Világgazdaság, 1977. május (9. évfolyam, 84/2083-104/2103. szám)
1977-05-03 / 84. (2083.) szám
* 40 Az Egyesült Államok és a Vietnami Szocialista Köztársaság képviselői ma kezdik meg párizsi tanácskozásukat A megbeszélések a két ország diplomáciai és kereskedelmi kapcsolatainak felvételét célozzák. Az amerikai küldöttséget Holbrooke ázsiai és csendes-óceáni ügyekkel foglalkozó külügyi államtitkár vezeti, a vietnamit pedig Pham Ham Hien külügyminiszterhelyettes. (MTI). Ceausescu román államfő május 11-én hivatalos látogatásra Kairóba érkezik. 40 Az alsóház után a tokiói felsőház is elfogadta a törvényjavaslatot, amely 3-ról 12 mérföldre terjeszti ki a felségvizek és 200 mérföldre a halászati vizek határát. Szuzuki mezőgazdasági miniszter ma Moszkvába repül, hogy folytassa a halászati tárgyalásokat. 40 A Damaszkuszban aláírt megállapodás értelmében a Koreai NDK szakemberei segítséget nyújtanak Szíriának hasznos ásványok feltárásához. * 40 A gazdasági, főként árellenőrzési kérdések körül kirobbant vita miatt lemondott tisztségéről Guatemala gazdasági minisztere. Szófiában befejeződött a bolgár—angolai gazdasági és műszakitudományos együttműködési vegyes bizottság első ülésszaka. Megállapodásuk értelmében különösen a mezőgazdaságban, az élelmiszeriparban, a geológiai kutatásokban, valamint a légi közlekedésben fűzik szorosra a kapcsolatokat. Ötödik tagként — Egyiptom, Szíria, Jordánia és Irak mellé — Szudán csatlakozott az arab közös piachoz. A szervezet célja az arab országok közötti szoros gazdasági együttműködés kiépítése. 40 Ideiglenes adatok szerint áprilisban 3,7 százalékkal emelkedtek a megélhetési költségek az NSZK-ban a márciusi 3,9 százalékkal szemben. JELENTI 40 Uránium és thorium előfordulásokra bukkantak Bangladesben. A hivatalos közlemény nem szól a lelet becsült nagyságáról. Felvette első eurodollár-kölcsönét Ciprus. A 30 millió dolláros kölcsön öt évre szól és közüzemi létesítmények építését szolgálja. 10 A rend és a fegyelem visszaálltáig nem is remélhető a külföldi tőke beáramlása Libanonba — közölte a miniszterelnök. Erősen eltúlzottnak tartja a becslést, hogy a polgárháború 75 milliárd dollár kárt okozott volna, hiszen a libanoni font továbbra is erős. Februárban 0,7, márciusban 0,9 százalékkal emelkedtek a kiskereskedelmi árak Franciaországban. ¤ Folytatódik a finn hajó- és repülő-, illetve elektromosipari műszakiak sztrájkja. A kulcspozícióban levő szakemberek munkabeszüntetése miatt már több mint 30 ezer dolgozó áll tétlenül. Dell, angol kereskedelmi miniszter május 4-7-én Ausztriába látogat. A két ország kereskedelme kiegyensúlyozott: tavaly az osztrák import 7,5 milliárd, az export 7,4 milliárd schilling volt. 40 Ideiglenes adatok szerint áprilisban 3,7 százalékkal emelkedtek a megélhetési költségek az NSZK-ban a márciusi 3,9 százalékal szemben. 40 Butrosz libanoni külügyminiszter e héten írja alá Brüsszelben országa és a Közös Piac megállapodását, amelynek keretében Libanon a legnagyobb kedvezményt élvezi az EGK-val folytatott kereskedelmében. 40 Carter elnök e héten terjeszti a kongresszus elé átfogó energiatervét, s a Fehér Ház szóvivője szerint rövid időn belül élni fog alkotmány adta jogával a belföldi olajárak megváltoztatását illetően. 15. Havannában aláírták Kuba és a Vietnami SZK 1977-re szóló árucsere-forgalmi jegyzőkönyvét. 1977. MÁJUS 3. Szovjet—NDK műszaki-tudományos együttműködés Moszkvai tudósítónktól: Újabb két fontos területtel szélesedik a Szovjetunió és az NDK műszaki-tudományos együttműködése — erről állapodtak meg két ország képviselői a most befejeződött moszkvai tárgyalásokon. A következő években a szakemberek kidolgozzák a folyamatos hidegen hengertől acélgyártósor mintapéldányát. Az a cél, hogy mind a munkatermelékenység, mind a kibocsátott termékek szempontjából egyedülálló berendezést állítsanak elő. A másik téma a komplett öntözési rendszerek kialakítása, ilyenekre mindkét ország mezőgazdaságának nagy szüksége van. Abban is megegyeztek, hogy a szovjet és az NDK- beli szakemberek egyesítik a kutatási eredményeket a festékgyártásban, így sor kerülhet eddig olyan lakkfestékek és korrózióellenes védőanyagok előállítására, amilyeneket korábban egyik országban sem készítettek. Moszkvában értékelték az eddigi műszaki-tudományos együttműködés eredményeit is, megállapították, hogy az számottevő gazdasági haszonnal járt, s jelentősem hozzájárult a két népgazdaság célkitűzéseinek valóra váltásához. Jó példa erre a répabetakarító kombájnok kifejlesztése, a közös technológiai tervezés eredményeként a gép munkateljesítménye 2,5-szer nagyobb az eddig használatos kombájnénál, talaj- és időjárási viszonyoktól függetlenül dolgozhat. Jó tapasztalatok vannak a magasnyomású polietilén gyártási technológiájának, valamint a gyártósoroknak kidolgozásában. E szellemi termék iránt máris több ország érdeklődik. Csehszlovák—iráni földgáz-tárgyalások Rövidesen iráni delegáció indul Prágába, hogy a csehszlovák külkereskedelmi vezetőkkel a két ország között létrejött földgáz-ügylet finanszírozásáról folytasson tárgyalásokat. A tavaly novemberben kötött megállapodás értelmében Csehszlovákia is csatlakozott a Szovjetunió, az NSZK, Franciaország és Ausztria húszéves földgáz szállítási szerződéséhez. Teherán mintegy 2 milliárd dollárért földgáz vezetéket épít a déliráni földgázmezőktől a szovjet határ közelében levő Asztaráig. A vezeték évi 17 milliárd köbméter földgázt továbbít a Szovjetunióba, ahol felhasználják és ugyanilyen mennyiséget szállítanak majd a szerződést aláíró másik négy országba. Csehszlovákia — teheráni jelentések szerint — részben készpénzzel, részben árukkal fizet majd a lecserélési ügylet keretében importált évi 3,6 milliárd köbméter földgázért. A földgáz exportja egyébként a tervek szerint 1981 elején indul meg. (Reuter) A Mekong menti államok együttműködése Vietnam, Laosz ésThaiföld Bangkokban megállapodott, hogy folytatja a Mekong folyó közös hasznosításával kapcsolatos tervek megvalósítását. A munkát az ENSZ is segíti. A három ország 1975 (a Szaigoni rezsim bukása) óta nem tartott értekezletet a Mekong kiaknázásával kapcsolatos együttműködésről, így a fejleményt a megfigyelők ,Thaiföld és a két másik szomszédos állam viszonya javulásaként értékelik. A három ország államközi bizottságot hoz létre, ennek feladata lesz a tervek kidolgozása. Kambodzsa, a negyedik Mekong menti ország nem küldte el megbízottját a mostani bangkoki értekezletre, de a másik három állam számít Kambodzsa részvételére is. Kínai-amerikai pénzügyi megbeszélések Az Egyesült Államok és Kína a nyilvánosság kizárásával tárgyalásokat kezdett Washingtonban a még vitás pénzügyi igények rendezéséről — jelenti a New York Times hétfői száma. Amerikai bankokban körülbelül 80 millió dollárnyi kínai vagyont zároltak, az USA pedig 200 millió dollárra tart igényt. Washington és Peking állítólag közel van a megegyezéshez. A vitás pénzügyi problémák akadályozzák a kereskedelmi kapcsolatok normalizálását is, így az amerikai Eximbank nem nyújthat Kínának hiteleket, és az USA nem érvényesítheti a legnagyobb kedvezmény elvét Kínával szemben. (AP—DJ) Az EGK külügyminiszteri értekezlete Ma nyílik Brüsszelben a Közös Piac külügyminisztereinek konferenciája. A miniszterek elsősorban az Észak—Dél párbeszéddel kapcsolatos kérdéseket vitatják meg. Megfogalmazzák továbbá a Közös Piac válaszai a KGST legújabb jegyzékére, amelyben a szocialista országok gazdasági szervezete ismételten javasolja a kapcsolatok szorosabbra fűzését az EGK és a KGST között. Szó lesz Brüsszelben Vance amerikai külügyminiszter javaslatáról is, hogy a fejlett nyugati országok fogjanak össze Portugália megsegítésére. A Közös Piac meglehetősen hűvösen reagált a washingtoni indítványra. Végül a külügyminiszterek — bár nem szigorúan napirendi téma — szót ejtenek a nagy fejlett tőkésországok hét végi londoni csúcsértekezletéről. (Reuter) Túlóra-sztrájk Svédországban A svéd dolgozók több, mint egynegyede szombattól nem vállal túlórát. Az akcióra — amely évtizedek óta a legjelentősebb munkásmegmozdulás Svédországban — azt követően került sor, hogy a szakszervezetek és a munkáltatók közt december óta folyó tárgyalások holtpontra jutottak. A munkáltatók a kért 11—13 százalékos béremeléssel szemben csak 8 százalékot hajlandók megadni, s nem sikerült megállapodni a táppénz és a munkaidő kérdésében sem. A több, mint 1,3 millió dolgozót tömörítő szakszervezetek felmentették az akcióhoz való csatlakozás kötelezettségétől a rádió, a televízió és az újságok dolgozóit, a tengerészeket, s néhány textil- és építőanyaggyár alkalmazottait. A szakszervezetek elutasították az állami munkaügyi szervek kérését az akció elhalasztására. (Reuter) A szovjet-brit kereskedelem A brit kormány elégedetlen a brit—szovjet kereskedelem jelenlegi színvonalával, és a kapcsolatok kiépítését szorgalmazza — mondta Meacher brit kereskedelmi miniszterhelyettes. Meacher Moszkvában részt vesz a szovjet—brit gazdasági vegyes bizottság májusi ülésszakán. A Szovjetunióba irányuló brit kivitel az 1974- ben jelzett 110 millió font sterlingről tavalyig 240 millió fontra emelkedett, a miniszterhelyettes szerint azonban jóval többet lehetett volna exportálni. 1975-ben Wilson akkori miniszterelnök hitelmegállapodást írt alá Moszkvában, ez a szerződés öt év alatt összesen 900 millió font sterling hitel nyújtását helyezte kilátásba a brit áruk vásárlására. A hitelből a Szovjetunió mind ez ideig csak 188 millió font sterlinget hívott le. (Reuter) A márka új zloty turista kurzusa Az NDK hétfőtől 8 százalékkal felértékelte a márka turista árfolyamát a lengyel zlotyval szemben — jelentették be Berlinben. Az eddigi 1 márka = 6,16 zloty árfolyam 1 márka = 6,63 zloty árfolyamra módosult. Négy éven belül ez volt a márka a zloty átváltási kurzus negyedik kiigazítása. (Reuter) tt szovjet valutaárfolyamok Moszkvai tudósítónktól. Felértékelték a rubelt az amerikai dollárhoz képest — ezt mutatja a szovjet állami bank májusi árfolyamtáblázata. Száz dollár ezután 74,45 rubelt ér — a korábbi jegyzés szerint 74,61-et. Javult a nyugatnémet márka pozíciója: 100 márkáért ezentúl 31,39 rubelt adnak, ami rekordnak számít. Erősödött a svájci frank is, 100 frank most 29,37 rubellel egyenértékű. A holland gulden is emelkedett. A jen erősödött, 1000 egységéért 2,68 rubelt fizetnek. Folytatódik a fellendülés Belgiumban A fellendülés, amely az év elején kezdődött Belgiumban, hosszabb életű lesz, mint az 1975 második felében tapasztalt élénkülés — mondja a Krediet Bank jelentése. Az ipari termelés az év elején már 18 százalékkal haladta meg az 1975- ös mélypontot. Ez az egyik leggyorsabb ütemű fellendülés az 50-es évek óta, de még nagyok a további expanzió tartalékai. A jelenlegi fellendülést a pénzintézet elsősorban a növekvő fogyasztói keresletre, a javuló exporteredményekre és a növekvő állami beruházásokra vezeti vissza. Egyes jelekből arra lehet következtetni, hogy az ipari beruházások is élénkülnek — mondja a bank. (Reuter) VILÁGGAZDASÁG NORVÉGIA FELÜLVIZSGÁLJA OLAJPOLITIKÁJÁT A négytonnás acél zárószerkezet elhelyezésével, különleges műiszap befecskendezésével és a „tehermentesítő” új olajkút fúrásának megkezdésével múlt szombaton technikailag lezárult a Norvégia tengeralatti olajmezején történt olajkitörés felszámolása. A katasztrófának indult műszaki hiba környezeti következményei — legalábbis a vasárnap elhangzott hivatalos nyilatkozatok szerint — végül is nem bizonyultak olyan súlyosnak, mint korábban félő volt. A norvég kormány engedélyezte a munka újrakezdését az Ekofisk másik két fúrótornyán, miután múlt csütörtökön, a sikertelen első lezárási kísérlet után a parlament nyomására másodszor is betiltotta a kedden már megengedett kitermelést. A kitörés elzárásáig mintegy 28 ezer tonna olaj ömlött a tengerbe, ebből vasárnap még 17 ezer tonna úszott a víz felszínén (más becslés szerint majdnem 30 ezer) összesen 3 ezer négyzetkilométeres, nem teljesen összefüggő szőnyeget alkotva a norvég partoktól kereken 220 kilométer, Dániától 240, Angliától 280 kilométer távolságban. A bevetett mentőflottilla hajói eddig 750 tonnát szívtak le, s becslések szerint az olaj 18 százaléka fog elpárologni. A norvég környezetvédelmi minisztérium vasárnapi közleménye szerint az ökológiai felmérések eredményei biztatóak, az olajkitörés okozta károk korlátozottnak minősíthetők, s „katasztrófáról” már nincs szó. Nordic miniszterelnök május 1-i beszédében ismét megígérte, hogy gondosan tanulmányozni fogják az olajkutatással és kitermeléssel kapcsolatos biztonsági előírásokat és azok betartását. Nem akar bűnbakot keresni — mondta —, de az olajvállalatot kétségtelenül terheli felelősség, amelyet vállalnia kell, ahogy a kormány is vállalja a „politikai felelősséget”. Gjerde iparügyi miniszter televíziós nyilatkozatban kijelentette, az olajkitörés okainak és következményeinek alapos felderítése után felülvizsgálják Norvégia egész olajpolitikáját. A norvég sajtó nem olyan udvarias, mint a miniszterelnök, s élesen ír a Phillips felelősségéről. Az olajvállalatot a biztonsági szempontok elhanyagolásával vádolják, és elmondják, hogy a most elsősegélyre hívott amerikai vállalkozó 40 millió dollárért ajánlott fel egy különleges hajót, amely most jó szolgálatot tett volna, de a Phillips drágállta. Az Ekofish-mezőn szintén érdekelt British Petroleum közölte, hogy hasonló járművet maga építtet, 20 millió font költséggel, miután nem tudott biztonsági együttműködésben megállapodni a többi érdekelt olajcéggel (Reuter, AP—DJ, AFP) Nő Norvégia fizetési deficitje Norvégia idei fizetésimérleg-deficitjét a korábbi 13,2 milliárd koronával szemben most 18,8 milliárd koronára becsülik — közölte a norvég kormány. Tavaly a passzívum 20,2 milliárd korona volt. Az Ekofisk-baleset következtében az olajbevételek előreláthatóan alatta maradnak a várt 21 milliárd koronának. Azlacsonyabb olajtermelés következtében a GNP növekedési előirányzatát 8 százalékról 7 százalékra csökkentették. Az egyéni fogyasztás a korábbi 4,4 százalékos ütem helyett előreláthatóan 5,5 százalékkal emelkedik majd. Az idén a beruházások 2,4 százalékkal nőnek tavalyhoz képest, ezen belül az olajjal és a hajózással kapcsolatos befektetések csökkennek, az egyéb szektorokba való beruházások ellenben 10,3 százalékkal emelkednek. Az idén várhatóan lassul az infláció, és csökken a munkanélküliek száma. (Jelenleg a munkaerő-állomány mintegy 1,2 százaléka állástalan.) (Reuter) Elutazott Ausztriából a kínai kereskedelmi küldöttség — A Kínai Népköztársaság és Ausztria kereskedelmi forgalma csekély ugyan, de mindkét fél a kapcsolatok kiépítésére törekszik — hangoztatta Bécsben Jao Ji-lin kínai külkereskedelmi miniszterhelyettes nyilatkozatában. — Az osztrák export tavaly azért esett viszsza majdnem 50 százalékkal 268 millió schillingre, mert az export szerkezete nem kiegyensúlyozott, és egy nagy megrendelés befutása vagy kiesése egyben a forgalom hullámzására vezet. A miniszterhelyettes a továbbiakban elmondotta, hogy tárgyalásain elsősorban gazdasági kérdések kerültek ugyan szóba, de útjának célja a két ország közötti kapcsolatok általános fejlesztésének előmozdítása volt. Staribacher osztrák kereskedelmi miniszter szerint szélesíteni kell az osztrák export áruválasztékát, hogy ne csak az acél-, a műtrágya- és a papírgyárak vegyenek részt Ausztria kínai kereskedelmében. A miniszter szerint jó lehetőségek kínálkoznak komplett osztrák gyárberendezések kivitelére. Tárgyalópartnerei többször is hangsúlyozták — mondta Staribacher —, hogy Kína a jövőben szorosabbra kívánja fűzni kapcsolatait a külfölddel. A kínai delegáció útjával egyidőben jelentették be, hogy az osztrák VEW állami acélművek 2 ezer tonna tömbacél szállítására kötött szerződést, összesen 100 millió schilling értékben. A kínai küldöttség tegnap elutazott az osztrák fővárosból. (APA) 4 USA-Kuba TÖRVÉNYJAVASLAT AZ EMBARGÓ RÉSZLEGES FELOLDÁSÁRA A Kuba elleni kereskedelmi embargó részleges feloldásáról terjesztett be törvényjavaslatot az amerikai szenátusba McGovern demokrata párti szenátor, aki a közelmúltban tett látogatást a szigetországban. Carter elnök maga sem kifogásolja a tilalom korlátozott mérvű feloldását — mondta McGovern. A törvényjavaslat lehetővé tenné a mezőgazdasági árukereskedelem és a gyógyszerexport újrafelvételét. Az embargó részleges feloldása újabb lépés lenne a kubai—amerikai kapcsolatok normalizálása felé. Mint ismeretes, a két ország a múlt héten halászati megállapodásokat kötött. Tervbe vették, hogy diplomáciai személyzetet küldenek az amerikai, illetve a kubai érdekeket képviselő nagykövetségekre. Az amerikai külügyminisztérium bejelentette: engedélyezte egy kubai delegáció jelenlétét május első hetében a floridai Orlandóban tartandó nemzetközi tudományos és műszaki konferencián. A küldöttséget a földművelésügyi minisztérium egyik magas rangú tisztviselője vezeti. A delegáció szombaton megérkezett Orlandóba. Az amerikai üzleti élet egyébként nem állt teljesen Carter mellé, aki felülvizsgálta a korábbi kormányok Kubával szemben tanúsított merev magatartását. Ezt tükrözi a Barron’s Weekly vezérnökke. Kifogásolja az elnök „engedékenységét”. A lap kártérítést követel Kubától az elkobzott javakért. Ezek eredeti értéke — legalábbis az amerikai újság szerint — 1,8 milliárd dollár volt, de mai áron 3,5 milliárd dollárra rúg. (Reuter, AP—DJ) VILÁGGAZDASÁG A MAGYAR KERESKEDELMI KAMARA ÉS A KONJUNKTÚRA ÉS PIACKUTATÓ INTÉZET LAPJA Megjelenik hetenként ötször Főszerkesztő: GYULAI ISTVÁN Főszerkesztő helyettes: VAJNA JÁNOS Szerkesztőség: Bp. V., Dorottya u. 6. IV. em. Postacím: 1397 Budapest, Pf. 534. Telefon: 184-055 Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Csollány Ferenc igazgató Kiadóhivatal: Bp. 1085 Blaha Lujza tér 1—3. Postacím: 1959 Budapest Telefon: 343-100 Előfizethető minden magyar postahivatalnál Előfizetési díj egy évre 2400 Ft Terjeszti a Magyar Posta 77.3102/3-05 — Szedte Zrínyi Nyomda, Bpest F. v. Bolgár Imre Nyomta Szikra Lapnyomda, Budapest F. v. Roder Imre INDEX: 25008 ISSN 0042-6148