Világosság, 1975. július-december (16. évfolyam, 7-12. szám)
1975 / 7. szám - Murányi Mihály: Hiedelem, hit, tudás: Az ösztönösség meghaladása a társadalmi gyakorlatban
1975. JÚLIUS • XVI. ÉVFOLYAM 7. SZÁM Hiedelem, hit, tudás Az ösztönösség meghaladása a társadalmi gyakorlatban A társadalmi tudat szerkezetét és működését vizsgáló, a Világosság lapjain korábban megjelent tanulmányainkban, ha jelzésszerűen is, de érintettük a mindennapi társadalmi lét közegében kialakuló, a hit és a tudás között lebegő — különböző vélekedésekben, előítéletekben stb. testet öltő — eszmei objektivációk létrejöttének és funkciójának problémáit. E tanulmányok megírása óta a társadalmi tudat hazai vizsgálatában fontos törekvések tapasztalhatók ez utóbbi terület, az átfogóan, de korántsem egyértelműen hiedelmeknek, hiedelemrendszereknek nevezett hétköznapi tudati objektivációk behatóbb s interdiszciplináris elemzésére, s a velük kapcsolatban kialakult különböző értelmezési és értékelési tendenciák összehangolására. Úgy véljük, e kezdeményezésekből levonható néhány, a korábbi tanulmányainkban felvetett probléma elmélyültebb elemzését megkönnyítő tanulság is. Mi a hiedelem és mi nem az Ha a hiedelemnek különböző tudományágak — a néprajz, a történettudomány, a szociológia, a pszichológia s az ezek elemeit ötvöző kultúrantropológia keretében történő definiálási vagy legalábbis körülírás útján való megkülönböztetési kísérleteit vizsgáljuk, meglehetősen tarka kép tárul elénk. Valamennyi kísérlet közös sajátossága, hogy a hiedelmeket mindig valami egyébhez viszonyítva próbálják specifikálni. Legegyszerűbb ilyen specifikáció az, amely a hiedelemvilágot egy adott társadalom „hivatalos” eszmerendjétől, az állam és az egyház intézményei által képviselt eszméktől többé-kevésbé függetlenül létező, a népi tudatban tenyésző és továbbélő eszmei szerkezetek rendszerének tekinti, amely az „intézményesült” eszmék által ki nem elégült szükségletek, vágyak, hiányérzetek vákuumának kitöltésére szolgál. Más kísérletek a hiedelmeket a valamilyen verifikációs (igazolási) eljárás segítségével a tudás rangjára emelt eszmei tartalmakkal való szembeállítás útján próbálják megragadni. Ismét más törekvések a hittől, mint döntően transzcendens alátámasztású tudattartalomtól és a tudástól mint lényegében racionálisan igazolt ismeretektől egyaránt megkülönböztetve a hiedelmet, azt mint a hit és a tudás sajátos, a köznapi tudatban létező „egyvelegét” értelmezik. Az ilyen elhatárolási törekvések során a legtöbb probléma ott merül fel, ahol a viszonyított „egyéb” eszmei képződmény jellegét és hatáskörét próbálják e viszony keretében értelmezni. Mindenekelőtt a hiedelem és tudás egymáshoz való viszonyításában jelentkezik sok dilemma. Akadnak, akik hajlamosak a hiedelemvilág elemeként kezelni az egyén valamennyi olyan véleményét, meggyőződését, praktikus ismeretét, amelyre vonatkozólag az illetőnek mint egyénnek nincsen alaposan kidolgozott, az egyéni bizonyíthatóság szintjére emelkedett tudásalapja, tehát mindazt, amit az egyén az evidencia-élmény, a kompetencia-elv tiszteletben tartása vagy érzelmi affinitás révén környezetétől átvett, elfogadott. E felfogás természetesen a hiedelmek világát roppant mértékben kitágítja s differenciálhatatlanná teszi. Hiszen ilyképpen az ember tudása pusztán azokra az ismeretkörökre szűkül le, ahol az egyén kompetenciával rendelkezik az igazság és a tévedés megkülönböztetésére, ahol ismereteit egyénileg is képes bizonyítani és igazolni. Másrészt, az ily módon kitágult hiedelemvilágban lényegében összemosódik a racionális és irracionális mozzanatok sora — s egyazon minőségként jelenik meg — mondjuk — az Ohm-törvény és a szeplőtelen fogantatás dogmájának igazságértéke. Az ilyenfajta „parttalanná” tágított hiedelemfelfogást erősen alátámasztja a hiedelmek funkciójának értelmezésében világszerte tapasztalható bizonytalanság. Sok kutató, ugyanis •— éppen az egyén kom-t Lásd Világosság 1974. 10. sz., 1975. 1., 2., 3., 4. sz. 2 E törekvések legfontosabb megnyilatkozása az MMRT Tömegkommunikációs Kutatóközpont és az MTA Néprajzi Kutatócsoport által 1975. április 28—30 között megrendezett, „A hiedelmek természete, szerveződése és szerepe a mindennapi tudatban” című munkaértekezlet, melyen mintegy ötven, e tárgykörre vonatkozó filozófiai, szociológiai, történelmi, esztétikai, pszichológiai és folklorisztikai témájú tanulmány megvitatására került sor. A tanulmányok remélhetőleg kötetben vagy más formában a jövőben kiadásra kerülnek, így azokkal ehelyütt közvetlenül nem kívánunk foglalkozni sem hivatkozásszerű, sem diszkusszív értelemben. E felfogás, mely bizonyos vonatkozásban közel áll a tanulmányunkban kifejtett hiedelem-értelmezéshez, főleg a folklorisztika körében elterjedt. E felfogás különösen jól kimutatható pl. A Gehlen: Der Mensch (Frankfurt, 1961) W. Goodenough: Description and Comparation in Cultural Antropology (Chichago, 1970), Cooperation in Change (New York, 1963), C. Kluckhohn és W. H. Kelly: The Concept of Culture (in: The Science in the World Crisis, ed. R. Linton, New York, 1945) c. könyveiben, valamint a kulturális antropológia problematikáját vizsgáló számos más, ma már „klasszikusnak” számító munkában.