Világosság, 1975. július-december (16. évfolyam, 7-12. szám)

1975 / 7. szám - Murányi Mihály: Hiedelem, hit, tudás: Az ösztönösség meghaladása a társadalmi gyakorlatban

1975. JÚLIUS • XVI. ÉVFOLYAM 7. SZÁM Hiedelem, hit, tudás Az ösztönösség meghaladása a társadalmi gyakorlatban A társadalmi tudat szerkezetét és működését vizs­gáló, a Világosság lapjain korábban megjelent tanul­mányainkban, ha jelzésszerűen is, de érintettük a min­dennapi társadalmi lét közegében kialakuló, a hit és a tudás között lebegő — különböző vélekedésekben, elő­ítéletekben stb. testet öltő — eszmei objektivációk létrejöttének és funkciójának problémáit. E tanul­mányok megírása óta a társadalmi tudat hazai vizs­gálatában fontos törekvések tapasztalhatók ez utóbbi terület, az átfogóan, de korántsem egyértelműen hiedelmeknek, hiedelemrendszereknek nevezett hétköz­napi tudati objektivációk behatóbb s interdiszciplináris elemzésére, s a velük kapcsolatban kialakult külön­böző értelmezési és értékelési tendenciák összehan­golására.­ Úgy véljük, e kezdeményezésekből levon­ható néhány, a korábbi tanulmányainkban felvetett probléma elmélyültebb elemzését megkönnyítő ta­nulság is. Mi a hiedelem és mi nem az Ha a hiedelemnek különböző tudományágak —­ a nép­rajz, a történettudomány, a szociológia, a pszicholó­gia s az ezek elemeit ötvöző kultúrantropológia keretében történő definiálási vagy legalábbis körül­írás útján való megkülönböztetési kísérleteit vizsgál­juk, meglehetősen tarka kép tárul elénk. Valamennyi kísérlet közös sajátossága, hogy a hiedelmeket mindig valami egyébhez viszonyítva próbálják specifikálni. Legegyszerűbb ilyen specifikáció az, amely a hiedelem­­világot egy adott társadalom „hivatalos” eszmerend­jétől, az állam és az egyház intézményei által képvi­selt eszméktől többé-kevésbé függetlenül létező, a népi tudatban tenyésző és továbbélő eszmei szerke­zetek rendszerének tekinti, amely az „intézménye­sült” eszmék által ki nem elégült szükségletek, vá­gyak, hiányérzetek vákuumának kitöltésére szolgál.­ Más kísérletek a hiedelmeket a valamilyen verifikációs (igazolási) eljárás segítségével a tudás rangjára emelt eszmei tartalmakkal való szembeállítás útján próbál­ják megragadni. Ismét más törekvések a hittől, mint döntően transzcendens alátámasztású tudattartalom­tól és a tudástól mint lényegében racionálisan igazolt ismeretektől egyaránt megkülönböztetve a hiedelmet, azt mint a hit és a tudás sajátos, a köznapi tudatban létező „egyvelegét” értelmezik. Az ilyen elhatárolási törekvések során a legtöbb prob­léma ott merül fel, ahol a viszonyított „egyéb” eszmei képződmény jellegét és hatáskörét próbálják e viszony keretében értelmezni. Mindenekelőtt a hiedelem és tu­dás egymáshoz való viszonyításában jelentkezik sok dilemma. Akadnak, akik hajlamosak a hiedelemvilág elemeként kezelni az egyén valamennyi olyan véle­ményét, meggyőződését, praktikus ismeretét, amelyre vonatkozólag az illetőnek mint egyénnek nincsen ala­posan kidolgozott, az egyéni bizonyíthatóság szint­jére emelkedett tudásalapja, tehát mindazt, amit az egyén az evidencia-élmény, a kompetencia-elv tiszte­letben tartása vagy érzelmi affinitás révén környezeté­től átvett, elfogadott. E felfogás természetesen a hie­delmek világát roppant mértékben kitágítja s diffe­renciálhatatlanná teszi. Hiszen ilyképpen az ember tudása pusztán azokra az ismeretkörökre szűkül le, ahol az egyén kompetenciával rendelkezik az igazság és a tévedés megkülönböztetésére, ahol ismereteit egyénileg is képes bizonyítani és igazolni. Másrészt, az ily módon kitágult hiedelemvilágban lényegében össze­mosódik a racionális és irracionális mozzanatok sora — s egyazon minőségként jelenik meg — mondjuk — az Ohm-törvény és a szeplőtelen fogantatás dogmá­jának igazságértéke. Az ilyenfajta „parttalanná” tágított hiedelemfelfo­gást erősen alátámasztja a hiedelmek funkciójának értelmezésében világszerte tapasztalható bizonyta­lanság. Sok kutató, ugyanis •— éppen az egyén kom-t Lásd Világosság 1974. 10. sz., 1975. 1., 2., 3., 4. sz. 2 E törekvések legfontosabb megnyilatkozása az MMRT Tömegkommuni­kációs Kutatóközpont és az MTA Néprajzi Kutatócsoport által 1975. április 28—30 között megrendezett, „A hiedelmek természete, szerve­ződése és szerepe a mindennapi tudatban” című munkaértekezlet, me­lyen mintegy ötven, e tárgykörre vonatkozó filozófiai, szociológiai, történelmi, esztétikai, pszichológiai és folklorisztikai témájú tanulmány megvitatására került sor. A tanulmányok remélhetőleg kötetben vagy más formában a jövőben kiadásra kerülnek, így azokkal ehelyütt köz­vetlenül nem kívánunk foglalkozni sem hivatkozásszerű, sem diszkusszív értelemben.­­ E felfogás, mely bizonyos vonatkozásban közel áll a tanulmányunk­ban kifejtett hiedelem-értelmezéshez, főleg a folklorisztika körében el­terjedt.­­ E felfogás különösen jól kimutatható pl. A Gehlen: Der Mensch (Frank­furt, 1961) W. Goodenough: Description and Comparation in Cultural Antropology (Chichago, 1970), Cooperation in Change (New York, 1963), C. Kluckhohn és W. H. Kelly: The Concept of Culture (in: The Science in the World Crisis, ed. R. Linton, New York, 1945) c. köny­veiben, valamint a kulturális antropológia problematikáját vizsgáló számos más, ma már „klasszikusnak” számító munkában.

Next