fel, mert én voltam a legidősebb — tizennégyéves —, s így a leggonoszabb is. Minélidősebb ugyanis valaki, annál gonoszabb ... egynémely esetekben . . . Először akkor találkoztam vele, mikor szilvát lopott nálunk a gyümölcsösben. S én tettenértem. Most is kacagnom kell. Fenn volt a fán, nem tudott elszaladni s úgy nézett rám ijedt szemekkel, mint egy kis macska. Leültem a fa alá s elkezdtem nézni. Csak egy szál szoknya volt rajta s azt is felfogta, mert abba szedte a szilvát. Néztem. Gömbölyű, bronzszínű térdecskéjét, erőtől duzzadt, izmos kis lábaszárát, figyelő keblecskéit, hollófekete haját, szemét, hajlott orrocskáját ... , — Rúzsi — szólítottam meg végre, mert féltem, hogy jönni fog valaki —, gyere le. Még följebb mászott ijedtében. — Gyere le, nem bántalak. De Rúzsi nem jött, csak pislogott a fáról. . — Jó — mondtam —, majd jönni fog Szuhay, leráz a fáról s átad a zsandároknak. Látod én nem bántalak, még segítenék is a szilvát vinni, amit ott tartasz a szoknyádban... Félbehajtotta a fejét, aztán sandán nézve, lekiáltott a fáról: — így görbülj meg ? — így — mondom önérzetesen. — Akkor lemegyek — s elkezdett lefelé mászni... — De egy csókot csak adsál — kiáltottam fel hozzá. — Adok! S amint leugrott a földre, hirtelen lehajolt a kezemhez és megcsókolta. — Nem így, te csacsi, — kiáltottam a kezemet elrántva. — Hát hogy? — Hát így !s a karjaimat kitártam, de ő elugrott, aztán futni kezdett, én meg utána. Hirtelen félreugrott. Én pedig neki egy fának, de úgy, hogy azt hittem, hogy az orrom hátul a nyakamon jön ki. * Szerelmes lettem a Rúzsiba, ebbe a mezítelen egyiptomi királylányba, aki bujdosva járt széjjel a nagyvilágon. Mindig mellette voltam. Őrjöngtem érte és sikerült is meghódítanom egy sárga selyemblúzzal, amit a nővéremtől kaptam ajándékba. Ettől kezdve igen megbecsült Rúzsi. Még meg is csókolhattam. De ha ölelni is akartam, karmolt, harapott, rúgott és szitkozódott... Egy reggel hűlt helyet találtam a karavánnak. Mikor még én aludtam, hajnalban, ők fölkerekedtek és odébbálltak. A hamu alatt még parázs pislogott. Odaültem és ott sirattam Rúzsit. :* Mikor a következő vakáció is eljött, első meglepetésem az volt, hogy az akácos kiserdőt a föld poráig kiirtva találtam. — Hogy a cigányok ne időzzenek benne — dörmögte kajánul öreg Szuhay. Egész nyáron át Rúzsiékat lestem. Nem ettem, nem ittam, folyton az országutat figyeltem. Jöttek is karavánok, de azok a letarolt erdő mellett öklüket rázva mentek el . . . Vakáció végén kijelentettem, hogy vége a tanulásnak. Nem megyek vissza diáknak, hanem felkeresem a Rúzsiékat és fölcsapok sátoros cigánynak. Elszörnyedés, szidás, pofonok, könyörgés semmit se használt. Mindenki kétségbeesve látta, hogy vagy a bolondok házába visznek, vagy feltartózhatatlanul fölcsapok sátoros cigánynak. Mikor már mentem volna, elém állott az a vén, huncut, felkötnivaló öreg Szuhay, bevitt a szerszámoskamrába, s ott a nyakamba borulva, nagy sírások közt azt mondta, hogy ne menjek sehova, mert el van már az én dolgom örökre rontva. A nagyapám ugyanis, — az édesanyám apja, — már tavaly észrevette a dolgot Rózsival, s hogy mindent elrontson, Rózsit még tavaly ősszel férjhez adta. Adott a vőlegénynek egy szélhüdött igáslovat, s a Rúzsinak száz pengő forintot ajándékba. Azóta Rúzsi már meg is babázott, látták is a kis purdét a kiskőrösi vásárban ... Nahát, ahogy akkor én sírtam, dühöngtem, ahogy törtem, zúztam. Szuhay meg, ez a vén lókötő, velem együtt siránkozott, és égnek vetett szemekkel átkozta a nagyapámat. Pedig az egész égbekiáltó hazugságot ő, Szuhay, meg a szegény apám találta ki, hogy engem a cigányoktól visszatartsanak. S az egész meséből csak az erdő kivágása, s az apámnak Nédó vajdához intézett az a kecsegtető kijelentése volt a valóság, hogy amint a környéken bárhol felbukkannak, odamegy Szuhay és lelövöldözi a lovaikat. ♦ így törte az én karrieremet derékban ketté az embereknek kárhozatos, kicsinyes felfogása. A baloldali vezérek — 1848-ban az általános választói jog a tehetséges, értékes emberek hosszú sorát küldte a parlamentbe. Ott ült akkor Victor Hugó, Lamarline, Arago, Lamennais, Thiers, Louis Blanc, Pierre Leroux, Lacordaire. . . Ennyi fényes tehetség sem előbb, sem később nem került egymás mellé a francia törvényhozás padsorain. Egész különös, hogy ezek a fényes tehetségű emberek egész energiájukkal megalapoztak egy olyan politikai rendszert és egy olyan államformát, amelyet károsnak és veszélyesnek tartottak: a császárságot. Ma nem vagyunk olyan gazdagok, mint voltunk akkor, de azért az általános választói jog nálunk nem szorította ki az igazi tehetségeket a politikából úgy, mint másutt, és ma is van akárhány kétségtelen érték a kamarában. Például Verriot, a miniszterelnök erős lendületű és mégis finoman csiszolt szónok, szép mondatokba foglal szép ötleteket, tovább él benne a francia kultúra minden értékes hagyománya, sokat olvasott, és finom szem VILÁG 1924 augusztus 1. 3 mel látott meg sok mindent. De vannak mások is. Léon Blum igazán nagyon távol áll tőlem a politikában, de a kamara folyosóin talán semmi nem hatott reám olyan frissítően, mint egy beszélgetés Léon Blummal, például arról, hogyan írja le regényeiben és miként elemzi a féltékenységet Proust, vagy arról, milyen jövő vár Maurice Barrés irodalmi hagyatékára. Léon Blum egész frappáns megjegyzéseket talál az ilyen kérdésekről, és általában minden kérdésről, ami az irodalomra tartozik, az esztétikára, vagy az élet nagy érzéseire. Nem tehetek róla, de minden ilyen beszélgetés után az az érzésem, hogy Léon Blum a mi nemzedékünk három-négy leggazdagabb és legcsillogóbb intelligenciája közé tartozik. Szellemes, de ötleteiben van egy teljes következetesség, sokoldalú, de sokoldalúságát szorosra összekapcsolja az erős egyéniség. Szomorú és sivár volna a politikai élet, ha az ilyen emberek kiszorulnának belőle. Kénytelen vagyok bevallani azt is, hogy minden politikai ellentéten át csodálatot érzek Paul Boncour széles tudása, tiszta gondolkodása iránt is ... És egészen különös: egy konzervatív ponitikus, egy erősen konzervatív kormány volt minisztere, akinek hangja csak akkor melegszik át, amikor a baloldali vezérekről beszél, főleg a szocialista párt vezéréről. Bérard jobboldali bizonyítványa Léon Blum intelligenciájának gazdagságáról és csillogásáról talán némi megnyugvás azon a napon, amelyen tizedik évfordulójához közeledik Jaurés halála. Jaurés hamvait átszállítják a Pantheonba Párizsból jelenti a Világ tudósítója . A kamara mai ülésén a kormány elfogadta azt a javaslatot, amely szerint Jaurés hamvait át fogják szállítani a Pantheonba. A javaslat mellett 346, ellene pedig 110 képviselő szavazott. Élénk feltűnést keltett, hogy a kamarának ezt az ülését a karzatról végighallgatta a német szocialisták egyik vezére, a birodalmi gyűlés volt elnöke, Paul Loebe is. Jaurès halálának tizedik évfordulója alkalmából a francia szociáldemokrata párt ma a szakszervezetekkel együtt nagy emlékünnepélyt rendezett, amelyen a német szocialisták nevében Paul Loebe, a belgák nevében Vandervelde, az olaszok képviseletében Turati, és az angol munkások nevében Williams beszéltek. Egy másik párizsi jelentés szerint Francois-Albert közoktatásügyi miniszter hosszabb beszédben megokolta azt az indítványt, hogy Jaurés hamvait a Pantheonba szállítsák át. Beszédét, amelyben méltatta Jaurés irodalmi és bölcsészeti tevékenységét, a baloldal élénk tetszéssel fogadta. Az egyik kommunista szónok tiltakozott az ellen, hogy más pártok a magukénak vindikálják Jaurést és összehasonlítják Leninnel, amire a szocialisták padsoraiból élénk tiltakozás hangzott fel. A Szakszervezeti Tanács a munkanélküliség ügyében a parlament egybehívását kéri (A Világ tudósítójától.) A Szakszervezeti Tanács csütörtökön délután ülést tartott, amelyen a munkanélküliség kérdésével foglalkozott. Az ülésen megállapították, hogy július havában ismét szaporodott a munkanélküliek száma. A faiparban 24,66, a grafikaiiparban 30.1, a húsiparban 11.7 százalék volt a munkanélküliség emelkedése, de a vasiparban és más iparágakban is nagyarányú az emelkedés. Ennek tulajdonítható a titkárságnak az a jelentése, hogy tegnap a munkanélkülieknek több küldöttsége kereste föl a Szakszervezeti Tanácsot, amelyet erélyesebb akcióra sürgetett. A tanács tagjai ezután hosszasabban tárgyalták a munkanélküliség ügyét. Fölmerült az a kérdés, hogy a munkanélküliek nyomoráért ki vállalja a felelősséget. A Szakszervezeti Tanács megállapította, hogy a felelősséget nem vállalhatja, hiszen ma már tömegével vannak olyan munkanélküliek, akiknek lejárt a segélye. Az egyik tanácstag felszólalásában azt hangsúlyozta, hogy a munkanélküliek között megfizetett emberek a vezetőség lanyhasága ellen uszítanak. Elmondotta, hogy Debrecenben a munkanélküli vasmunkásokat gyűlésre hívta össze valaki, aki azt állította, hogy a központ kiküldöttje. Véletlenül azonban aznap Debrecenbe érkezett ő is, mire ez az állítólagos központi kiküldött eltűnt. Állítja, hogy Budapesten is uszítják a munkásokat. A tanács tagjai nagy felzúdulással hallgatták ezt a bejelentést és a titkárság javaslatára egyhangú határozattal kimondották, hogy megkeresik a szociáldemokrata párt vezetősége útján a parlamenti frakciót, tegyen meg minden intézkedést, hogy a munkanélküliség ügyében hívják egybe a nemzetgyűlést és ott vonják kérdőre a kormányt, amiért a nyomor enyhítése ügyében semmit sem tett. Kimondták azt is, hogy az akciót tovább folytatják és a tanács legközelebbi ülésén tárgyalja a kérdés megoldására vonatkozó további javaslatokat. Tárgyalta még a Szakszervezeti Tanács a franciaországi kivándorlás ügyét is, annak a levélnek alapján, amelyet a franciaországi szakszervezti tanács ez ügyben írt és amelyben attól óvja a magyar munkásokat, hogy az itt toborzó francia kivándorlási ügynökségnek felüljön, mert ennek nemcsak hogy nincs a francia kormánytól felhatalmazása, de már meg is tették ellene a megtorló lépéseket. A tanács elhatározta, hogy az erre vonatkozó összes iratokat nyilvánosságra fogja hozni.