Világ, 1926. február (17. évfolyam, 19-41. szám)

1926-02-02 / 19. szám

2 1926 február 2. r3B3£VILÁG őri közegeknek ez a vádirat megadja a jog­címet arra, hogy a nyomozás kiegészítését követeljék és ezáltal az általános nyugta­lanságot, mely politikai és közgazdasági szempontból az országra nehezedik, fo­kozza.­­ Ezt az ügyet végre le kell zárni. Ilyen vádirattal azonban és ilyen nyomozati ered­ménnyel, amikor egy érdekelt nagyhatalom kíséri figyelemmel az ügyet, a frank­­hamisítás bűnügyét likvidálni nem lehet. Ha az urakban egy szikrája is van a hazafiságnak, mondják el, honnan szerez­zék a papírt, a pénzt, mondják el titkaikat és szabadítsák meg az országot a ránehe­zedő szörnyű lidércnyomástól. A Világ munkatársa megkérdezte Prop­­per Sándortól, hogy a vádirat közzététele éreztetni fogja-e hatását az indemnitás még hátralevő vitájában? — A részletkérdésekre vonatkozólag — válaszolta Propper — még nem állapod­tunk meg, de az kétségtelen, hogy az ügyészség vádiratában foglalt pozitívumok­ból, és még inkább a negatívumokból kény­telenek leszünk az indemnitás szerdán folytatandó vitájában bizonyos következte­téseket levonni. Friedrich: „Kétségbe vagyok esve a hatalmon lévők rövidlátása miatt" Ismeretes, hogy Friedrich István fejtette ki a legnagyobb buzgalmat a parlamenti vizsgálóbizottság létrehozása érdekében és ő iparkodott rábírni a baloldali ellenzék tagjait: adjanak módot Bethlen István gróf miniszterelnöknek a frankhamisítás ügyé­nek likvidálására. A vádirat megjelenése után tehát általános érdeklődésre számít­hat az, hogy Friedrich István milyen kö­vetkeztetéseket von le a vádiratból. Fried­rich a következőket mondotta a Világ munkatársának: — Most, a vádirat megjelenése után — mondotta Friedrich — még sürgősebbnek tartom a kormány mielőbbi lemondását. Ma­holnap két hónapja annak, hogy ez a bot­rány izgatja a közvéleményt, és még min­dig nem állapíthatunk meg mást, mint hogy kátyúba jutott a szekér. Ahelyett, hogy félrealana a kormány, hogy így lehetővé tegye a szekér kiragadását a kátyúból, Bethlen István makacsul rajta ül a szekéren, a bizalmatlanságnak azzal a súlyával, amely teljes erővel nehezedik az ő személyére. — Eleinte nem láttam olyan sötétnek a helyzetet, de most valósággal kétségbe va­gyok esve a hatalmon lévők rövidlátása miatt. Ennyire játszani a tűzzel, ennyire visszaélni a közvélemény türelmével, még a legutóbbi hat esztendő történetében is példátlan. Rupert szerint a vádirat visszájára fordítja a jogtudományt Rupert Rezső, a Kossuth-párt elnöke, a hozzáintézett kérdésekre kijelentette a Világ munkatársa előtt, hogy mivel tagja a par­lamenti vizsgálóbizottságnak, egyelőre nem óhajt foglalkozni azokkal a politikai követ­keztetésekkel, amelyek a vádiratból levon­hatók. Elégségesnek tartja, ha egyelőre csak büntetőjogi szempont­ból világítja meg a vádirat tartalmát. — A vádirat tartalmát illetőleg — mon­dotta Rupert — egyelőre csak sajtóközlé­­sekre vagyok utalva. Nem akarom elhinni, hogy az ügyészség azokat, akik a bankóikat rajzolták, kicsírázták és nyomtatták, sőt a vízjegyes papírt készítették, tehát a pénz­utánzást elkövették, csak bűnsegédeknek és nem tetteseknek minősíti. Azt kell hinnem, hogy időközben hatályon kívül helyezték a büntetőtörvénykönyvet, vagy pedig visszá­jára fordult a jogtudomány. A legmegdöb­bentőbb, hogy Nádosy Imre országos fő­kapitány, aki a vádirat szerint is mozgatója, értelmi szerzője és döntő tényezője volt az egész ügynek, csak bűnsegéd, még­pedig nemcsak a pénzhamisításban, hanem, ami azzal teljes azonos bűntett, a hamis pénz forgalombahozásának bűntettében is. Most tehát úgy áll a dolog, hogy például Janko­­vics és Schwetz Tibor, akik néhány darab ezrest forgalomba hoztak, tettesek és Ná­dosy Imre, aki hatalmas befolyásával elha­tározásra bírta őket, csak az ő szerény kis­­­segédjük. Sok igazságügyi katasztrófát értünk meg az utóbbi években, de ennél merészebbet egyet sem. — A vádirat, ha igaz a sajtóban közölt szöveg, szinte teljes egészében ellenkezik a büntetőtörvénykönyvvel és a judikatúra szabályaival. Nézzük csak azt a legkirívóbb részt, amely arról szól, hogy Windischgratz tettes a pénzhamisításban, Nádosy ellenben csak bűnsegéd. A Btk. 203. szakasza szerint a pénzhamisítás bűntettét követi el és a Btf­. 204. szakasza szerint 5 évtől 10 évig terjed­hető fegyházzal büntetendő nemcsak az, aki valamely ország fém- vagy papírpénzét utá­nozza, tehát készíti, vagy magában a készí­tésben részt vesz, hanem az is, aki­­ utá­­noztatja, tehát megrendeli vagy csináltatja. Maga a vádirat állapítja meg, hogy Win­dischgratz több barátjával együtt határozta el a pénzhamisítást, akik közül, ha a többi egyelőre ismeretlen is, mert Windischgrätz nem hajlandó őket megnevezni, egy: Nádosy személye egészen kétségtelen, hiszen — mi­ként a vádirat mondja a tervébe, hogy francia ezerfrankosokat fog utánoztatni, elsősorban Nádosy Imrét avatta be, aki az egész akció kezdetének első hónapja után minden lényegesebb eseményről tudott, azok­hoz hozzájárult, tudta és belegyezése nélkül a hamisítványok előállításának előkészítése, tényleges elkészítése, majd a forgalomba­­hozatal körül semmi lényegesebb intézkedés nem történt.“ Nádosy tehát szándékban, akaratelhatározásban és cselekvésben, a pénzutánzás megrendelésében teljesen egy volt Windischgrätz-cel, sőt amint a vádirat­ból, kitűnik, minderre döntőbb befolyása volt, mint Windischgiratznek, mert Gerő és társai, az eddigiek szerint, legfőképpen Ná­dosy döntő befolyására mentek bele a pénz­utánzásba.­­ A vádirat szerint azonban, noha a Kú­ria eddig mindenkit elítélt, mint tettest, aki mással együttesen­­beszélt meg pénzhamisí­tást és a pénzhamisítás ennek folytán meg­­tö­rtént. Nádosy nemcsak nem tettes, vagy még csak felbujtó sem, hanem csak segéd, aki esetleg igen enyhén büntetendő, talán csak pár hónapi börtönnel. így már megér­tem a kormány egyik tagjának azt a kijelen­tését, hogy Nádosy „gavallér", nem terhel senkit, csak — önmagát. — Hogy a laikus közönségnek fogalma legyen arról, ki a tettes, felemlítek a judi­­katúrából egy példát. Tettes, például gy­il­kosságban, az is, aki hozzá sem nyúl az áldozathoz, hanem a gyilkossal közös el­határozással csak megjelenik a helyszínen, ezáltal egyrészt bátorítja a gyilkost, hogy ez nincs egyedül, másrészt a jelenlétében rejlő megfélemlítéssel csökkenti az áldozat ellentálló erejét. Mennyivel több ennél az az érdem, amelyet Nádosy a frankhamisítás körül szerzett, és ő mégis csak bűnsegéd. — Egyelőre ennyi is elég a vádirat jel­lemzésére, mert egyébként könyvet kellene írni, hogy sorra vegyük a benne foglalt ténybeli és jogi tévedéseket és méltóképpen lehessen bemutatni a benne feltörő , új, szinte legújabb büntetőjogtudományi irányt.­­ Egyelőre mi maradtak még csak ott tartunk, hogy a Btk., a mai jogtudomány és a judikatúra szerint értelmi szerzők és olyan valakik, akik annyira döntő befo­lyást gyakoroltak valamely büntetendő cse­lekmény elkövetésére, hogy anélkül a cse­lekményt el sem követték volna, sohasem minősülhetnek csak bűnsegédeknek. A vád­iratban újabb, végzetes kormányintézkedést látok, mert hiszen ez a vádirat a kormány élenőrzése alatt készült. Éjfélkor vadkan-vadászatra indult a miniszterelnök és gyakran fog visszatérni Lillafüredre, hogy élvezhesse a Magyar Tátra nagyszerűségét (A Világ miskolci tudósítójától.) Bethlen István gróf miniszterelnök és közel öttagú kísérete, köztük Csáky Károly gróf honvé­delmi miniszter és Mayer János földműve­lésügyi miniszter hétfőn este hat órakor tért vissza a vadászatról, amelyen újabb négy vaddisznót ejtettek zsákmányul. Estebéd után a miniszterelnök két minisztertársával visszavonult és bizalmas purparlé során rendkívül érdekes és országos viszonylatban fontos kérdéseket vitattak meg. Így többek között miniszteri beszélgetés során az a né­zet alakult ki, hogy Lillafüredet, a magyar Tátra legszebb magaslati helyét nyaralóhellyé kell kiépíteni, modern szállodával ellátva, a Hámori tónál pedig egy strandfürdőt kellene építeni. A miniszterelnök és a miniszterek meg is állapodtak abban, hogy visszatérve Buda­pestre, ezekről a fontos kérdésekről komo­lyan is tárgyalni fognak. A tárgyalásokba később belekapcsolódott az állami erdőgaz­daság miniszteri intézete is és arról beszéltek azután, hogy a Bükkhegységben a fatermelést új alapokra kell fektetni, amely által ötven százalékkal lehetne növelni a termelést.­­ A miniszterelnök és környezete általában el van ragadtatva Lillafüred szépségétől és komolynak látszik az a föltevés, hogy a mi­niszterelnök és a kíséretében levő miniszte­rek, valamint magasállású közfunkcionáriu­sok, Almássy László, Bottlik István báró és Kállay Tamás nemzetgyűlési képviselők szintén azok közül vannak, akik Lillafüredet 'fü­rdővárossá akarják kiépíteni. Egyébként edig, mivel a vadászat meglepő eredmény­nyel végződött, értesülésünk szerint a mi­niszterelnök meghosszabbította huszonnégy órával a vadászatot, úgyhogy azt csak szer­dán délután fejezik be az eredeti kedd délutáni időpont helyett. Bethlen István gróf nem fogadott senkit sem lillafüredi tartózkodása során. Környe­zete határozottan megcáfolta azokat a poli­tikai kombinációkat, amelyeket a miniszter­­elnök lillafüredi tartózkodásához fűztek. — A kormányelnök nem politizál — mon­dották környezetének tagjai, — mert ha po­litizálni akart volna, maradhatott volna Bu­dapesten is. Éppen az volt a célja, hogy ki­kapcsolja magát a nagy politikából és kipi­henje magát. Egyébként a miniszterelnök környezete előtt kijelentette, hogy a táj szépsége annyira hatalmába ejtette, hogy amint csak teheti, vissza fog térni Lillafüredre sűrűbben is, hogy élvezze a Magyar Tátra,nagyszerűségét. A Neue Freie Presse vezércikke a vádiratról (A Világ bécsi tudósítójától.) A frank­hamisítási ügy vádiratának közzététele erősen foglalkoztatja az egész bécsi sajtót, amely nemcsak kimerítően közli a vádirat tartal­mát, hanem igen élénk kommentárokkal kí­séri. A Neue Freie Presse mai estilapja ismét vezércikkben foglalkozik a kérdéssel és ez al­kalommal külön foglalkozik Bethlen István gróf szerepével is. A cikk bevezetésében is­merteti a vádirat tartalmát, azután a követ­kezőket írja: „Az az indokolás, amelyet az államügyész vádiratához csatolt, több tekintetben rendkívül érdekesnek látszik. Legelsősorban azok a köz­lések keltenek nagy érdeklődést, amelyek Bethlen gróf miniszterelnök szerepére vonat­koznak. Körülbelül két nappal Genfbe uta­zása előtt értesítették őt, hogy a Nemzeti Szövetség helyiségében hamis ezerfrankosok vannak. A miniszterelnök erre megírta a leg­utóbbi időben sokat emlegetett levelét Petényi báróhoz, melyben megkérte: járjon utána a dolognak és nyugtassa őt meg. Pe­tényi báró érintkezésbe lépett Szörtseyvel, aki most már szintén vád alá van helyezve és amikor ez a tényállást tagadta, értesítette Bethlent, hogy az információ nem felel meg a valóságnak. Hogy teljes bizonysága legyen, a miniszterelnök a rendőrség országos főnöké­hez, a most ugyancsak fogságban lévő Ná­­dosyhoz fordult, azzal a megjegyzéssel, foly­tasson le vizsgálatot. Érthető okokból azon­ban ennek a parancsnak nem tettek eleget. Meg kell vallani, hogy Bethlen gróf azt a bor-­­zalmas közlést meglepő nyugodtsággal fo­­­gadta és akkor, amikor igazán a legnagyobb energiára lett volna szükség, nem nagy tett-­­ erőt mutatott. A hamisítványok ottlétéről bízások szabotálását. Bethlen gróf a nemzet­származik, akinek egészen különös szerepe szintén a bírósági tárgyalóteremben fog majd­­ tisztázódni. Éppen elég ok volt tehát arra,­ hogy teljes erővel lépjenek közbe, ne eléged­jenek meg csitt­ogatással, és ne tűrjék a meg­bízások szabotálását. Bethlen gróf a nemzet­gyűlésben arról beszélt, hogy a nemzet be­csületét érinti a frankhamisítási ügy. Erre a fölismerésre azonban már novemberben rá kellett volna jönnie és ennek a fölismerésnek kellett volna már novemberben is a magyar miniszterelnök lépéseit vezetni." A Presse cikke azután Zadravetz szerepé­vel foglalkozik és ezeket írja: ,,A nyilvánosság előtt kevéssé volt isme­retes eddig a módja annak, hogy Zadravetz tábori püspök milyen módon részes ebben a szomorú ügyben. Most a vádirat indokolá­sából kitűnik, milyen végzetes befolyása volt a tábori püspöknek. Éppen ez a férfi lett volna hivatva arra, hogy egyházi méltóságá­nál fogva, amely olyan rendkívüli befolyást biztosított neki, a francia frank elleni össze­esküvést csírájában elfojtsa, és arról gon­doskodjék, hogy a főbűnösöket még az uto­lsó pillanatban visszatartsa a bűntől és a félrevezetett tetteseket jobb útra terelje. Most azonban az tűnik ki, hogy a hamisít­ványokat Zadravetz püspök lakásán helyez­ték­ el átmenetileg, és mind világosabb lett, hogy a püspök saját személyében be volt avatva a frank-bankjegyek külföldön való elhelyezésébe, és esküt vett ki az emberek­től, tehát morális kényszert gyakorolt rájuk, hogy feladatukat híven és lelkiismeretesen végezzék. Csak arra kell gondolni, hogy ez mit jelent. Zadravetz tábori püspök egyik megalapítója az úgynevezett keresztény kurzusnak, amely minden esetben a keresz­ténység tanításait igyekezett annak ellenté­tévé átalakítani. Volt olyan idő, amidőn a pátert Héjjassal lehetett karonfogva látni, amidőn az ébredő magyarok és jobboldali radikálisok azt hitték, hogy sok bűnügyben­­ általa vannak fedezve. A budai helyőrségi­­ templomban ma is látni lehet egy falfreskót, amely Kapisztrán Jánost ábrázolja, de amely­­ valóságban Zadravetz püspök képe: ennyire­­ tisztelték a túlzó nacionalistáknak ezt a bálványát, ennyire lekötelezve érezték ma­gukat neki. Annál nagyobb a bukás, és an­nál sajnálatosabb az a bűn, amelyet ő a frankhamisítások elősegítésével elkövetett." A lap ezután fölveti a kérdést, hogy egy­általán hogy történhetett meg az, hogy Ma­gyarország ennyire áldozatául esett a kalan­doroknak. Ahol miazmák szállnak föl, — írja a lap, — ott mocsár van. Igaz, hogy a trianoni diktátum hozzájárult ahhoz, hogy nagy zavar keletkezzék az országban, de a különböző bűncselekmények eltűrése szin­tén nem kis mértékben járult hozzá ahhoz, hogy e különböző bűncselekmények hazafias fallángolásban következtek be i­latkozataimat. Biztos értesülésem szerint eze­ket az újságírókat már a rendőrségre idéz­ték és ott kérdezték ki arról, miről beszélget­tünk. Az első napon találkoztam Khuen- Héderváry gróffal, akit régóta ismerek és aki a külügyminisztérium politikai osztályának vezetője. Khuen-Héderváry gróf hozzám lépett, kezet fogott velem, de közölte, hogy ebben az ügyben sem kihallgatást, sem nyilatkozatot nem szerezhet nekem főnökétől... Intrikáktól voltam körülvéve és akadá­lyokba ütköztek kutatásaim. A rendőrség mindig nyomomban volt és a második este egy alacsony barna úr lépett hozzám, ezeket mondva: „Rendőrfelügyelő vagyok és isme­rem önt Svájcból, onnan, ahol ön megláto­­gatta IV. Károlyt Hertensteinben. Ezért mon­dom meg önnek, hogy megbízatást kaptunk: ne tévesszük el önt szem elől és védjük meg személybiztonságát, mert merényletet tervez­nek ön ellen." Én azt válaszoltam, hogy ezt nem hiszem, de egyébként is mesterségem bizonyos koc­kázatokkal van összekötve és ezekért a koc­kázatokért én viselem a felelősséget. De azért nem sikerült egyedül maradnom Akár gyalog, akár kocsin, akár villamoson, akár a vonaton voltam, két úriember soha nem té­vesztett el szem elől és este még szmokingot is vett föl a kedvemért. Sauerwein most megemlíti azokat a váda­kat, amelyeket már ismételten hangoztatott, többek közt azt, hogy Nádosy már négy év óta volt kapcsolatban a pénzhamisítási üze­mekkel, továbbá azt, hogy a bajor horog­kereszt és a magyar kettőskereszt között szin­tén megvolt a kontaktus A frankhamisítók­nak pedig, Sauerwein állítása szerint, az volt a céljuk, hogy királyt, vagy királyi helytartót adjanak Magyarországnak. Már most áttér Sauerwein arra a kérdésre, mennyiben felelős Clemenceau a bankjegy­­hamisításokért. A proletárdiktatúra alatt az ellenforradalmi körökben általános volt az a remény, hogy a francia csapatok, amelyek alig száz kilométerre állottak, megszállják Budapestet és helyreállítják a rendet. A francia tábornokok valóban hajlandóik lettek volna erre a szolgálatra, de Clemenseau nem engedte. Jankovich volt az egyik olyan vezér­kari tiszt, aki legtöbbet fáradt a szegedi kor­mány és a francia­ hadsereg között lefolyt eredménytelen tárgyalásokkal. Az erős franciagyűlölet egy része onnan származik, hogy a diktatúra alatt nem érke­zett meg a francia részről várt segítség. Min­den hiba meghozza a következményeit és így hat év elteltével meghozta a következményeit ez a hiba is. Ha közbelépnek a francia csa­patok, rövidebb ideig tart a bolsevizmus megpróbáltatása, Magyarországot nem éri a román csapatok bevonulásának megaláztatása, és elmaradnak a román fosztogatások is. Clemenceau igen súlyos felelősséget vett ma­gára azon a napon, amikor ridegen azt vá­laszolta, hogy a magyarok segítsenek magu­kon, amint tudnak. Azóta Magyarország összes energikus elemei azon fáradoznak, hogy kiemeljék a szekeret a sárból, és Cle­menceau a hibás­abban, ha ezek az elemek a bolsevizmus idején szolidaritásba kerültek olyan emberekkel, akik újabb és újabb eltéve­lyedéseket követtek el. Sauerwein azzal zárja le cikkét, hogy akkor, amikor munkához fo­gott a frankhamisítási ügy gyökérszáladnak fölfedésére, nem hallgathatja el, hogy az ese­mények szomorú fejlődésének fölidézésénél Franciaország nem ártatlan. * Mindenesetre dicséretes az az alaposság, amellyel Sauerwein a frankhamisításban kifejezésre jutott erkölcsi zavart vissza­vezeti oda, ahol csakugyan eredt. De az a kár, hogy Sauerwein beéri Clemenceau magyarországi népszerűtlenségének részle­ges magyarázatával és nem veszi észre, milyen más igen súlyos okai vannak még annak, ha Clemenceau igen kiélezett nép­szerűtlenségnek örvend Magyarországon, kivéve mégis a fajvédőket, akik megbocsá­tották Clemenceaunak Trianont, amelyet elfelejtettek, és megbocsátották Clemen­ceaunak habozását, közömbösségét a prole­tárdiktatúra idején, talán azért, mert enél­kül nem virágozhatott volna fát a fajvéde­lem Magyarországon. Pedig Sauerwein mintha nagyon közel járna az igazsághoz, mikor megállapítja azt, hogy­­ Clemenceau lehet mindenről, vagy legalább sok min­denről, ami nyolcadik esztendeje történik Magyarországon. Ami Sauerwein cikkének a budapesti tar­tózkodásra nézve tett kijelentéseit illeti, azokra bizonyára megadják majd a választ az illetékes körök, ha szükségesnek és he­lyesnek tartják.­­ Sauerwein szerint Clemenceau is felelős a bankjegyhamisításokért Sauerwein legújabb cikkében, amely ma egy bécsi estilap hasábjain jelent meg, a kö­vetkezőket mondja: Mióta visszatértem Párizsba, mindenki azt kérdezi tőlem: miből meríti azt a meggyőző­dést, hogy a bankjegyhamisítások piszkos bűne mögött egy politikai összeesküvés van? Ezt a bizonyosságot saját tapasztalataimra vezetem le, mindenekelőtt abból, hogy Buda­pesten nem kaptam meg a várt támogatást, sőt ellenkezőleg: gátolni igyekeztek munkám­ban. Az újságírók megcsonkítva adták ki nyi­ Kedd ­ A Debreceni Ügyvédi Kamara választásait elhalasztották. A Debreceni Ügyvédi Kamara tegnap délelőtt tartott második elnökválasz­tási közgyűlése eredménytelen volt, mert Körössy Kálmán pártja távol maradt. A másik elnökjelöltre, Márk Endrére így nem szavazha­tott le abszolút többség. Az elnökválasztás végett harmadik gyűlés lesz. MODIANO , SZIVAR­KA: PAPÍR ÉS HÜV­É­LY1

Next