Világ, 1925. május (16. évfolyam, 98-122. szám)

1925-05-01 / 98. szám

Péntek" VILÁG 1925 május T. 3 a.- sfjv­.n­­r.T..vr?rs3eRm A községi választások döntik el a francia politika Irányát Longuet nyilatkozata Herriot bukásáról és Painlevé kormányáról­ ­ (A Világ párizsi tudósítójától.) Hogy autentikus forrásból tájékoztathassam a Világ olvasóit a francia krízisről, Jean Longuet-hoz fordultam és a szocialistáknak ez a vezére részletesen kifejtette előttem pártja álláspontját. — A szenátus szavazata, mely az Herriot­­kormányt megbuktatta, voltaképpen nekünk szocialistáknak szólt. A szenátus kapitalista érdekeltség. Legalább a mai összetételében az. S mint ilyen természetesen ellene sze­gült a mi politikai felfogásunknak, melynek a jelen pénzügyi krízisben első követel­ménye a vagyonadó. ----Úgy Herriot, mint Herriot bukása után Briand és legutóbb Painlevé szívesen vette volna, ha koalíciós kormányt alakí­tunk a polgári radikális pártokkal. Mi ezt minden egyes esetben visszautasítottuk. Szavazatunkkal támogatjuk a radikális kor­mányzatot, mert az a lehető polgári kor­mányok között a francia proletariátusra a legkedvezőbb. De nem a mi kormányunk, mert polgári, tehát kapitalista kormány, ezért abban tárcát nem vállalunk, megtart­juk függetlenségünket és csak addig szava­zunk a kormányra, míg szocialista elveink­kel ellenkezésbe nem jut. Ezt a feltételes tá­mogatást nevezhette Briand „kötélnek" és ezért nem vállalta a kormányalakítást. Ter­mészetes, hogy éppen e magatartásunknál fogva mi szocialisták erős hatást tudunk gyakorolni a kormányra. Semminemű gyá­vaság abban nincs, hogy tárcát nem válla­lunk, eszünkbe sem jut kibújni valaminő felelősség alól. A felelősséget vállaljuk mi választóinkkal szemben a kormány tetteiért valahányszor a kormánynak bizalmat sza­vazunk.­­ Hogy a helyes utat választottuk, annak bizonysága, hogy nemcsak pártunk van ha­tározottan növekedőben a május 11-iki vá­lasztás óta (tagjaink száma 78.000), hanem az egész országban a párt népszerűsége nö­vekedik és ezt a kommunista agitáció nem tudta meggátolni. Eddigi felfogásunkhoz ra­gaszkodunk továbbra is. Herriot a vagyonadón bukott meg! — Tévedés volna azt hinni, hogy a kle­rikális agitáció vagy a vatikáni követség megszüntetése okozta az Herriot-kormány bukását. Herriot a vagyonadón bukott meg, melyet a szenátus nem fogadott el. A Ház megifjult május 11-én, de a sze­­­nátus, melyet öt éve választottak, az öt év előtti hangulat kifejezője. Alkotmányunk­nak egy elavult pontja szerint (melyen azon­ban a szenátus hozzájárulása nélkül vál­toztatni nem lehet), csak a parlamentet le­het feloszlatni, a szenátus fel nem oszlat­ható testület, így azután a krízisnek sem Herriot bukása, sem Painlevé kineveztetése nem vetett véget, mert itt a circulus vitiosus egy esete forog fenn. Mi szocialisták csak olyan kormányt vagyunk hajlandók támo­gatni, mely a mi pénzügyi politikánkat kö­veti); a szenátus pedig nem hajlandó olyan kormányt támogatni, mely ebben a szellem­ben törvényjavaslatot terjeszt eléje. Jobb­oldali kormány nem kaphat bizalmi szava­zatot a parlamenttől, melynek baloldali többsége van; a radikális kormány nem ma­radhat uralmon szocialista támogatás nél­kül; tiszta szocialista kormány nem elég erős arra, hogy maga uralkodjék, tehát az egyetlen lehetőség polgári radikális kor­mány szocialista támogatással, ennek a pénzügyi politikáját pedig a szenátus nem fogadja el. A felsőház kősúly a közélet nyakán s­e ha ily lehetetlen a helyzet, kérdez­tem, akkor nem értem, hogy Painlevé ho­gyan vállalhatta a kormányalakítást? Mint Ön mondja: ha lemond a vagyonadóról és más úton (infláció, a fogyasztási adók eme­lése) próbálja szanálni a pénzügyi helyze­tet, önök ellene fordulnak és nem lesz több­sége a Házban, ha pedig ragaszkodik a va­gyonadóhoz, akkor a szenátusban nem lesz többsége? — A helyzet tényleg kritikus. Én a ma­gam részéről sokat várok a május 5-ikén következő községi választásoktól és talán az új kormány is azokra számít. Tény az, hogy a baloldali kartelnek a közvélemény­ben erős támasza van. Reméljük, hogy a községek radikális és szocialista elöljárókat fognak választani. Ez azért fontos, mert a francia szenátust viszont a községi elöljá­rók választják. Feltehető, hogy a szenátus az ország hangulatának nyomása alatt en­gedni fog rideg vétójából. És ha nem? És ha az új kormány sem­ boldogul? Házfeloszlatás következik? És annak ki tudja, milyen következménye lehet? — Nem szeretek jósolni. Ha azonban a Háza feloszlatnák nekünk nincs okunk az új választásoktól visszariadni. Én azt hi­szem, hogy a szocialista frakció egy új vá­lasztás után megnövekedett számban térne vissza a Palais Bourbonba. Ma 105-en va­gyunk, akkor talán 130-an lennénk. De én remélem még, hogy a szenátus engedni fog: a pénzügyi helyzet oly súlyos, hogy a­­vagyonadót elkerülni mn l­ehet. Mindenki­nek be kell látnia, hogy nincsen más mód az ország pénzügyein segíteni. Pacifista külpolitika Végül megkérdeztem Jean Longuel-t, hogy az Herriot-kormány bukásának nem rész­ben az Herriot-féle békepolitika sikertelen­sége volt-e az oka. Herriot a német de­mokrácia feléledésére számított, ezzel szem­ben Németországban a reakció kapott erőre... — Egyáltalán nem tartom Herriot kül­politikáját sikertelennek — felelte Longuet. — Ha nem érte is el azt az eredményt, me­lyet remélt, hasonlíthatatlanul emberibb, becsületesebb és mindenekfölött eredménye­sebb külpolitika volt, mint Millerand és Poincaré vészes és katasztrofális eljárása Németországgal szemben. Herriot külpoliti­kája visszatért a francia világpolitika tradi­cionális liberalizmusához és ha hatása nem lehetett teljes és azonnali, ennek oka, hogy későn érkezett. A bloc national a gyűlölet­nek oly sűrű magvait vetette el, hogy mi is kell, hogy érezzük e magvak termését. De rendületlen meggyőződésem, hogy ez a kül­politikai irány a helyes és ezt kell követni a legyőzött országokkal szemben a jövőben is. .. Pavilové-kormány e téren is folytatni fogja Herriot politikáját, mely mindenesetre tisztábbá tette a helyzetet és hozzájárult Európa nyugalmának és békéjének lassú megszilárdításához. Caillaux és a szocialisták így Jean Longuet a szocialista, Marx uno­kája, ki az államélet minden problémáját akarva-akaratlanul marxista szemszögből nézi. Ő valójában, mint láttuk, fel sem veti a lehetőségét annak, hogy az új kormány kompromisszumot fog keresni és találni a vagyonadótervezet kijátszására, mint ahogy arra sem gondol, hogy a vagyonadónak a a mai társadalmi rendben oly hátrányos kö­vetkezései is lehetnek, mik alaposan ellen­súlyozzák annak nem kicsinylendő előnyeit. Painlevé, a mindenképpen nyugodt, mér­sékelt és sokoldalú politikus szemmel látha­­tólag más nyomokon járt, mikor pénzügy­miniszterévé az új kabinetben Caillaux-t ne­vezte ki. Caillaux minden radikális mivolta mellett megmaradt mindenekelőtt fináncembernek, ki gondolkozásának alapelveit apjától, a nagynevű bankártól örökölte. Innen ered antagonizmusa a szocialistákkal szemben és emlékezetes, hogy csak legutóbb is határo­zottan a vagyonadó ellenségének mondta magát. Kudarca az „Oeuvre“ megvásárlása körül ennek a szocialistákkal való antago­­nizmusának következése volt. Pénzügymi­niszterré való kinevezése nap­ján ugyan si­került Caillaux-nak kiegyenlítő formulát ta­lálnia, és így megegyeznie a szocialistákkal a vagyonadó kérdésében, de ismerve Cail­laux diktatórikus hajlamait és a szocialista párt hagyományos bizalmatlanságát vele szemben, kétes, hogy tartós lesz-e a meg­­egyezés. És kérdéses, hogy Caillaux-nak még a va­­gyonadótörvény megkerülésével is fog-e si­kerülnie a szenátust megszelídíteni? Hiszen e rettegett szenátorok személy szerint ugyan­azok az emberek, kik Caillaux-t haza­árulóvá bélyegezték rövid idő előtt és ugyan a szenátusnak csaknem fele alig né­hány hónapja a Caillaux-nak adandó am­nesztia ellen szavazott. Biztosnak látszik, hogy a Painlevé— Briand—Caillaux-kabinet a francia politikai krízisben csak egy újabb stációt, de nem végleges kibontakozást jelent. Longuet-nek a Világ számára adott nyilatkozatai megvi­lágítják a helyzet nehézségeit és az egyre súlyosbodó világnézeti ellentéteket az egyes pártok között. Leszögezhetjük mint Longuet fejtegetéseinek magvát, a tényt, hogy a fran­cia közvélemény, dacára a nacionalista sajtó minden erőlködéseinek és a parlamenti i­t­­rikók minden szövevényének, meglelte ha­­gyományos ösztönét és ellenállhatatlan cél­tudatos irammal fordul egyre erősebben a liberális, demokratikus és szocialista pártok felé. Bárczy István megmagyarázza a demokratikus blokkhoz való csatlakozását (A Világ tudósítójától.) A Központi De­mokrata Körben ma este a XI. választó­­kerület választói részére rendezett a demo­kratikus blokk vacsorát,­ amelyen elsőnek Bródy Ernő szólalt föl. Meleg szavakkal üd­vözölte a kör vendégeit, Bárczy Istvánt, Harrer Ferencet, Wildner Ödönt, Felek­­ Gézát és Halasi Fischer Ödönt, akiket a zsúfolt terem közönsége viharos tapssal kö­szöntött. Azután rámutatott arra, hogy leg­jobb volna, ha az adóhivatalt bíznák meg választójogi igazolványok kiadásával, ak­kor mindenki megkapná az igazolványt. Végül méltatta Bárczy István érdemeit, mire az egész közönség helyéről fölemel­kedve percekig ünnepelte Bárczy Istvánt. Bárczy beszéde Bárczy István válaszában kijelentette, hogy a sikerről már eleve meg van győ­ződve. Nem vett részt a legutolsó hetek választási küzdelmében, egyrészt mert a szabadelvű pártból való távozása után kí­­méleti időt akart tartani, másrészt mert nem tud elég gyűlöletet érezni még azok­kal szemben sem, akik más táborban van­nak. De meg akarja indokolni úgynevezett pálfordulását. Pálfordulásról azért nem lehet beszélni, s mert álláspontja kezdettől fogva csak tak­tikai mérlegelések tekintetében tért el a de­mokratikus ellenzék pártjainak politikájá­tól, míg a cél mindig azonos volt. Amikor részt vett a szabadelvű polgári párt megala­kulásában, soha nem gondolt másra, mint arra, hogy ez a párt a választási küzdelem után együtt fog dolgozni a demokratikus el­lenzékkel a városházán, és ezt a felfogását mindig teljes nyíltsággal szögezte le. Kiin­dulási pontja mindig az volt, hogy a bal­oldal, a liberalizmus és a demokrácia szá­mára több szavazatot lehet szerezni akkor, ha a választási küzdelemben külön halad a szabadelvű polgári párt, és így megszerzi az ügynek azokat a szavazatokat, amelyek másként egy vagy más okból elvesznének a demokrácia számára. Ez olyan elméleti tétel, amely igen plau­­zibilisnak látszott, de a gyakorlat mégsem igazolta az elméleti megfontolásokat, mert kiderült az, hogy fölöslegesek az árnyalati megkülönböztetések, és nincsen szükség kü­lön konstrukciókra, mert a szabadelvű, de­mokratikus polgárság nem törődik a nüan­­szokkal akkor, amikor világosan, tisztán áll előtte a cél, és hajlandó fentartások nélkül együtt haladni mindenkivel, aki szintén a reakció megdöntését kívánja. Nem volt ér­telme tehát annak, hogy elváljon azoktól a polgároktól, akiknek bizalmából a város­háza élére került, egy olyan elméleti té­telért, amelyet megcáfoltak a tapasztalati tények. A taktikai szempontokat természe­tesen a cél alá kell rendelni, és nem a cél fölé helyezni, kénytelen volt tehát revi­deálni eredeti mérlegeléseit és taktikailag is csatlakozni azokhoz, akikkel kezdettől fogva együtt akart győzni, és együtt akart dolgozni a győzelem után. Az ügy és a cél ellen vétett volna akkor, ha nem teszi meg azt a lépést, amelyet köteles volt megtenni, kezdettől fogva nyíltan vallott felfogásának és meggyőződésének becsületes konzekven­ciája gyanánt. Távollétében megtámadták azért, hogy el vállalta a XIII. kerület listavezetését Ugrón Gáborral szemben, akivel azelőtt együtt volt. Erre csak annyit akar válaszolni, hogy ő azelőtt a XIII. kerület képviselője volt, ugyanakkor, amikor Ugrón nem egészen az ő támogatása nélkül a XIV. választókerületet képviselte. És már akkor, amikor velük volt arról volt szó, hogy a XIII. kerületben Bárczy István lesz a listavezető. Ezek a tá­madások különben időlegesek, múlok, és csak a célt kell nézni. A cél: a reakció meg­buktatása, az igazságos, becsületes közigaz­gatás megteremtése, a cél, hogy minden vá­rosi üzemből ki kell irtani a gyűlölködés pártpolitikáját és a főváros minden alkal­mazottjának tudnia kell, hogy egyformán kell képviselnie minden budapesti polgár érdekét. Túlzott érdemeket tulajdonítanak neki, az ő dicsérete ma zászló, vágy, amely vissza­kívánja a régi Budapestet, azt a pezsgő, haladó életet, amely nemcsak a városházát, de az egész várost áthatotta. És ebben­ nagy része volt a főváros egész lakosságának, az ő szűkebb munkatársainak és Budapest egész népének, mert a főváros lakosságának támogatásából merítettek ők erőt és lelke­sedést. És Budapest népének mostani lel­kesedése vissza fogja varázsolni azt a múl­tat, azt a Budapestet, amelyben mindnyá­junknak gyönyörűsége mellett Kakulyay Károly után Harrer Ferenc szólalt fel, és kijelentette, hogy fölösleges programot adni ott, ahol jelen van az a két vezér, aki programot nemcsak adni, de megvalósítani is tud. Ők nem visszatérni vágyó tisztviselők, ők a polgárság munkásai. Budapest barátai és Budapest ellenségei Feleky Géza dr. rosszhiszeműnek tartja azt a beállítást, mintha a fővárosi választá­soknál a konzervatív és a forradalmi erők ütköznének össze. Egy félévvel egy kivéte­les választási győzelem után az angol kon­zervatív párt szélsőén jobboldali konzerva­tív pénzügyminisztere bejelentette az adó­mentes létminimum megkétszerezését, a havi 47 millió koronás kereset határáig, mi­vel az állami terheket elsősorban a tőke jö­vedelme tartozik viselni, és nem a munka keresete , továbbá bejelentette az özvegyi nyugdíjak rendszerének kiépítését, egészen eddig, amíg az angol özvegyek legfiatalabb gyermeke is munkaképessé lesz. A válasz­tások előtt mást és többet szoktak ígérni a pártok, mint amit megtartanak a választá­­sok után, tehát érdemes megnézni , milyen cselekedetekkel próbálják eloszlatni a vá­rosháza jelenlegi ,,konzervatív" urai a vá­lasztási küzdelem legkritikusabb szakaszá­ban azt az ellenszenvet, amely az el­múlt évek folyamán végzett munkájuk kö­vetkeztében veszi körül őket. Most, amikor életérdek volna a városháza urai számára bebizonyítani, hogy nekik is van fogékonyságuk a magyar főváros lakossá­gának gondjai és bajai iránt, egyetlen nagy cselekedetre szánta el magát a budapesti ta­nács, amely Wolffék bizalmából ül helyén: felére szállította le a lóverseny vigalmi adó­ját. Az emberek faj­védelme helyett tehát csak a lovak fajvédelmét szolgálja az a po­litika, amel­y a fajvédelmi jelszavakkal ját­szik, és a lóversenyek vigalmi adójának le­szállításával Wolffék bizonyára megszerez­ték az összes versenylovak szavazatait, de más kérdés, mi lesz az álláspontja Buda­pest polgárságának, mikor látja, hogy a fővárosi tanács a nagy gazdasági krízis kö­zepette csak a lóverseny adóterheinek le­szállítását intézte el sürgősen, ellenben a budapesti polgárok terheit egyre fokozza. Charpentier művei közül a legtöbbet ját­szott francia operák közé tartozik a Lujza, amelynek nagy szerelmi duója a Mont­­martre-on játszódik le. Innen kilátás nyílik az alkonyi homályba borult Párizsra, és a szerelmi duó végén kigyulladnak a lámpák: felragyog Párizs nagy fénykoszorúja a Szajna egyik és másik partján. Amikor a két szerelmes előtt ott tündöklik Párizs, megfeledkeznek szerelmükről, és letérde­pelnek Párizs előtt, rajongással és imádat­­tal. Ennek a jelenetnek mindig frenetikus hatása van, mert Franciaország olyan ra­jongással és imádattal néz Párizsra, mint Charpentier két szerelmese. Budapestet azonban azok kormányozták most, akik gyűlölik Budapestet, és nem szeretettel néz­nek a magyar fővárosra. Budapest fölött most éveken át urak voltak azok, akik térdre akarták kényszeríteni a magyar fő­várost, míg Charpenter operája letérdel Párizs előtt. Bárczy, Harrer és Wildner a háború előtt megszervezték Budapest bará­tainak egyesületét, amelynek az volt a célja, hogy felkutassa, konzerválja és ápolja Bu­dapest múltjának emlékeit. Most más fel­adatuk van Budapest barátainak : a múlt védelme helyett a jövő védelme, a múlt emlékeinek konzerválása helyett az élet és a munka feltételeinek biztosítása. Május tizenhatodikén kell elkövetkeznie annak a napnak, amely kiragadja a hatalmat Buda­pest ellenségeinek kezéből, és Budapest ba­rátaira bízza a magyar főváros sorsának irányítását, jövőjének biztosítását, életének megjavítását. Havonként is előfizethet május elsejétől a Világ­ra és július elsején díjmentesen életbe lép 100 millió koronás tűzkár­ biztosítása. A választás után is Feleky Géza dr. után Peyer Károly be­szélt: Budapest m­iunkássága — úgymond — nagy örömmel vette tudomásul, hogy Bárczy István a blokkhoz csatlakozott. Nincs most szó az egyes pártok program­jának megvalósításáról, hiszen hiányzik a polgári szabadság legelemibb kelléke. A reakció megértette, hogy egyetlen kilátás a valamelyes sikerre csak úgy lehet, ha egyesül. Ezt meg kell értenie azoknak is, akik a liberalizmusért és demokráciáért küzdenek. Csak ha majd ledöntötték a reakciót, ha biztosítják a polgári szabad­ságjogokat, akkor lehet az egyes pártok programjának megvalósításáról beszélni. Bejelentette, hogy a választások után is együtt akarnak dolgozni a demokratikus polgársággal és hiszi, hogy a különválásra egy emberöltőn belül nem is kerül sor. Ezután Fábián Béla dr., Baracs Marcel dr. és mások mondtak beszédet. ■■ mura­l —a—■ Kormányválság fenyeget Ausztriában (A Világ bécsi tudósítójától.) A kormány és a keresztényszociális tartományi képvi­selők tárgyalásai a pénzügyi és alkotmány­­jogi kérdésekben még mindig nem vezettek eredményre. Ha ezek a tárgyalások még a jövő hét folyamán sem jutnának tető alá, úgy a mostani kormány helyzete rendkívül kritikussá válik. Ez esetben a kormány­pártok veszélyeztetve látják, ha ismét Seipel dr. venné át a kormányügyek vezetését, annál is inkább, mert a kormánypárt kö­­reiben hivatkoznak arra, hogy Seipel dr­­volt az, aki Genfben kötelezettséget vállalt a pénzügyi és közigazgatási alkotmány­­reform keresztülvitelére. Jól tudjuk, hogy a nyomorúságnak mik­ a hatásai. Tudjuk, hogy még a bölcs embe­reket is ingerültekké, meggondolatlanokká, hiszékenyekké teszi s azonnali csillapításra sóvárgókká, tekintet nélkül a távolabbi kö­vetkezményekre. MACAULAY, j

Next