Világ, 1948. október (1000-1026. szám)

1948-10-01 / 1000. szám

Péntek Munkásokat a közigazgatás vezető állásaiba! — hirdette a közgyűlés új elnöke A főváros törvényhatósági bi­zottsága tegnap új tisztikar vá­lasztott. Az elnöklő Bognár József polgárm­est­er méltatta a közgyűlés volt elnökének, Szakosíts Árpádnak érdemeit, majd javaslatára a köztársasági elnöknek a törvényhatóságban ki­fejtett eredményes, alkotó és példaadó munkájáért jegyző­­könyvi köszönetet szavaztak. Ez­után titkos szavazással a törvényh h­a­tósági bizottság új elökévé Köböl Józsefet választották meg (MDP), alelnök­­e­­ dr. Varga Gyula államtitkár (FKG) és Dédes Gyula (MDP), jegyzők Véssy Gyu­la (FKG), Pakots György (PDP), Sárfi Rózsi (MDP) és Árkos Pál (MDP). Az új elnök beiktatásán részt­­vett Szakosíts Árpád köztársasági elnök, Nagy Imre, az országgyűlés elnöke, Dinnyés Lajos m­nisz­er­­elnök, Gerő Ernő, Rajk László és Farkas Mihály miniszterek. Bog­nár polgármester üdvözölte a tör­­vényha­tság új elnökét, aki szék­foglaló beszédében hangsúlyozta, hogy a főváros közigazgatási szer­kezete sok tekintetben elavult s megérett a megreformálásra. Ki­jelentette: a főváros továbbfejlő­dése megkívánja, hogy kétkezi dolgozókat, munkásokat nagyszámban alkalmazzanak közigazgatásban, a hivatalokban vezető pozíciókban is. Megállapí­totta, hogy most baráti államn°k­­estvéri közösségében él a magyar nemzet és a Szovjetunió továbbra is biztosítani fogja nemzetgazda­ságunk fejlődését. A közgyűlés a továbbiakban a zárószámadást tárgyalta. Földes Mihály (MDP) az inflációs idők hősi küzdelmeiről beszélt. Frey Endre (FKG) megállapította, hogy az inflácós időszakról készült zárószámadás vádirat a háborús, imperialista poli­tka ellen. G°da Gábor tanácsnok bejelentette, hogy a Margitszigeten kultúrparkot létesítenek és a czige a jövőben a dolgozók üdülőhelye lesz. Hozzá­járultak, hogy a pestkörnyéki községeket be­­kapcsolják a vízszolgáltatásba. Elhatározták, hogy a Statisztika­­kertben a Magyar Kommunista Párt illegális harcaiban életüket vesztett áldozatainak emlékére megfelelő emlékművet állítanak fel. Kelemeri Lajos (FKG) indí­vá­­nyára elhatározták, hogy átírnak az építésügyi miniszterhez a köz­ponti fűtőberendezések kötelező rendbehozása érdekében. Haypál Béla (PDP) sürgette a budai Du­­napart közvetlen villamosösszeköt­­tetését a Délivasúttal és az Új Szent János-kórházzal. Vár­uly György főtanácsos bejelentette, hogy amint a Beszkártnak ele­gendő villamoskocsija lesz, telje­sítik a kívánságot. Végül Horpál Béla kérte, hogy a Vízivárosban állítsanak fel nyilvános órákat. A kolorádóbogár és a pirospaprika rejtelmei az FM-per mai tárgyalásán Zámbó Tibor kihallgatásával kezdte meg Olti tanácselnök a föld­művelésügyi bűnper mai tárgyalá­sát. Zámbó ügyvédje bejelentette, hogy védence a törvényszéki orvos szerint szívbajban szenved s ezért kérte szabadlábra helyezését. A döntés szerint Zámbó továbbra is fogva ma­rad. Ezután dr. Koczián­ Emil minisz­teri osztályfőnök kihallgatását kezdi meg a tanácselnök. A tanácselnök ismerteti, hogy Hédervár községben hat holdnyi te­rületen lépett fel a kolorádóbogár­­veszély. Koczián ezt eltúlozva olyan jelentést ter­jesztett a GF elé, hogy a veszély megszüntetésére öt­millió forint kellene. A GF a hitel­­igénylést hárommillióra redukálta. Koczián ekkor — 1946 decemberé­ben — Svájcba és Páris­ba utazott, hogy tanulmányozza a veszély el­hárítási módozatait. Vija azonban szórakozó kéjutazás volt, mint ko­moly tanulmányi út. Koczián 1948 februárjában Amerikába utazott. A paprikatermelők munkaközössége ugyanis 35 vágón fűszerpaprikát adott el amerikai cégeknek s azok kifogásolták a minőséget. Hosszas levelezés után beleegyeztek abba, hogy egy szakemberrel megbeszél­jék a részleteket. Bár az amerikai cég fedezte az útiköltséget, Ko­czián tekintélyes mennyiségű forin­tot fizetett be itthon s ennek ellen­értékét Amerikában vette fel. — A vádiratban foglaltak — is­merte el a vádlott — nagyjából megfelelnek a valóságnak. Ezek a tények megtörténtek. Mentsége­mül előadom azt, hogy az amerikai cég a költségek megtérítését csak utazásom befejezése utánra ígérte. — Ha paprika-szakembert kér­tek, miért utazott ön, hiszen ön jo­gász? — Azt gondoltam, hogy én is el tudom intézni az ügyet. Dr. Koczián Emil osztályfőnök kihallgatása után az ügyészség ki­terjesztette ellene a vádat, mert Tamiska nevezetű beosztottjának ténykedését nem ellenőrizte. Lapunk zártakor a tárgyalás tart. Kivégezték a móri robbantókat A móri Hősi Emlékmű felrob­bantóinak bűnügyében a rögtön­ítélő bíróság Stumpf Alajost és Harpauer Györgyöt halálra, S­­umpf Jánost tiaévi fegyházbün­tetésre, Albrecht Imrét életfogy­tiglani fegyházra ítélte. A bíróság a két halálraít­éltet nem találta kegyelemre méltónak és így félhét órak°r az ítéletet végrehajtották rajtuk. B­­A­R­OSS József­ körút 45. GRILL-ben II KÁVÉHÁZ-ban Szabó Kálmán | Sárai Elemér Reggelig nyitva Kávéházi árak Kitűnő konyha Zeneakadémia, vasárnapi, 3-án este 8 órakor. Az Európa hang­versenyiroda bemutatja: B­őrinczy Pál Európa hangversenyzenekarát Közr.: FODOR János, MEZEY Mária, POGÁNY László, Erdélyi Nóra, Gyenes Magda, Gyenes Edit, Gróh Júlia. Konferál HEGEDŰS János dr. VILÁG Radvánszky szívrohama miatt elhalasztották az Ordassy-per holnapi tárgyalását A beteg vádlottat a Rókusba vitték Lapzártakor jelentik: Radvánszky Albert volt korona­őr, az evangélikus egyház volt egyetemes felügyelője,­­ akinek valutáris és gazdasági természetű bűncselekményét tárgyalja a mun­kásbíróság Csajtay-tanácsa — a szerdai tárgyalás után rosszul lett. A fogházparancsnokság azonnal orvosi segítséget hívott. A törvény­széki orvosszakértők Radvánszkyt megvizsgálták, megállapították, hogy szívrohamot kapott és hogy célszerű, ha kórházba szállítják. A törvényszék elnökségének uta­sítására Radvánszky Albertet még tegnap délután a Rókus-kórházba vitték és ott ápolás alá vették. Illetékes helyről lapzártakor a Világ azt az értesítést kapta, hogy Ordas Lajos volt evangélikus püs­pök és társainak ügyében a mun­­kásbíróság a péntekre kitűzött tár­gyalást elhalasztja, mert Radván­szky, egészségi állapota miatt, a tárgyaláson nem vehet részt. Per­­rendtartás szerint pedig a másod­rendű vádlottnak is jelen kell len­nie a tárgyaláson. A tárgyalás új időpontjáról még nem történt in­tézkedés. Csodás világrekord 2000 méteren Brüsszelből jelentik. A nemzet­közi atlétikai versenyen Gaston Reiff olimpiai bajnok a 2000 méte­res síkfutásban 5,07 másodperces csodálatos új világrekordot futott, 4.8 másodperccel jobbat a svéd Gunder Hägg eredményénél. Reiff a londoni olimpián 14:17.6-tal meg­nyerte az 5000-es olimpiai bajnok­ságot. Nyomozólevél Kauser István ellen A népbíróság Tutsek - tanácsa csütörtök délre tűzte ki dr. Kauser István volt cégvezető, filmgyártó és filmkölcsönző ügyének tárgya­lását. A vád szerint 1944 decem­berében a Délibáb Film Kft tulaj­donában lévő filmszínházban hosz­­­szú időn át játszatta az egyik náci propagandafilmet, a Horst Wesselt. Kauser időközben Olaszországba szökött és ezért nyomozólevelet bocsátottak ki ellene. A fasiszta nótaénekes hagymával szélhámoskodott Horti Lajos volt magyarnóta éne­kest fasiszta múltja miatt 1946-ban eltiltották a szerepléstől. Felsőáb­­rányban földbirtokot és tógazdasá­got bérelt és mint őstermelő, szer­ződést kötött a »Csille« bányász - ellátó részvénytársasággal, hogy 10 vágon hagymát szállít évenkint. Az árura 45.000 forint előleget vett fel, de a hagymát másnak adta el. A gazdasági rendőrség letartóztatta. A közeledő bánatnapok alkal­mából örökítse meg mártírhalált halt hozzátartozói emlékét a Fiú­­árvaházban (VII., Vilma királynő­­út 25.) emelt­eEmlékezee Falánc. Felvilágosítás a fiúárvaház irodá­jában. lUntactiaaiiiTnirinrwiii unna............ Az egész világra ÉRVÉNYES ÚTLEVÉL: Egy szép női arc Minden értelmes nő magától rájön arra az egyszerű igazságra, hogy akivel találkozik és szóbaáll, an­nak legelső pillantása az arcbőrre esik.­­Megérzi rögtön, hogy az ápolt és hibátlan arcbőr mintegy villa­mos ütésként hat a vele szemben­állóra és az illető nem tud szaba­dulni a szépség varázsától. A bőr finomságát a legnagyobb tökélyre fejleszteni nem hiúság, hanem minden nőnek elsőrangú szemé­lyes érdeke. A sima, selymes arc emeli az önbizalmat, érdekessé, szeretetreméltóvá teszi tulajdono­sát. Hamarosan észreveszi, hogy gyakran és szívesen szeretnek vele egy társaságban lenni. A Parcel American Skin Food (bőrtápláló) krém új tisztaságot, finomságot, soha el nem képzelt színárnyala­tot ad az arcbőrnek. Már az első kezelés után sokkal bájosabb és vonzóbb lesz az arc. Rendszeres használatnál megtalálja éjjelre és nappalra az igazi békefinomságú krémet, az arcbőr szárazságának utólérhetetlen , ellenszerét, mely az arcot tüneményesen megszépíti. A csodálatosan finom és behízelgő illatú parcol Púder, a krém hatását harmonikusan kiegészíti. Ezen szépségápoló készítmények, a szá­raz bőr jótevői, már 10.90, illetve 8.40-ért minden jobb szaküzletben beszerezhetők. (X) Egy kenyérváltój­egyre egy bucit adnak A sütőmesterek szakmai érte­kezletén Nattán Ernő elnök beje­lentette, hogy október 1-től kezdve a földművelésügyi miniszter ren­delete értelmében az általános köz­ellátási jegy egy-egy kenyérváltó­­szelvénye ellenében a fogyasztó 6 dkg kenyeret vagy 1 darab jegyes bucit vásárolhat. Ha a fogyasztó az általános közellátási jegynek 8 da­rab kenyérváltószelvényét egy­szerre váltja be, az egybefüggő nyolc darab kenyérváltószelvény el­lenében 50 dkg kenyeret kell ré- 1948 október 1­5 LOVAGIAS BETÖRŐ Százezres bankóköteget az asztalon hagyott, hogy a károsult ne bosszankodjék A főkapitányság detektívjei ma hajnalban elfogták Javcsek And­­rás állástalan villanyszerelőt. Három hét alatt betörésből, saját bevallása szerint, 120.000 forint értékű fehérneműt, ruhaneműt, ékszert és készpénzt szerzett- Kifosztotta többek között Éger Imre tüzelőnagykerekedő Petőfi­­tér 3. számú házban lévő laká­sát, ahonnan ruhaneműn kívül 30­ 000 forintot is elvitt. Kihall­gatása közben kijelentette: nem érti, Éger miért jelentette fel, hiszen a 30­ 000 forint mellett 100­ 000 forintos köteg is volt és ő kifejezetten azt azért hagyta ott, hogy Éger ne bosszankodjék túlságosan. Ezenkívül 14 lakása fosztogatást ismert be, a betörő, vé züllött Villanyszerelő. Szeles idő záporokkal Hazánkban szerdán a hőmérsék­let 23—25 fokig emelkedett. Az esti órákban nyugat felől tengeri levegő érte el az országot és ma reggelig a Dunántúl és az északi megyékben kisebb csapadékot adott. Az éjszakai lehűlés mérsék­lődött, fagy sehol sem fordult elő. Mérsékelt, időnként élénkebb északnyugati széllel változó marad a felhőzet. Többfelé — főként a ke­­leti megyékben — kisebb záporeső lesz. A nappali hőmérséklet egy­két fokkal mérséklődik, az éjszakai lehűlés 8—10 fokig terjed. Budapesten csütörtökön délelőtt 11 órakor 20 fok meleg volt. szére kiszolgáltatni. Rámutatott arra, hogy a kenyér minősége elleni panaszok szünőben vannak. Ez egyrészt a búza- és a rozsliszt minőségének javulásával van összefüggésben, másrészt az­zal, hogy a pékek az ipartestület felhívásainak eleget tettek és az elkészítési eljárásban alkalmazkod­nak a lisztek minőségéhez. Nyo­matékosan felhívta a sütömestere­­■ket, hogy ezt a tevékenységüket, fokozzák. Egyesek szóvátették, hogy a­­feketepiacon a szabadkenyeret a hatóságilag megázépített árnál, ol­csóbban adják. Ax ORION rádió Onio típusait azonnal szállítja a ISZEEZSZ IS Erzsébet-krt 40 Telefon: 433-9*3 Ax Obiari radio összes tipusait azonnal szabnia #c !* ** iVlorvai rádió­­részlet-Csere-Semle IV., Irányi­ utca 13. Tel: 387-158 „MINDEN IK­i ELKEIT" ma este a londoni Albert-Hallban— az angol zenei élet nagy eseményét ünnepük, a bécsi filharmonikusok vendégszerepeinek . Itt MÉGIS O LESZ! A magyar rádió közvetíti.— leül ma est 9 órakor ORIONrad­oja matté, s oly tökéletesen hallja, őket, mintha ott ülne az első sorokban.

Next