Világosság, 1976. július-december (17. évfolyam, 7-12. szám)
1976 / 7. szám - Zoltai Dénes: A Korunk művészetszemlélete
A Korunk művészetszemlélete* Félszázad nagy idő: elégséges történelmi távlatot adhat a számvetésre. Ennek tárgyilagos végösszege, ha mindent összeadunk és mindent kivonunk, úgy látszik, kétségtelen. Íme egy Erdélyben szerkesztett „négyországi” világnézeti szemle, amelyet kivételes hely illet meg a két háború közötti magyar nyelvű, haladó szellemiségű folyóiratok sorában. A Korunk az ellenforradalmi korszak igencsak legfajsúlyosabb, időben legtovább, térben legtávolabb ható marxista ideológiai-művészeti műhelyévé nőtte ki magát. Jórészt művészetfelfogásával, amelyet nem akármilyen évek alatt, nem akármilyen körülmények között munkált ki magának, a nemzeti és a nemzetközi progresszió közös hasznára. Tartósan — másfél kemény évtizeden át—ható és 1940-ben is csak a reakciós hatalom önmagát minősítő döntésével elnémítható esztétikai-kritikai szava, lidérces ködökön átvilágító szelleme máig is egész sor vonatkozásban érvényes maradt, mi több, ma tán egyre időszerűbb. A hatás és az érvény tényét — a félszázados évforduló megemlékezései is bizonyítják — már tudatosítottuk. Kevéssé felderítettek viszont az okok és mélyebben fekvő törvényszerű kapcsolatok. Hadd legyen a következőkben felvázolandó néhány gondolat, túl az előttünk járókat méltán megillető tiszteletadáson, adalék a nem halogatható alaposabb oknyomozáshoz. Legalábbis egyetlen területen: az esztétikai elméletalkotás vonatkozásában. Meggondolkoztató ebben a tekintetben is, hogy hogyan, miféle anyaföldbe kapaszkodva, miféle terheket hordozva nőtt itt pálmává a palánta. Hogy miért lett és lehetett éppen ez a fennmaradásáért sokszor filléres gondokkal küszködő, végül csak a keservesen összeguberált előfizetési díjakból tengődő, a változatos eszközökkel sakkban tartott kisebbségi kultúra és az egyre tudatosabban baloldali elkötelezettség kettős súlyát felvállaló kolozsvári folyóirat ilyen nagyszerű, s nagyszabású szellemi műhellyé. Az bizonyos, hogy nem a revízió zászlaját lengető úri Magyarország hivatalos kultúrhatalmainak jóvoltából , nekik csak az itthoni terjesztés jogának megvonását, majd a betiltását köszönhette. Nem is a királyi Románia jószántából; Nagy István önéletrajzi írásából megtudhatjuk, mint csapott le a sziguranca egyegy házkutatásnál az egyébként legalitást élvező Korunk véletlenül megtalált példányára. Lehetséges munkahipotézis, hogy a Korunk is a szükségből próbált erényt elővarázsolni. Talán úgy, mint a nála két évvel fiatalabb Erdélyi Helikon, mely a polgáriliberális humanizmus szellemében hirdette: a kisebbségi lét eleve különleges hangsúlyt ad egy nemzetiség kulturális tevékenységének — feltéve, ha lemondanak a „megosztó” politikáról. Kétes ez a feltevés. Mert a Korunk nem a helikoni utat választotta. Göröngyösebb talajon járt; ha éppenséggel erényt, akkor másféle, citoyen-jakobinus erényt akart kicsikarni a szükségből. Gaál Gábor 1939-es mérlegében fontos tétel: „Már nem az a vitás, hogy válság van, az sem vitás, hogy melyik ideológiai kérdésnek mi az értelme. Ma az a vitás, hogy 1789 eszményei megmaradjanak-e vagy sem.” (A Korunk éveinek margójára — ezerkilencszázharminckilenc. — VI. 1. 693.**) Nem véletlen, hogy amikor az „első, idilli éveiben” (Gaál kifejezése, a folyóiratról 1938-ban tartott előadásában, VI. 1. 684.) járó, Dienes László-szerkesztette Korunk üdvözölte az új laptársat, a Helikont, a Gaál Gábor tollából származó híradás az új lapról nem volt mentes egy sor fullánkos kitételtől. Mert a Korunk sohasem akart tisztán irodalmi szemle lenni. Már 1926-os, Dienes tollából származó híres Beköszöntője világnézeti tájékozódásra serkentett egy olyan korban, amelyet, olvashatjuk, a problematikussá válás, az értékválság és a világméretű újraorientálódási igény, a szintézisvágy jellemez. Keresztmetszetet kapni mindarról, amit a kor társadalmi tudata magában rejt — ez persze nemcsak filozófus útkeresők programja. Művészeké is, akik József Attilával vallják: „Költő vagyok, amit 28 *A Korunk felszabadulás előtti pályájának művészetszemléletét tárgyaló előadás elhangzott a folyóirat fennállása ötvenéves évfordulóján, a Petőfi Irodalmi Múzeum és az MTA Irodalomtudományi Intézete 1976.május 20—21-én rendezett tudományos emlékülésén. ** A következőkben a Gaál Gábor Válogatott írások I. köt. Bukarest 1964. c. kötetet VI. betűkkel, a Korunkat K. betűvel rövidítem.409 1976. JÚLIUS • XVII. ÉVFOLYAM 7. SZÁM