Világosság, 1967. július-december (8. évfolyam, 7-12. szám)
1967 / 7-8. szám - Lukács József: Újabb lépés a párbeszéd útján: A marxisták és keresztények Marianské Lázné-i dialógusáról
sz.), de részben el is határolta magát tőlük: azt hangsúlyozta, hogy ez a nézőpont, amely csak a távoli eszkhatónra, Istenre, mint abszolút célra tekint, elterelheti a figyelmet a földi viszonyokról. Ő maga inkább az ún. inkarnációs teológia felé hajlik, ami viszont — véleményünk szerint — azzal a nehézséggel nem tud megküzdeni, hogy radikálisan elszakítsa a kereszténységet, mint a világban megtestesült ige hordozóját a „földi viszonyok”, a mindenkor fennálló rend közvetett védelméről. S noha előadása végén Congar bizonyítani kívánta azt is, hogy Aquinói Tamás felfogása az emberi természetről és a teremtésről nem mond ellent a pozitív történetiség gondolatának, a bécsi Egon Riegler joggal vethette ellene: maga a tamási természetjogi felfogás — éppen egyfajta konzervatív-statikus elemet képviselt az egyház történetében. Johannes J. Metz a vallás és az egyház társadalmi szerepét politikai funkciójuk oldaláról elemezte. Helyesen állapította meg, hogy a klasszikus metafizikus teológia a vallás és a társadalom viszonyának problémátlanságából indult ki (ami alkalmat adott a fennálló viszonyok szentesítésére) és ezért jogosult volt vele szemben a felvilágosodás kritikája. Ennek reakciójaként azonban olyan vallási tudat alakult ki, — mondotta — amely a szubjektum szerepét „tisztán elméletileg és tisztán privát-szemlélődő módon” fogalmazta meg. Új viszonyra van szükség teológia és gyakorlat közt — a vallásnak tehát újra aktív erővé kell válnia. S mivel vége van a kereszténységben a teológia és politika „kritika előtti” — értsd: constantinusi — egységének, a vallásnak mindenkor „alkotókritikai” követeléseket kell támasztania a társadalommal szemben. Itt azonban Metz — eltávolodva Rahner álláspontjától,akinek tanítványa volt — erősen hangsúlyozta e társadalomkritika „intézményesítésének” szükségességét, sürgette olyan intézmények funkcionáltatását, amelyek aztán ezt a kritikát hordoznák. Hogy milyenek legyenek ezek az intézmények, s hogy mi legyen vezérlő elvük, arról Metz csak általánosságban nyilatkozott. A kereszténység „univerzális humanizmusa” szerinte pozitíve mindenekelőtt két dolgot jelent: 1. „az ember egyéniségének védelmét, amelyet nem határozhatunk meg az emberiség haladásában betöltött helyértékével” és 2. a mások számára való szabadság, béke és igazságosság biztosítását, ami a tiszta erőszak határozott kritikáját is feltételezi. Mert, sajnos, nem szólt azokról a feltételekről, amelyek az egyéniség védelmét garantálhatnák, sőt egyéniség és haladás elválasztásával némileg feleslegesnek is minősítette ezek meghatározását. Ugyanígy: a „mások szabadságának” erkölcsi alapon való követelése, más szóval: a pluralizmus elfogadása és igénylése még nem teszi világossá, mi történjék, ha éppen a szabadság nevében a különböző törekvések konfliktusba kerülnek egymással — miként valósulhat meg egyéni és közösségi érdekek harmóniája, továbbá, hogy mit értünk igazságosságon, békén. A más felfogásúakkal való együttműködés alapjául Metz által megjelölt tisztán negatív tapasztalatok („a humánum, a szabadság, az igazságosság és a béke fenyegetett voltának tapasztalata”) nyilván nem jelentenek itt elégséges támpontot. Metz marxista kritikusai — Gruppi, főként pedig Luporini — joggal hiányolták e kategóriák tartalmának pozitív kifejtését, hiszen pl. az igazságtalanság fogalmi tartalma éppúgy sokféle lehet, mint az igazságé. Marx — emelte le Luporini — éppen arra mutatott rá, hogy a polgári társadalom maga is egyfajta igazságosság, nevezetesen a polgári igazságosság világa, a s humánum elvont, az ember örök lényegéből kiinduló („esszencialista”) meghatározása éppen a Metz által is igényelt társadalomkritikát teheti tárgytalanná. (Sőt — ahogy erre a csehszlovák Praha felhívta a figyelmet — a totalitarizmustól sem véd meg.) Szabadság és alkotás — elmélet és gyakorlat Juan Beneyto, a madridi egyetem professzora korreferátumában — mintha csak Metzet kívánta volna kiegészíteni. Ha valakiknek, úgy a progresszív spanyol katolikusoknak van élményük a szabadság és igazság87 Vita közben... Roger Garaudy egy nyugatnémet teológussal beszélget