Világosság, 1984. július-december (25. évfolyam, 7-12. szám)
1984 / 7. szám - Lendvai L. Ferenc: Esztétikum és etikum: Lukács György "Esztétiká"-jának etikai üzenete
Először talán arról, hogy voltaképpen mennyire nem szokatlan dolog, ha egy filozófus a művében nem csupán azt fejti ki, amiről ez a mű a címe szerint szól, hanem valami ezen túlmenő tárgyat is. Idézzünk föl két, nagyon is ideilő példát. Lenin azt mondotta az említett aforizmában, hogy Marx nem hagyott hátra ,,Logiká”-t (a hegeli mű értelmében), de hátrahagyta A tőke logikáját. És valóban: talán a legszigorúbb szcientisták sem kételkednek ma már abban, hogy A tőke nem egyszerűen közgazdasági, hanem legalábbis általános társadalomelméleti, vagy még inkább filozófiai mű is egyszersmind. Marx tehát a maga általános (filozófiai) elméletét a politikai gazdaságtan — illetve annak kritikája — közegé- ben fejtette ki. Vagy vegyünk most egy másik filozófust, aki talán a leghíresebb Etikát írta: természetesen Spinozára gondolok. Nos, mindenki tudja, hogy Spinoza Etikája nem egyszerűen „etika”, hanem egész filozófiájának átfogó kifejtése. Ez a rendkívül figyelemre méltó tény pedig páratlan világossággal utal éppen az etika sajátos helyére a filozófiai rendszerek egészén belül. Filozófiai etikán ugyanis nyilvánvalóan nem a létező erkölcsi rendszerek erkölcsszociológiai leírását értjük, bármennyire kritikai legyen is egyébként ez a leírás. A filozófiai etika normáinak általános etikai elvekből kell következniük, ezek az általános etikai elvek viszont már nem lehetnek pusztán „etikai” elvek. Egy a szó közvetlen értelmében vett „etikai” (erkölcsi) elv ugyanis mindig bizonyos szubjektív emberi mozzanatot tartalmaz, vagyis fölvethető vele szemben a kérdés: miért fogadjam el? Az ilyesfajta kérdések jogossága természetszerűleg irreleváns viszont a tudományos elvek esetében : nem kérdezhetem meg, hogy miért fogadjam el mondjuk Newton törvényeinek igazságát. A dolog lényegére utalt tehát Kant, amikor — részben Spinoza nyomán — úgy fogalmazott, hogy cselekedetem maximájának általános, mintegy természettudományos törvényként is funkcionálnia kell. A filozófiai etikának — és szoros értelemben véve persze minden valódi etika filozófiai jellegű — tehát metafizikai (vagy antropológiai) alapokra kell fölépülnie. Ez a magyarázata annak a sajátos ténynek, hogy míg Spinozának csak etikája van, de nincs külön metafizikája és történelemfilozófiája; addig Hegelnek csak elvont logikája (metafizikája) és társadalomfilozófiája van, de nincs külön etikája. Minden filozófia lényegéhez tartozik, hogy — akár kimondva, akár kimon- 402datlanul metafizikai alapelvek adódnak és etikai alapelvek következnek belőle. Ez még a szélsőségesen pozitivista filozófiákra is igaz, legföljebb az elvek itt — mint a modern neopozitivizmusban — nem csupán implicit, de negativisztikus formában fogalmazódnak meg. Bármely filozófia esetében kibontható tehát az implicit metafizika és etika, mely a formálisan csak ismeretfilozófiai, metodológiai vagy tudománykritikai megfogalmazások mögött, illetve bennük rejtőzik. Ha ez nem tehető meg, akkor persze nincs filozófiával dolgunk, s ha valaki azt állítaná, hogy mégis, akkor viszont nem lehetne megmondani, hogy van-e egyáltalán filozófia, s ha van, akkor mi az. Lukács esetében azonban ennél többről van szó. Nem egyszerűen azt állítom, hogy Lukácsnak van egy implicit etikája (hogy metafizikája van, az már csak az Ontológiából is nyilvánvaló), hanem azt, hogy Lukács egy etikát fejtett ki Az esztétikum sajátosságában, etikát az esztétika közegében. Ez persze csak úgy volt lehetséges, hogy a két szféra, az esztétikai és az etikai ne csupán különbözzenek egymástól, hanem valamilyen szempontból közös nevezőre is legyenek hozhatók. Ha Marx A tőkében ki tudta fejteni a maga filozófiáját, ez csak azért volt lehetséges, mert a filozófiát úgy fogta föl, mint a tudomány önkritikáját, a közös mozzanat tehát a tudományos — kritikai jelleg volt tudományban és filozófiában egyaránt. Esztétika és etika között ilyen közös mozzanat lehet — és az is — az axiológiai, vagy ha úgy tetszik, az ideológiai mozzanat. A megfogalmazással talán már arra is utaltam, hogy — nézetem szerint — a marxizmusnak nincs valamiféle külön, axiológiája, s arra is, hogy viszont, mint minden ideológiának, implicite mégis van. Értékek tételezése minden ideológia lényegéhez tartozik, éspedig azért, mert minden ideológia (akár tudományos igényű, akár nem) az ember önreflexiója, önértékelése, vagy másképpen a világ dolgainak értékelése az emberi szubjektum vagy szubjektumok szempontjából — ez pedig nyilván nem lenne lehetséges értékek feltételezése nélkül. Az objektív értékek létezésének (vagy fönnállásának) problémája a filozófia legrégibb kérdései közé tartozik. Az alapprobléma természetszerűleg az, hogy a tudományok — céljaikban és módszereikben — a világ teljesen értékmentes leírására irányulnak, s ha mégis tételeznek értékeket, akkor ez csak a tökéletesen ki nem küszöbölhető ideologikus maradványok meglétére utal. Ha tehát valaminek egyáltalán értéke lehet, akkor az csakis az ember mint szubjektum : e tényt megint csak Kant filozófiája világította meg leginkább. Az „objektív” érték