Világosság, 1984. július-december (25. évfolyam, 7-12. szám)
1984 / 7. szám - Lendvai L. Ferenc: Esztétikum és etikum: Lukács György "Esztétiká"-jának etikai üzenete
Esztétikum és etikum Lukács György ,,Esztétiká”-jának etikai üzenete. Amint különböző megnyilatkozásaiból tudjuk, Lukács György kései főművét, Az esztétikum sajátosságát esztétikája első, ún. „dialektikus materialista” részének tekintette, melyet egy ún. „történelmi materialista” rész követett volna, s végül az életművet — szándéka szerint — egy etika elkészítése zárta volna le. Nincs tudomásunk róla, hogy (legföljebb jó néhány cédulától eltekintve) a tervezett „történelmi materialista” részből és az etikából bármi is elkészült volna; ehelyett a szerző szükségesnek látta — úgymond megalapozásként — az Ontológia gigantikus torzójának elkészítését. Mi értendő vajon egyáltalán azon, hogy Az esztétikum sajátossága „dialektikus materialista” mű, s azon, hogy ezt „történelmi materialista” rész fogja követni? Aligha érthetjük a dolgot módszertanilag, hiszen ez azt jelentené, hogy Lukács - saját bevallása, sőt szándéka szerint — esztétikája egyik részében a történelmi, a másikban pedig a dialektikus materialista módszert nem akarta volna alkalmazni. Ez nyilván képtelenség. Arról van szó tehát, hogy Lukács itt átvette a marxista propagandamunkában a harmincas évek óta elterjedt megkülönböztetést, mely az ismeretfilozófiai jellegű vizsgálódásokat „dialektikus materializmus”, a történetfilozófiai vizsgálódásokat pedig „történelmi materializmus” néven tartja számon. Az „etika” terminusát illetőleg ilyen problémák szerencsére már nem vetődnek föl: nagyjából mindenki számára világos, hogy Lukács valamiféle, hagyományos értelemben etikainak tekinthető művet kívánt írni. Föltűnő lehet mármost Az esztétikum sajátossága minden olvasója számára, hogy a mű utolsó, tizenhatodik fejezete, a jelzett megkülönböztetés alapján legalábbis, mintegy „kilóg” a műből. Míg a megelőző fejezetek nagyjában-egészében valóban ismeretfilozófiai megközelítésben tárgyalják a művészet (tehát a művészi megismerés, az alkotás és befogadás stb.) problémáit, addig ez az utolsó fejezet történetfilozófiai nézőpontból tárgyalja a művészet társadalmi szerepét. Joggal vetődhet föl a kérdés: vajon nem arról van-e szó, hogy Lukács, alkalmasint előre látva, hogy esztétikája „történelmi materialista” részének megírására már nem lesz módja, e rész alapgondolatait — egyébként rendkívüli tömörséggel — összegezte a mű utolsó fejezetében ? A magam részéről nagyon is hajlamos vagyok arra, hogy a kérdésre igennel válaszoljak. De mi a helyzet az etikával? E kérdésre, első megközelítésben, rendkívül egyszerű a válasz. Etikáját Lukács nyilvánvalóan nem írta meg. De nem írta-e meg, csakugyan ? Nem írta meg, természetesen, az „Etiká”-t, de nem írt-e valamilyen értelemben mégis etikát ? Nem olvasható-e ki valamilyen etikai álláspont a műveiből, nem mondható-e például, Lenin egy Marxra vonatkozó gondolatát parafrazálva, hogy Lukács ugyan nem írt „Etiká”-t (nagybetűvel), de ránk hagyta műveinek, konkrétabban Az esztétikum sajátosságainak, etikáját? A magam részéről megint csak igennel kívánok erre a kérdésre is válaszolni, s a továbbiakban két dologra teszek kísérletet. Egyrészt arra, hogy megkíséreljem bizonyítani föntebbi válaszom jogosságát, másrészt perig arra, hogy megmutassam: Lukács eljárása nemcsak hogy nem áll ellentétben az esztétikai vizsgálódások sajátszerűségével, az „esztétikum sajátosságával”, de éppenséggel szerves és szükségszerű összefüggésben áll vele. * A Magyar Tudományos Akadémián Az esztétikum sajátossája megjelenésének 20. évfordulója alkalmából rendezett tudományos ülésen elhangzott előadás. 27 1984. 1 LUTS • XXV. ÉVFOLYAM • 7. SZ.ÍM