Világosság, 1984. július-december (25. évfolyam, 7-12. szám)

1984 / 7. szám - Lendvai L. Ferenc: Esztétikum és etikum: Lukács György "Esztétiká"-jának etikai üzenete

Először talán arról, hogy voltaképpen mennyire nem szokatlan dolog, ha egy filozófus a művében nem csupán azt fejti ki, amiről ez a mű a címe szerint szól, hanem valami ezen túlmenő tárgyat is. Idézzünk föl két, nagyon is ideilő példát. Lenin azt mondotta az említett aforizmában, hogy Marx nem hagyott hátra ,,Logiká”-t (a he­geli mű értelmében), de hátrahagyta A tőke logi­káját. És valóban: talán a legszigorúbb szcien­­tisták sem kételkednek ma már abban, hogy A tőke nem egyszerűen közgazdasági, hanem leg­alábbis általános társadalomelméleti, vagy még inkább filozófiai mű is egyszersmind. Marx tehát a maga általános (filozófiai) elméletét a politikai gazdaságtan — illetve annak kritikája — közegé-­ ben fejtette ki. Vagy vegyünk most egy másik filozófust, aki talán a leghíresebb Etikát írta: természetesen Spinozára gondolok. Nos, mindenki tudja, hogy Spinoza Etikája nem egyszerűen „eti­ka”, hanem egész filozófiájának átfogó kifejtése. Ez a rendkívül figyelemre méltó tény pedig párat­lan világossággal utal éppen az etika sajátos he­lyére a filozófiai rendszerek egészén belül. Filozófiai etikán ugyanis nyilvánvalóan nem a létező erkölcsi rendszerek erkölcsszociológiai le­írását értjük, bármennyire kritikai legyen is egyébként ez a leírás. A filozófiai etika normái­nak általános etikai elvekből kell következniük, ezek az általános etikai elvek viszont már nem lehetnek pusztán „etikai” elvek. Egy a szó köz­vetlen értelmében vett „etikai” (erkölcsi) elv ugyanis mindig bizonyos szubjektív­ emberi moz­zanatot tartalmaz, vagyis fölvethető vele szem­ben a kérdés: miért fogadjam el? Az ilyesfajta kérdések jogossága természetszerűleg irreleváns viszont a tudományos elvek esetében : nem kér­dezhetem meg, hogy miért fogadjam el mond­juk Newton törvényeinek igazságát. A dolog lé­nyegére utalt tehát Kant, amikor — részben Spinoza nyomán — úgy fogalmazott, hogy csele­kedetem maximájának általános, mintegy ter­mészettudományos törvényként is funkcionálnia kell. A filozófiai­ etikának — és szoros értelemben véve persze minden valódi etika filozófiai jellegű — te­hát metafizikai (vagy antropológiai) alapokra kell fölépülnie. Ez a magyarázata annak a sajá­tos ténynek, hogy míg Spinozának csak etikája van, de nincs külön metafizikája és történelem­­filozófiája; addig Hegelnek csak elvont logikája (metafizikája) és társadalomfilozófiája van, de nincs külön etikája. Minden filozófia lényegéhez tartozik, hogy — akár kimondva, akár kimon- 402­datlanul metafizikai alapelvek adódnak és­ eti­kai alapelvek következnek belőle. Ez még a szél­sőségesen pozitivista filozófiákra is igaz, legföl­jebb az elvek itt — mint a modern neopozitiviz­­musban — nem csupán implicit, de negativiszti­­kus formában fogalmazódnak meg. Bármely filo­zófia esetében kibontható tehát az implicit meta­fizika és etika, mely a formálisan csak ismeret­filozófiai, metodológiai vagy tudománykritikai megfogalmazások mögött, illetve bennük rejtő­zik. Ha ez nem tehető meg, akkor persze nincs filozófiával dolgunk, s ha valaki azt állítaná, hogy mégis, akkor viszont nem lehetne megmon­dani, hogy van-e egyáltalán filozófia, s ha van, akkor mi az. Lukács esetében azonban ennél többről van szó. Nem egyszerűen azt állítom, hogy Lukácsnak van egy implicit etikája (hogy metafizikája van, az már csak az Ontológiából is nyilvánvaló), ha­nem azt, hogy Lukács egy etikát fejtett ki Az esztétikum sajátosságában, etikát az esztétika közegében. Ez persze csak úgy volt lehetséges, hogy a két szféra, az esztétikai és az etikai ne csupán különbözzenek egymástól, hanem vala­milyen szempontból közös nevezőre is legyenek hozhatók. Ha Marx A tőké­ben ki tudta fejteni a maga filozófiáját, ez csak azért volt lehetséges, mert a filozófiát úgy fogta föl, mint a tudomány önkritikáját, a közös mozzanat tehát a tudomá­nyos — kritikai jelleg volt tudományban és filozó­fiában egyaránt. Esztétika és etika között ilyen közös mozzanat lehet — és az is — az axiológiai, vagy ha úgy tetszik, az ideológiai mozzanat. A megfogalmazással talán már arra is utaltam, hogy — nézetem szerint — a marxizmusnak nincs valamiféle külön, axiológiája, s arra is, hogy viszont, mint minden ideológiának, implicite mégis van. Értékek tételezése minden ideológia lényegéhez tartozik, éspedig azért, mert minden ideológia (akár tudományos igényű, akár nem) az ember önreflexiója, önértékelése, vagy más­képpen a világ dolgainak értékelése az emberi szubjektum vagy szubjektumok szempontjából — ez pedig nyilván nem lenne lehetséges értékek feltételezése nélkül. Az objektív értékek létezésé­nek (vagy fönnállásának) problémája a filozófia legrégibb kérdései közé tartozik. Az alapproblé­ma természetszerűleg az, hogy a tudományok — céljaikban és módszereikben — a világ telje­sen értékmentes leírására irányulnak, s ha mégis tételeznek értékeket, akkor ez csak a tökéletesen ki nem küszöbölhető ideologikus maradványok meglétére utal. Ha tehát valaminek egyáltalá­n értéke lehet, akkor az csakis az ember mint szubjektum : e tényt megint csak Kant filozófiája világította meg leginkább. Az „objektív” érték

Next