Világ, 1946. november (430-454. szám)
1946-11-01 / 430. szám
&ont«fc VILÁG Közöljük a VII. kerületi nyilaspárt névsorát Egy másik, kétezres névsor átment a politikai rendőrségre A Világ .jelentette elsőnek, hogy a budapesti népügyészség vezetőjéhez, dr. Ferencz Tiborhoz néhány nappal ezelőtt igen értékes nyomozati iratokat juttattak el. Ez az iratcsomó többszáz fényképpel ellátott nyilaskeresztes felvételi ívet tartalmazott, különböző szakmai névsorokat és több száz saját aláírással ellátott igazolványt. Ferencz Tibor a nyomozati iratokat áttanulmányozás után átküldte a politikai rendészeti oszálynakovábbi nyomozás céljából. A budapesti népügyészség hosszas nyomozás után felkutatta a nyilaskeresztes párt Budapest, VII. kerületi szervezetének teljes, hiteles névsorát-Ez a lajstrom teljesen hiteles, a párt bélyegzőjével van ellátva és a nevek mellett fel van tüntetve a tagsági igazolvány száma. A népügyészség vezetőjének intézkedésére már megkezdődött a vizsgálat annak tisztázására, hogy a névsoron szereplő személyek közül kinek mi volt a szerepe, esetleg van-e olyan közöttük, akiknek viselt dolgai közelebbi tisztázásra szorulnak. Az igazságügyminisztérium félhivatalos lapjában leközölt névsorból vesszük át a következő neveket: A lista első fejezet© a kétdeti szervezet törtsnévsorát tartalmazza. Ez a következő: Kerület vezető: Budavári Mátyás, Bányász József, Illésfalvi Péter. Ált. szerv, vez.: Botfea István, Nemesvári Kiss d. Viktor. Párti szolgálatvezető: Oláh András, Lukács Géza. 10. Propagandavez.: Babos László kereskedő, Horei József, Horel Lajos, Lucska Vilmos. Ifjúság vezető: Varga Sándor, ifj. Szép Gyula. Pénztáros: Mehlbeck Antal rakt. főnök. Női csoportvezető: Mátraházy Józsefné, Beleznay Jánosné. Szociális vezetőnő: Gaál Lajosné. Munkásságvezető: Hajdú Sándor. Üzemszerv. vez.: Krencsei János. Szaktestületi vezető: Hájas Kálmán. Céhszerv. vez.: Kulcsár József. Munkás m. rend. vez.: Gelencsér János. P. ü. sz. nyilvántartó: Schuszter Ferenc. Munkás szoc. vez.: Hosszú Sándor. Muknás ált. szerv. vez.: Mészáros József. Jogügyi vezető: dr. Németi Pál ügyvéd. Szem. és áll. n. v.: Hidasi János. Herczeg István fodrász. Irodavez.: Kasnya Gabriella. Nemzetség vez.: Hubay Mihály. Békéltető b.: dr. Rákosi Gyula váll. ig., Tagok: Kiss József, Hubay Mihály. Ker. pártügyész: dr. Fogarasi János ügyvéd. Ellenőrök: ifj. Gyurcsek János, Vida Kálmán. Hadv. csop. vez.: Tóth József, Kiss József. Választásvezető: Makkay László. Háznagy: Kiss József. A nyilasok 39 körletre osztották a kerületet, 133-tól 167-ig számolzva, 36 körzeti k őzétős tisztséget betöltötték, három üresen maradt. A következők voltak a körzetvezetők: 133. Rakita, János, 134. Sándor János, 135. Kiss Miklós, 136. Bakos János, 137. Badinetz József, 138. Kubáin József, 139. Nemeskéri Kiss Gy., 140. Szántó József, 141 a. Vince András, 141 b. Jugovitestván, főv. ősi Pál, 143. Herceg István, 144. Gyurovite Mihály, 145. Nagy Ágoston, 146. Szép Mihály, 147. Poor József, 148. Mészáros József, 150. Bazsó János, 151. Nónai Ernő, Ostián Zakariás villanyszerelő, igazolvány száma 153, Nagy M. János vegytisztító 154, Krencsei János hentes 155, Borbély Gáspár 156a, Luposzki J Ferenc 156b, Petró János 157, Horváth Antal 158, Molnár László 159a, Fülöp Gyula 161, Prisztóka József Kovács Sándor 163b, Novák Károly aranyműves 168, Hosszú Sándor 167, Lukács Géza. A névsor házanként is sorra veszi a nyilas párt tagjait. Ebből az alábbi neveket közöljük: Bethlen-u. 9: ifjú Kendek Károly ügyvéd. Bethlen-u. 11.: Erdélyi Ferenc építési vállalkozó, Földvári József pénzügyőri fővigyázó. Garay-u. 20: Szmrecsányi Gyula vámszaki felügyelő, Szmrecsányi Gyuláné, Tompa Gyula műszaki főtisztviselő. Garay-u. 26: Szigeti István detektívfelügyelő, Szigeti Istvánná. Garay-u. 29/31: Jóna Rezső, Jóna Rezsőné, Virányi János tanár, Volkner Anna, Volkner Raymund MÁV főmérnök, Volkner Raymundné. Garay-u. 34: Tátrai József. Garay-u. 35: Kupferschmidt Antal, Kupferschmidt Ferenc, Kupferschmidt József és Józsefné. Garay-u. 37: ifj. Pély István gépészmérnök, Pély Istvánná. Garay-u. 40: Landgraf Lőrinc fogorvos és neje, Németül Anna színésznő. Garay-u. 42: Mészáros Sándor gépészmérnök, Paulheim István építészmérnök és neje, dr. Bohrböck József kórházi főorvos. Garay-u. 44: Szegő Gizella, Varga Sándor detektívfílfelügyelő. Hernád-u. 4: ifj. Bartha János grafikus, Mustó Lajos MÁV főtiszt, Mustó László, Predmorszky Béla iparművész és neje, Hernádu. 6: Voczik István detektív, Klimes Margit fővárosi tanítónő, Hernád-u. 8: Sándor Ilona, F. Sándor Lajos tanár, Sándor Lajosné, Veszelovszky Vilmos és neje, Hernád-u. 14: Földvári Andorné, Nefelejts-u. 3: Novák Gyula, ■Nöfelejts-u. 7: Palkovics Dezső, dr. Perényi Gáborné, Nefelejts-u. 9: Hochstein Ferenc, Koresejt-u. 12: Hoffmann Ármin, Nefelejts-u. 14: dr. Kasztinger Árpád orvos, Nefelejts-u. 18: Bajor Miklós, Bajor Sarolta, Hochstrasser Hugó, dr. Jajczay Imre orvos és neje, Korbuly Mihály iskolaigazgató, Korbuly Domokos, Péterffy Sándor-u. 27: Bányai Erzsébet, dr. Csermánszky Ferenc, Langer Ernő, Bemenár József, Schaub Gizella, Stohl Miklós műépítész és neje. Péterffy-u. 29: Deák Ferenc, Varga Árpád? Péterffy Sándor-ui. ■, ült dr. Hidasi István ,és felesége Lieb Antal. Medelányi Adolf, v. Szabó István, Tő . . . / János és neje, Péterfly s ... 37. Jakab Miklós, ifj. Jakab Miklós rét lelkész és neje, Weinszky Elemér és neje, Péterffy S.-u. 41. Döbrentei Gábor festőművész. A névsor közlését legközelebb folytatjuk. Még mindig s régi, előnyös, magyar és keleti szőnyeg bevásárlási forrás. Vétel — eladás. Scifihák Avanesian Kossuth Lajos-utca 14. Tel.: 188-376. m a az előjegyzési és zseb-1947. naptáraknak- választékban viszonteladóknak és reklámcélokra Schreiber György lapi nagykereskedő. Király utca 1O Telefon: 426-673 0 toJ 15 | %*1 366 I %0* i w j ■ u.L ** JAMNOS^ÜTI KAPHATÓ! HAHN ARTHUR és TÁRSAI XI., Csóka u. 7. Központi fűtési kazánok, kazántagok eladok: £. D. I. kazán 8.5 négyzetméter, MARABU Cottage VII. V. 12.5 négyhetim., MARABU III. v. 7 négyzetméter, STREBEL Serie III. 9 négyzetméter. CSEPEL I. v. 6 négyzetméter. STRECO I. elő- és háttag. STRECO II. tagok, GLOBUS 1.7 négyzetméteres etagekazán GAMINO 1.7 négyzetméteres etageSkatzán. MARABU 1.1 négyzetméteres etagekazán. GATMAN ERVIN okt. gépészmérnök. V., Mérleg utca 10. Önálló Autószerzőket keres C OPRI Kávéház ! KELÉNYI GYÖRGY monstre zenekara. . . Naponta műsor, tánc csütörtök, szombat, vasárnap, kedd - e at ize @ Telefon ?201-072. ALLIED CLUBBAN —a SULY KARTELL stc. Kíséri SZABÓ— BLEVER-faui Kossuth-tér 13. Háztulajdonosok figyelmébe! Házgondnokságot, társasház kezelést vállal nagyon méltányos feltételek mellett az IBUSz Elismert Vállalati Nyugdíjpénztárának házkezelősége, Budapest, V., Akadémia utca, 10. V. emn. 511, Telefon: 122-269. 1 ** f*AR,és émfttL*.4 ^ mala%sz ' audou-fcEViUé ~ | K ReriaaHéi: RUDAS FtVÍMK Jj 1.■ f \J \ > \ \ TAIMC reggelig 3 f o r s e o n / Tijífli EEWVísS kAíö A íMIAJSfIMT• 2línüka!tp.alL if t.4-/ L'\As (•8EMIER: ftiOV 1 SEMMELWEISS-U fCA 2 — 1: 181 —:!8B A Times: „Magyararsaráig a kultúra és a sz&ússol&”? Orissar* London, október 31. A londoni rádió ismertette a Times Magyarországgal foglalkozó vezércikkét. A Times a többi között azt írja: Magyarország most nyerte el jutalmát annak, hogy korán megtartotta a választásokat. Bár a kisgazdák, valamint a szociáldemokraták és kommunisták koalíciója csak nehezen tart ki, a stabilizáció, az újjáépítés és az ország álláspontjának Pakisban való képviselee terén mégis egységesen dolgozott. Magyarország a balkáni államokhoz hasonlítva, akultúra és a szabadság oázisa. A aTimes igazolva látja, hogy egyre nagyobb rokonszenvvel tekintenek Magyarország felé. (MTI) Az ország “ lóállományának” fele elpusztult A magyar külkereskedelmi költségvetésiben mindenkor jelentékeny tétel volt lótenyésztésünk hozama. A legutóbbi világháború súlyos csapást mért lóállományunkra, mert a háborús pusztítások alatt lovainknak több mint 50%-a elkallódott. Külföldön minden időben a magyar kocsiló tartozott a legkeresettebbek közé. Amerikai vérű ügetőlovat tenyésztettek és neveltek nálunk és erre Németország, Olaszország, Ausztria, Jugoszlávia és Románia volt a vevő. Az ügatőló őshazája Amerika, majd Oroszország. Az ilyen ló hosszú távra, ügetésre kiválóan bevált és mint kocsilovat a gazdasági munkákban is használhatják. A köztenyésztésben felhasznált amerikai vérű ügetőló nemzetgazdasági szempontból megérdemli, hogy fokozott gondot fordítsanak rá. Mert tenyésztésével a kisgazdák is olyan lovakhoz juthatnak, amelyek mindenre használhatók, előnyt jelentene, tehát nemcsak tenyésztési, de általános országos szempontból is. 1946 november 1 ti Ifjú dr. Tildy Zoltán az erdőgazdasági üzemek elnökigazgatója A földmívelésügyi miniszter a minisztertanács hozzájárulása alapján ifjú dr. Tildy Zoltán nemzetgyűlési képviselőt a Magyar Állami Erdőgazdasági Üzemek elnökigazgatójául alkalmazta. A Világ legközelebbi száma Mindenszentek pénteki ünnepe után szombaton délben jelenikmeg. A Városi Színházban egy hétig, egy amerikai, műfajt, mutatnak be a közönségnek: a motivarietét. Harminc szereplőt fogunk látni, jazz-zenekart, énekestáncos, egy úgynevezett nonstop -revü keretében. A filmvásznon pedig egy humorosbűnügyi játékot, amelynek a Gyilkos tükörképe a címe. A Városi Színhz mozifielyárakkal játssza ezt a műsort. mindenkef * fi T tiwhdettfiok - sst IMA ~ PALACKIQB Költöztetést vidékre is vállal SZGPRI és CZAKÓ ti.Kitek, tv. Magyar-utca 7. Tel.: 182-tfs. t1. órák: 9—2-ig. Rádiója rossz 1 vagy ser cég I megjavítja I gyorsan Heraeghl VI, Andrássy ut 14- Tel. 121-877Bj ARIZONA LÁTVÁNYOS REVÜMŰSOR MINDEN ESZE 10-TÓL