Világirodalmi Tájékoztató, 1956 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1956-01-01 / 1. szám
Sz. Cimbal: SZÁJBARÁGÓS NÉLKÜL (A »Zvezda» 1955. októberi számából) 1. Viktor Rozov «Szerencsés utat!» c. darabjában lépten nyomon fétig elfeledett régi ismerősökkel, apróságokkal, jellegzetes vonásokkal, a külső helyzet igénytelen részleteivel találkozunk. Ezeknek a részleteknek megvan az a bűvös tulajdonságuk, hogy huncut mosollyal emlékeztetnek régebbi, nevezetes találkozásokra, fölfrissítik lankadó emlékezetünket. Első pillantásra korántsem olyan fontos és bölcs ismertetőjelek, hogy belőlük több kevesebb bizonyossággal megítélhetnénk, hogyan, milyen irányban fejlődik rohanó életünk. Mintha mind csupa véletlen volna, s nem is kapcsolódnék a sok más hasonló jelentőségű részlethez. Olyan ez, mintha csak a naivul lelkiismeretes, sőt csaknem pedánsan aprólékos szerző figyelt volna föl ezekre a részletekre, csupán ő tulajdonítana nekik különös jelentőséget. Amikor Rozov leírja Averinék lakását, a szobában ékeskedő új bútorokon kívül beszél régi holmikról is : «Volt ott például egy nagy ingaóra, baloldalt a falnál.» S mintha véletlenül tenné, egy pillanatra ráirányítja tekintetünket az egyik asztalon heverő közönséges tengerikagyló hamutartóra, amilyen másutt is ezrével akad. A ház úrnője, Anasztaszija Jefremovna, Averin professzor felesége, naponta lázas sietséggel futkároz egyik bizományi áruházból a másikba, ő hozta ide és helyezte el a lakásban ezt a hamutartót, mint háziasszonyi gondoskodásának és a dohányzó vendégek iránti jóindulatú ügyeimének szerény tanújelét ♦ - Nézzétek, miféle csodabogarat szerzett* - nevet Andrej, az egyik Varintiu * - Mirevaló ez ? Itthon nem dohányzik senki. Azt mondja, -- a vendégeknek*. Csakhamar megtudjuk, hogy a kagyló-kérdésben Anasztaszija Jefremovna nem volt sem elég őszinte, sem elég következetes. Egy napon észreveszi, hogy a tengeri kagyló nincs a helyén és szigorúan kérdőre vonja fiát: «Hol a hamutartó?» Mikor pedig Andrej azt válaszolja: «Vagyim használja», leverten bevallja: «Kértelek, hogy ne nyúljatok hozzá. Olyan nehéz kikaparni belőle a cigarettacsutkákat». A vendégszeretetről váratlanul kiderül, hogy fikció, icipici, de ékesszóló csalás. A szegény hazudozó lelepleződik, s vele együtt lepleződik le lényegében Anasztaszija Jefremovna mindennapos elfoglaltságának, sürgés-forgásának vigasztalan automatizmusa. Ez a véletlen elárulja, milyen értelmetlen és üres Anasztaszija Jefremovna élete, akárcsak annak az embernek izgatott sürgés-forgása, aki végeredményben sehová se siet. Anasztaszija Jefremovna kifogástalanul végzi házastársi, anyai és háziasszonyi kötelességét, de végtelenül kicsinyes , erre vall kínos pontossággal vezetett háztartási naplója is. Ebből a naplóból nem hiányzik semmi - még a bélyegre költött negyven kopejka sem. S a házban mégsem tudják - ahogyan mondani szokás - «hová lesz a pénz». Nos,, éppígy nem tudjuk, «hová lesz« Anasztaszija Jefremovna lelkiereje, figyelmessége, sőt anyai szeretete. • Pedig ez a szeretet tagadhatatlan, Anasztaszija Jefremovna naphosszat a fiait istápolja, semmit sem sajnál tőlük. A maga módján igaza is van, amikor azt hiszi, hogy nagyszerű anya, «Járom a szobákat, mint egy kisértet, -- panaszolja férjének. + S mindenkiért csak izgulok, izgulok !* S ez nem puszta frázis : Anasztaszija Jefremovna csakugyan izgul és szenved, de bámulatos módon sohasem a valódi nehézségek miatt, hanem azért, mert fiai - szerinte megbocsáthatatlan könnyelműséggel - megszegik azokat a nyomorúságos életelveket, amelyeken saját világnézete nyugszik. Arkagyílnak, az idősebbik Averin-fiúnak csak részben van igaza, amikor azt mondja : «a mamák mindig meg akarják édesíteni gyerekeik életét». Minden mama másképp értelmezi gyermekei boldogságát, s másképp is küzd érte, a gyerekekről való gondoskodás, életútjuk egyengetése megfellebbezhetetlen anyai törvény, de akadnak szülők, akiket a gyermekek jövőjéről szőtt álmok alát