Világosság, 1967. július-december (8. évfolyam, 7-12. szám)

1967 / 7-8. szám - Lukács József: Újabb lépés a párbeszéd útján: A marxisták és keresztények Marianské Lázné-i dialógusáról

1967 JÚLIUS-AUGUSZTUS • VIII. ÉVFOLYAM 7-8. SZÁM Újabb lépés a párbeszéd útján A marxisták és keresztények Marianské Lázné-i dialógusáról s A Marianské Lázné-i párbeszéd színteréről sokan írtak már: a fenyőborította domboldalak között hú­zódó kedves völgyről, a kissé régies, de otthonos szál­lókról, a Di Vittorio nevét viselő üdülőközpont ter­meiről, ahol április végén három napon át a viták,é■ s éttermeiről, ahol a sokszor a vitáknál is izgalmasabb magánbeszélgetések folytak. Valóban, a nagymúltú fürdőhelyek levegőjének sajátos zamatát érezte itt mindenki, a fürdőhelyeket, amelyek az antikvitás óta nemcsak a testi megtisztulásnak és gyógyulásnak, de a szellemi épülésnek és érintkezésnek, a kultúra, és a politika anyagcseréjének zónái is voltak, ahol a huma­nizált táj szelíd bája önvizsgálatra és a másik türel­mes-figyelmes meghallgatására késztet, ahová eszmét cserélni is úgy érkezik az ember, hogy a nagyvárosok füstjével-kazmával együtt legszívesebben maga mö­gött hagyná atmoszférájuk vibráló idegességét is. A szomszédban: Karlsbad — az idős Marx gyógyít­­gatta itt magát, s — az ember eljátszik a gondolat­tal — egy padon üldögélhetett Arany Jánossal, aki ,,e forrás csuda hévvízének” köszönte a Toldi szerel­me befejezését. Karlovy Vary ez, ahol még egy nap­pal a mi vitánk kezdete előtt az európai béke és biz­tonság reményét kovácsolták az európai kommunis­ta pártok vezetői, ahonnan biztatóan hangzott át a szó hozzánk a hegyeken — marxisták és keresztények együttműködésének, közös cselekvésének és dialógu­sának szükségességéről. S ráadásul Csehszlovákiában voltunk, olyan ország­ban, ahol — Macek akadémikus megnyitó szavaira emlékezem — a világnézeti türelem Husz János kora óta nemzeti hagyomány, amely önszántából soha nem fogadta el a cuius regio eius religio feudális-klerikális elvét s amelynek népe a katolikus ellenreformáció tombolásának időszakában is őrizte a hagyományt, respektálni a másik véleményét. S noha a dialógus teherpróbája nem volt csekély, noha a vita bővelke­dett feszült (olykor pedig mesterségesen feszített) pillanatokban, a párbeszéd alapjában véve beváltotta azt a reményünket, hogy jobban megismerjük egy­mást, tisztázzunk számos félreértést és a dialógus útját tovább építhessük. Marxisták és keresztények nemzetközi párbeszéde — a Csehszlovák Tudományos Akadémia és a Paulus Gesellschaft együttes rendezésében — ezúttal első íz­ben került sorra szocialista országban. A tény önma­gát demonstrálja: eszméik szembesítését, a más világ­nézetű emberekével közös utak vitában való felku­tatását — ezt nemcsak a tőkés, hanem a szocialista országok marxistái is igénylik, óhajtják, megvalósít­ják. A dialógus szocialista országokból érkező résztvevőinek szaporodása is beszédesen bizonyította ezt a tenden­ciát: ez évben csehszlovák, magyar, jugoszláv, bulgár, román marxisták, csehszlovák, magyar, lengyel, ju­goszláv és az NDK-ból érkezett keresztények vettek részt a találkozón — jóval nagyobb létszámban, mint az eddigieken. (A mi magyar delegációnk különösen népes volt: a vendéglátó Csehszlovákia után a mienk volt a szocialista országokból érkezett legnagyobb küldöttség: öt katolikus — Mihelics Vid, a Vigília, Saád Béla, az Új Ember felelős szerkesztői, Rónay György, a neves író, Gál Ferenc és Szennay András teológusok — Pákozdy László Márton református teológus, a Theológiai Szemle főszerkesztője és há­rom marxista: Szigeti József, az MTA Filozófiai In­tézetének igazgatója, Munkácsy Gyula egyetemi do­cens és jómagam vettünk részt a párbeszéden.) A nyugati országokból érkezett a résztvevők túlnyo­mó többsége: elsősorban a Paulus Társaság tagságát kitevő nyugatnémetek, továbbá francia, olasz, oszt­rák, spanyol marxisták és keresztények, akiknek kö­rét néhány angol, amerikai, holland, belga, svájci vendég egészítette ki. Jores professzor, a megnyitó ünnepség egyik szónoka azt a célt tűzte a tanácskozás elé, hogy a téma — ,,Al­kotás és szabadság egy humánus társadalomban” — 385

Next