Világosság, 1965. július-december (6. évfolyam, 7-12. szám)

1965 / 7-8. szám - Besse, Guy: Vallás-e a marxizmus?

maga számára használta ki a győzelmet. Napnál vilá­gosabb volt, hogy ez a történelmileg szükségszerű helyzet mégis csak fonák helyzet. Ez az osztály gazda­sági síkon is, filozófiai síkon is az absztrakcióra volt ítélve. Ez az oka annak, hogy még a legjobb elméknek a tár­sadalmi folyamatra vonatkozó elképzelése sem jut­hatott túl az egyént önmagához bilincselő polgári tulajdon látókörén. A feudális társadalom bírálatát a polgárság szempontjából végezték el. Ez a szempont megszabadítja őket a teológiai légkörtől és a nemesi előítélettől, de bebörtönzi őket egy olyan gondolko­dás kategóriái közé, amely az emberi világot egyéni erők kölcsönhatásának képzeli: ezek az erők vagy szembehelyezkednek egymással vagy harmóniában vannak egymással, vetélkednek vagy egyetértenek, hiszen ez a polgárság létformája. Mindenki magában és magának, ez a sajátja az emberi létnek, amit a köz­gazdász számokban, a filozófus fogalmakban fejez ki. Marx kegyetlenül feltúrta ezt a szellemi terepet. Izzó vassal piszkálta meg azoknak a feltevéseknek alvó testét, amelyeket a polgári kritika nem nyugtalanít­hatott. Azokkal szemben, akik úgy fogták fel az embe­riséget, mint adott egyének egyszerű összességét, Marx megmutatja, hogy az egyéniség maga a társa­dalmi történéssel jött létre. A társadalmi viszony az, ami emberré formál. Minden szubjektum annyiban individualizálódik, amennyiben társadalmi lény, s tanulja meg a többiek között, a többiekkel együtt vagy ellenük azt mondani: „én”. S az emberi létnek mint társadalmi létnek alapja a munka. A történelmi materializmus megalapozóinak érdeme nemcsak abban rejlik, hogy a társadalmi gyakorlat elemzésére alkalmas fogalmakat alkottak, hanem abban is, hogy kidolgozták e fogalmak síkján az em­beri lét olyan koncepcióját, amely nem követeli meg és nem feltételezi, hogy teológiákhoz folyamodjunk, noha lehetővé teszi számunkra annak megértését, hogy ez miért volt valamikor elkerülhetetlen. Más szóval, a materializmus lerakja az alapjait a tudat — vagyis az önmagunkról alkotott elképzelé­seink — misztikus tartalomtól megtisztított felfogá­sának. Gyakran, tévesen, azt hiszik, hogy Marx ki­zárólag közgazdász, aki legfeljebb a termelés szférá­jának leírására és elemzésére törekedett. Ezzel szem­ben ő nemcsak azt mutatta meg, hogy az emberi nem „kívülről” termeli anyagi létét, hanem azt is, hogy ezzel együtt belső létet, szubjektivitást is teremt magá­nak. „Külső” és „belső” létünk felépítése együtt történik. Ilyenformán a konkrét embernek, aki meg akarja érteni önmagát, meg kell fordítania gondolkodása hagyomá­nyos menetét; az emberi jelleg nem az égből a földre lefelé haladó vonalon, hanem a földtől az ég felé haladó vona­lon alakul ki. „Az eszméknek, képzeteknek, a tu­datnak a termelése először is közvetlenül bele van szőve az emberek anyagi tevékenységébe és anyagi érintkezé­sébe, a valóságos élet nyelvébe . . . Az emberek termelik képzeteiket, eszméiket stb., de a tényleges, ténykedő embe­rek, ahogy őket termelőerőik és az azoknak megfelelő érintkezés egy meghatározott fejlettsége ■—fel egészen a legtágabb érintkezési alakulatokig — feltételezi. A tudat [ Bewusstsein] sohasem lehet más, mint a tudatos lét [bewusstes Sein], az emberek léte pedig az ő tényleges életfolyamatuk. Ha az emberek és viszonyaik az egész ideológiában, mint valami camera obscurában, fejük te­tejére állítva jelennek meg, ez a jelenség éppúgy törté­nelmi életfolyamatukból ered, mint ahogy a recehártyán a tárgyak közvetlen megfordítása közvetlen fizikai élet­­folyamatukból.”­ Ez az oka annak, hogy a történelmi materializmus nem abból indul ki,­­amit az emberek mondanak, el­képzelnek, beképzelnek, nem is a mondott, gondolt, elképzelt, beképzelt emberekből, hogy innen eljussunk a hús-vér emberekhez, a valóságos tevékeny emberekből indulunk ki és az ő valóságos életfolyamatukból ábrázol­juk az életfolyamat ideológiai tükröződésének és vissz­hangjának fejlődését is. Az emberek agyában levő köd­­képződmények is az ő anyagi, empirikusan megállapít­ható és anyagi előfeltételekhez kötött életfolyamatuk szük­ségszerű párlatai. Az erkölcs, vallás, metafizika és egyéb ideológia és a nekik megfelelő tudatformák ilyenképpen nem tartják meg többé az önállóság látszatát.”A Feuerbach kétségkívül megértette, hogy az ember ugyan nem isten teremtménye, de isten valóban teremtője egy olyan emberi nemnek, amely létét egy természetfölötti világba vetíti. Az ember tehát saját képére alkotta meg istent. Azért van vallás, Feuerbach nyelvén szólva, mert az emberiség nem ismeri fel elidegenedésének tényét. „A vallás az emberiség léte gyermekkorában.” Ezért archaikus formáiban isteníti tárgyát. De minden val­lás, még a legkifinomultabb is, elidegenedése az embe­riségnek, amely még nem ismerte fel és nem tette ismét magáévá önmagának ezt az igazságát, hanem azt isteni rangra emelte. Az ifjú Marx egy ideig feuerbachiánus volt. Azért nem maradhatott az, mert nem elég „a vallási lénye­get feloldani az emberi lényegben” (6. Feuerbach-tézis). Ez az „emberi lényeg” maga is csupán absztrakció, amíg a társadalmi gyakorlat konkrét elemzése nem fedi fel előttünk fetisizálásának titkát. Tehetetlenség a négyzeten Miből született a vallás? Valamiképpen egy négy­zetre emelt tehetetlenségből. Annak az embernek a 2 Marx: A német ideológia. Marx —Engels Művei, 3. köt 24 — 25. old. 8 Ugyanott, 25. old.387 25*

Next