Világgazdaság, 1975. január (7. évfolyam, 1/1498-21/1518. szám)

1975-01-03 / 1. (1498.) szám

Anglia az importkorlátozás küszöbén ELKÉPZELÉSEK A FIZETÉSI DEFICIT ENYHÍTÉSÉRE Londoni tudósítónktól: A gazdasági válság halmozódó jelei közepette egyre több hír kering arról, hogy a brit kormány kénytelen lesz importkorlátozó intézkedéseket­ bevezet­ni. Az elmúlt hetekben — amikor a nagy olajtermelő országok sorra elutasítot­ták, hogy fontot fogadjanak el szállít­mányaikért, és ragaszkodtak a dollár­ban történő fizetéshez — a font, ahogy a Cityben mondják, kisebb „szívroha­mot” kapott. Ez komoly figyelmezteté­sül szolgált a kormánynak: Anglia nem élné túl, ha igazi és koncentrált táma­dás indulna a font ellen. Kétségtelenül jobb lett volna, ha az ország a mostani recesszióba verseny­­képes exportárakkal­­kerül, azaz olyan export árszínvonallal, amely bizonyos segítséget nyújtott volna a hatalmas fi­zetési deficit enyhítéséhez. A hiány egyedül novemberben 400 millió font volt, kereken 100 millióval több, mint az előző hónapban. Ez egy évre szá­mítva 5 milliárd fontnak felel meg. A Cityben most azt mondják, hogy Anglia elmulasztotta ezt a lehetőséget, marad tehát a bérszabályozás vagy az import­­korlátozás. A munkáspárti kabinet azonban a bérszabályozástól visszariadt, és így csak a másik lehetőség van — az im­port hatósági úton való korlátozása. Úgy látszik, a szigetország ma olyan helyzetben van, mint Olaszország volt az év első felében — mondják Lon­donban, s ezzel tulajdon­képpen arra cé­loznak, hogy az egész Közös Piacnak érdekében áll az angol gazdaság sza­nálása. A deficitet tűrhető arányokra kell visszaszorítani, helyre kell állítani a brit gazdaság jó hírét. Nemzetközi következményei lennének — teszik hozzá — ha összeomlana a világ hato­dik ipari hatalmának gazdasága. Milyen jellegű és milyen mértékű behozatali korlátozásra lenne szükség? Annak ellenére, hogy a termelés és a fogyasztói kereslet jelenleg 1973 első negyedévének szintjén mozog, a feldol­gozott ipari termékek importja ma több mint 12 százalékkal nagyobb mint ak­kor volt. Ezek a termékek a teljes brit importnak kereken a felét adják, és ér­tékük — folyó áron — mintegy 12 mil­liárd font. Egy 12 százalék körüli csök­kentés tehát másfél milliárd fontos megtakarítást jelentene, azaz a teljes importösszeg 6 százalékát. Úgy látszik, hogy az angol közgazdászok ezt reális­nak tartják, hiszen két éve azonos ter­melési és fogyasztási szintet lehetett fenntartani ennyivel kisebb import mellett. A számítások szerint az importkorlá­tozást ki lehetne terjeszteni élelmisze­rekre és nyersanyagokra is. Reálisnak tartják, hogy itt 10 százalékos megtaka­rítást, azaz további két és félmilliárd fontot érjenek el, ami a folyó fizetési mérleg deficitjét már önmagában is felére csökkentené. A korlátozandó im­portcikkek közt említik a dohányt és (a minket is érintő) alkohol tartalmú ita­lokat. A tervek szerint nem az egyéni im­portőröket akarják korlátozni, hanem csak a globális importszámok felső ha­tárát kívánják megadni — ez aránylag gyorsan keresztülvihető, és ezért nem lehetetlen, hogy a kormány rövid időn belül életbe léptet ilyen jellegű rend­szabályokat (a GATT-egyezményeknek is jobban megfelel az engedélyeknek árlejtés alapján való kiadása, mint a direkt korlátozás). Az importkorlátozások kétségkívül növelnék a belföldi termékek iránti ke­resletet. A recesszió körülményei között azonban emiatt senkinek sem fájna a feje Nagy-Britanniában. Nagyobb gon­dot okoz, hogy más országok esetleg hasonló megtorló intézkedéseket foga­natosítanának a brit exporttal szemben. Ezt a veszélyt nem lehet teljesen figyel­men kívül hagyni, de csökkenteni fog­ja valamelyest az a tény — mutatnak rá Londonban —, hogy a korlátozások nem lesznek diszkriminatívek. A SITC (Az ENSZ egységes nemzet­közi áruszerkezeti nomenklatúrája) szerint Anglia ez évi legnagyobb defi­cites importtétele sorrendben a 3-as (ásványok, tüzelőanyagok), a 0-ás (élel­miszerek és élőállatok) és a 2-es (nyers­anyagok). Aktív tétel kétségtelenül a 7-es (gépek és szállítóeszközök), de itt az exporttal szemben aránylag nagy import is áll. A 6-os csoport (feldolgo­zott ipari termékek) lényegében egyen­súlyban van, a behozatal és a kivitel egyaránt körülbelül négy és félmilliárd font. A következő ipari termékekből Nagy-Britannia jelenleg még jelentős importőr, de a CBI iparszövetség és más ipari források szerint teljes egé­szében el tudja magát látni pamutszö­vettel, műszálas anyagokkal, rádió- és tévékészülékekkel, hűtőszekrénnyel, mosógéppel, valamint utazási kellékek­kel. Ausztria: optimista prognózis 1975-re és 1976-ra Viszonylag kedvező kilátásokat vázol fel az osztrák gazdaságról az a prognó­zis, amelyet a bécsi Institut für Höhere Studien gazdaságkutató intézetben dol­goztak ki. Az új, úgynevezett negyed­évi modell alapján kialakított előre­jelzés abból indul ki, hogy a tőkés vi­lág legtöbb országában a teljes foglal­koztatottság elsőbbséget élvez majd a gazdasági stabilitás követelménye fe­lett, másrészt 1975 második felében ál­talános gazdasági megélénkülés veszi kezdetét, ami nem lesz­ hatás nélkül Ausztriára sem. Az osztrák gazdasági helyzet alakulá­sát 1975-ben és 1976-ban a következő jelemzi: A gazdasági növekedés üteme elma­rad a korábbi évekétől, de a nemzetközi összehasonlításban magas marad. A GNP 1974-es 4,6 százalékos emelkedését 1975-ben 3,9, 1976-ban pedig 4,4 száza­lékos gazdasági növekedés követi. A jövedelmek mindkét esztendőben, de különösen 1975-ben, az adóreform és a gyarapodó társadalmi juttatások eredményeképpen, erőteljesen fokozód­nak és kielégítő fogyasztói konjunktúrát biztosítanak. A felhasználható jövedel­mek 1975-ben 15,9 százalékkal, 1976-ban 13 százalékkal bővülnek. A külkereskedelem, amelynek fejlő­dése jelenleg is élénknek mondható, fellendül, és az 1975 második félévére várható nemzetközi felélénkülés a ke­reslet legdinamikusabb eleme marad. A fogyasztás és a külkereskedelem kedvező alakulása, valamint a kapacitá­sok viszonylag magas kihasználtsági fo­ka gátat vet a beruházások stagnálásá­nak. A prognózis 1976-ban a bruttó be­ruházások majdnem 5 százalékos eme­lésével számol. Mivel ezek a tendenciák nem nevez­hetők erőteljesnek, a drágulás lassulása csak hatékony stabilizációs politikával érhető el. Az infláció mérséklése ezért a gazdaságpolitikáért felelős szervek, valamint a társadalmi partnerek tartóz­kodó magatartását is feltételezi. Ennek alapján az intézet 1975-re 9,3 százalé­kos, 1976-ban pedig 8,5 százalékos inf­lációt jósol, szemben a fogyasztói árak idei előreláthatólag 9,6 százalékos emel­kedésével. (APA) • Soares portugál külügyminiszter in­diai tárgyalásai befejezésével Moszkvá­ban a szovjet vezetőkkel a Szovjetunió és Portugália kapcsolatainak fejleszté­séről, további elmélyítéséről tárgyal. • A három amerikai olajvállalatból alakult konzorcium két tagja — a Pet­roleum Corp. of Baltimore és az Apco Oil Corp. of Houston — visszalépett az iráni nemzeti olajvállalattal tervezett közös vállalkozástól, így az Iránban ter­vezett olajfinomító építésében az iráni konszernen kívül csak a Shell cég vesz részt. • Indiai kereskedelmi delegáció láto­gat Pakisztánba, január első hetében, hogy a két ország kereskedelmi forgal­mának újbóli megindításáról tárgyaljon. • A csehszlovák tengeri flottának 1974 végén 12 hajója volt, ebből 9 lengyel hajógyárakban épült. Ez év első ne­gyedévében adják át a csehszlovák megrendelésre Decinben épülő új 33 ezer tonnás tengerjárót.­­ A poznani Cegielski vagongyárban átadták az új nagy teljesítményű, 2250 lóerős Diesel-mozdony prototípusát a lengyel államvasutaknak. A korszerű műszaki megoldások eredményeképpen súlya nem nagyobb, mint 55 lóerővel gyengébb elődjéé. Ezenkívül a korábban importált alkatrészek nagy részét hazai gyártmányúakkal helyettesítették. aWE JELENTI 9 Egy szakszervezeti tulajdonban levő svéd építkezési vállalat, a BPA 400 mil­lió koronás megállapodást kötött Algé­riával öntözési rendszer építéséről. A munkálatok 1975 tavaszán kezdődnek meg. Az öntözőrendszer Algéria délnyu­gati területein 112 kilométeres körzetet lát el vízzel. A svájci autóipar súlyos recesszió elé néz ebben az évben — állapítja meg az Union Bank előrejelzése. Az autóiparban 1974-ben 10 százalékos visszaesés volt, az idei visszaesés vár­hatóan még komolyabb lesz. • Indonézia exportja 1974 első 10 hó­napjában 5,97 milliárd dollár volt, szem­ben az előző év 2,2 milliárdos értékével. Ausztrália 2,5 millió ausztrál dollár segélyt nyújt a délkelet-ázsiai nemzete­ket tömörítő szervezetnek, az ASEAN- nak magas proteintartalmú élelmiszer­­cikkek kutatására. Két millió dollárt a tagországok már át is vettek a múlt hé­ten Bangkokban. Bolívia külügyminiszterének nyilat­kozata szerint nem lehet szó arról, hogy Bolíviától függetlenül más ország vegyen részt az ország nyersanyagforrá­sának közvetlen kitermelésében.­A kül­földiek munkájára csak meghatározott szerződés szerint és bolíviai ellenőrzés mellett kerülhet sor. • • • 1975. JANUÁR 3. Az új EGK-tagok vámleszállítása Január 1-én életbe lépett Nagy-Bri­tannia, Írország és Dánia, illetve az EGK többi tagországának vámcsökken­tési megállapodása. Ezzel a három or­szág 60 százalékban építette le vámté­teleit a belépés előtti szinthez képest, s a hátramaradó részt 1976 és 1977 elején 20—20 százalékos lépcsőben építi le. A három ország a közösségen kívüli or­szágokkal folytatott kereskedelemben érvényes vámtételeit is az EGK-szab­­ványhoz igazította. Nagy-Britanniának is végre kellett hajtania a módosításo­kat, tekintet nélkül a csatlakozási fel­tételek újratárgyalása érdekében kifej­tett erőfeszítéseire. (Reuter) Nemcsak a drága olaj a bűnös Nem csak a drágább olaj az oka a tőkésországok kereskedelmi deficitjei­nek — állítja egy connecticuti gazda­ságkutató intézet most közzétett jelen­tése. A kőolaj rendkívül magas import­költségei gyökeresen megváltoztatták a fejlett tőkésországok kereskedelmi mér­legét. A kilenc legnagyobb fejlett tő­késország, köztük az Egyesült Államok összesített kereskedelmimérleg-aktívu­­ma 1973-ban 7 milliárd dollár körül alakult, 1974-ben a deficitjük megkö­zelítette a 21 milliárd dollárt. Az okok között igen előkelő helyen szerepel — az idézett jelentés szerint — az NSZK óriási kereskedelmi aktívuma, a közel 15 milliárd dollár. Az NSZK-n kívül másik nagyobb fejlett tőkésországban nem zárult aktívummal a kereskedel­mi mérleg. Olaszországban például 1973-ban több mint 5 milliárd dolláros kereskedelmi aktívumot tudtak elérni, 1974 első felében viszont a deficit több volt mint 6 milliárd dollár. Az NSZK kereskedelmi aktívuma nélkül a nyugat-európai országok együttes kereskedelmi deficitje 25 milliárd dollár volna, a tényleges 10 milliárd dollár körüli importtöbblettel szemben. (AP—DJ) A repülővállalatok történetének egyik legrosszabb éve Ez az év valószínűleg nem lesz olyan rossz, mint 1974 volt, amely a polgári repülés történetének talán legkedve­zőtlenebb eredményével, 3 százalékos nettó veszteséggel zárult — mondta Hammarskjoeld, a 110 légi vállalatot tö­mörítő IATA­ Vezérigazgatója. A személyszállítás, amely 1963 és 1973 között évente átlagosan 13 százalékkal növekedett, 1974-ben mindössze 3 szá­zalékkal bővült. A légi teherszállítás a korábbi átlagosan évi 20 százalékos for­galomnövekedéssel szemben 1974-ben 6 százalékkal nőtt. A charter-légijáratok forgalma 13 százalékkal visszaesett az elmúlt évben. A kedvezőtlen eredményekhez az ál­talános világgazdasági recesszió, a re­pülőgépek üzemanyag-költségének 2 milliárd dolláros drágulása, a repülő­jegyek árának nagyon erős — egyes út­vonalakon 30 százalékos­­ emelkedése vezetett. (Reuter, AP) Szovjet földgázt exportál Jugoszlávia Belgrádi tudósítónktól. Növekvő mennyiségben vásárol szov­jet földgázt Jugoszlávia. Belgrádban be­fejeződött az olaj- és gáz szállításár­ól és feldolgozásáról tárgyaló szovjet—ju­goszláv munkacsoport ülése. Jegyző­könyvet írtak alá, s hosszú lejáratú megállapodást kötöttek szovjet földgáz szállításáról. A jegyzőkönyv értelmében 1976-tól 1980-ig növekvő mennyiségek kerülnek szállításra: 1976-ban 700 mil­lió köbméter gáz, 1980-ban 3 milliárd köbméter. A szerződés értelmében a gázt a Szovjetunió a szovjet—magyar határon adja át. Elvi megállapodás jött létre arról is, hogy 1990-ig évi 3 milliárd köbméter szovjet gázt kap Jugoszlávia. Délkelet-Ázsia tőkésországai az új év küszöbén Délkelet-Ázsia tőkésországai — né­hány kivételtől eltekintve — szerény várakozásokkal néznek az új esztendő elé. Az általános helyzetre talán a ma­­laysiai pénzügyminiszter szavai a leg­jellemzőbbek: „lesz mit ennünk, és ké­pesek leszünk fenntartani magunkat’. A térség államai közül Indonézia és Thaiföld van a legkedvezőbb helyzet­ben. Thaiföld — úgy tűnik — 1974-ben elég rizst, cukrot és egyéb mezőgazda­­sági terméket exportált ahhoz, hogy ki tudja fizetni a megnövekedett olajszám­lát. Indonézia — maga is olajtermelő lévén — az egyetlen ország, amely hasz­not húzott a nyersanyagok és az ener­giahordozók árának felszökéséből. Eb­ben az évben fizetési mérlegének aktí­vuma várhatóan 3 milliárd dollárra rúg majd. Az ország 1974 első nyolc hónap­jában megkettőzte exportbevételeit. Délkelet-Ázsia többi országában ter­vekről aligha lehet beszélni, céljuk a tömeges éhínség elkerülése és a mun­kanélküliek számának csökkentése. Az általános képpel szemben Dél- Korea kormánya optimistán ítéli meg a jövő évi fejlődést. A gazdasági növe­kedés ütemét 5—8 százalékra teszik. Magyar—finn szabadkereskedelem I. Ahogyan Helsinkiben látják Január elsejével életbe lépett a magyar—finn szabadkereskedelmi meg­állapodás. Ennek alapján 1975-ben a két ország a vámokat kölcsönösen 60 százalékkal csökkenti, olcsóbbá téve a vállalatoknak a kereskedelmet. A vámok és a bilaterális kereskedelemben alkalmazott mennyiségi korlá­tozások 1977. július 1-ig teljesen megszűnnek, kivéve néhány érzékeny cikket, ahol a vámlebontás 1985-ig történik meg. Finnországban nagy vára­kozással tekintenek az egyezmény elé, de már nyugati országok is figye­lemmel kísérik, hogy milyen hatást gyakorol a forgalomra. Finnországban járva — egy magyar gazdasági újságíró-küldöttség tagjaként — igyekeztem a véleményeket megismerni és képet kapni a finn gazdaság helyzetéről és a külkereskedelem bővítésének lehetőségeiről. A program gazdag volt, sikerült mi­niszterekkel, más politikusokkal, a gyáripari szövetségek vezetőivel, több gyárossal találkozni és beszélgetni. Min­den szinten nagy tájékozottságot ta­pasztaltam. Valóban ismerik a megálla­podást, számolnak vele, és bizony na­gyon sokat várnak tőle. Felső szinten politikailag tartják fontosnak, az üzlet­emberek hasznot várnak tőle, és új le­hetőségeket kínálnak. A tájékozottság meglepő volt, s nem csodálkoztam vol­na, ha a gyárigazgató pontos kalkulá­ciót tesz elénk az előnyökről konkrét cikkekre bontva. Viszont nem találkoz­tam propagandatervvel, aminek célja a finn termékek megismertetése a magyar vásárlókkal. Pedig a finnek szeretnék nálunk is eloszlatni az illúziót, hogy Finnország „a fa és a papír országa”, mert van sokfajta gépük is, meg fo­gyasztási cikkeik nagy választékban. Amikor Jermy Laine külkereskedel­mi miniszternek felvetettem, hogy áp­rilisban Helsinkiben Magyar Gazdasá­gi Napok lesznek, nem terveznek-e ha­sonlót Magyarországon is? Jó ötletnek tartotta (mint aki először hall ilyet), s hozzátette: amikor Magyarországon járt a finn textilipar képviselőjével, az volt a benyomásuk, hogy kellene árubemu­tató, sőt szimpózion is, ahol elsősor­ban a fán és a papíriparon kívüli ter­mékeket ismertetnék meg. Amíg tehát a szerződés ismeretében jól állnak, a propagandában elég rosszul. Viszont na­gyon elégedettek, hogy sok magyar kül­döttség járt és érkezik Finnországba a piacot kutatni, s jelentős megállapodá­sok is születnek. A beszélgetések sok mindenre kiter­jedtek, sokkal többre, mint amire ki le­het térni néhány cikkben. S most csak arra szorítkozom, hogy néhány kulcs­­pozícióban levő vezető legjellemzőbb megállapítását idézem. Arvo Rytkönen, a külügyminiszté­rium külkereskedelmi főosztályának ve­zetője inkább általánosságban beszélt. „Finnország bruttó nemzeti termékében (GNP) mintegy 28 százalék a külkeres­kedelem, tehát jelentős a részaránya — mondotta. A mai világgazdasági hely­zetben, de egyébként is, törekszünk, hogy a külkereskedelmet minden irány­ban fejlesszük. Ebből a célból kötöttünk megállapodást a Közös Piaccal, hiszen forgalmunk 40 százaléka vele bonyoló­dik le. Ez az egyezmény hasonló a ma­gyarokkal kötötthöz, de különbözik ab­ban, hogy a közös piaci megállapodás nem terjed ki a mezőgazdasági cikkek­re. A maradék EFTA-,tagállamokkal (a forgalom 25 százaléka, ezen belül a döntő hányad Svédországra jut) szin­tén szabadkereskedelmi megállapodás szabályozza a forgalmat.” Jermy Laine, külkereskedelmi mi­niszter viszont a lehetőségeket hangsú­lyozta: „A két ország közötti forgalom éveken át szerény volt, amivel egyik fél sem volt elégedett. A részarány mindkét oldalon a fél százalék körül mozgott. Lehetőséget látok rá, hogy ez belátható időn belül elérje a 2 száza­lékot. A finn—magyar kapcsolatok tra­dicionálisak, de ez inkább a kulturális frontra érvényes, most meg lehet ala­pozni a gazdaságban is. Finnországot a közvélemény úgy ismeri, hogy a fa és a papír országa, holott ez már nem igaz, mert jelentős a gépgyártása, a fémipara (ez utóbbi termékei adják az export 27 százalékát). Ugyanakkor Ma­gyarország is sok nem hagyományos cikket exportál, így háztartási gépeket, fogyasztási cikkeket, gépeket, erőművi berendezéseket stb. A szabadkereske­delmi megállapodás segíthet a nem „ha­gyományos” termékek kölcsönös eladá­sában. Finnországban már hat a tuda­ta annak, hogy létezik a szerződés, és az üzleti körök érdeklődnek a lehető­ségek iránt.” Hogyan ítéli meg, a finn—magyar szerződés gazdaságilag, vagy inkább po­litikailag jelentős? És mit szól az EFTA a megállapodáshoz? — kérdeztem. „Nehéz ilyen vonatkozásban különb­séget tenni a politika és a gazdaság kö­zött” — mondta a miniszter. „Felfog­hatjuk úgy is, hogy a jó gazdasági kap­csolatokból fejlődnek ki a kedvező po­litikai hatások. Ami pedig az EFTA-t illeti, nekünk a megállapodást be kel­lett jelenteni, s amikor megtettük, az állásfoglalás nem volt negatív. Tapasz­talatunk szerint a tagállamok érdeklőd­nek iránta. De több semleges EFTA-or­­szág egyelőre várakozó álláspontot fog­lal el. Érthető, hiszen nem volt még szabadkereskedelmi megállapodás piac­­gazdaságú és tervgazdálkodást folytató ország között. (A Szovjetunióval ér­vényben levő egyezmény nem ilyen jel­legű. A szerk.) Bizonyos félelem is ta­pasztalható, hogy Magyarország tény­leg tud-e előnyt adni cserébe. Figye­lemmel kísérik, hogy miként jelentke­zik majd a gyakorlatban a kölcsönös­ség. Bízom benne, hogy a tapasztalat kedvező lesz.” Matti Tuovinen, a külügyminiszté­rium politikai főosztályának vezetője egy gondolattal megtoldotta a külke­reskedelmi miniszter szavait, amikor kérdésemre: mi volt finn részről az in­díték az egyezmény megkötésére? így felelt: „Szeretnénk növelni a kölcsönös külkereskedelmi forgalmat. Rendkívül fontos ez Finnországnak, a többi között azért, mert a szocialista országokkal folyó külkereskedelem nem konjunktú­rához kötött, s így stabilitást ad a finn gazdaságnak. Az is lényeges, hogy a szocialista országokba irányuló expor­tunk zöme munkaigényes termék, míg a Nyugat felé főleg papír. A szocialista forgalom segíti a finn gazdaság fejlődé­sét.” Keijo Räikkönen, a Finn Iparszövet­ség (amely egyesíti a fafeldolgozó ipar kivételével a mintegy 30 ágazati ipari szövetséget) osztályvezetője rendkívül optimista volt. Szerinte „Magyarország­gal a forgalom úgy fog fejlődni, hogy nem kell beleavatkozni. Ugyanis a ma­gyar külkereskedelem liberális, és a nemzetközi normáknak megfelelő vám­rendszere van. Így a szerződés szinte automatikusan működhet. Természete­sen azért sokat kell tenni egymás meg­ismerésére.” Sokszor elhangzott, hogy a finn ipar fél a magyar áruk versenyétől a vám­falak leomlása után. Valóban tarta­­nak-e tőle? „Finnország külkereskedelmének 90 százaléka szabadkereskedelmi területtel bonyolódik le. Eddigi tapasztalataink kedvezőek, beleértve természetesen az EFTA-t is. A magyarokkal kötött szer­ződéstől is ezt várjuk. Természetesen a kedvező hatásban nagy szerepe volt a finn valutapolitikának. A finn már­kát kétszer devalváltuk, mindkét alka­lommal 30 százalékkal, és ezzel vásá­roltuk meg a szabadkereskedelmet. Saj­nos ma már olyan nagy a külföldi köl­csönök aránya a fizetési mérlegben, hogy a devalváció nem lehetséges, s így nagyobb szerep jut a termelékeny­ségnek és ily módon a versenyképesség­nek. Vagyis ma már a problémákat ke­reskedelempolitikai eszközökkel kell megoldani. Megítélésem szerint a ver­seny jó, erősíti az ipart, és a valóban versenyképes iparágakat segíti.” Nils Helléntől, a Finn Fém- és Gép­ipari Szövetség vezérigazgatójától ugyanezt kérdeztem. Ő sem volt pesz­­szimista: „A szabadkereskedelem nem okozott problémát a belkereskedelem­ben, de hogy mit hoz a jövő, nem lehet tudni. Különösen azért, mert külső té­nyezők erőteljesen léptek be: az olaj­árak és általában a nyersanyagárak emelkedése. Finnország nyersanyagsze­gény, s ezért túlságosan hatnak ezek a világpiaci változások. Nagy a munka­erőhiány, sok finn szakember külföl­dön, főleg Svédországban keres munkát, mert ott két-háromszor akkora bért kap, mint a finn gyárakban. Gyorsan romlik a terms of trade (cserearány) a finn külkereskedelemben. Ráadásul a finn gépipar szűk skálában termel, ami az eladási lehetőségeket számottevően befolyásolja. Bár meg kell említenem, hogy van néhány ágazat, ahol világ­­színvonalon termelünk, így a fafeldol­gozó gépek, a konténerek, egyes fém­ipari eljárások gépei stb. El tudom kép­zelni, hogy mind Finnországnak, mind Magyarországnak előnyös lenne, ha a fémfeldolgozó iparban kooperálna egy­mással, esetleg harmadik piacra is ki­terjesztve ezt. Gyulai István Az NDK kereskedelmi flottája Rekordmennyiségű, 11,5 millió tonna árut fuvarozott tavaly az NDK 195 ha­jóból álló kereskedelmi flottája. Az Európa, Afrika, Dél-Amerika és Dél- Ázsia közötti húsz menetrendszerű vo­nalon kívül számos charter-járatot is indítottak. A forgalom jelentős részét képezték az NDK és a Szovjetunió kö­zötti szállítások: az árucsere 44 száza­léka bonyolódik le tengeri úton. Folytatódott 1974-ben a flotta bőví­tése is, az NDK megtartotta harmadik helyét a KGST-országok között. (ADN) VILÁGGAZDASÁG Egy hétre bezárja kapuit a Volkswagen A Volkswagen cég hét napra haza­küldte mintegy 86 ezer munkását; a hatalmas nyugatnémet autógyár leállít­ja teljes termelését. A cég szóvivője szerint e leállással a termelés körülbe­lül 35 ezer járművel csökken, egy hét alatt normális körülmények között ennyit gyártanának. Az autóipar gaz­dasági nehézségei miatt a Volkswagen­­modellek árait átlag 3,5 százalékkal emelik a belföldi piacon. Az export­árakban egyelőre nincs változás. (Reu­ter)

Next