Világosság, 1982. január-június (23. évfolyam, 1-6. szám)
1982 / 1. szám - Gergely Jenő: Teremtés, munka, társadalom: A Rerum novarumtól a Laborem exercensig
maradt meg mégsem a szocialista eszmék és mozgalmak tagadásának az álláspontján, hanem új, modern keresztény társadalmi koncepció felvázolásának az igényével lépett fel. Az egyház szociális programja — amelyet a legrészletesebben XIII. Leo a Rerum novarumban (1891. máj. 15.) fejtett ki — nyíltan szocializmus-ellenes volt, elvei mégis reformelvek, amelyek felvetették a nép problémáit, és igyekeztek is megoldani azokat. Ezzel képessé tette az egyházat arra, hogy a polgári társadalomban és államban ismét szerephez jusson. Az új koncepció alkalmasnak ígérkezett kisemberek és dolgozók, sőt munkások támogatásának a megszerzésére is, ami a katolikus pártok tömegbázisának a módosulását eredményezte. Így rivalizálhattak az egyre jobban erősödő szocialista mozgalommal. Ez az indítása a modernkori katolikus szociális tanításnak azonban a századfordulótól több oldalról is veszélybe került. Már maga XIII. Leó felismerte a polgári társadalomban történő új elhelyezkedés, a polgári renddel való „kritikai azonosulás” veszélyeit, de a visszalépés X. Pius (1903—1914) pápasága alatt vált nyilvánvalóvá. Az egyház által azóta már a szentek közé emelt pápa retrográd koncepcióját az 1907-es Pascendi enciklikában fogalmazta meg, amelyet a kor „téveszméit” megbélyegző Lamentabili dekrétum előzött meg. Az egyház a 20. század első két évtizedében ebben az intranzigensen konzervatív, integrista szellemben közeledett a társadalmi kérdésekhez és köztük a munkáskérdéshez is. X. Pius integrista álláspontját a társadalmi és politikai kérdésekben az I. világháborút követő általános forradalmi válság körülményei között lehetetlen volt fenntartani. XV. Benedek pápa (1914—1922) megértve az idők szavát, inkább bátorította a különféle kereszténydemokrata és keresztényszocialista mozgalmakat, így pl. a keresztény szakszervezeti mozgalmat is. XV. Benedek azonban inkább diplomata-pápa volt, aki nem érezte szükségét annak, hogy újabb szociális enciklikában foglalja össze az egyház autentikus álláspontját. Erre csak utódja, XI. Pius vállalkozott. KORPORATIVIZMUS ÉS RENDISÉG XI. Pius pápa (1922 — 1939) programadó enciklikájában, az 1922-es Ubi arcane Dei-ben vázolta fel az egyház feladatát a társadalomban, viszonyát a politikához és a szociális kérdésekhez. A pápa helyzetelemzésében megállapította, hogy a fennálló polgári társadalmi rendet a túlzó nacionalizmus mellett az osztályharc és a pártviszályok veszélyeztetik. A bajok igazi oka a társadalom laicizálódása, a kereszténység törvényeitől és erkölcsi útmutatásaitól való elfordulása. A bajokon a kerszténységhez történő vissza- téréssel, a rekrisztianizálással lehet segíteni. Az Ubi arcanóval az egyház ismét feladta a demokratikus és szociális mozgalmakkal való kibékülés és együtthaladás alternatíváját. Visszavonult az erkölcsi irányadás álláspontjára, a szociális problémák megoldásához pedig a korporatív módszereket ajánlotta. A XI. Pius, illetve a jezsuita Oswald von Nell- Breuning által kidolgozott új szociális programot a Rerum novarum 40. évfordulóján (1931. máj. 15.) útjára bocsátott Quadragesimo anno enciklika tartalmazza. Talán nem tévedünk, ha úgy véljük, hogy a Quadragesimo anno az egyik leginkább vitatott dokumentuma az egyház modern kori megnyilatkozásainak. Interpretálták már a kleriko-fasizmus ihletőjének, és nevezték a feudalizmust idealizáló anakronisztikus társadalomfelfogásnak. De éppúgy vannak, akik szerint elkötelezett és modern kiállás volt a dolgozók jogai, a munka jogai mellett, mondván, hogy a rendiség, a korporatív eszme olyan gazdaságitársadalmi elképzelés, amelyet el kell választani a politikától. XI. Pius a Rerum novarum tanításait igyekezett a gazdasági világválság közepette az új körülményekhez igazítani. De míg XIII. Leo a 19. század utolsó harmadában a szociális kérdést a liberális állam politikai keretében is megoldhatónak látta, és megkísérelte az egyházat ehhez a politikai és társadalmi helyzethez igazítani (a valliement-politikával), addig XI. Piusz nem utolsósorban az ő korában fellépő, különféle tömegmozgalmakban kifejezésre jutó kollektivizmus hatására — komolyabb társadalmi és gazdasági átalakulást, „rendszerváltozást” javasolt. XI. Pius rendszerelmélete a katolikus szociális tanítást több ponton módosította. Természetesen a hivatásrendi társadalom elképzelésekor ő is hangsúlyozta a személyi szabadság fontosságát, de rendszerében a perszonális vonások elhalványultak. A korábbiakhoz képest az állam szerepét, a tulajdon fogalmát és a társadalmi szervezetek (testületek) megítélését értékelte át. Az állam beavatkozási jogát még szélesebb körűnek ismerte el, mint XIII. Leo. (Az állami intervencionalizmus egyébként a totális állam, a fasizmus jellemzője volt a tőkés viszonyok között.) A munkásvédelmi testületek szervezését az állam ellenőrzése mellett, bizonyos autonómia megtartásával, de korporatív jelleggel tartotta erkölcsileg jónak. A társadalmi rétegek „különérdekeit” csak annyiban ismerte el, amennyiben azok hivatásrendekbe tömörülnek, s a rendek számára lehet a megfelelő szakmai előnyt biztosítani. Ugyanakkor a köz t Lásd Gergely Jenő: XIII. Leó pápa és a Rerum novarum enciklika. Világosság, 1981/7. 427—433. old. Az enciklikát újabban közli a Zsigmond László szerk.: Politikai és szociális enciklikák a XIX—XX. sz.-ban I. köt. Bp. 1970. 169—211. old. 3 Közli Politikai és szociális enciklikák II. köt. 3—37. old. 4 Uo. 55—117. old.