Világosság, 1986. január-június (27. évfolyam, 1-6. szám)
1986 / 1. szám - Varga Csaba: A jog mint történelem
A jog mint történelem. Minden jogot ismerő kultúrában a jog fogalmi azonosítását illetően bizonyos kettősséggel találkozhatunk. Tekintettel arra a kiemelkedő szerepre, amit a jog a társadalmi konfliktusok megoldásában, az alapvető viszonyok rendezésében s ezzel a társadalom végső egységének a biztosításában betölt, minden jognak van egy uralkodó megjelenési formája, mely lehetővé teszi felismerését, azonosítását, és ilyen módon a jogra támaszkodó eljárásokban hivatkozási vagy igazolási alapként történő felhasználását. Ez a megjelenési forma sokféle lehet, ám többnyire a társadalmi gyakorlat bizonyos sajátosságokat mutató szokásszerűségéhez, a jog nevében eljáró hatósági szervek bizonyos sajátosságokat hordozó döntéseihez, vagy a kifejezetten jogalkotásra hivatott szerveknek egy bizonyos módon és formában történő tételezéséhez kapcsolódik. Legújabb kori európai kultúránkban — a modern formális jog eszményét alapul véve — a jogot általában tételezett normaszövegnek, ilyen intézmények normaszövegében meghatározott rendszerének, vagyis csupasz istrumentumnak, azaz a jogon kívüli célok eszközének tekintjük. Ugyanakkor egy pillanatra sem kétséges, hogy a jog ilyen felfogása nem a jogi jelenség leírását kívánja helyettesíteni. Csupán — sajátos formai jelzésekkel s tudatosan vállalt leegyszerűsítésekkel — a jogihoz vezető út megtalálását akarja könnyebbé és biztonságosabbá tenni. Nem korlátozza hát annak igazságát, hogy a jognak bármilyen formában történő megjelenése, eszközjellege is csak társadalmi hatásában mutatkozhat meg. A jognak működő egészként való felfogása pedig a működtetésben közrejátszó munkamegosztásbeli és szakemberképzési hagyományokat, a jogot érintő közfelfogást és mentalitásbeli örökséget, a joggal élésnek társadalmilag kialakult módjait, s nem utolsósorban a jogi komplexusnak a társadalom életében betöltött valóságos súlyát és szerepét is a jogfogalom elemévé teszi. E második — tágabb — felfogás tehát a jogot társadalmiságában, teljes társadalmi kapcsolatrendszerében tekinti. Az így szemlélt jog a társadalom kultúrájának szerves és jelentékeny, bizonyos határhelyzetekben pedig egyenesen meghatározó fontosságú összetevője. Ugyanakkor maga is kultúrahordozó. Hiszen a jogi kultúra része és kifejeződése a társadalom általános viselkedési, érintkezési, s mindenekelőtt politikai kultúrájának, ugyanakkor mint a társadalmi kultúra viszonylag önálló résztvevője, alakítja is a társadalom egészének kultúráját. A jog arculatának összetettségét valóságos természete magyarázza. A társadalmi létben mint komplexusokból álló komplexusban a jog közvetítő szerepet vállal. Egyéb közvetítő komplexusoktól az különbözett meg, hogy minden társadalmi célt és mozgást saját követelményrendszerén átszűrve, specifikusan jogi céllá és mozgássá alakít át. Saját beteljesedési rendszere pedig a nem jogitól különválóvá, megkülönböztetetté teszi, s ezt egyre több formális jeggyel is körülbástyázva nyomatékosan kifejezi. Külön * A Nemzetközi Jog- és Társadalomfilozófiai Társaság 12. Világkongresszusán (Athén, 1985) elhangzott előadás alapján. 1986. JANUÁR • XXVII. ÉVFOLYAM • 1. SZÁM