Világgazdaság, 1971. február (3. évfolyam, 21/516-40/535. szám)

1971-02-25 / 38. (533.) szám

4 ifi 1Ő71 FEE 2 5 A HATOK ÉS ANGLIA Makacs alkudozás a költségvetési hozzájárulásról Bonnban tegnap befejezte tanácsko­zásait az úgynevezett Monnet-bizott­­ság. Az európai egyesült államok megteremtéséért küzdő nem hivatalos nyugat-európai szervezet megbeszélé­seinek egyik fő témáját ezúttal a Közös Piac és Anglia kapcsolatai szol­gáltatták. Az ülésen részt vevő Doug­­las­ Home brit külügyminiszter és Brandt kancellár tárgyalásain a hiva­talos közlés szerint mindketten azt a reményt fejezték ki, hogy még idén nyáron „kézzelfogható haladás” lesz a csatlakozási tárgyalásokon. Brandt a bizottság ülésén mondott beszédében hangoztatta, hogy „realista kompro­misszumot” kell találni a vitás pénz­ügyi kérdésekben. Úgy látszik azon­ban, hogy ezt a kompromisszumot nem lesz könnyű dolog kidolgozni, mert a beavatottak szerint a két leg­szélsőségesebb álláspont — az an­goloké és a franciáké — túlságosan eltér egymástól. A csatlakozási tárgyalások legfonto­sabb csomópontja, amelyen a megbe­szélések eredményessége múlhat, Ang­lia hozzájárulása a Közös Piac költ­ségvetéséhez. A Reuter-iroda tájéko­zott forrásból származó értesülései szerint Schumann francia külügymi­niszter teljesen elfogadhatatlannak mi­nősíti Anglia legutóbbi javaslatát, hogy a csatlakozás utáni első évben a közösség 3,5 milliárd dolláros­­évi költ­ségvetéséhez 2,6­3 százalékkal járul­jon hozzá és ezt a részesedést az át­meneti időszak végéig fokozatosan 13—15 százalékra emelje. Franciaor­szág álláspontja — legalábbis hivata­losan — az, hogy Angliának már a be­lépés pillanatától kezdve a költségve­tési kiadások 21,5 százalékának fedezé­sét kell magára vállalnia. A hat tagállam állandó brüsszeli képviselői titkos megbeszéléseken pró­bálták egyeztetni az álláspontokat, de mindeddig eredménytelenül. Belgium állítólag­­azzal a közvetítő elgondolással állt elő, hogy 1973-ban, tehát a csatla­kozás utáni első évben, Anglia hozzá­járulása 7,5 és 9,5 százalék között le­gyen, 1978-ban pedig érje el a 19,5 szá­zalékot. Franciaország képviselője azonban ezt a kompromisszumos javas­latot is­ elutasította, mint amely nem alkalmas tárgyalási alapnak. A közösség és Anglia képviselőinek legutóbbi tárgyalási fordulójában Ang­lia azt kérte, hogy a tőke szabad moz­gását biztosító mechanizmus kidolgozá­sát hagyják függőben a csatlakozásig és ne foglalják a tárgyalások témái közé. A Hatok ezt a javaslatot elvetet­ték. Ellenállásba ütközött az angoloknak az a javaslata is, hogy a brit ipar szá­mára létfontosságú nyersanyagok egy sorára tarifalkontingenst állapítsanak meg, amely lehetővé teszi, hogy az át­meneti időszak után is vámmentesen importálhassa ezeket az anyagokat. A költségvetési hozzájárulás kérdésé­ben mutatkozó nagy nézeteltérés már­­már kérdésessé teszi a csatlakozási tár­gyalások sikerének reményét, a hivata­losan továbbra is hangoztatott optimiz­mus ellenére. A napokban Schumann francia külügyminiszter Párizsban sajtóértekezleten szembenézett ezzel a lehetőséggel. Kijelentette, hogy a Közös Piac számára kétségtelenül nagy meg­próbáltatás lenne, ha Anglia belépése végül is elmaradna. Arról azonban semmiképpen sem lehet szó, hogy a közösség ebben az esetben felbomlana. Ahhoz túl erős már a Hatok szolidari­tása. Mindenesetre — mondta a fran­cia külügyminiszter — nem szabad hitelt adni annak a felfogásnak, hogy a csatlakozási tárgyalások kudarca egy­ben a közösséget is felbomlással fenye­geti. Ugyanakkor hangsúlyozni kell a Közös Piac tagállamainak azt a szilárd akaratát, hogy a csatlakozási tárgyalá­sokat sikerre vigyék. A Hatok és Ausztria tárgyalásai közvetlenül nem függnek össze az angolokkal folytatott megbeszélések­kel, de az Ausztriával tervezett ideig­lenes megállapodás sikerén múlik a Közös Piac és általában a semleges országok kapcsolatainak rendezése. Ezt jelentette ki Thorn luxemburgi kül­ügyminiszter a napokban folytatott bécsi megbeszélései után, amelyeken biztosította az osztrákokat Luxemburg támogatásáról a tárgyalásokon. Thorn nyilatkozata után azonban Brüsszelben közölték, hogy a tárgyalások nehéz­ségekbe ütköztek. Ausztria nem ta­lálta kielégítőnek a Hatok által java­solt engedményeket a mezőgazdasági termékek, a sör, az acél- és papír­termékek szektorában. A következő tárgyalási forduló időpontját nem tűz­ték ki és a Hatok nevében tárgyaló brüsszeli bizottság jelentést tesz a sikertelen megbeszélésekről a közösség miniszteri tanácsának. Svájc és a Közös Piac megbeszélé­sein egyelőre nem jelentkeztek nehéz­ségek: a körülbelül egy hete folyó tár­gyalásokat szerdától kezdve szakbizott­ságokra oszolva folytatják. Svájc nem elégszik meg az egyszerű kereskedelmi egyezménnyel — mondják tájékozott körökben —, hanem együttműködésre törekszik a közösséggel az iparpolitika és a kutatás területén, sőt a gazdasági és pénzügyi unió bizonyos aspektusai­ban is. A nyugat-európai integráció elmélyí­tésének és kiszélesítésének törekvéseit ■— mint lapunkban már többször utal­tunk rá — vegyes érzelmekkel figyelik az Egyesült Államokban. Hardin föld­művelésügyi miniszter a múlt héten ismét hangsúlyozta a kongresszusban, hogy a washingtoni kormány „folya­matosan ellenzi” Anglia mezőgazdasági rendszerének integrálását a közös me­zőgazdasági politikába. A miniszter el­ítélte a Hatok protekcionista agrárpoli­tikáját és elismételte, az Egyesült Álla­mok gabonaexportjára nézve igen hát­rányos lenne, ha a mezőgazdasági ille­tékek rendszerét Anglia is átvenné. Váratlan dicséretet kapott viszont a közösség a Kínai Népköztársaság részé­ről. Az Új Kína hírügynökség hétfőn kiadott kommentárja helyeslően emlé­kezik meg a gazdasági és pénzügyi unió megteremtésére irányuló brüsszeli meg­állapodásról. Ezt „nagy jelentőségű lépésnek” nevezi, amelyet a közösség annak érdekében tett, hogy lerázza az Egyesült Államok gazdasági és valuta­­politikai egyeduralmát a kapitalista vi­lág felett. A brüsszeli megállapodás jelzi, hogy a nyugat-európai országok­ban tovább erősödik az Amerika-elle­­nes tendencia. A kínai­­sajtó, amely ál­talában nem említi a Közös Piacot (utóljára 1969-ben foglalkozott vele), az utóbbi napokban némi késéssel, de igen alaposan és tárgyilagosan ismerteti a Werner-szervről folytatott brüsszeli ta­nácskozásokat — írja a DPA pekingi tudósítója. 1 Nixon befagyasztja az építőipari béreket A Fehér Ház bejelentette, hogy fel­függeszti annak a törvénynek az ér­vényességét, amely szabályozza a kor­mánytámogatással folyó építkezéseken dolgozók bérét. Az elnök elhatározása a jelenleg folyamatban levő mintegy 90 milliárd dollár értékű építkezések egyharmadát érinti. Nixon már ko­rábban hangot adott annak a véle­ményének, hogy az Egyesült Államok­ban kialakult inflációs folyamat egyik legfontosabb előidézője az építőipari költségek emelkedése. Mostani lépésé­től azt reméli, hogy az építkezési vál­lalkozók ezentúl az állami megbízá­sokra olcsóbb ajánlatokat fognak tenni. Egy washingtoni Reuter jelentés rámutat, hogy a bérbefagyasztás Nixon eddigi legdrasztikusabb lépése a bér­politika terén és az elmúlt 40 év alatt csupán másodszor fordul elő, hogy az USA elnöke ilyen intézkedésre szánta el magát. Meany, az AFL—CIO szakszervezet elnöke az intézkedést elvileg hibásnak és egyoldalúnak jellemezte. Az elnök — jelentette ki Meany — a dolgozók egyetlen rétegének büntetésével kí­sérli meg rendezni azt az országos gazdasági problémát — nevezetesen az infláció közepette kialakult tömeges munkanélküliség csökkentését —, ame­lyet tanácsadóival együtt kialakított hibás pénzügyi és adópolitikája idé­zett elő. Nixon lépését a vállalkozók szóvivője is „kiábrándítónak” minősítette, s han­goztatta, hogy a bérbefagyasztás alkal­matlan az építőipar stabilitásának hely­reállítására. A jelek szerint az USA kormánykörei maguk sem bíznak­­az elnök lépésének hatékonyságában. Noha Nixon több esetben kijelentette, hogy elveti az ár- és bérellenőrzés gondolatát, mint mostani beavatkozásából is kitűnik, a dolgozókra kívánja hárítani az infláció terheinek nagy részét, és a kormány felhatalmazást kíván kérni a törvény­­hozástól az esetleges ellenőrzési jogok gyakorlásához. Connally pénzügy­­miniszter a képviselőház bankügyi bi­zottsága előtt tett nyilatkozatában a fennálló elnöki jogok további két évvel történő meghosszabbításáért szállt síkra. Újból leszállították a kanadai bankkamatlábat A Bank of Canada kilenc napon belül másodszor hajt végre kamatlábcsök­kentést: február 15-én 6 százalékról 530 százalékra, február 23-án pedig 534 százalékra. A kamatlábleengedés azokra a hitelekre vonatkozik — írja a Reuter jelentése —, amelyeket a ka­nadai bank a kereskedelmi bankoknak és a nagy beruházóknak nyújt. Rasminsky, a Bank of Canada kor­mányzója kijelentette, hogy az utóbbi, az előzőnél jóval nagyobb engedményt az ország hitelviszonyainak fejleszté­sére tették, s a kamatlábleszállítás meg­felel mind a belföldi gazdasági viszo­nyoknak, mind Kanada nemzetközi fizetési helyzetének. A szövetségi kor­mány szeretné, ha Kanadában általá­ban könnyebbek lennének a hitelfel­tételek, ezzel bátorítanák a beruházá­sokat, s általuk teremtenének több üz­leti és munkalehetőséget. A pénzpiacok, amelyek az elmúlt hó­napokban kisebb mértékben hanyatlot­tak, a február 18-i kamatleszállítás után is szűkösek maradtak és bizonyos köröknek nehézségeik támadtak az ipari beruházásokhoz szükséges anyagi alapok előteremtésében. A nemzetközi fizetési helyzetre való utalást ottawai körök úgy értelmezik, hogy az az amerikai dollár beáramlá­sára vonatkozik, az Egyesült Államok pénzembereit vonzotta az otthoninál magasabb kanadai kamat. Ennek kö­vetkeztében ment feljebb a kanadai dollár devizaparitása, s e héten meg­közelítette a dollárét. A Royal Bank of Canada március elsejei hatállyal 7 százalékról 61­2 szá­zalékra leszállította a legfontosabb ügy­feleknek nyújtott prime rate kamat­lábat. A Royal intézkedését követte a Provincial Bank of Canada, a Bank of Nova Scotia és a Canadian Imperial Bank of Commerce. (Kanada gazdasági kilátásairól lásd a 2. oldalon közölt tudósításunkat.) Algéria államosítja a földgáztermelést Algéria úgy látszik elvesztette tü­relmét a Franciaországgal folytatott tárgyalások elhúzódása miatt. Rume­­dien elnök, mint az AFP jelenti, szer­dán este közölte: az állam „egyoldalú lépéssel” 51 százalékra emeli részese­dését az ország területén működő francia olajvállalatok tőkéjében. Ezzel egyidejűleg államosítják az algériai földgáztermelést és minden azzal kap­csolatos szállítóeszközt. A intézkedések azonnal hatállyal életbe lépnek. (Az olajvita egyéb fejleményeit a 2. oldalon közölt írás ismerteti.) NAPRÓL NAPRA ♦ NEHÉZNEK ÍGÉRKEZIK A MEGEGYEZÉS ANGLIA és a Közös Piac tárgyalásain. A közös költségvetéshez való brit hozzájárulás kérdésében az álláspontok túlságosan eltérnek egymástól. A hangulatra — a hiva­talos optimizmus ellenére — jellemző, hogy a francia külügyminiszter szükségesnek tartotta hangsúlyozni: a közösség nem bomlik fel, ha Anglia belépése elmarad. ♦ LÍBIA KÉPVISELI A FÖLDKÖZI-TENGERI KŐOLAJTERMELŐ OR­SZÁGOKAT a nyugati olajvállalatokkal folytatott tárgyalásokon. Az arab olajminiszterek tripoli konferenciáján megállapodás született a minimális árkövetelésekről. Cikkünk rámutat, hogy a közös állás­pont kialakítása valószínűleg komoly nézeteltérések elsimítása útján történhetett. Nigéria is elhatározta, hogy az adózás alapjául szolgáló ár emelését követeli az olajvállalatoktól, s Indonézia már emelte a Japánba irányuló olaj árát. ♦ KÉTHARMADÁRA CSÖKKENT TÍZ ÉV ALATT A CUKORRÉPA TERMÉSTERÜLETE, s a termésátlagok is messze elmaradnak az euró­pai szint mögött. Fogyasztásunk ugyanakkor rohamosan nőtt. Mindez indokolttá tette, hogy a Gazdasági Bizottság határozatot hozott a cu­korrépatermelés ösztönzésére, gépesítés, vegyszeres gyomirtószerek és új, nagyobb termőképességű fajták bevezetésére. A 3. oldalon közölt írás bebizonyítja, kedvező feltételek esetén a termesztés előnyösebb a népgazdaságnak, mint az import. ♦ A SZOVJET—NYUGATNÉMET GAZDASÁGI KAPCSOLATOK ked­vező alakulását bizonyos politikai okok mellett gazdasági nehézségek is gátolják — írja a Sajtószemle rovatunkban közölt cikk. A kereskedelmi forgalom növelésének akadálya az is, hogy nem hosszabbították meg az 1963-ban lejárt szovjet—nyugatnémet kereskedelmi egyezményt. Japán gazdasági „külpolitikájának” távlatai Tegnap a japán külügyminisztérium igen figyelemre méltó közleményt tett közzé az 1971-es év várható gazdasági fejleményeiről. A jelentés azt állítja, az idei év legfőbb gazdasági mozzana­tai: az infláció növekedése és a fejlett országok kereskedelmi protekcionizmu­sának fokozódása. Ezért — hangoztatja a jelentés — a világ országainak együtt kell működnie az infláció megfékezé­sére és a protekcionista hajlamok el­torlaszolására. Az inflációról szólva az okmány borúlátó, felhívja a figyelmet arra, hogy a folyamatot a nyersanyagok árának emelkedése kíséri. A protek­cionizmussal foglalkozva megjegyzi, hogy Japán most már nemzetközi gaz­dasági hatalomnak tekinthető, s ilyen­formán kezdeményező szerepet vállal­hat a szabadkereskedelem elveinek fenntartásában és erősítésében. A japán külügyminisztérium évi jelentése — ellentétben az előző jelen­tésekkel — ezúttal a nemzetközi keres­kedelem fő problémáival foglalkozik. Nyolc fejezetének jellemző címei a kö­vetkezők: A jelenlegi világgazdasági helyzet; Az árak emelkedése a fejlett országokban; A nemzetközi pénzügyi helyzet; Nyugat-Európa gazdasági egy­sége; Szabadkereskedelem és az ame­rikai protekcionizmus; Környezeti prob­lémák; Észak-déli problémák; A Szov­jetunió, Kína illetve a KGST-országok gazdasági helyzete. E sokatmondó, pontosabban szólva sokat sejtető jelentésnél is kétségkí­vül érdekesebbek azok a hírek, ame­lyek beszámolnak a Pekingben időző hivatalos kereskedelmi küldöttség ve­zetőjének és a kínai miniszterelnök­nek két órás megbeszéléséről. Abból, hogy a megbeszélésre ilyen hamar sor került (a japán küldöttség február 15-én érkezett a kínai fővárosba), és abból, hogy ilyen sokáig tartott, a meg­figyelők arra következtetnek, hogy a félhivatalos, úgynevezett „memoran­dum-kereskedelmi” egyezmény meg­újítására irányuló tárgyalások jól ha­ladnak, s egyszersmind javulnak a ki­látások arra, hogy sikerül kidolgozni a két partner politikai kapcsolatairól szóló nyilatkozatot. Fuzsijama a­­ Csou En-Lajjal folytatott megbeszéléséről adott nyilatkozatában elmondotta, hogy a megbeszélés fő témája az volt: mi­ként állítható helyre a diplomáciai kapcsolat Japán és Kína között. Ennek előfeltétele — közölte —, hogy Ja­pánban az „egy Kína” elvét elismer­jék. A japán küldöttség vezetője az újságíróknak azt is elmondotta: re­mélhető, hogy a tárgyalások — jóval előbb mint tavaly — már ennek a hónapnak a végén befejeződnek. Eb­ben az összefüggésben figyelmet ér­demel az MTI tudósítójának egyik minapi jelentése arról, hogy Tokióban sokan arra számítanak: Sato minisz­terelnök, akinek Amerika­ és Tajvan­­barát politikája mélypontra hűtötte le a Kína és Japán közötti viszonyt, még az idén, de legkésőbb jövő tavasszal kénytelen lesz távozni a kormány élé­ről. A pekingi tárgyalásokon ezért mindkét fél már a „Sato utáni” poli­tikai helyzet perspektíváit tartja szem előtt. E­közben folynak a japán cégek elő­készületei a kantoni tavaszi vásárra. Egy tegnapi jelentés szerint a Nissan Diesel Motor Co. Japán egyik vezető tehergépkocsigyára kért engedélyt, hogy részt vehessen az április 8-án megnyíló vásáron. Két másik nagy japán gép­kocsigyár, a Toyota és a Hino már ko­rábban jelezte, hogy részt akar venni a vásáron. Az utóbbi időben a japán cégek nagyobb teherautó rendeléseket kaptak Japántól. A japán—amerikai kapcsolatokkal összefüggésben tegnap két hír érkezett. Az egyik hír szerint a japán textilipar ráfanyalodott arra, hogy önként korlá­tozza az Egyesült Államokba irányuló exportot, s erről a jövő héten való­színűleg nyilatkozatot tesz közzé. A Tokióból származó közlemény szerint azonban egyes textilipari körök attól tartanak, hogy a tervezett lépés nem vet véget a vitának, nem akadályozza meg az amerikai kongresszust a kon­­tingentálás kimondásában és nem elé­gíti ki az amerikai konkurrenciát. A másik hír arról számol be, hogy Japán farostlemez exportja 1968-ban érte el a csúcsszintet, amely ekkor 106 millió négyzetméter volt. A kivitel azóta fo­lyamatosan csökken, s 1970-ben már csak 83 millió négyzetmétert tett ki. A japán farostlemez export 78 száza­léka az amerikai piacra irányul, ott azonban a fejlődő országok — a Fülöp- Szigetek, Dél-Korea és Tajvan — nö­vekvő versenyébe ütközik, ami a ki­vitel visszaesésének fő oka. E körképet — amely az elmúlt napok híreit veszi számba és korántsem tö­rekszik teljességre — talán a követ­kező hír egészítheti ki. Az ENSZ Afri­kai Gazdasági Bizottsága ülésszakának utolsó napján határozatot hoztak a transz-afrikai út megépítéséről. A ke­nyai Mombasát és a nigériai Lagost ösz­­szekötő 7350 kilométeres út építésében hat ország érdekelt, Kenya, Uganda, Kongó, Közép-Afrika, Kamerun és Nigéria. Az út építését elsősorban Japán finanszírozza majd. V. J. Hatvan százalékkal bővül a külkereskedelem A BOLGÁR ÖTÉVES TERV IRÁNYELVEI Szerdán Szófiában nyilvánosságra hozták a bolgár kommunista párt kongresszusi irányelveinek tervezetét az ország 1971—1975. évi társadalmi és gazdasági fejlesztésére vonatkozóan. A hatodik ötéves terv fő feladata a tu­dományos-műszaki forradalom eredmé­nyeinek sokoldalú hasznosítása, a ter­melékenység növelése és az életszínvo­nal emelése. A hatodik ötéves terv időszakában a nemzeti jövedelemnek 47—50 százalék­kal, az ipari termelésnek 55—60 szá­zalékkal, a mezőgazdasági termelésnek 18—20 százalékkal kell emelkednie az előirányzatok szerint. Az iparon be­lül kétszeresére nő a kohászat terme­lése és 1975-ben eléri a 2,8 millió ton­nát. Megháromszorozódik a műanyagok gyártása és tízszeresére nő az elektro­nikus számítástechnika felhasználása. A munka termelékenységének az ipar­ban 40, a mezőgazdaságban 40—45 százalékkal kell növekednie. Az ötö­dik ötéves terv idején beruházott 15 milliárd levával szemben az 1971— 75-ös időszakban 20—21 milliárd leva lesz a beruházás. Az életszínvonal további emelése érdekében az egy személyre jutó reál­­jövedelmet öt év alatt 25—30 száza­lékkal akarják növelni. A városokban 250—260 ezer új lakás felépítését ter­vezik. A falvakban ma sincs lakás­­probléma. A szolgáltatásokat 70—80 százalékkal kívánják bővíteni. Fokoza­tosan áttérnek a rövidebb munkahétre és legalább 50 százalékkal növelik a közszükségleti cikkek gyártását, mi­közben nagy gondot fordítanak a mi­nőség javítására. A tervek szerint a külkereskedelem­nek 1975-ig 60 százalékkal kell növe­kednie és a kormány különös gondot fordít a szocialista országokkal való gazdasági együttműködés fejlesztésére. Tudományos kutatásokra az ötéves időszakban a nemzeti jövedelem 2,5— 3 százalékát fordítják. A feladatokat az új gazdaságirányí­tási rendszer körüményei között kell végrehajtani, melyet idén január else­jén vezettek be minden ágazatra ki­terjedően.

Next