Világosság, 1982. január-június (23. évfolyam, 1-6. szám)

1982 / 1. szám - Gergely Jenő: Teremtés, munka, társadalom: A Rerum novarumtól a Laborem exercensig

maradt meg mégsem a szocialista eszmék és mozgal­mak tagadásának az álláspontján, hanem új, modern keresztény társadalmi koncepció felvázolásának az igényével lépett fel. Az egyház szociális programja — amelyet a legrészle­tesebben XIII. Leo a Rerum novarumban (1891. máj. 15.) fejtett ki — nyíltan szocializmus-ellenes volt, elvei mégis reformelvek, amelyek felvetették a nép problémáit, és igyekeztek is megoldani azokat. Ezzel képessé tette az egyházat arra, hogy a polgári tár­sadalomban és államban ismét szerephez jusson. Az új koncepció alkalmasnak ígérkezett kisemberek és dolgozók, sőt munkások támogatásának a meg­szerzésére is, ami a katolikus pártok tömegbázisának a módosulását eredményezte. Így rivalizálhattak az egyre jobban erősödő szocialista mozgalommal.­ Ez az indítása a modernkori katolikus szociális taní­tásnak azonban a századfordulótól több oldalról is veszélybe került. Már maga XIII. Leó felismerte a polgári társadalomban történő új elhelyezkedés, a pol­gári renddel való „kritikai azonosulás” veszélyeit, de a visszalépés X. Pius (1903—1914) pápasága alatt vált nyilvánvalóvá. Az egyház által azóta már a szentek közé emelt pápa retrográd koncepcióját az 1907-es Pascendi enciklikában fogalmazta meg, amelyet a kor „téveszméit” megbélyegző Lamentabili dekré­tum előzött meg. Az egyház a 20. század első két évtizedében ebben az intranzigensen konzervatív, integrista szellemben közeledett a társadalmi kérdé­sekhez és köztük a munkáskérdéshez is. X. Pius integrista álláspontját a társadalmi és poli­tikai kérdésekben az I. világháborút követő általá­nos forradalmi válság körülményei között lehetetlen volt fenntartani. XV. Benedek pápa (1914—1922) megértve az idők szavát, inkább bátorította a kü­lönféle kereszténydemokrata és keresztényszocialista mozgalmakat, így pl. a keresztény szakszervezeti mozgalmat is. XV. Benedek azonban inkább diplo­mata-pápa volt, aki nem érezte szükségét annak, hogy újabb szociális enciklikában foglalja össze az egyház autentikus álláspontját. Erre csak utódja, XI. Pius vállalkozott. KORPORATIVIZMUS ÉS RENDISÉG XI. Pius pápa (1922 — 1939) programadó encikliká­­jában, az 1922-es Ubi arcane Dei-ben­ vázolta fel az egyház feladatát a társadalomban, viszonyát a poli­tikához és a szociális kérdésekhez. A pápa helyzet­­elemzésében megállapította, hogy a fennálló polgári társadalmi rendet a túlzó nacionalizmus mellett az osztályharc és a pártviszályok veszélyeztetik. A bajok igazi oka a társadalom laicizálódása, a kereszténység törvényeitől és erkölcsi útmutatásaitól való elfordu­lása. A bajokon a kerszténységhez történő vissza-­­ téréssel, a rekrisztianizálással lehet segíteni. Az Ubi arcanóval az egyház ismét feladta a demokratikus és szociális mozgalmakkal való kibékülés és együtt­­haladás alternatíváját. Visszavonult az erkölcsi irány­adás álláspontjára, a szociális problémák megoldásá­hoz pedig a korporatív módszereket ajánlotta. A XI. Pius, illetve a jezsuita Oswald von Nell- Breuning által kidolgozott új szociális programot a Rerum novarum 40. évfordulóján (1931. máj. 15.) út­jára bocsátott Quadragesimo anno enciklika tartal­mazza.­ Talán nem tévedünk, ha úgy véljük, hogy a Quadragesimo anno az egyik leginkább vitatott do­kumentuma az egyház modern kori megnyilatkozá­sainak. Interpretálták már a kleriko-fasizmus ihlető­­jének, és nevezték a feudalizmust idealizáló anakro­nisztikus társadalomfelfogásnak. De éppúgy van­nak, akik szerint elkötelezett és modern kiállás volt a dolgozók jogai, a munka jogai mellett, mondván, hogy a rendiség, a korporatív eszme olyan gazdasági­társadalmi elképzelés, amelyet el kell választani a po­litikától. XI. Pius a Rerum novarum tanításait igyekezett a gazdasági világválság közepette az új körülmények­hez igazítani. De míg XIII. Leo a 19. század utolsó harmadában a szociális kérdést a liberális állam poli­tikai keretében is megoldhatónak látta, és megkísé­relte az egyházat ehhez a politikai és társadalmi hely­zethez igazítani (a valliement-politikával), addig XI. Pius­z nem utolsósorban az ő korában fellépő, különféle tömegmozgalmakban kifejezésre jutó kol­lektivizmus hatására — komolyabb társadalmi és gazdasági átalakulást, „rendszerváltozást” javasolt. XI. Pius rendszerelmélete a katolikus szociális taní­tást több ponton módosította. Természetesen a hi­vatásrendi társadalom elképzelésekor ő is hangsú­lyozta a személyi szabadság fontosságát, de rend­szerében a perszonális vonások elhalványultak. A ko­rábbiakhoz képest az állam szerepét, a tulajdon fogal­mát és a társadalmi szervezetek (testületek) meg­ítélését értékelte át. Az állam beavatkozási jogát még szélesebb körűnek ismerte el, mint XIII. Leo. (Az állami intervencionalizmus egyébként a totális ál­lam, a fasizmus jellemzője volt a tőkés viszonyok között.) A munkásvédelmi testületek szervezését az állam ellenőrzése mellett, bizonyos autonómia meg­tartásával, de korporatív jelleggel tartotta erkölcsi­leg jónak. A társadalmi rétegek „különérdekeit” csak annyiban ismerte el, amennyiben azok hivatásren­dekbe tömörülnek, s a rendek számára lehet a meg­felelő szakmai előnyt biztosítani. Ugyanakkor a köz­ t Lásd Gergely Jenő: XIII. Leó pápa és a Rerum novarum enciklika. Világosság, 1981/7. 427—433. old. Az enciklikát újabban közli a Zsigmond László szerk.: Politikai és szociális enciklikák a XIX—XX. sz.-ban I. köt. Bp. 1970. 169—211. old. 3 Közli Politikai és szociális enciklikák II. köt. 3—37. old. 4 Uo. 55—117. old.

Next