Világgazdaság, 1969. szeptember (1. évfolyam, 164-184. szám)

1969-09-19 / 177. szám

India vas- és exportja mangánérc E pénzügyi évben (1969—1970-ben) India több mint 10 millió metrikus ton­na vasércet exportál — közölte az állami ásvány- és fémkereskedelmi vállalat —, s ebből maga Japán több mint 8 millió tonnát vesz át. A vállalat már meg­kötötte az exportszerződések nagy ré­szét, tavaly Európa 2 500 000 tonna in­diai vasércet vásárolt, remélhető, hogy idén is ugyanakkora mennyiségre tart igényt. Az Indiai Ásványipari Szövetség a kormány segítségét kérte a mangánérc­export erős hanyatlásának megállításá­hoz. Ha a központi hatalom nem segít az exportőrök gondjain, az ország man­gánérc-kivitele a nem túlságosan távoli jövőben teljesen leáll. Míg 1960-ban még 1 191 000 tonna mangánt exportál­tak, 1968-ra a kivitt mennyiség 470 000 tonnára esett vissza, s az idei végered­mény még ennél is rosszabb lesz — mondja ki a szövetség jelentése. Az indiai mangánérc ára — a magas szállítási költségek és exportadók miatt — túl magas, ezért nem versenyképes a világpiacon. (Reuter) 1969. SZEPTEMBER 19. FAO-jelentés a keményrostok kereskedelméről A FAO Jutabizottsága 866 200— 877 000 metrikus tonnára becsüli a vi­lág juta, kenai és egyéb keményrost importszükségletét az 1969. július 1-től 1970. június 30-ig tartó évben. A becs­lés szerint Pakisztán 563 000—617 000 tonna jutát, Thaiföld 300 000 tonna ke­­nafot, India és más országok 40—58 ezer tonna jutát exportálhatnak majd. Az importszükségletek felmérésénél Belgium 84 000, Franciaország és az NSZK egyenként 70 000, Anglia és Ír­ország 103—114 ezer, Japán 120 000 és az Egyesült Államok 50 000 tonnával szerepel. A bizottság az 1969—1970-es évre is fenntartja a mostani irányárat, ami a jutánál long tonnánként 109 font ster­ling (plusz—mínusz 6 font) fok Chit­tagong—Chalna paritásban, „PWT— PTD” minőségnél. A jelentés felhívja a figyelmet arra, hogy az 1968—1969-es év nagy részében az árak jóval meg­haladták a FAO által ajánlott irányár felső szintjét; az áremelést a három legnagyobb termelő ország — Pakisz­tán, India és Thaiföld — termelésének erős visszaesése okozta. Pakisztán kor­mánya igyekezett megakadályozni az árak emelkedését. A jövő évi termés jóval nagyobb lesz az ideinél, mert az 1968—1969. évi magas árak ösztönzően hatottak a ter­melőkre. Az indiai küldött elmondotta, hogy az ország jelenleg nem szándékszik kemény rostot importálni. Pakisztán küldötte szerint az elkö­vetkező öt évben jó minőségű vető­maggal, műtrágyával és rovarirtósze­rekkel növelik a jutatermelést. A bizottság megvitatta annak lehető­ségét is, hogy irányárat ajánljon a thaiföldi kenafra. Az importáló orszá­gok long tonnánként 65 font sterlinget javasoltak (plusz­ mínusz 5 font) az „A” minőségű, fok Bangkok paritású kenafra, a thaiföldi delegáció viszont 70 font sterling mellett kardoskodott. A FAO-bizottság jövő februári ülésén dönt a kenaf irányáráról. (Reuter) Mi az U­NIDO A VILÁGGAZDASÁG július 26-i számában tájékoztattuk olvasóinkat az ENSZ Iparfejlesztési Szervezete (UNIDO — United Nations Industrial Development Organization) és hazánk közötti kapcsolatok alakulásáról. Most rövid ismertetést adunk a szervezet­ről, tevékenységéről, lehetőségeiről. Az UNIDO megalakításával az ENSZ megteremtette az iparosításra, különös­képpen a fejlődő országok iparosítására irányuló ENSZ-tevékenység szervezeti kereteit, egységbe foglalta a korábban különböző szervekben és szervezetek­ben, és különböző szinteken folytatott tevékenységet. A szervezet megalakításáról szóló 1966. évi ENSZ-közgyűlési határozat a szer­vezet feladatait az alábbiakban fogal­mazza meg: „... a szervezet elősegíti az ipari fejlődést, és a nemzeti és nemzet­közi erőforrások mozgósításával támo­gatja és meggyorsítja a fejlődő orszá­gok iparosítását, különös tekintettel a gyáriparra...” A határozat értelmében a szervezet ajánlásokat és javaslatokat tehet nemzeti, nemzetközi regionális akciókra, közreműködik a modern ter­melési és tervezési módszerek elterjesz­tésében, az iparosítás szervezeti kere­teinek megteremtésében és a műszaki találmányok, technikai és technológiai újdonságok elterjesztésében, beleértve e módszerek alkalmazásában nyújtandó segítséget is. A kormányok felkérésére a szervezet segítséget nyújt a nemzeti fejlesztési tervek, egyes beruházások és létesít­mények terveinek kidolgozásában; ja­vasolhatja a regionális együttműködés fejlesztését; segítséget nyújt a termé­szeti kincsek feltárásában és felhasz­nálásában, a műszaki és gazdasági szakemberek képzésében és továbbkép­zésében. ID Segítségnyújtás és tanácsadás — ez­zel a két szóval lehet legjobban meg­határozni és jellemezni a szervezetet. Tekintsük át, hogy a határozat száraz­nak tűnő kifejezésein túl, milyen lehe­tőségeket nyújt a szervezet, s hogyan sikerült ezeket a lehetőségeket eddig kihasználnia. Ehhez ismernünk kell az ENSZ technikai segélyprogramját. A technikai segélyprogramokat az ENSZ 1949-ben indította. Létreho­zásának fő indoka az volt, hogy a gyengén fejlett országokban hiány­zott az állami, az ipari, a gazda­sági és a pénzügyi szervezet (sorol­hatnánk tovább is: nem voltak szak­emberek az oktatásban, az egészség­­ügyi és a szociális feladatok elvég­zésére), amely képes lett volna saját kézbe venni az állami, gazdasági, pénz­ügyi stb. élet irányítását, ellenőrzését. Hiányoztak a szakemberek az iparból, a mezőgazdaságból, a kereskedelemből. Az Egyesült Nemzetek technikai segély­­programja célul tűzte, hogy segítséget nyújt a gyengén fejlett országoknak ezen a területen. A technikai segély­­program alkotóelemei: szakemberek küldése a gyengén fejlett országokba, ösztöndíjasok képzése és továbbképzése külföldön, kisebb mértékben oktató és bemutatási célokat szolgáló felszerelé­sek, berendezések ajándékozása. Az ENSZ Fejlesztési Programja, amely, a technikai segélyprogra­mok szervezete, jelenleg már arra is képes, hogy nagyobb oktató- és kutató­centrumokat is létesítsen a fejlődő or­szágokban, ahol tömegesen folyik az állampolgárok képzése. A gazdaságfej­lesztés ilyen, az ember oldaláról tör­ténő megközelítése az Egyesült Nem­zetek gazdasági tevékenységének leg­sikeresebb, egyben legkonkrétabb ak­ciója. Néhány szót ejtenünk kell a prog­ramok pénzügyi fedezetéről is. Az ope­ratív programok végrehajtásának fő forrása az ENSZ Fejlesztési Program­jától kapott összeg.­­A Fejlesztési Program tevékenységének finanszíro­zására a tagállamok az évenként tartott felajánlási konferenciákon önkéntes felajánlásokat tesznek.) Az iparfejlesz­tési célokra szánt összeget az UNIDO kapja meg és ebből elégíti ki az egyes kormányok által már korábban beérke­zett kérelmeket. Az UNIDO ezenkívül saját, szintén önkéntes felajánlásokból álló alappal is rendelkezik. 1968-ban az UNIDO mintegy 11 millió dollár értékben nyújtott segítséget szak­értők küldése és ösztöndíjak biztosítása formájában. Legtöbb segítséget Afrika, Ázsia és a távol-keleti országok kap­tak 3,5, illetve 3,0 millió dollár érték­ben. Az 1968-ban képzett ösztöndíjasokra vonatkozó adatok (az összehasonlítha­tóság elősegítése érdekében fő/hónap egységben). Az UNIDO programjának néhány jellemző vonása: 1. Az UNIDO kezdeményezte a rövid lejáratú és rövid határidejű szakértői küldetések rendszerét, az ún. Speciális Ipari Szolgálatot (SIS). Ennek fő célja: segítségnyújtás sürgős esetekben, azaz az ENSZ-ben kialakult szóhasználattal: ipari zavarelhárítás. Képzeljük el, hogy egy gyár termelése fokozatosan csök­ken. Hol lehet a hiba? A nyersanyag minőségében, a technológiai folyamat­ban vagy az üzemi szervezés romlásá­ban? Vagy másik példa: egy új beren­dezés kezelésére sürgősen meg kell ta­nítani a helyszínen néhány szakembert. Ilyen esetekben a kormány kérése alap­ján az UNIDO nemzetközi pályázatot hirdet és a beérkező jelöltek közül a fogadó ország kormányával közösen ki­választja a megfelelő jelöltet, aki szak­mai és nyelvtudása, tapasztalatai alap­ján képes a feladat hatékony elvégzé­sére. 2. A szervezet szakértői csoportokat, úgynevezett „team”-eket szervez, ame­lyekben egy-két mérnök, közgazdász, piackutató vagy beruházási szakember vesz részt. A csoport egy adott prob­léma tanulmányozását és javaslatok ho­zatalát kapja feladatul, pl. egy termék gyártásának gazdaságossága, vagy vala­mely országrész, régió beruházási lehe­tőségei. A feladat itt is komplex jel­legű, a csoport tagjainak alapos szak­mai ismeretekkel, tapasztalatokkal, szé­les látókörrel kell rendelkezniük, hogy megfeleljenek az igényeknek. 3. Az UNIDO, a kormányokkal együtt­működésben tanfolyamokat, üzemeken, intézkedéseken belüli továbbképző­csoportokat szervez. A tanfolyamok idő­tartama egy év is lehet. 1968-ban pél­dául Csehszlovákiában Diesel-motorok­kal foglalkozó tanfolyamokat rendeztek (ezen egyébként magyar szakember is részt vett), Dániában cementipari, Svéd­országban elektromosipari, Szovjetunió­ban vas- és acélipari, Lengyelország­ban textilipari tanfolyamokat szervez­tek. A­­ csoportos képzésben 20—30 fő vesz részt, a jelöltek kiválasztását a kormányok ajánlása alapján az UNIDO és a fogadó ország kormánya által ki­nevezett bizottság végzi. 4. Az UNIDO szakemberek bevoná­sával szakértői tanácskozásokat, ún. paneleket rendez. A szervezet felkéré­sére néhány (8—15) nemzetközileg is­mert szakember tanácskozik egy-egy iparág vagy egy szűkebb technológiai vagy közgazdasági problémáról. A részt­vevők előre elkészített anyagai képe­zik a vita alapját. A tanulmányokat és a tanácskozás főbb megállapításait az UNIDO később publikálja. Nem egy esetben ezek a tanulmánykötetek ke­resett cikkek a nemzetközi műszaki könyvpiacon. Mint már korábban említettük, az UNIDO folyamatos publikációs tevé­kenységet folytat. A szakértői tanács­kozások anyagának kiadásán kívül az UNIDO tanulmányokat készít vagy ké­szíttet az iparfejlesztés témakörében, legyenek azok szorosan vett technikai­­technológiai problémákról vagy az iparirányítás témakörében írottak. Ezenkívül különféle sorozatokat is meg­jelentet a szervezet (Iparosítás és Ter­melékenység vagy az Ipari Kutatás és Fejlesztés című folyóiratok). Külön so­rozatot indított az UNIDO a műtrágya­­gyártás, a petrolkémiai iparok, az élel­miszeripar és az ipartervezés téma­körben. Külön figyelmet érdemel az UNIDO információs tevékenysége. A publiká­ciós tevékenységen kívül a szervezet az osztrák kormánnyal együttműködésben egy Ipari Információs Központot léte­sít, amely kérésre bibliográfiákat, anya­gokat, összeállításokat ad közre bizo­nyos témákban. Készülőben van a szer­vezet egyik legkomolyabb információs kiadványa is, amelyben megtalálhatók lesznek az ipari termékek előállításá­val foglalkozó cégek, intézmények, vál­lalatok legfontosabb adatai és gyártmá­nyaik. A fentiekből is látható, hogy az UNIDO nem bankszerű intézmény, köz­vetlen beruházásokkal nem foglalkozik. Rendelkezésre álló anyagi eszközei csak az ún. „katalizátor” szerep betöltését teszik lehetővé. Nem szabad azonban ezeket a korlátozott lehetőségeket le­becsülni, hiszen a szervezet készen áll az új együttműködési módszerek és el­képzelések realizálására­ az iparosítás, különösen a fejlődő országok iparosítá­sának támogatásra. Részesedés az UNIDO programjaiból 1968-ban (%-ban) Afrika 33,9 Ázsia és Távol-Kelet 30,9 Latin-Amerika 18,9 Európa és Közel-Kelet 16,2 Afrika 107/414 Ázsia és Távol-Kelet 105/733 Európa és Közel-Kelet 360/1409 Latin-Amerika 35/215 A LONDONI FÉMTŐZSDE London, szeptember 18. — A Nem­zetközi Öntanács közleménye alig ha­tott a londoni piacra. Az ón határ­idős jegyzése 5 fonttal, az azonnali ár 3 fonttal lanyhult. A rézpiacon egyenetlen volt az irányzat, a huzaltuskó azonnali ára 6 fonttal, határidős jegyzése 8 fonttal esett, élénk adásvételi tevékenység közepette. Az ülés vége felé tartot­­tabbá vált az irányzat, valószínűleg azért, mert az alacsonyabb árszint ösz­tönözte a tényleges fém iránti keres­letet, elsősorban az európai kontinens és az USA részéről. A katódréz piacát elhanyagolták, ebben a kontraktusban 8, illetve 9 fonttal estek az árak. Az ólom irányzata eléggé hirtelen megszilárdult. Ezt intervenciós vásár­lásnak tulajdonítják, s hozzájárult a külső kereslet javulása is. A déli zá­ráskor az azonnali ár 4­2, a határ­idős jegyzés 214 fonttal került maga­sabbra az előző esti zárás szintjénél. A piacon lehetségesnek tartják, hogy a szilárdulás következtében elmarad az amerikai termelői ár leszállítása. A horgany ezúttal is követte az ólom irányzatát: jegyzései 12 shilling 6 pennyvel, illetve 7 shilling 6 penny­vel emelkedtek. Az ezüst jegyzései nyitáskor lany­hultak, tükrözve az amerikai határidős árak előző délutáni leszállítását. A to­vábbiakban azonban javult a kereslet és végeredményben unciánként 12 pennyvel alacsonyabb és­­/s pennyvel magasabb szint között alakultak az árak. A délutáni ülésen a rézpiacon az amerikai határidős jegyzések szilárdu­­lásának hírére felélénkült a kedvező vásárlás. Az árak 13’/4 és 11V4, illetve a katódréz kontraktusában 18 és 13‘/2 fonttal felszöktek. Az azonnali felár mó­ fémek rekedése arra mutat, hogy a fémtőzsde készlete apadt. Az ónárak kissé szilár­dultak, mert a háromhónapos pozíció­ban némi érdeklődés mutatkozott. A­­ határidős ár 7 fonttal emelkedett. Azon­nali ügyleteket nem kötöttek, de az azonnali jegyzést UV2 fonttal emelték, s így újra azonnali felár alakult ki. Az ólompiac nyugodtabbá vált és az ár egy árnyalattal lanyhult. A horgany irány­zata tartott maradt, de a piac esemény­telen volt. Az ezüstárak 1 pennyvel emelkedtek. Ezt az amerikai határidős jegyzések hatásának tulajdonítják, bár az európai kontinens részéről is mutat­kozott kereslet. (Reuter) NIKKEL, BIZMUT, ANTIMON A nikkel szabadpiaci árának emelke­dése továbbra sem áll meg: a kereske­dők által jegyzett skála 4600 és 5300 font sterling között mozog — minőségtől és szállítási feltételektől függően — az elő­ző 4400—5250 font helyett. Továbbra is erős az európai és amerikai kereslet, s a Szovjetunió egyre kevesebb nikkelt kínál eladásra. A szabadpiaci bizmut libránkénti ára, d­s paritásban, 6,10—6,25 dollár lett, ami 5 centes növekedést jelent az előző szint­hez képest. Az érdeklődés továbbra is élénk, különösen Franciaország részéről. Súlyosbítja a helyzetet az, hogy Japán, az egyik rendszeres eladó, maga is je­lentős tételeket óhajt vásárolni. A 99,6 százalékos kínai antimorfém ára metrikus tonnánként 1100—1300 font sterlingre ugrott az előző 1050—1150 fontról. A folyamatos kelet-európai ér­deklődés mellett most már távol- és közel-keleti és dél-amerikai vásárlók is érdeklődnek. Antimonból még mindig igen szűkös az ellátmány és Kína állító­lag csak nagyon kevés tételt kínál, ok­tóber—novemberi szállításra, 1200 font sterlingért. A londoni szabadpiacon ki­alakult széles árskála a kereskedők né­zeteinek eltérésére utal. (Reuter) mezőgazdasági cikkek JAMAICA CUKORTERMELÉSE A jamaicai cukorgyárosok szövetségé­nek szeptemberi jelentése az 1969. év­ben gyártott cukor mennyiségét 360 199 tonnára becsüli; az idei gyártás 95 583 tonnával kisebb a tavalyinál és 109 000 tonnával alacsonyabb annál, mint amennyit a legutóbbi, decemberi fel­méréskor reméltek. A cukorfeldolgozó-ipart nagyon elke­seríti az idei katasztrofális termés, és a szövetség szerint kevés remény van arra, hogy a cukoripar kilátásai a jö­vőben javulnának. A legtöbb cukrot — 506 000 tonnát — 1965-ben állították elő Jamaicában. (Reuter) gyümölcs kivitele összesen 114 millió dollárt tett ki; a többi exportnyereség gyümölcslevekből, sűrítményekből, kon­zervált gyümölcs- és főzelékfélékből adó­dott. (Reuter) IZRAEL GYÜMÖLCS­­ÉS ZÖLDSÉGEXPORTJA Az izraeli földművelésügyi miniszté­rium bejelentette, hogy az 1969. szep­tember 30-án végződő mezőgazdasági évben a friss és konzervált gyümölcs­ös zöldségek exportja eléri a 150 millió dollárt, ami 3,5 százalékkal több a ta­valyinál. Citrusgyümölcsből 85 millió értékben szállítottak külföldre, s a friss ÁRU- ÉS ÉRTÉKTŐZSDÉK ­ Az öntanács enyhíti az exportkorlátozásokat A Nemzetközi Ön­tanács Londonban folyó ülésén elhatározták, hogy az ok­tóber-decemberi negyedévben 41500 tong tonnára emelik a tanácshoz tar­tozó hat termelő ország exportkvótá­ját az előző negyedévi 39 500 tonnáról. A tanács határozata további három hónapra, december végéig meghosz­­szabbítja az Árkiegyenlítő Alap igaz­gatójának azt a felhatalmazását, hogy az ónegyezmény középső árhatárai (1400 és 1515 font sterling tonnánként) között vásárlással vagy eladással in­terveniáljon­ a piacon. A tanács szóvivője közölte a Reuter­­iroda tudósítójával, hogy a jövő ne­gyedévi exportkvóta bejelentése csak ideiglenes közlemény, a tanács foly­tatja ülésszakát és a végleges hivatalos kommünikét előreláthatólag csak a hét végén adják ki. Az exportkorlátozások enyhítése csak árnyalatnyi hatással volt a piacokra. New Yorkban a jegyzések nem változ­tak. A kereskedők szerint pillanatnyi­lag elég jó a kereslet ahhoz, hogy fel­vegye a 2000 tonnás többletmennyisé­get. Londonban is arra hivatkoznak, hogy igen jó a kereslet. Japán, az USA és a kelet-európai országok állandóan vásárolnak a londoni fémtőzsdén. Az évnek ebben a szakában rendszerint élénk az ónfelhasználás üteme, így a piac valószínűleg nehézség nélkül fel­veszi a nagyobb exportot. A Penang és London közötti árkülönbözet aligha változik, mert a Straits ón ellátmánya valószínűleg szűkös marad. Az Öntanács üléséről kiszivárgott ér­tesülések szerint külön határozatot hoz­tak, amely kimondja, hogy az export­­korlátozás akkor is fenntartható, ha az Árkiegyenlítő Alap készlete 10 000 ton­na alá esik. Ebből a megfigyelők arra következtetnek, hogy az Alap készlete jelenleg 10 000 tonnánál kevesebb, s ta­lán nem sokkal haladja meg az 5000 tonnát (a nemzetközi ónegyezmény elő­írásai csak akkor engedik az export­kvóták megállapítását, ha az Alap kész­lete meghaladja a 10 000 tonnát. Ettől az előírástól csak a tanács külön hatá­rozatával lehet ideiglenesen eltekinteni). Az ülésen — a küldöttek várakozá­sával ellentétben — nem adtak hiva­talos felvilágosítást az Árkiegyenlítő Alap készletéről. Világosság derült azonban a londoni fémtőzsde raktárai­ból „eltűnt” ón rejtélyére, amellyel kap­csolatban sok találgatás hangzott el. Az Árkiegyenlítő Alap igazgatója közölte, hogy készletének egy részét Liverpoolból Rotterdamba irányította át. Ennek in­doka részben az volt, hogy a kontinen­sen alacsonyabbak a raktározási és biz­tosítási költségek, részben az, hogy ked­vezőbb legyen az arány a kontinensen és Angliában helyben levő áru mennyi­sége között. Nigéria bejelentette a tanács ülésén, hogy a folyó negyedévben 600 tonnával elmarad exportkvótájának teljesítésé­ben. A tanács ezt a mennyiséget pót­kvóta formájában Indonézia (400 tonna), Thaiföld és Bolívia (100—100 tonna) között osztotta fel. Svájci hosszútávú gazdasági prognózis A Genfi Szociológiai és Közgazda­­sági Kutató Intézet (IRESE) a közel­múltban „PROSPECTIVE 1990, PRO­JECTIVE 1975, OBJEKTIVE 1968” cím alatt átfogó tanulmányt tett közzé, amely Svájcra vonatkozó hosszú távú gazdasági és szociális prognózisokat tartalmaz. A tanulmány szerint Svájc bruttó nemzeti jövedelme, amely 1965- ben 59,98 milliárd svájci frankot tett ki (1 dollár 5 4,37 svájci frank), 1970- ben 74,9 milliárd frank, 1975-ben 92,8 milliárd frank, 1980-ban 116 milliárd frank és 1990-ben pedig 184 milliárd frank lesz. Egy lakosra átszámítva ez 1975-ben 13 700 svájci frankot, 1990-ben pedig 21 600 svájci frankot jelent az 1967. évi 11356 frankkal szemben. A bruttó nemzeti jövedelem növekedése egyebek között a várható exportnöve­kedésből adódna, amely az Intézet sze­rint 1975-ben 20,6 milliárd svájci fran­kot, 1990-ben pedig 40,6 milliárd svájci frankot fog elérni. Az import ugyan­ebben az időszakban 25 milliárd és 49,2 milliárd svájci frankra fog növekedni. Az ország bruttó beruházásai a prog­nózis szerint 1970-ben 21,5 milliárdot, 1975-ben 26,8 milliárdot, 1980-ban 33,8 milliárdot, 1990-ben pedig 54,3 milliárd svájci frankot fognak kitenni, az 1965. évi 17,05 milliárddal szemben. A fogyasztás várható növekedése is rendkívül gyors ütemű lesz, hiszen 1970- ben 43,2 milliárdra növekszik, 1975-ben 52,9 milliárdra, 1980-ban 65,3 milliárd­ra, és 1990-ban 101,0 milliárdra. Össze­vetésül megemlíthető,­­hogy az 1965. évi tényleges fogyasztás 35,2 milliárd svájci frankot tett ki. Az egyéni fogyasztás várható struktúrája 1975 1990 (milliárd svájci frank) Élelmiszer 14,50 20,2 Ruházat 5,87 10,1 Lakás 9,89 20,2 ebből: lakbér 3,44 7,1 Egészségügy és tisztálkodás 6,81 16,2 Közlekedés és szállítás 5,55 13,1 Kultúra és pihenés 6,08 15,2 MALAYSIA ÉS A NYERSANYAG-PROBLÉMÁK Malaysia pénzügyminiszter-helyettese kijelentette, hogy a közeljövőben tartan­dó két nagy nemzetközi pénzügyi érte­kezleten országa a nyersanyagárak nem­zetközi stabilizálásáért és a fejlődő or­szágoknak nyújtott segélyek alacsonyabb kamatjáért száll majd síkra. A minisz­terhelyettes vezeti a malaysiai delegá­ciót a szeptember 25-én Londonban megnyíló nemzetközösségi pénzügymi­nisztériumi konferenciára és a Világ­bank szeptember 29-én Washingtonban kezdődő értekezletére. Az államférfi kifejtette, hogy a nyers­­anyagárak hullámzása elsősorban a fej­lődő országokra hat ki és Malaysiát kü­lönösen erősen érinti ez a kérdés, mert gazdaságának túlnyomó része az elsőd­leges termékek elhelyezésétől függ. A Világbank már foglalkozott ezzel a problémával, s kutatásainak eredményét a washingtoni értekezleten teszi közzé. Malaysia nem annyira formális meg­egyezést keres, mint inkább olyan meg­oldásokat, amelyeken keresztül elérhető az árak stabilizálása. A Világbanknak a különleges lehívásokról szóló döntése segíti ugyan a fejlődő országokat, de a legnagyobb probléma az, hogy a kamat túl magas. A fejlődő országoknak nyúj­tott kölcsönök kamatját csökkenteni kell — mondotta a pénzügyminiszter-helyet­tes, különben túl magas árat fizetnek fejlesztési programjukért. A nemzetközösségi pénzügyminiszte­rek találkozója előtt néhány nappal az érdekelt országok magasrangú tisztvise­lői megvitatják a Nemzetközösség tag­államainak műszaki együttműködésére vonatkozó programot. (Reuter)

Next