Világosság, 1962. július-december (3. évfolyam, 7-12. szám)

1962 / 7-8. szám - Somogyi Zoltán: Feuerbach ateizmusa és a marxista valláskritika

1962 JÚLIUS - AUGUSZTUS • III. ÉVFOLYAM 7-8. SZÁM Feuerbach ateizmusa és a marxista valláskritika Lludwig Feuerbach fő valláskritikai munkája : „A kereszténység lényege”­ a polgári ateizmus klasszikus fejlődési szakaszának csúcspontja. Ennek a marxiz­mus keletkezésére is hatást gyakorló munkának a méltatására teszünk itt kísérletet — a mű magyar nyelven való megjelenése alkalmából. Hogy Feuer­bach érveinek a mai valláskritikai felvilágosító mun­kában való felhasználhatóságát megmutathassuk, össze kell vetnünk érvelési módszerét a XVIII. szá­zadi francia felvilágosítók tőle típusában eltérő ate­izmusával és a marxi valláskritika mindkettőt meg­haladó eredményeivel. Feuerbach valláselmélete ugyanis közvetítő láncszemnek tekinthető a XVIII. századi francia ateizmus és a marxi valláskritika között.I. 2 E közvetítés jellegének és mibenlétének jobb megértése hozzájárulhat ateista propagandánk szín­vonalának emeléséhez.3 I. A XVIII. századi ateizmus érvei és a mai vallás­kritika Osztályérdek és vallási tudat Igaz, hogy a kommunizmus eszméje közvetlen következményként adódik a XVIII. századi materi­alizmusból,de nem ugyanez a helyzet a francia ateizmus és a marxista valláskritika viszonylatában. A francia felvilágosodás ateizmusa és a vallásról alkotott marxi felfogás között Feuerbach áll közvetítő láncszemként. Mondhatni : Feuerbach — filozófiájának azonos, polgári bázisa ellenére — ellenlábasa a francia ateizmusnak, bár ugyanakkor természetesen szerves kapcsolatban is vannak egymással. Mégis, a francia ateizmus fő vona­lának viszonya a valláshoz elsősorban gyakorlati, abban az értelemben, hogy a vallás ellen vívott har­cot a burzsoázia­i „általános emberinek” tekin­tett osztályérdekei és osztálycéljai megvalósítására szolgáló eszköznek tekinti. A vallás a francia felvilágosodás képviselőit csak annyiban érdekli, amennyiben gátolja a forradalmi politikai mozgalom kibontakozását és győzelemre vitelét. Innen az érvek harcos, agitatív, politikus jel­lege, frissesége, elevensége, de ugyanakkor felszínes­sége is. S mindkettő abban az arányban nő, ahogy a forradalomtól való távolság csökken. Ezt a deista Rousseau és a materialista Holbach érveinek össze­hasonlítása első tekintetre igazolja. Míg amannál — ha nem is találhatunk elemzéseket a vallás eredeté­ről, társadalmi meghatározottságáról — legalább törekvést látunk a vallásos hit és a világi élet ellent­mondásának leleplezésére , például, hogy egyszerre nem lehet az ember jó keresztény és jó állampolgár, hiszen az előbbi a túlvilági üdvösségre, utóbbi viszont fordítva, csak földi célok elérésére törekszik. Hol­­bachtól viszont, minden szenvedélyessége és harcos­sága ellenére, csak szimpla kitételeket kapunk arra vonatkozóan, hogy a vallás az emberi butaság követ­kezménye, papi csalás, a zsarnokuralom támasza és eszköze, gyakorlati következménye, háborúk, vérengzés, képmutatás, az erkölcsök elsatnyulása.­ Amilyen plasztikusak ezek az érvek a maguk egy­szerűségében, olyan kevéssé helytállók tudományos értelemben. Holbach és a felvilágosodás ateista szárnya itt a vallást a társadalmi bajok következmé­nyéből azok okaivá teszi. E felfogás alapján teljesen érthetetlen marad, miért fogadták el az emberek hosszú évszázadokon keresztül a vallást, miért tűrték, hogy nyomorba, szolgaságba taszítsa a dolgozó tömegeket ? Ha mármost úgy gondoljuk, hogy nincs más teendőnk a francia ateizmus érveinek felhasználásakor, mint a „papok és zsarnokok”, a „tudatos csalók” érdekei helyére az uralkodó osztály érdekeit behelyettesí­teni, akkor épp úgy megkerüljük a vallás társadalmi meghatározottságára és funkciójára vonatkozó lénye­ges elméleti kérdést, mint a francia ateisták. Ebben az esetben nem a vallás sajátos lényegét tárjuk fel.­­

Next