Világgazdaság, 2018. október (50. évfolyam, 187-207. szám)
2018-10-01 / 187. szám
magyar gazdaság Csak januártól ugranak meg a közjegyzői díjak A Magyar Közlönyben pénteken megjelent rendelet szerint a közjegyzői díjak emeléséről szóló rendelet nem hétfőn, hanem csak 2018. január 1-jétől lép életbe. Az így három hónappal később élesedő jogszabály a közjegyzői óradíjat az eddigi 1500 forintról 5500 forintra emeli, az értékhatárhoz kötött munkadíjak átlagosan 17 százalékkal emelkednek. A korábbi gyakorlattal megegyezően a közjegyzők a munkadíj 40 százalékáig költségátalányt is elszámolhatnak. IVG Lassult az ipari árak emelkedési üteme Augusztusban lassult az ipari termelői árak immár három hónapja tartó emelkedése: éves bázison a júliusi 8,4 százalék helyett összességében 8,1 százalékkal nőttek az árak - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az előző hónaphoz viszonyítva 0,1 százalékkal csökkentek a termelői exportárak, míg belföldön 0,7 százalékos emelkedést mutatott ki a statisztika. A belföldi értékesítési árak 8,3, ezen belül a feldolgozóipari árak 8,9 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest. Az árváltozást a KSH a bérek növekedésével, az olajár emelkedésével és a forint gyengülésével magyarázta. Belföldön a fogyasztási cikkek termelői ára 1,6 százalékkal, ezen belül a tartós fogyasztási cikkeké 5,0 százalékkal emelkedett, az energiaárak 12,6 százalékkal nőttek, iVG arany-, ezüst- és bronzérmet szereztek a magyar szakemberek Az EuroSkillsen 3-3-3 ú?iéti napilap, www.vo.hu vV V ■ Hallgatói önkormányzatokkal szemben intézkedtek a számvevők Vagyonmegóvási intézkedést kezdeményezett az Állami Számvevőszék (ÁSZ) nyolc egyetemnél, mindaddig, amíg nem igazolják a hallgatói önkormányzat törvényes működését. A Magyar Államkincstár felfüggeszti a felsőoktatási intézmények hallgatói normatíváiból kötelezően a hallgatói önkormányzatokra fordítandó 1 százalékos támogatás folyósítását. Az ÁSZ szerint 2013-2016 között 27 állami felsőoktatási intézmény hallgatói önkormányzata nem szabályszerűen alakult meg, így a felsőoktatási törvényben biztosított jogosítványokkal nem élhetnek. Az ÁSZ levélben szólította fel az érintett intézményeket, de csak 19 egyetem tájékoztatta a számvevőket a megtett intézkedésekről, a nem válaszoló nyolc esetében jártak el most. IVG EGYENLEG ! A kormány benyújtotta a 2017-es zárszámadási javaslatot Nagyobb lett a tavalyi GDP-növekedés RÁSKI PÉTER ! Az előzetes adatokhoz képest magasabb, mintegy 2,2 százalék lett a költségvetési hiány, azonban a tervezettnél még így is kedvezőbben alakult a deficit. Az adósságráta csökkenő tendenciát mutat, az előzetes, 73,6 százalékhoz képest alacsonyabb, 73,3 százalékos lett a GDP- arányos államadósság a zárszámadás szerint. A GDP 4,1 százalékkal emelkedett 2017-ben - derült ki a kormány által benyújtott zárszámadásitörvény-javaslatból. A Pénzügyminisztérium szerint ez a kedvező adat a gazdaságpolitikai intézkedéseknek köszönhető, amelyek érdemben segítették a bevételek jó irányú alakulását, a tavalyi évet a felelősségteljes gazdálkodás jellemezte. A költségvetés európai módszertannal mért hiánya 2,2 százalékot tett ki, míg Magyarország maastrichti adósságrátája 73,3 százalék volt. Az előzetes adatok szerint 4 százalékos volt a magyar gazdaság növekedése, amit most 4,1 százalékra javítottak - felelte a fő mutatókat vizsgálva a Világgazdaság kérdésére Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője. A korrekcióra lehetett számítani, ugyanis a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a beruházási adatokat már felülvizsgálta, és nagymértékben felfelé módosította, ami a növekedést is feljebb tolta 0,1 százalékponttal. A költségvetési hiány előzetesen 1,9-2 százalék volt, ehhez képest a zárszámadás javaslatában 2,2 százalékos deficit szerepel. Virovácz Péter szerint azonban ez nem okoz problémát, ugyanis a költségvetésben eleve 2,4 százalékos hiánnyal számoltak, amihez képest a frissített adat 0,2 százalékponttal kedvezőbb lett. A maastrichti adósságráta azonban csökkent az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) korábbi, 73,6 százalékos közzétételéhez képest, 73,3 százalék lett a GDP arányában a zárszámadás tervezete szerint. A javulás valószínűleg annak köszönhető, hogy körön kívül elszámolható tételekkel csökkent az államadósság. Az ING Bank elemzője figyelmeztetett, az alacsonyabb adósságráta idén nagyobb feladatot adhat az ÁKK-nak: amennyiben az uniós források csak részben érkeznek be, a következő hónapokban úgy kellene finanszírozni az államot, hogy közben - az Alaptörvénynek megfelelően - az adósságráta is csökkenjen. Személyi jövedelemadóból 127,5 milliárd forinttal, a járulékokból pedig 147,8 milliárd forinttal magasabb volt a bevétel az eredetieg tervezetthez képest - vja közleményében a Pénzügyminisztérium a zárszámadásra hivatkozva. A növekvő bérek és adócsökkentések nyomán több pénz maradt a családoknál, ami a fogyasztás 4,7 százalékos bővülésén is látható. A gazdaság fehérítése is sikeres volt, a katás adózók 30 százalékkal, a kivások pedig 65,7 százalékkal fizettek be a tervezettnél több adót az államkasszába. A kiadási oldalon a lakásépítési támogatásokra és a CSOK-ra többet költött a költségvetés, mint 2016- ban, előbbinél 25, míg utóbbinál 80 százalékkal emelkedett a ráfordítás összege. A tárca közleménye arra is kitért, hogy az uniós kiadások 2571,4 miliárd forintot tettek ki 2017-ben, amit a gazdaság felpörgetésére használtak fel. A 2017-ES FŐ GAZDASÁGI MUTATÓK 1 százalék Zárszámadás Előzetes adatok alapján alapján GDP-növekedés 4,1 4,0 ESA-hiány 2,2 1,9 Adósságráta 73,3 73,6 Forrás: PM VG-gyűjtés. VG-grafika MUNKAERŐBÁZIS IAz alacsony iskolázottsági szint gátat szab a munkáltatók terveinek A foglalkoztatás közelít a négy és fél milliós álomhatárhoz VÖŐ GYÖRGY ! Az utóbbi nyolc esztendőben 774 ezerrel emelkedett a foglalkoztatottak száma, közülük 640 ezren a versenyszférában dolgoznak, a munkanélküliségi ráta a 2010-es 12 százalékról 3,7 százalékra mérséklődött. A 15-64 éves korosztályban 70 százalék közelébe emelkedett a foglalkoztatottság, a munkában állók száma megközelíti a 4,5 milliót. Varga Mihály pénzügyminiszter a minap azt mondta: a kormány célja a még meglévő munkanélküliség további mérséklése és a versenyszféra munkaerőigényének kielégítése, ami az álláskeresők és az inaktívak mielőbbi munkaerőpiacra vezetésével valósulhat meg. A munkanélküliek átlagos létszáma a június-augusztusi időszakban 173 ezer főre csökkent a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) uniós módszertana szerint. Ugyanakkor 71 ezren már egy éve hiába keresnek állást. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat augusztusi adatai szerint a nyilvántartott álláskeresők létszáma 251 ezer főre csökkent, ám közülük 107 ezren legfeljebb általános iskolát végeztek. A KSH első negyedévi munkaerőpiaci felmérése szerint 2 millió 700 ezer ember nem számít potenciális munkaerő-tartaléknak az inaktívak közül, mert nem akar dolgozni. Az utóbbi egy évben a foglalkoztatottak száma csaknem 40 ezer fővel, 4 millió 484 ezerre nőtt, az elsődleges munkaerőpiacon 90 ezer fős bővülés volt. A közfoglalkoztatottak egy része - 40-41 ezer ember - az elmúlt 12 hónapban már átáramlott a versenyszférába. Most csaknem 149 ezren tekintik magukat közfoglalkoztatottnak, számottevő részük alacsony iskolázottságú. A KSH szerint egy év alatt 40 ezerrel, 6,37 millióra csökkent a magyarországi 15-64 éves népesség lélekszáma, közben 23 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma. A fentiek okán az utóbbi hónapokban stagnálás, sőt néhány ezres csökkenés mutatkozott a foglalkoztatottak létszámában, a munkanélküliség pedig enyhén emelkedett. Egyre inkább szűkül a potenciális munkaerőbázis, egyre nehezebb minőségi munkaerőt találni - vallja számos munkáltató, akik közül nem kevesen automatizációs, digitalizációs beruházásban gondolkodnak, a saját erő mellé keresik a pályázati forrásokat - így tesz például a 120 éves, visszapillantó tükröket gyártó Hirschler-Glas Kft. is. Szakszervezeti vezetők szerint akkor lehetne tömegesen hazacsábítani a Nyugat-Európában dolgozó magyarokat, ha az itthoni jövedelmük legfeljebb 20 százalékkal maradna el a kinti keresetüktől. Több munkadói érdekképviselet szerint a munkaerőhiány mérséklésére a közszférában dolgozók közül kellene átirányítani munkavállalókat a versenyszférába - ez összhangban van a kormányzat központi közigazgatást érintő racionalizálási terveivel. FOGLALKOZTATOTTAK SZÁMA a 15-64 éves népességben (ezer fő) márc.-máj. ápr.-jún. máj.-júl. jún.-aug. Forrás: KSH, VG-grafika