Világosság, 1963. január-június (4. évfolyam, 1-6. szám)

1963 / 1. szám - Balló István: Az állam és az egyházak viszonyának néhány kérdése

_L . Szocialista államunk és az egyházak viszonyának alakulása összességében pozitív képet mutat. Ez — szocialista fejlődésünk egészében elért más eredmé­nyekhez hasonlóan — a legszorosabban összefügg pártunk és kormányunk következetes marxista—leni­nista politikájával. A kielégítő, sőt sok vonatkozás­ban kedvező helyzet kialakulásának legfőbb oka az, hogy a néptömegek hitet tesznek a szocializmus mel­lett, vallásos és nem vallásos dolgozók egyaránt nö­vekvő aktivitással vesznek részt a társadalom gyöke­res átalakításáért folytatott harcban. A szocializmus hazai és nemzetközi sikerei elenyészőre csökkentet­ték, majd illúzióvá változtatták a kapitalizmus visz­­szaállításának reményét.­­Államunk türelmes egyház­­politikája is erősítette a vallásos dolgozók bizalmát a párt és a kormány politikájának egésze iránt. Mindez természetesen hatással van az egyházak maga­tartására. Az egyházakon belül egyre nő a lojális papok, a békepapok száma, akik elfogadják, maguké­nak vallják szocialista építésünk vívmányait. A reak­ciós papok nem voltak képesek fejlődésünket jelen­tősen akadályozni, befolyásuk csökken és egyre inkább elszigetelődnek. etű-Az állam és az egyház viszonyának a türelem jegyé­ben történő rendezésére irányuló törekvés nem új keletű : alapjaiban már 1945 óta jelentkezett a kom­munisták politikájában. Nem mondható el ugyanez az egyházakról. A felsza­badulás után az egyházak vezető körei — az alsópap­ság egy részével ellentétben s a különböző egyházak történelmi adottságainak megfelelő módon —, de lényegében mereven elzárkóztak a népi demokratikus állam és az egyházak viszonyának rendezése elől. E körök ellenzékisége persze maga sem volt egynemű. A katolikus egyházban például Mindszenty szélsősé­ges legitimista törekvéseitől a nyugati polgári demok­rácia formáinak igenléséig különböző irányzatok vol­tak kialakulóban. E katolikus irányzatok legfőbb, közös vonása mégis a népi demokratikus úttal való szembenállás, annak gyökeres elítélése volt. Képvi­selőik felléptek a földreform, a köztársaság, a népi demokratikus átalakulás ellen. Az egyházi körlevelek a 45-ös fordulatot sivár kilátástalanságként állítot­ták be. A választási harcokban nem ritkán a lelki terror eszközeit is alkalmazták. S bár a haladó erők — köztük katolikus világiak is — nem egyszer köve­telték, hogy az egyház vizsgálja felül politikáját, szá­moljon a szükségszerű társadalmi változásokkal, ez a figyelmeztetés nem talált meghallgatásra. Sőt, a katolikus klérus lényegében tagadta, hogy akár múlt­ját, az ellenforradalmi rendszerben és a háborúban ját­szott szerepét is felül kellene vizsgálnia. „Vesztet­tünk-e utat?” ... — olvasható egy, az 1945-ös válasz­tások idején kiadott röpiratban. „Mulasztottunk-e valamit, amiért bűnhődnünk kellene? ... a múltból igazán semmit sem kell sajnálnunk. Utaink jók vol­tak, irányt nem tévesztettünk, nincs törés, nem kell eldobnunk, s újrakezdenünk mindent.” (Egyházi kör­irat, 1945. okt. 2.) Ez az aktív harc a népi demokratikus fejlődés ellen azt tükrözte, hogy ebben az időpontban még nem dőlt el, melyik osztály fogja a hatalmat osztatlanul kézbevenni — a burzsoázia-e vagy a munkásosztály. Az egyházak vezető körei akkor még reményt láttak a burzsoázia győzelmére és saját politikai, gazdasági hatalmuk védelme érdekében is segítették a burzsoá és kispolgári pártokat a munkásosztály törekvései ellenében. Csak amikor a hatalomért folyó harc a munkásosztály javára dőlt el, akkor értették meg az egyházak, hogy a további nyílt szembenállás a már megrendült pozícióik további gyengüléséhez vezetne és tettek lépéseket az állam és az egyház viszonyának rendezésére. A körülmények megváltozását a különböző egyházak nem egyszerre vették tudomásul. A katolikus egyház vezetői például még az állam és a többi egyházak megegyezése után is úgy gondolták, elég erejük van Az állam és az egyházak viszonyának néhány kérdése 1963 JANUÁR X IV. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

Next