Világosság, 1974. július-december (15. évfolyam, 7-12. szám)

1974 / 7. szám - Ágh Attila: A jövő mint történelem

1­974. JÚLIUS • XV. ÉVFOLYAM 7. SZÁM A jövő mint történelem A hagyományos megközelítés szerint a történelem a megtörtént, elmúlt események folyamata, azaz az emberi világ mozgása, mindig múlt időben. A törté­nettudomány a kortörténetírás formájában beme­részkedik ugyan a jelenbe is, de a jövő és a történe­lem már egymást végletesen kizáró ellentéteknek mu­tatkoznak. A századunk második felében kibontakozó jövőkutatás többnyire szívesen vállalja ezt a törté­­nelmenkívüliséget. A futurológia és prognosztika ter­mékei ezért gyakran valójában nem egyebek, mint a jelen jövő színlelései. A múlt—jelen—jövő mint el­szigetelt folyamatok, egymástól független entitások szerepelnek, és a „határátlépés” közöttük egyúttal más tudomány szuverenitása alá kerülést is jelent. A múlt mint megvalósult folyamat egytényezős, szükségszerű világgá torzul, szemben a konkrét vélet­lenek jelenbeli tarkaságával és az elvont lehetőségek jövőbeli többtényezős világával, tehát elszakítottsá­­guk egyben kölcsönös eltorzítottságuk is. Joggal hi­vatkozik tehát a futurológia megalapítójának tekin­tett Flechtheim a jövő történelmének, mint a múlt—­­jelen—jövő szakadékot áthidaló diszciplínának szük­ségességére. (O. K. Flechtheim: Futurologie, Köln S. 36.) Marxizmus és jövőkutatás A „jövő mint történelem” heves vita tárgya a mar­xisták közt is. Maga Lukács György nyilatkozott ismételten úgy, hogy „Marx csak a post festum meg­ismerést fogadta el tudománynak”. (A futurológiáról, Valóság 1971/11. 15.) Kérdéses azonban, hogy éppen a Lukács György által olyan markánsan képviselt marxi totalitás-elmélet szellemében nem módosítan­­dó-e ez az állítás? Egyáltalában, az a paradox hely­zet mutatkozik, hogy egyfelől Marx mindig a meglé­vőről, a már kialakultról írt — köteteket a kapita­lizmusról, néhány sort a szocializmusról —, másfelől mindig hangsúlyozzuk, hogy a marxizmus éppen azzal válik az osztályharc eszközévé, hogy kijelöli a leg­fontosabb jövőbe mutató tendenciákat. Talán Rosa Luxemburg fogalmazza meg ezt a vonatkozást a leg­szemléletesebben,­­éspedig a II. Internacionálé válsá­gának nehéz időszakában, amikor a jelen, a fennálló abszolutizálása volt a marxizmus eltorzulásának egyik jellegzetes mozzanata: „A marxista megisme­rés iránytűt adott a világ munkásosztályának kezébe, hogy téjékozódni tudjon a napi események forgatagá­ban, hogy a harci taktikát minden órában a változ­tathatatlan végső célhoz alkalmazhassa.” (A szociál­demokrácia válsága, Válogatott beszédek és írások I. Bp. 1958. 95.) Ha pedig a marxizmus a társadalmi fejlődés objektív törvényeit tárja fel — amint Luxemburg ugyanitt hangsúlyozza (i. m. 101.) —, akkor nyilvánvaló, hogy a marxista történelemkép az egységes emberi törté­nelem felfogásán alapul, nemcsak a térben, hanem idő­ben is, mint a fejlődésnek a múltból a jelenen át a jövőbe vezető folyamata. Marx a történelmi időt való­ban olyan folytonosságnak fogta fel, amelyben akku­mulálódik az emberi világ, amelyben a mindenkori jelenből tendenciák, vagyis jövőbe vezető utak fakad­nak, s mivel a jelen megismerése nem teljes nélkülük, jövőkép nélkül nincs jelenkép sem. Lenin megjegy­zése szerint Marx nagysága éppen abban van, hogy a jelenből a jövő lényegére következtet. (LOM 33,51,57.) Marx és Engels maguk is többször hangsúlyozták, hogy a jövőbe vezető tendenciákat kutatják. (MÉM 17. 5, 18, 54—56. stb.) Engels A munkásosztály helyze­te Angliában c. művében írja, hogy könyve a német munkásosztálynak saját jövőjét mutatja meg, s öt évtized múltán újabb Előszavában jólesően állapítja meg, hogy előrelátása lényegileg beigazolódott. (MÉM 2. 595.) Lenin Látnoki szavak c. cikkében Engelsnek az első világháborúval kapcsolatos előre­jelzéséről kapjuk azt a tömör értékelést, hogy „Mi­csoda zseniális prófécia!” (LCM 36. 449.) Folytathat­nánk még a sort a marxizmus klasszikusainál, de meg­említhetjük Aszmuszt is, a marxista történetfilozó­fia kiemelkedő kutatóját, aki szerint az első tudomá­nyos történetelmélet létrejötte a marxizmusban egy­ben a tudományos előrelátás megszületését is jelen­tette, s csak így lehetett a cselekvés vezérfonalává. (Marx és a polgári historizmus, Bp. 1973. 255 kk.) Látszólag ellentétes megállapításokat is felsorakoztat- 393 26

Next